Már

19 Júl 2016

…kora reggel pörgő üzemmódban voltam, fél kilenckor már a Lukács újonnan megnyílt Galériájában néztem meg Diner Tamás fotókiállítását, ahol maga a mester is jelen volt, sőt még puszit is lehelt a karomra, mikor megkértem, hadd készíthessek róla egy fotót a plakátjával. Véletlen volt, és szép élmény. Kilenckor már a gyógytornásznál voltam, aki még masszázst is adott, mivel annyira feszesek az izmaim, és rettenetesen fáj egy ponton a derekam. Nagyon béna voltam, rettenetesen szégyellem magam, hogy így elhanyagoltam magam, mert iszonyat magasról épültem le. Voltak izmaim, kidolgozott karjaim, erős vállaim, és erős hátizmom. Most meg nem bírom magam kihúzni….De nem adom fel, visszaküzdöm magam oda, ahol már egyszer voltam.

Haza az új szuperhévvel jöttem, véletlenül ezt is elcsíptem. Mivel nem volt kedvem még itthon lenni, bementem megnézni a suliba az asztalt. Mivel tényleg üresek voltak a fiókjai, így minden akadályt elhárult az elől, hogy a birtokba vehessem. Végre van ismét normális asztalom, végre! Aztán kis virágos fóliával a sajátomat (immáron régi) befedtem, így kiváló lesz javító asztalnak, a kis szekrényébe pedig az üres lapok kerülnek.

Utána meg csak üldögéltem, és rendbe raktam a könyveim. Át a Csobánka téren olyan könnyűnek éreztem magam, mint már régen. Enyhe, de nem meleg idő volt, fújdogált egy kis szél, az emberek lassan sétáltak, bennem még dolgozott az endorfin a tesi után, még nem volt izomlázam – meg lehetett volna állítani az időt abban a pillanatban. A jó érzés még mindig tart, remélem, sokáig velem marad.

· · · ◊ ◊ ◊ · · ·

szinesztézia

02 máj 2014

Túl a szerenádon, (nagyon megható volt) túl a ballagáson (nagyon hosszú volt) – most épp pihenek. Kertészkedünk, családdal vagyunk, fényekben, színekben, illatokban gyönyörködünk – színtiszta, vegytiszta szinesztézia az életünk.ba_feher

Felidézem csöndben magamban Baudelaire Kapcsolatok című versét: “egymásba csendül a szín és a hang s az illat”

Még az sem tudja elvenni a kedvem, hogy óránként nézegetem azt, hogy látható-e már hová vagyok beosztva emelt szintű kérdezői és vizsgaelnöki érettségiztetésre.

Ajándék ez a négy nap.

· · · ◊ ◊ ◊ · · ·

felszabadulás

20 ápr 2014

Múlt vasárnaptól fájt a fejem, de annyira, hogy nem bírtam balra fordítani, bántotta szememet a fény – brutális migrénem volt egész héten. Volt, hogy kávéval vettem be a fájdalomcsillapítót, volt, hogy citrommal ittam a kávét – egyik sem használt semmit sem. Közben azért befejeztem végre a portfóliót, és lezajlott a hagyományos Zenei Gála is. Megváltás volt a fejfájásban, amikor pénteken délután négy és öt között abbamaradt a szél, és magával vitte a fájdalmat is. Végre elkezdhettem foglalkozni a Húsvétra készüléssel. Takarítottam, sárgarépás-diós-mascarpones muffint sütöttem, míg lippi a marcipánrépákat szerezte be hozzá. Nagyon finom lett, levegős, nem fojtós.

Pénteken délután eljutottam végre odáig is, hogy töröltem a kedvenc oldalaimból 170-et, (gyakorlatilag minden politikai-és hírportált) így hirtelen kitisztult a kép: végre elkezdtem emberek posztjait is látni, nem csak az oldalakét!

Felszabadító érzés. Berendezkedtem a belső emigrációra.

Takarítottam is keveset, majd pedig főztünk. Végre volt mire készülni, hozzánk is jöttek a rokonok, és a mamám!

Ő volt a legszebb húsvéti ajándék nekem. Hosszú idő után először járt nálunk.

SONY DSC

 

 

· · · ◊ ◊ ◊ · · ·

1458.

10 ápr 2014

Tegnap konferencián voltam a Belvárosban. Ilyenkor mindig rájövök, hogy mennyire más, minőségileg jobb az a fajta élet, amely az egyetemi tanároké. Van idő benne felkészülni az előadásokra, és nem kell minden nap hatszor vagy hétszer negyvenöt percben, állandóan váltogatva az évfolyamokat, végigrohanni egy napon, hanem jut idő elmélyülni egy-egy témában. Sokkal nyugodtabbnak is tűntek, összehasonlítva őket a kollégáimmal és velem. Mi nyúzottak vagyunk nagyon.

Mondjuk,nem csoda. Tegnap nyolctól fél egyig konferencián voltam, ezután rohantam vissza előkészíteni a cserekapcsolat fogadását, fél öttől hétig fogadó óránk volt, közben már érkeztek az erdélyiek, majd nyolc után be is futottak. Tíz óra után értem haza, és akkor még készíthettem mára a szendvicseket nekik, és szerveztem a mozit péntekre, leveleket írva a szülőknek.

Ja, és ez az általános.

Nem panaszképpen mondom, de aki azt mondja, hogy a tanárok délután kettőkor befejezik a munkát, sosem beszélt eggyel sem. Meg a három hónapos nyári szünet mítosza.

karolyi

· · · ◊ ◊ ◊ · · ·

De senki se jut túla másikon, s rázárul a világ. 

Mindig a létre lesve, tükrözését

látjuk csak rajta, a lényünk takarta

Szabadságnak. Vagy hogy ránk néz nyugodtan,

keresztülnéz rajtunk egy néma állat.

És ez a Végzet: szemben állni, mindig

csak így, és soha másként, egyre szemben.”

Rilke sorai jártak végig a fejemben, miközben olvastam Jonathan Franzen Szabadság című kötetét. 

Egészen biztos vagyok abban, hogy sosem olvastam még ennyire zavarba ejtően jó könyvet. 

Abban is, hogy még sosem olvastam olyan könyvet, amelynek minden sora igaz. Még az is, ami éppen az ellenkezője annak, mint ami az előző oldalon volt igaz. 

Mintha minden pillanatban más és más rész kerülne nagyító alá, s azzal, hogy fény vetül rá, mintha rögtön is igazzá válna, hitelesítené magát. 

Az átlag szürke helyett a tényeknek, motivációknak hirtelen kontúrja lesz, s ez az élesség fájdalmasan pont oda szúr, ahová kell, ahol a legjobban fáj – de nem metszi ki azt, mint jó sebészkés, hanem csak megforgatja benne, hogy a felerősödő fájdalom által értelmet nyerjen a létezés.

Nincs még egy könyv, amelynek ennyire hálás lettem volna a 635. oldal alján azért, hogy nem hagyott nyitott kérdést, hanem elvarrta a szálakat. 

Nincs még egy, amelynek annyira örültem volna, mint ennek, hogy nem úgy ért véget, mint véget kellett volna érnie – mert csak így érhetett véget, így lett teljes, így állt össze az addig csak darabjaiban létező kirakós. 

Nem volt banális, nem volt brutális ez a vég. Hétköznapi és gyönyörű volt. Emberi volt. Nem vette el a hitet, a reményt, megmaradt hitelesnek a regény egészéhez. 

Végre egy regény, amelyet nem akarok megfejteni, a világ elé tárni az én értelmezésemet, mert tudom, hogy mindenki más értelmezése épp annyira tökéletesen igaz lenne rá. 

Számomra jelen pillanatban ez a világ legjobb, legszebb nagy regénye, amelynek egyetlen szereplőjét sem szeretem, mert mindannyian mi vagyunk, és borzalmas látni, hogy milyenek is vagyunk nagyító alá helyezve. 

Visszataszító és felemelő egyben ahogyan küzdünk a szabadságért, amelyet viszont csak akkor kaphatunk meg, ha mások kárára akarjuk azt. 

Történtek hibák. 

S végül aztán a nehezen megszerzettel ne tudjunk élni, és a pokolba kívánjuk még azt is, mikor először fogant meg bennünk a vágy, hogy szabadok legyünk. 

Szünet, pihenés, vakáció, elvont filozófiai fogalom, jog,magány? 

Mert ugyan mit is jelent manapság az a szó, hogy szabadság? 

Az én válaszom (az egyik lehetséges) ott van Rilke soraiban. 

· · · ◊ ◊ ◊ · · ·

Legutóbbi hozzászólások
Archívum