kun

21 ápr 2014

Szombaton, főzés közben a Madách Színház színészeivel készült három órás magazinműsort hallgattam, Kun Zsuzsa műsorát. Nem különösebben szeretem őt, főleg mivel minden lehetséges módon és adandó alkalommal szidja a tanárokat, de mivel Balla Eszter volt műsoron, háttérrádióztam. Egyszer csak Kun Zsuzsa arról kezdett beszélni, hogy Esztert biztosan az “ihlette meg”, hogy apja hamar eltűnt az életéből, és minden áron el akarta kerülni a szoknyapecér férfiakat, egész kis prekoncepciót építve erre a vonulatra.

Macilány gyorsan helyesbített, hogy az ő szülei még élnek és együtt is vannak, erre Kun elhallgatott. Én döbbenten álltam, mivel a riporter hölgy egyetlen szóval sem kért elnézést, meg sem szólalt.

Kunnak nem ez volt az első tárgyi tévedése, de szerintem ez volt az eddigi legkegyetlenebb, melyet tetézett még azzal, hogy ennyire érzéketlenül viszonyult hozzá.

Sok tanulság van, mindenki vonja le magának.

· · · ◊ ◊ ◊ · · ·

allezusammen

26 jan 2014

Kijavítottam 185 darab felvételi dolgozatot, majd egész héten fizi(k)oterápiás kezelésre és gyógytornára jártam, (ez így lesz még február végéig) továbbá meghoztam azt a döntést, hogy nem jelentkezem minősítőnek – így a hétvégére igen csak leamortizálódtam, és most sem jobb.

Megnéztem ráadásul az Augusztus Oklahomában című filmet, ami tényleg jó, mindent megbocsátottam Julia Roberts-nek, és közben azon gondolkodtam, hogy ez pont az a filmbeli szituáció, amelyet jobb nézni, mint benne lenni….

Mindenesetre holnaptól nekikezdek a portfólióírásnak, ahogy összeszámoltam, kb. 130 oldal, amit meg kell írni, plusz a szkennelések és a többi ….. mondjuk úgy, hogy “melléklet”.

Nem kezdődhetne inkább most a hétvége?!

· · · ◊ ◊ ◊ · · ·

Danton halála

20 okt 2013

Tegnap a Vígszínházban láthattuk Georg Büchner kétszáz éve halott, mindösszesen huszonhárom évesen írt zseniális darabját, a Danton halálát, premier előtt, Alföldi rendezésében, főszerepekben Stohl Andrással (Danton) és László Zsolttal (Robespierre).A Büchner-darab zseniális, egyetlen pillanatig nem hagyja ellankadni a figyelmet, színpad és nézőtér egybefolyik, mi vagyunk a Konvent és mi vagyunk a nép, mi vagyunk a tömegben egyéniségét vesztett felbőszült, megtévesztett kisember, miközben a színpadon olyan dialógusok folynak, amitől eláll a szavunk, annyira mai, annyira ma is ez történik a politikában.Én nem szeretem Stohl-t, kiráz tőle a hideg, de tegnap lenyűgözve ültem a játékát figyelve, elhittem neki, hogy ő Danton, aki felőrlődik abban, hogy a legjobb barátja, Robespierre ellen kell harcolnia, akit a zseniális László Zsolt alakít.Minden dicsőítés ellenére a darabot nem azoknak ajánlom, akik szórakozni szeretnek járni a színházba, mert ez igazi agyleszívós, dolgozós darab, végre éreztem azt, hogy rengeteg munka van benne, és szerintem az utóbbi évek általam látott előadásai közül messze ez a legkiemelkedőbb. Díszlet sincs nagyon, s ráadásul még közben végig ott lebeg a szemünk előtt a guillotine, és az első felvonás majdnem két órás.Mégis úgy vélem, ez az utóbbi évek legjelentősebb Vígszínház bemutatója.

· · · ◊ ◊ ◊ · · ·

nehéz és súlyos

21 aug 2013

Nagyon nehéz szeretni Alföldi-feldolgozását, mert nagyon nehéz szeretni önmagunkat az eltelt huszonhárom év tükrében. Nehéz pátosz , hangzatos szólamok, és a szó hagyományos értelmében vett katarzis nélkül élni. Nehéz, hogy nem történelmi, monumentális keretek között kell előrehaladnunk, s nem látni tetteinkben a távlatot, hanem csak a jelen szűk és sokszor ellentmondásos világában mozoghatunk, beismerni, hogy egy szép szóért,  haszonnal kecsegtető helyzetért azonnal sutba dobjuk az eszméket – bezárva ezzel saját magunkat az általunk kreált börtönbe.

A darab szerzői (Bródy és Szörényi) két egymással teljesen ellentétes úton indultak el huszonhárom évvel ezelőtt, mégis – a fentebbieket végiggondolva – ugyanoda érkeztek.

Én úgy gondolom, Alföldi megragadta a lényeget, ami így hangzik: “unom a politikát”! Ez a központi gondolat szerintem, ezért lettek prózai színészek kiválasztva,itt már nem az andalító, édes, illuzórikus dal a fontos, hanem a PRÓZAI valóság – ennek a feldolgozásnak nem a dalok voltak a középpontjában, hanem a szöveg – ezért lényegtelen az, hogy tud-e például egyik vagy másik színész énekelni. Ami lényeges volt, az mind mondva volt a darabban, nem énekelve, mondhatnám azt is, hogy “kimondatott”.

Fölösleges a 20 évvel ezelőttivel összehasonlítgatni, hiszen megváltozott közben a világ, a szép illúziók (dalok) kora lejárt, maradt a PRÓZAI valóság. 

Alföldi műve kivételesen jó szembesítés az elmúlt 23 évünkről, arról, hogy az egykori szép eszmék hogyan silányultak semmivé, fordultak az ellentettjükre. És csak magunknak köszönhető, a végén a korona/börtön is mi vagyunk – csak nézőpont kérdése, hogy minek látjuk.

 Mint ahogy a győzelem is relatív, és sokszor túl nagy az ára.

· · · ◊ ◊ ◊ · · ·

finito

11 ápr 2013

Ma a közel két órás Tasnádi Istvánnal folytatott beszélgetés hallgatójának lenni szerettem. A diákok olyan okosakat kérdeztek, s közben megszűnt az a hiányérzetem, amely mindig volt egy-egy nagy íróval való találkozásom során; egyszerre éreztem magam kicsinek, jelentéktelennek és csodálatosnak, egyszerre hittem a világ totális értelmetlenségében és annak ellenkezőjében is. Úgy emelt fel magához Tasnádi, hogy közben nem éreztette a köztünk lévő távolságot, és még ránk is tudott csodálkozni. 

Azt hiszem, helyreállt bennem valami tartalom, ami eddig kereste csak önmaga formáját, összeálltak a mozaikok, lezárult valami, hogy egy Tasnádi-drámával éljek: FINITO. 

Azt hiszem ennél többet íróról és emberről nem lehet dicséretként mondani.

· · · ◊ ◊ ◊ · · ·

Anna Karenina

27 jan 2013

El vagyok andalodva egészen, annyira szép, gyönyörű lett az új Anna Karenina – film! Minden csodálatos benne: a hitelesség, a látvány, a zene, a szenvedély, a ruhák, a megkomponáltság, és a nagyon finoman kidolgozott szimbólumrendszer, melyről szinte senki sem emlékezett meg eddig. Kivéve kollégámat, Merényi Györgyöt, így most tőle idézek: “Elbűvölt az új Anna Karenina film! Átolvasva a méltatásokat , szinte semmit nem írnak finoman árnyalt szimbólumrendszeréről, amivel kiváló rendezője dolgozik és amelyet Jung oly pontosan analizált írásaiban (álomszimbolika). A vonat ugyan ismert: az életúton történő haladás szimbóluma. A folyosók: (a filmben a magasra vágott és félelmet keltő kerti sövények sötét és nyomasztó labirintusai, antik-archaikus szobrokkal a történések helyszínein) a nehéz életszakaszokon történő átmenet jelképei. Az sem véletlen, hogy egy igencsak kopottas, középszerű színház ad központi keretet a jeleneteknek, amelyekben kifogástalan toalettjeikben, kristálycsillárok alatt és kristálypoharak csengése között élik a maguk szabta rideg világban, képmutatása okán moráljában a casust megidéző Impériumok figurái az életüket. A lóversenyes jelenet zsenialitása egyszerre idézi a süllyedő századvéget és Manet pompás festményeit… A színpad zsinórpadlásán és pincéje mélységeiben a tudatalatti időnként lelassuló/megdermedő titokzatos figurái, villantják fel igazán a személyiség összetettségét, irracionális világát. Magával ragadónak tartok mindent amit ma láttam: pompás befejezés a szélfútta vadvirágos mező és a kopott színház összemontírozása: megnyugvás is mindaz, amit a természet egyszerű szépsége nyújthat az embernek, ugyanaz a természet amely felszítja szenvedélyeinket….” 

Nem lehet ehhez többet hozzátenni szenvedély, lelkesedés nélkül! Maximum annyit, hogy drága Levinről is kellene már egyszer egy filmet forgatni, mert ő az egyensúly kelet és nyugat, élet és halál között, ő teremti meg azt a harmóniát, melyről mi csak álmodhatunk. 

Ha nézitek a filmet, figyeljétek a magyar nyelvű könyvet, melyet Anna olvas! Ez az egyetlen tévedés a filmben. S ez a zene jut eszembe a filmről.

· · · ◊ ◊ ◊ · · ·

alföldi macska

16 dec 2012

· · · ◊ ◊ ◊ · · ·

film, színház

10 nov 2012

Nézek azért közben filmeket is, és eljutok néha színházba. Mostanában láttam az idei nyár nagy slágerét, a dán Fejvadászokat, a rengeteg poén, csavar és kiömlő vér ellenére is snassz volt a számomra, majdnem elaludtam nézése közben. 

Hasonlóan jártam a Holdfény királyság cimű filmmel is, melynél hasztalan vártam, hogy kiderüljön: pontosan mi is ez. Tanárként nehezen tolerálom mikor 11-12 éves gyerekekkel játszatnak el felnőtt szerepeket, ez sem kötött le. 

A tegnapi szinházi előadás, a Vigszinházbeli Rómeó és Júlia első felvonásán jól szórakoztam, a másodikon már csak arra koncentráltam, hogy el ne aludjak, és érjen már véget. Tetszett az, hogy a létező összes technikai lehetőséget kiaknázták, de falnak tudtam volna menni – az általam pedig kedvelt – Varró Dani-féle új műforditás erőltetettségétől, a mindenképpen nyelvi bravúrokat hajhászó, vulgaritásban tocsogó ötlettelenségétől. 

Remélem, az általam oly nagyon várt Felhőatlasz nem lesz csalódás...

· · · ◊ ◊ ◊ · · ·

úr és kutya

01 okt 2012

Tegnap Bálint András és Bajusz megható kettősét néztük a Radnóti Színházban. Önálló előadói est, szép irodalmi kutyás szövegekből válogatás Bajusz, az öt éves labrador (magyar hangja Schneider Zoltán) kommentálásával. A szövegek szerzői: Babits Mihály, Bächer Iván, Byron, Csoóri Sándor,Esterházy Péter, Heltai Jenő, Karinthy Frigyes, Kosztolányi Dezső, Márai Sándor, Nemes Nagy Ágnes, O’Neill,Thomas Mann, Tóth Krisztina, Várady Szabolcs, Weöres Sándor, Zelk Zoltán.

Nem maradt ki semmi ember és kutya meghitt kapcsolatából, az egymásra találás örömeitől az együttélés keserédes megélésén keresztül a halálig tartott az út, amelyet bejártunk néhol vidáman, néha nagyon szomorúan. Mindenkinek ajánlom, akinek van vagy volt és lesz valaha kutyája, kihagyhatatlan. 

· · · ◊ ◊ ◊ · · ·

Legutóbbi hozzászólások
Archívum