magyar-magyar szótár

Múlt héten jelent meg Geszti új száma, amely a kivándorlásról szól. Szerintem borzalmas, nincs egyetlen momentuma sem, amely számomra értékkel bírna. Nekem már az eredeti Sting-szám sem tetszett, mondjuk. Voltam olyan balga, hogy ennek hangot is adtam a közösségi portálon. Egy ideig kellemesen elvitatkozgattunk róla, végül a partnerek is belátták, hogy nem ez lesz az […]

Zsuzsa

Sosem tudtam Koncz Zsuzsával mit kezdeni. Szerettem persze, de volt ebben egy adag tisztelet is. Bevallom, néha idejétmúltnak is éreztem. De mikor tegnap – elveszve sötét magyar éjszakában, egyedül az autópályán – megszólalt a rádióban, egyszerre helyére került minden, és egyszerűen, tisztán megfogalmazhatóvá vált.Tegnap nagyon szerettem Zsuzsát.

kulturális

A héten három kulturális élménnyel találkoztam. Elsőként a Pesti srácok cimű musicallel, melyet Harsányi Gábor irt és rendezett. Az 1956-os eseményeket egy fiktiv túszdráma keretei közé illesztette be, melyben egy gólyatábor hallgatóit ejtik foglyul, akik történetesen épp szinészek. Életben maradásukért cserébe előadják a betanult 1956-ról szóló darabot, s közben átélik az olyan fontos erkölcsi fogalmakat, […]

norfolk, eozin, swing

Nagyot néztem, mikor Az utolsó mozielőadás helyett a Fallosz-monológok című örökbecsű alkotást nyomták a kezembe nyereménykönyv gyanánt. Gyorsan tisztáztuk a félreértést, majd jó szándékomat bizonyítandó, megvettem náluk a teljes Norfolk-gyűjteményt, kemény 1800 ft-ért. Ez három kötetet jelent: A Lempriere-lexikon-t, A pápa rinocéroszát, és a Vadkan képében-t. Lawrence Norfolk-ot nagyon szeretem, a Lempriere lehetehetlen, nagy élmény, […]

júliusi tél

Nehezen hinni el az utcára kilépve, hogy már július van. Esténként 12-13 fokban, kabátot, vastag pulóvert vagyunk kénytelenek magunkra ölteni, nehéz szabadtéri programot szervezni, vagy épp esőmentes esőnapot találni. Az időjárás még az egyébként várt esti programtól is képes elriasztani, vagy ha nem, akkor sajnos számolni kell a megfázás, meghűlés lehetőségével, ahogy mi is jártunk […]

Thomas Anders

Thomas Anders és Dieter Bohlen. `A` Modern Talking. Nincs olyan korombeli, aki ne ismerné őket, s ne rajongott volna egy egészen kicsi ideig Thomasért. Vérciki, tudom, de tessék beismerni! Az első külföldi kazettám volt, melyért mamám órákat állt sorban Miskolc egyetlen lemezboltjában. A Cherry, Cherry Lady. A You`re my heart, you`re my soul. Kihagyhatatlan volt. […]

két nap, két színház

Két nap, két szinház, két tiszteletjegy a sors kegyéből. Pénteken az Óbudai Kulturális Központban egy régi, jól ismert darab, a Balfácánt vacsorára, Mikó Istvánnal, tegnap pedig Dumaszinház a Lovag utcában, a New Orleans Music Pub-ban. A két helyszin két teljesen más világ. A Kulturális Központ Óbuda `Faluháznak` hivott, ötvenezer embernek helyet adó épületétől nem messze, […]