“Minden, mi megőriz attól, hogy keménnyé, engesztelhetetlenné, közömbössé vagy reménytelenné váljon a szívem, az ajándék.
Soha, de soha, és semmi, de semmi sem vész kárba.”

http://prodanmarta.blogspot.hu/2016/12/10.html

· · · ◊ ◊ ◊ · · ·

okos

20 nov 2016

A férjem ma egy nagyon egyszerű, már-már triviális igazságot osztott meg velem, és a lelkemre kötötte, hogy az érzelmileg nagy megingást előidéző helyzetekben mindenképpen próbáljam meg alkalmazni. Így hangzik: “Az életet csak úgy lehet túlélni, ha mindig te vagy a legokosabb.” Vagyis, amíg a tömeg üvölt, mi kivárunk, és addig stratégiát találunk ki.

Nekem ez régebben egyébként nagyon ment, de az utóbbi négy évben egyszerűen megfeledkeztem erről.

· · · ◊ ◊ ◊ · · ·

megadom

19 nov 2016

Meggyújtom, eloltom, meggyújtom, eloltom…elragadtatom magam, magam adom.

Megadom magam.

· · · ◊ ◊ ◊ · · ·

slam-regény

18 Sze 2016

Kemény Zsófi Én még sosem című regénye egy slam-regény. Kicsit sajnálkozva írom ezt le, mivel így be is skatulyázom ezzel. De nehéz lenne elkerülni, mikor minden probléma megoldása csak a slam poetry által lehetséges benne, a szereplők ebben a közegben élnek igazán – s mivel a magyar slam egyik királynője írta a művet. Több problémám is volt olvasás közben. Az első, – ami hihetetlenül idegesítő és amatőr dolog – hogy a három főszereplő három különböző betűtípust kapott, és a kurzivált dőlttől a szemem folyt ki. Nekem ez nem könnyítette meg a dolgomat, sőt jobban kellett figyelnem, hogy éppen ki beszél. Ebből következik, hogy hárman mesélik el ugyanazt az eseménysort, ami akár izgalmas is lehetne, de itt – mivel tipizál az írónő a karaktereket illetően, akik elég sablonosak egyébként – kiszámítható lesz egy idő után. A harmadik problémám pont ez a mesélés volt, hogy semmit sem bízott a fantáziámra, mindent értelmezett, és háromszor ugye. Ettől időnként olyan érzésem volt, mint amikor tinilányok hatvanszor lejátsszák egymás között ugyanazt a dialógust, és mindig más jelentést tulajdonítanak neki. Sajnos, időnként a beszédmód is kicsit chatszerű lesz ettől, megtörve a jobban megírt mondatfüzéreket. De, végül is ezek teszik élőbeszédszerűvé is ezt a szöveget. A következő gondom volt az a végtelen üresség, amiben ez a három 17 éves létezik. A család, az iskola alig jelenik meg, ha mégis igen, akkor is csak időtöltésként és idegesítő mozzanatként a szereplők számára. Itt mindenki olyan, mintha ezer éve már felnőtt lenne, végtelenül kiégett és cinikus, és egyetlen öröme, hogy másokat kihasználjon és nevetségessé tegyen. Egyetlen pozitív dolgot tud felmutatni a regény, és ez a szerelem. Félve írom ezt a kifejezést le, mert azért értelmezés és ízlés kérdése, hogy szerelemnek definiáljuk-e, ami itt a szereplők között kialakul. Maradjunk inkább annál, hogy valami olyasmi, de ez olyan, mint amikor a csúnya nőre illendőségből azt mondjuk, hogy “érdekes”.
A helyszíneket tekintve elég változatos a tér, ami elénk tárul, és itt azért egyértelműen kiderül az irodalmi jártasság: minden helyszín szimbolikus, logikailag jól felfűzhető sorban jönnek egymás után.
Összegezve: a regény mindenképpen tehetségről árulkodik, de elsőre – a slam – után túl nagy vállalkozásnak érzem a 18 évesen megírt 318 oldalt – biztos vagyok benne, hogy pár év múlva már Zsófi is másképp írná meg. Azt is hozzá kell tennem, hogy én nem járok slamestekre, így nem szippantott be ez a világ. Még.

· · · ◊ ◊ ◊ · · ·

#13

18 Sze 2016

Gyógyulok. Gyógyulok?

· · · ◊ ◊ ◊ · · ·

#12

17 Sze 2016

Kell ennél szebb látvány?

14311497_1371036562952622_4324038649299148110_o

 

· · · ◊ ◊ ◊ · · ·

#10 és #11

16 Sze 2016

Tegnap annyira kikészültem, hogy nem bírtam már írni gyógytesi után. Mára bizonyossá vált, hogy nemcsak a fáradtság, hanem egy vírus is kavargott bennem, reggel már lázzal és a klasszikus felsőlégúti panaszokkal kerültem a dokihoz, aki azonnal írta az antiotikumot. A fülem is hasogat nagyon, maradtam itthon.

Persze volt két napban szép dolog bőven. A piacon vásárolt apró, színes tökök, a rómaifürdői krizantémok, ma pedig az, hogy pihenhettem, és kaptam gyógyszert. Ráadásul még az a várakozás is, amivel mindenki a holnap érkező hidegfrontot, és ezzel együtt a nyárvéget is várja.

Aki nem így érez, jöjjön egy csupa üveg, csupa beton iskolába dolgozni. Hamar megváltoztatja majd a véleményét a szép hosszú vénasszonyok szaunájáról.

· · · ◊ ◊ ◊ · · ·

#9

13 Sze 2016

Most, este fél tíz után, az ablakon beömlő friss, hűvös levegőt.

Nagyon nehezen bírom már a meleget, a suli mint egy üvegház, olyan.

· · · ◊ ◊ ◊ · · ·

#8

12 Sze 2016

Ma annak örültem, hogy túléltem ezt a napot, és most nyugalomban töltöm az estét. Egyre kevésbé bírom ezt az időt, direkt azért hoztam át Kosztolányit, hogy ne az év végén, a nagy hajtásban, ötven fokban foglalkozzunk vele – erre tessék, ugyanott vagyok, ahol voltam. Egyszerűen nem lehet ilyen időben a Hajnali részegséget elemezni.

· · · ◊ ◊ ◊ · · ·

#7

11 Sze 2016

Ma az, hogy egy hét eltelt, és minden nap volt valami, aminek örültem, amiért hálát mondhattam magamban.

Ma is. A nyugodt reggel, a férjem öröme, amiért mehetett Veszprémbe a Stílusos Vidéki Éttermiségre, a tegnap nekem előrehozott megfőzött és kitálalt finom fogás, a kis dobozok az IKEÁ-ból, a légkondicionált, hűvös szoba ebben a nagy melegben.

· · · ◊ ◊ ◊ · · ·

#6

10 Sze 2016
  • a mai kreatívkodás: nagyon színes ajtókoszorút készítettem
  • a férjem ismét csodás főztje
  • az állataink nyugalma
  • anyával a telefonbeszélgetések
· · · ◊ ◊ ◊ · · ·

#5

09 Sze 2016

A Footlose című filmben a linedance. Még mindig vágyam, hogy péntek esténként a budakalászi Country Clubban a férjemmel ezt járjuk. Bízom benne, hogy egyszer leszünk olyan fizikai állapotban, hogy belevágjunk.

Azt, hogy végre hétvége van, és fejben összeraktam már a jövő hét órainak anyagát.

· · · ◊ ◊ ◊ · · ·

#4

08 Sze 2016

Olyan izomlazam van, hogy mozdulni is alig birok, de epp ezert zsenialis az uj gyogytornaszom. ma a helyes legzes, ules es allas technikajat gyakoroltuk, es eletemben eloszor egyutt is tornazott velem az, aki az instrukciokat adta.

A romaifurdoi villanegyed lenyugozoen szep, marhara irigykedem.

· · · ◊ ◊ ◊ · · ·

#3

07 Sze 2016

Azt a hihetetlen könnyű érzést, ami akkor fogott el, mikor tanítás után ültem a Csobánka téren, a nyáron felfedezett óriási gombócokat féláron árulónál vett mákos-meggyes és almáspite fagyimat nyalogattam – közben meleg szél fújt, peregtek az első, korai falevelek, a diákok ballagtak haza az iskolából, közben meg-megálltak még egy szóra, én pedig csak megfigyelő voltam, belehallgatva a beszélgetésekbe.

Ráadásul, a férjem hozott nekem nénis virágcsokrot, ami csodaszép!

· · · ◊ ◊ ◊ · · ·

#2

06 Sze 2016

Hogy annyi nap várakozás után pótregisztrációval sikerült a Stílusos Vidéki Éttermiség vasárnapi veszprémi rendezvényére bejutnunk (különben várhattunk volna egy évet).

Befejeztem a Harry Potter első kötetét és Kemény Zsófi Én még sosem című regényét (most sem került hozzám közelebb a slam világa, bár lehet, hogy ez azonnal megváltozna, ha személyesen vennék részt rajta, beszippantana az a világ).

Nagyon finom volt ma a menza (bizony, ismét menzás vagyok, szinte már diáknak érzem magam).

· · · ◊ ◊ ◊ · · ·

#1

05 Sze 2016

Az egérkamion sikeren levizsgázott, így újabb két évre engedélyt nyertünk a közutakra, és a vizsgáztatás díján kívül egy plusz izzócserével megúsztuk 🙂

Életünkben először már most lefoglaltuk a téli szüneti szállásukat – sőt, életünkben először fogunk a téli szünetben “telelni” máshol (ráadásul az ország legmagasabban fekvő településén, az imádott Mátrámban)

Mert bekerültem a tankönyv-kipróbálásba, így most nálam pattog a labda, hogy akarom-e.

A sok-sok eső, ami ízelítőt adott a bekuckózós őszből.

· · · ◊ ◊ ◊ · · ·

Milyen jó…

04 Sze 2016

SONY DSC

….hogy itt ez a blog nekem, így a 100 happydays “kihívást” vezethetem itt. Holnaptól december 20-ig, száz napon keresztül megpróbálok találni és még rögzíteni is minden nap valami szépet, ami boldoggá tett aznap.

Bevezetőként álljon a kis kedvencemről egy fotó – ő mamámnál található.

Száz nap. Szép, kerek – főleg, hogy egyéb terveim is vannak.

· · · ◊ ◊ ◊ · · ·

Csak szólok

10 aug 2016

….hogy nem tervezek ide többet írni, rettenetesen idegesít ez az egész. Októberben tíz éves lenne a blog, azt még megvárom.

· · · ◊ ◊ ◊ · · ·

Eltelt a nyári szünet fele, összegezzünk! Voltam mamámnál, becsípődött a derekam, eléggé kétségbeestem, látott gerincorvos, aki ezernyi vizsgálatot írt fel, ment ki a bokám a Lukácsban, hogy két hétig ne is nagyon tudjak tervezni semmit, jártam a Kobuciban, szereztem magamnak új íróasztalt, elolvastam kb. 10 könyvet, láttam pár filmet, elkezdtem járni gyógytornára – de, egyetlen lépéssel sem kerültem közelebb ahhoz, hogy lefogyjak. Biztosan nem így van, de én úgy érzem, hogy nyáron sokkal nehezebb ez, akármennyire is itt a sok zöldség és gyümölcs, meg nem kívánja az ember a kaját. Pedig a másik oldalról ott a fagyi, a jeges kávé, az este megevett kalóriák – mert valamikor csak enni kell valamit. Sokkal lazábbak vagyunk magunkkal, mint egy hűvösebb időben, amikor a teázás jelentősen megkönnyíti a dolgot. Jó, tudom, ez mellébeszélés, és minden fejben dől el. De mi, ha mégsem? Ha beigazolódnak a vizsgálatok, és kiderül, hogy mégsem az én akaraterőmmel volt a baj?

Ezzel volt, tisztában vagyok vele. Ritka gyenge jellemmé váltam az utóbbi években, mindig csak a túlélésre, a megúszásra játszottam, mindig, minden és mindenki fontosabb volt, mint én, a saját egészségem, a saját boldogságom. Sodródtam. Sok dolog játszott ebben közre: az anyagi kényszerhelyzet, az osztályom, az életpályamodell kötelező körei. Hálistennek lassan minden rendeződik. Sokat dolgozunk mindketten, és megbecsülnek mindent – már csak magunknak kell egy elfogadható életmódot kialakítanunk. Eddig a pihenést mindig kihagytam, de az elkövetkezendőkben erre fogunk hangsúlyt fektetni többet. Kellenek rendszeres elfoglaltságok is, hogy legyen ritmusa az életünknek. És le kell győznöm eredendő lustaságomat is.

A héten megvolt a ponthúzás is, az osztályból is lassan majd mindenki megtalálja a helyét, az én munkám ott véget ért. Közös programot biztosan nem fogok szervezni, az az ő dolguk, hogy akarják-e. Ha valaki keres, a suliban mindig megtalál, örömmel látom, megihatunk egy kávét is valahol – de, én már nem vagyok az ő életük része.

Pénteken kijött a 326-os módosítása is, amely szerint immár véglegesen átkerülök a ped 2.-be, nem lesz minősítésem, véget ér ez a 2013 nyarán kezdődött őrület, amikor először találkoztam a kifejezéssel: portfólió. Csak nagyon csúnyákat tudnék mondani, így ezt abba is hagyom. Engem az biztos, hogy több hülyeség megírására nem vesznek rá.

Mindjárt augusztus van, és én varrogatom el a szálakat, amelyek még itt-ott fityegnek. Érjen szépen véget ez az egész, azt kérem.

· · · ◊ ◊ ◊ · · ·

Reggel

28 Júl 2016

….óta zuhog, mintha dézsából öntenék. Sötét van, hűlt a levegő, minden elcsendesedett – én pedig meglehetősen jól érzem így magam. Pakolászom, olvasgatok. Maradjon még így egy kicsit.

· · · ◊ ◊ ◊ · · ·

Vannak

22 Júl 2016

…akik nagyon ügyesen intrikálnak, csavargatják a szálakat, manipulálnak embereket. Sajnos, engem is. Nehezen látok át a szándékokon, mindenkiről a legjobbat tételezem fel, mivel eszembe sem jut, hogy valami hátsó szándéka van vele. Sokszor belevontak így olyan dolgokba, hogy én is rosszakat mondtam emberekről. Természetesen irigy voltam rájuk, a sikereikre, a kiegyensúlyozottságukra – bármire, amire vágytam, és én nem tudtam akkor abban a pillanatban megvalósítani. Miután kimondtam rájuk a sértést, ítélkeztem felettük, már akkor rosszul éreztem magam, és gyakran le is buktam. Vagy ha mégsem, utána  a szemébe nézni, mikor legközelebb találkoztunk, felért a kínzással, és az állandó gyomorgörcs sem hiányzott – így, abbahagytam ezeket a játszmákat. Egyszer és mindenkorra.

· · · ◊ ◊ ◊ · · ·

Naponta

22 Júl 2016

…megőrül a macskánk. Ilyenkor üti-veri a kutyát, kekeckedő módon eléje áll, vagy épp a nyomában lopódzik, és belecsimpaszkodik a kutya farkába, amikor az felugrik az ágyra. Sosem tudtam megérteni, hogy miért csinálja, hiszen máskor meg hozzábújik, sőt egész nap együtt alszanak. Ez egy kiváló metafora arra, hogy mennyire értelmezhetetlen számomra bizonyos emberek viselkedése. De, már egyre kevésbé vagyok kíváncsi arra, hogy mit miért tesznek úgy, ahogy – és ez jó hír, mert épül már a mentális kontroll, kezdek erősebb és függetlenebb lenni.

· · · ◊ ◊ ◊ · · ·

Már

19 Júl 2016

…kora reggel pörgő üzemmódban voltam, fél kilenckor már a Lukács újonnan megnyílt Galériájában néztem meg Diner Tamás fotókiállítását, ahol maga a mester is jelen volt, sőt még puszit is lehelt a karomra, mikor megkértem, hadd készíthessek róla egy fotót a plakátjával. Véletlen volt, és szép élmény. Kilenckor már a gyógytornásznál voltam, aki még masszázst is adott, mivel annyira feszesek az izmaim, és rettenetesen fáj egy ponton a derekam. Nagyon béna voltam, rettenetesen szégyellem magam, hogy így elhanyagoltam magam, mert iszonyat magasról épültem le. Voltak izmaim, kidolgozott karjaim, erős vállaim, és erős hátizmom. Most meg nem bírom magam kihúzni….De nem adom fel, visszaküzdöm magam oda, ahol már egyszer voltam.

Haza az új szuperhévvel jöttem, véletlenül ezt is elcsíptem. Mivel nem volt kedvem még itthon lenni, bementem megnézni a suliba az asztalt. Mivel tényleg üresek voltak a fiókjai, így minden akadályt elhárult az elől, hogy a birtokba vehessem. Végre van ismét normális asztalom, végre! Aztán kis virágos fóliával a sajátomat (immáron régi) befedtem, így kiváló lesz javító asztalnak, a kis szekrényébe pedig az üres lapok kerülnek.

Utána meg csak üldögéltem, és rendbe raktam a könyveim. Át a Csobánka téren olyan könnyűnek éreztem magam, mint már régen. Enyhe, de nem meleg idő volt, fújdogált egy kis szél, az emberek lassan sétáltak, bennem még dolgozott az endorfin a tesi után, még nem volt izomlázam – meg lehetett volna állítani az időt abban a pillanatban. A jó érzés még mindig tart, remélem, sokáig velem marad.

· · · ◊ ◊ ◊ · · ·

Tanárként

18 Júl 2016

….az a szívás, hogy tanév közben nem tudok szabadságot kivenni, hogy elintézzem az orvosi vagy hivatalos ügyeimet. Most, mikor rám szakad a nagy és szentséges nyári szünet, azért nem tudom elintézni őket, mert mindenki más most ment pihenni, így vagy nincs ügyfélfogadás, vagy szeptemberi-októberi időpontokat kapok a vizsgálatokra…

· · · ◊ ◊ ◊ · · ·

Az előbb értünk haza, mert visszavittük a suliba a már kiolvasott könyvtári könyveket, a rengeteg – balgatag módon – hazahozott dossziét, és a virágokat a 103-asból, amiket bevállaltam nyári gondozásra, csak elfelejtettem azt, hogy hely nem nagyon van már nekik, plusz elég nagy pára van tőlük (a locsolgatástól). Egyébként is sok virágunk van, így két dolgot szűrtem le ebből: nem veszek több élő virágot a lakásba, illetve nem leszek Teréz anyu más virágaival, bármennyire is sajnálom őket – de, gondozza mindenki a sajátját, és vigye haza nyárra őket. Bár, erről megint eszembe jut az, hogy mindig az kapja a legtöbb és legszebb virágokat, akit teljesen hidegen hagy a téma, és kidobja őket a kukába…én meg kiveszem onnét, mert felháborít ez a hozzáállás. Nem tudom kettőnk közül melyikünkről mond el többet ez a megjegyzésem…Csokit is az kap a kollégák közül általában, aki nem eszik, így azonnal “bedobja a közösbe”. Azt hiszem, sokat kell változtatnom magamon. Láttam egyébként, hogy van változás a tanáriban, az egy éve várakozó könyvespolcokon rend kezd kialakulni, és a selejtezés is elkezdődött. Remélem, tényleg lesz végre normális asztalom. Azt hittem, hogy bírom nagy asztal nélkül, de nem. Amit egyszer megszokott az ember, attól nagyon nehezen válik már meg, és nekem tényleg rengeteg cuccom van. Már csak azért is, mert öt különböző tantárgyat tanítok, és mindegyikhez nagy a szakanyag.

Itthon is rendet tettem végre az íróasztalon, megemeltük a monitort is, így most már felfelé nézek, és ez jó nekem. Lecseréltük a széket is, hihetetlen változás a kemény szék után, ami ráadásul össze-vissza csikorgatta a laminált padlót…Minden téren igyekszem rendet tartani most már. Így próbálok este hat után semmit sem enni, így sokkal jobban alszom, és remélem, idővel meg is mutatkozik majd rajtam. Holnaptól pedig elkezdem a gyógytornát is.

Lassan vége a nyári szünet második hetének. Ezen a héten voltam gerincorvosnál, kificamítottam a bokám, elolvastam öt könyvet, meghalt Esterházy Péter, Törökországban “puccs” zajlott, Nizzában terrortámadás, nem kezdtem el kekeckedni T-vel, hanem elfogadtam, hogy “széllel szemben pisilni nem lehet”, és csak annyit teszek bele ezentúl ebbe a dologba, ami ahhoz kell, hogy ne vegye el a düh az energiámat, amiért bosszankodom a dolgain. Nagy példaképem volt, de idővel az ideálok ledőlnek – vagy épp mi változunk meg. Ezen a héten is sokat tanultam magamról, és ez jó.

· · · ◊ ◊ ◊ · · ·

mindenki

16 Júl 2016

…. az esőn siránkozik, de őszintén szólva, én nagyon örülök neki. Kellett már ez a kis észhez térés az elmúlt hetek forrósága után, ami igénybe vette a tűrőképességet, és semmi értelmeset nem lehetett csinálni – egyedül az átvészelésére fókuszát az ember. Így viszont kicsit mindenki magába száll, és még a tea is előkerül nálam ma, úgy érzem. A tegnapi puccs juttatta eszembe apa isztambuli útját, amire János bátyjával ment. A mai napig nem értem, hogyan tudta akkor rávenni magát egy két hetes buszos útra, hiszen a faluból sem szeretett kimenni, idegesítette minden utazás, autózás. A piros szőnyeg még mindig ott van a szülői ház falán, más emlék nem maradt belőle. Talán még annyi, hogy szinte semmit sem aludt, mert egyrészt a müzzeinek éneke, másrészt bátyám rettentő horkolása folyton felriasztotta. Pedig ő aztán tudott aludni! Ja, és sosem ismerte el.

· · · ◊ ◊ ◊ · · ·

Negyvennyolc

15 Júl 2016

… nap van még hátra a nyári szünetből, ami talán elég arra, hogy ne hagyja veszni az ember, hanem legyenek tervei, megvalósítandó elképzelései. Nekem nagyon sok van, gyakorlatilag most épp azon pánikolok, hogy semmire sem elegendő ez az idő, és hagyjam a fenébe az egészet, mivel prioritást igen nehéz felállítani a dolgokban. De legelsőként az tartom fontosnak leszögezni, hogy mióta nem írok ide rendszeresen, csak suhannak el a dolgok, feledésbe merülnek, és legelőször ezen kell változtatnom. Tehát minden nap fogok írni ide. Ha két mondatot, akkor csak kettőt. Ha nem lesz rá visszajelzés, akkor nem lesz. Egyébként sokkban vagyok. Esterházy halála, és a nizzai terrorizmus megviseli az idegrendszeremet. Közben pedig megrándult a bokám, tönkre ment a derekam, és ezer nyűg van még velem. Ezeket rendbe akarom tenni, így listákat írok. Nagyon sokba fog kerülni, és most verem a fejem a falba, hogy mennyire elcsesztem az egészségemet!

· · · ◊ ◊ ◊ · · ·

hajbaj

25 jún 2016

Azt hiszem, hogy soha többé nem vágatom le olyan rövidre a hajam, hogy ne tudjam összefogni. Maga a pokol ebben a kánikulában az épp ismét növesztendő, nyakamba hulló haj, amit nem lehet begumizni. Hogy lehettem ennyire hülye, hogy a két évig növesztett, és már huszonöt centis hajamat levágattam!

Tényleg mindenki a maga legnagyobb ellensége.

· · · ◊ ◊ ◊ · · ·

rokigyűjtemény

12 jún 2016

Az egyik kutyank epilepszias, a masikat az elozo gazdaja szeparacios szorongasa miatt pszichologushoz jaratta, a harmadikat a torott farka miatt dobta ki a tenyeszto. Az egyik macskankat fel szemet kiverve, az autonk alatt talaltuk, a masik feloldalasan jar, mert lyukas a dobhartyaja. Most ugy nez ki, hogy gazdagodik a csalad egy 3 es fel labu kismacskaval, akinek az egyik laba terd alatt nem folytatodik. De, legalabb, mi, gazdak is nyomi hadirokkantak vagyunk!

· · · ◊ ◊ ◊ · · ·

hair

21 máj 2016

Nem tudom, hogy mi ez a késztetés bennem, ami arra irányul, hogy ami működik és jó – megváltoztassam. Most csak arra gondolok, hogy megint levágattam két hónapja a hajamat, valamiféle idióta ötletből, és azóta szenvedek. Tulajdonképpen csak aznap tetszett a hajam, pár órára önazonosnak éreztem magammal, de már másnap reggel megszólalt egy hang legbelül, a sajnálaté, majd mostanra zokogássá változott. Illetve már a csendes pityergést, a beletörődését hallom.

Mivel elől hosszabbra, hátul rövidebbre vágtuk, és még jól fel is nyírták, jó sok idő lesz, mire szimmetrikussá nő, és az pont nyáron lesz, a legnagyobb melegben.

Így jár, aki folyton variál és nem bír egyensúlyt találni.

· · · ◊ ◊ ◊ · · ·

Legutóbbi hozzászólások
Archívum