Paddington

31 dec 2014

Megnézve tegnap a Paddingtont, bizton állíthatom, hogy a medvét rólam mintázták. Ugyanez a folyton jót akaró, ám mindig rosszat csináló típus vagyok, aki miután megmenti az általa levert vázát a töréstől, közben leszakítja a vízcsövet, és elárasztja vízzel az egész lakást….sorozatban jönnek nálam is az ilyenek.

A film után is….persze, hogy otthagytam a moziban a Zara gyerekosztályán (!) újonnan vásárolt fehér kötött sapkámat. Mikor ezt konstatálta a férjem, mert nekem eszembe sem jutott ugye, gyorsan elindultam visszafelé a mozilépcsőkön, a teljes sötétségben, ahol csak a jelzőfények világítottak, és jött szembe velem a tömeg, aki nem nagyon értette, hogy egy őrült miért rohan visszafelé (!)  a vetítőbe….

Persze, többször orra buktam, bevertem a térdeimet, (nagyon fájnak most is) és mire odaértem a székemhez, épp láttam, hogy egy nő veszi fel a szatyromat, és vinné magával.  Így még kurjantgatnom is kellett, hogy hagyja ott. Borzalmas volt.

Na, az ilyen dolgokat tenném felejtősre jövőre.

Ja, hazafelé meg beleállt egy jancsiszög az autógumiba, így defekttel jöttünk végig a városon. Ahhh!

· · · ◊ ◊ ◊ · · ·

órák

31 Már 2014

Az óraállítás ürügyén összeszedtem minden karórámat, amely elromlott, elszakadt a szíja, így átmenetileg hordhatatlanná vált. Magamban arra gondoltam, hogy milyen jó kis szimbolika, “itt az idő”, új időszámítás kezdődik, végre elindul valami – erre persze hogy nem találtam egyetlen nyitva tartó órást sem, aki megjavította volna nekem őket…

· · · ◊ ◊ ◊ · · ·

precíziós

07 feb 2014

Ma nagyon büszke voltam magamra, mert egyik közüzemi cég, valamint a telefonszolgáltató ügyintézőjével folytatott beszélgetésben sem engedtem annak a kísértésnek, hogy kihozzanak a sodromból – és el is intéztem mindent.

Megszereztem továbbá az elmúlt három év érettségi megbízási papírjait, amelyeket fel kell majd töltenem az online felületre, és amelyeket annak idején át kellett adnunk a megbízási hely igazgatójának, ergó így nekem nem lehettek meg. Meg is tanultam, hogy innentől kezdve mindent be kell szkennelnem először, hogysem kiadnám a kezemből…dokumentálás, dokumentálás, dokumentálás…csodás.

Nem felejtettem el kaját rendelni sem a jövő hétre, így nem fordulhat elő az, hogy délután háromkor az éhségtől kóvályogva – a reklámhoz hasonlatos módon – befaljak mindent, ami a kezem ügyébe esik.

Kijavítottam a még nálam lévő dolgozatokat, és be is írtam a jegyeket szépen a digitális naplóba.

Már-már túl sok a tökéletességből.

Mark meg is jutalmazott azzal, hogy végre nekem is elkészült a személyes videóm. Istenem, milyen béke lenne a világban, ha Mark minden napra kitalálna egy ilyen cukiságot, és boldog-boldogtalan csak ezzel lenne elfoglalva!

· · · ◊ ◊ ◊ · · ·

vissza a gyökerekhez

04 dec 2013

· · · ◊ ◊ ◊ · · ·

second

14 okt 2013

A második jó tanácsom talán az lehetne magamhoz, hogy ne loholj már az ég szerelmére állandóan, nyelvet lógatva és mindent összehordva, hebrencseskedve – mert egyszerűen nem néz ki jól!  Izzadsz, lihegsz, nem szép látvány. Gondolj bele, mennyivel vonzóbb az az ember, aki hűvös nyugalommal kezeli a dolgokat, megrágja és jól meg is emészti, magával megbeszéli a dolgokat annál, aki tűzben égve és izzadva, egyszerre szeretne mindent megoldani. 

Neked állandó gyomor-és felsőlégúti problémáid vannak, se kiköpni, se megemészteni nem tudsz dolgokat, marad az elfojtás, és aztán a betegség. 

Belegondoltál, hányszor marad el ilyenkor a valódi megértés, a pontos fogalmazás, a kogníció? 

Jobb helyette az érzelem, a kapkodás, az idegeskedés? 

Adj már időt magadnak, gondold át mit akarsz, ne reagálj azonnal, ne egyél és dolgozz egyszerre, állíts sorrendet, és válaszd külön a dolgokat!

A hétvége az hétvége, más is várat a válaszlevelekkel, neked is kell a regenerálódás, te vagy saját magad munkaeszköze – jutalmazd már egy kicsit magad! Ne akarj egyszerre mindent megoldani, mindenben a legjobb lenni és végül szétaprózni magad! 

Valami ilyesmi, értitek. 

· · · ◊ ◊ ◊ · · ·

hírlevél

14 okt 2013

Próbálom összeszedni magam, de egyelőre csak odáig jutottam a saját magamnak is adandó jó tanácsok ügyében, hogy iratkozz fel! Mindig, minden hírlevélre, ahol felkínálják ezt a lehetőséget, mert sosem tudhatod, melyik milyen lehetőséget rejt magában. Kikukázni még mindig egyszerűbb, egy kattintás, mint lemaradni valamelyikről. 

Így értesültem például a kreatív írás tanfolyamról, amelyre felvettek, s májusban egy öt napos intenzív karlsruhei kurzuson vehetek részt teljesen ingyenes, de hozhatnám példaként a színházi előadásokat is, amelyeket szintén ajándékként sodort utamba a hírleveles szél.

· · · ◊ ◊ ◊ · · ·

Erdély I.

19 máj 2013

Az elmúlt hetek igen zajosra, pörgősre sikeredtek, de így van ez minden tanév vége felé. Először az április eleji havat és fagyot váltotta fel a hirtelen berobbant kánikula, (most már tényleg feleslegesek a szekrényben lapuló tavaszi kabátok, mert olyan, hogy tavasz már nem létezik, télikabát és fürdőruha között váltogatunk) két nap alatt virágba borult minden, majd ugyanannyi alatt el is virágzott, majd ebben az őrületes évszakváltásban kellett az iskolai Néptáncgálára koncentrálnunk, ahol kis osztályom tordaskeddi váska táncot járt. Aki nem tudná, a váska az egy bot, amelyet lánccal látnak el, és a nagyon óvatosan kell használni. Ezzel el is érkeztünk a ballagáshoz és az érettségikhez, valamint az osztálykiránduláshoz, Erdélyben. 

Nagyon féltem tőle, ugyanis csak egyszer voltam ott, akkor is összesen két óra erejéig, és megdöbbentő volt a rengeteg kéregető gyerek, a patakban mosó asszonyok látványa, és a kosz mindenhol. Most pedig hat napra mentem, úgy, hogy minden felelősség az én vállamon nyugodott. 

Vasárnap indultunk, és aznap este már Kolozsvárott sétálgattunk, útközben megállva Csucsán, az Ady-emlékháznál, és a Goga-mauzóleumnál. Mivel kifogtuk az ortodox húsvét időszakát, (nekem eszembe sem jutott, hogy ez még csak most van) szinte minden zárva volt, viszont élvezhettünk ortodox misét kivetítőn, hosszú órákon keresztül. 

Már útközben is furcsa, szürreális benyomásaink voltak arról, hogy milyen hatalmas házakat terveznek errefelé az emberek, mintha a gazdasági válság meg sem érintette volna ezt a vidéket, s vele ellentétben mennyire nem törődnek azzal, hogy be is fejezzék: vakolatlanok a falak, mállik a homlokzat, és minden, mintha egy letűnt korból maradt volna ott. Ez a kettősség végig megmaradt, később buszsofőrünk és vendéglátónk mesélt erről rengeteget, hogy csupán a látszat számít, az, hogy ki tud nagyobb, impozánsabb házat építtetni, amelyben szinte nem is lakik, mert nem tudja kifűteni. 

Legjobb példái ennek a lentebb látható Bánffyhunyadon fotózott cigánypaloták, és a Kolozsváron épülő rengeteg ortodox templom. Közöttük sétálgatva folyton olyan érzésünk volt, mintha a 12 majom című film díszletei lennének; valami titokzatos katasztrófa miatt félbemaradtak. 

Az első éjszaka a Bethlen Kata Diakóniai Központban ért minket, ahol az ünnep miatt teljesen egyedül voltunk, ezt a szállást egyébként tudom mindenkinek ajánlani. Tiszta, tágas, rendezett, szépen felújított, a város méregdrága zöldövezetében van, ráadásul fillérekbe kerül, és nagyon bőséges az étel – igen jól és kényelmesen éreztük itt magunkat, s eszünkbe sem jutott, hogy mi vár ránk másnap este! 

Reggeli után továbbindultunk, s ahogy a sínekre hajtottunk, ahol épp majdnem belénk jött egy vonat, azt is megtanultuk, hogy Erdélyben a buszoknak elsőbbsége van, s a vonatnak kell megállnia. Nekem kisebbfajta sokkot okozott ez, de a sofőr csak nevetett rajtunk. 

Úticélunk aznap a tordai sóbánya és a Tordai-hasadék volt. A sóbánya egyszerűen fantasztikus élmény, szavakkal nem lehet leírni azt, ami ott látható, több száz méterrel a föld alatt egy csodavilág: bányatóval, óriáskerékkel, tízemeletnyi lifttel – nekem ez volt az egyik legnagyobb élmény az utazás során. 

A Tordai-hasadék szinte semmit sem adott, a rekordmelegben (32 fok volt, emberemlékezet óta nem volt Erdélyben ilyen hőség május elején!) kilométereket túrázni felfelé inkább volt bosszantó, semmint öröm. Főleg akkor, amikor kiderült, hogy a másfél órás séta után még csak épp elértük a hasadék bejáratát, s onnan még másfél óra oda és másfél óra vissza lett volna az átkelés. Nekünk erre sajnos nem volt időnk, mert vártak minket a fogadó családok Székelyudvarhelyen, így visszafordultunk. Megérkezve a gyerekeket hamar elkapkodták a vendéglátó szülők, s mi egyedül maradtunk, megkaptuk a szállásunkat – egy öregotthon harmadik emeletén, egy pár négyzetméteres manzárdszobában….és elfelejtettek szólni, hogy biztonsági okokból a vizet lezárják este tízkor, így zuhanyozni sem tudtunk az egész napos utazás után…

Vendéglátónk elvitt még minket egy víztározóhoz, amelyet a kis erdélyi falvak elárasztása céljából hoztak létre, s visszafelé a Dagi nevezetű kisvendéglőben ettünk helyi ételeket, például csorbát. Végig igyekeztünk egyébként helyi étkeket enni, így például a felejthetetlen miccset, puliszkát, és az eredeti székelykáposztát is. 

Másnap reggel átköltöztünk egy panzióba, mert nem tudtuk elviselni a pizsamás öregeket, és azt a jellegzetes öregség-szagot, amely a pisi és a gyógyszerek sajátos keveréke – még nem érzem magam érettnek arra, hogy ebben kelljen napokig léteznem. 

Kiszabadulva ismét a városból várt ránk a Szent Anna-tó, a másik legszebb élmény. A kristálytiszta, vulkanikus eredetű, a hegytetőn található, teljes egészében körbejárható hegyi tó csodálatos. Olyan színeket láttunk, mint sehol másutt még, a zöldek ezerféle árnyalata egészen elképesztő, valamint az a csönd és nyugalom is, ami itt szállja meg az embert. Sokáig időztünk itt, senki sem hagyta el szívesen a helyet. Természetesen végigjártuk a tőzeglápot is, ahol egészen komoly biológia órát tartottak nekünk, kísérteties élmény látni milyen volt a világunk eredetileg. A törpefenyők látványát sosem felejtem el. 

Furcsa egyébként, hogy Erdélyben mindenhol rengeteg kutya van, így a tónál is. Ezek azonban a mieinktől eltérőn teljesen nyugodtak, nagyon barátságosak, és mindenhová követnek. Egyébként is jellemző az, hogy egész idő alatt semmiféle rosszindulattal nem találkoztunk, mindenki segítőkész volt és nyíltszívű, a politika hülyeségeit pedig nem hagytuk, hogy éket verjen közénk. Amint erről akartak beszélni, azonnal másra tereltük a szót, vagy épp     azt mondtuk, hogy ebben a kérdésben nem vagyunk kompetensek. 

Nagy az olcsóság is, a mi árainkhoz képest tényleg fillérekbe kerül minden. Gyönyörű dolgokat sikerült vennem: fonott kosarat és káposztafőző edényeket, különböző pálinkákat és lekvárokat, eceteket, gyöngyből készült ékszereket és olyan sálat, amit két éve kerestem már. 

Visszatérve a tótól, várt minket a táncház, és eljött a negyedik nap, és vele a Békás-szoros, a Gyilkos-tó, és a Csíksomlyói-templom ideje is. 

· · · ◊ ◊ ◊ · · ·

kontúr

25 ápr 2013

Az utóbbi időben rettenetesen elengedtem magam, rosszul értelmeztem a teljes kényelmesség és a pihenés fogalmát. Úgy tűnik, ez már csak egy olyan év, amikor újra értelmeződnek a dolgok, és a feleslegessé váltak lassan kikopnak az életemből. 

Pedig példát vehettem volna arról a nőről, akit csodálok, aki hatvan évesen is csodálatos helyt áll a hétköznapok és hétvégék, ünnepek világában, mindig rendezett a frizurája, élére vasaltak a nadrágjai, eleganciája, stílusérzéke páratlan, és szakmailag is etalon – bár más a szakterülete. 

Én pedig elkövettem azt, amit eddig sosem – a szülői házat leszámítva – szanaszét hagytam a ruháimat, épp ott, ahol kibújtam belőle. Hazajőve nem első dolgom volt a rendrakás, az itthoni munkáim elvégzése, hanem leültem a géphez. 

Hosszú volt a tél, mentségemre szolgáljon, de ez így semmilyen téren sem mehet tovább. 

Határt, körvonalat kell húznom.

És először a saját kontúrjaimmal kell kezdenem. 

· · · ◊ ◊ ◊ · · ·

metamorfózis

09 feb 2013

Azt nem is mondtam még, hogy  – pedig nagyon melengeti a szívemet, és büszke is vagyok rájuk – idén a végzős évfolyam lányaiból sokan úgy döntöttek: nem terhelik a szülői kasszát azzal, hogy méregdrága báli ruhát kölcsönöznek vagy vásárolnak, hanem végigjárták a körúti turkálókat, és két-háromezer forintból vásárontak maguknak báli ruhát. Vagy éppen a nagyi régi ruháit alakították át. Gyönyörűek voltak így is, a ruhákról pedig ha nem tudjuk, senki sem mondta volna meg, hogy honnét vannak. 

Szerintem ez egy csodálatos kezdeményezés volt. 

· · · ◊ ◊ ◊ · · ·

pakol

26 dec 2012

A férjem szerint kényszeres pakoló vagyok. Ételek nagyobb dobozból kicsibe, ahogy fogynak,  szekrényben hetente elrendezgetve  a hét közbeni hajnali fényben kirángatott ruha – legyenek a párhuzamosok is merőlegesek. 

Persze, sosem lesznek, kísérleteim sikertelenek mindig, talán ezért az oly sok próbálkozás. 

Lehet, hogy tényleg kényszeres vagyok. Mindenesetre Lujzinak volt kitől tanulnia.

· · · ◊ ◊ ◊ · · ·

játszóruha

07 dec 2012

Vannak olyan szavak, amelyektől tényleg kiráz a hideg. Ilyen például a játszóruha. 

Amúgy pedig hihetetlen, hogy péntek este van, és nincs semmilyen iskolai rendezvény, és már kitakarítottam, még bevásárolni is eljutok egyszer. 

Persze, holnapra már lenne munkám, mehettem volna Tatára zsűrizni a Bolyai-verseny országos döntőjében, vagy pedig  következő színdarabot próbálni – de, azt mondtam, hogy nem egyszerűen nem bírom tovább, muszáj pihennem egy kicsit  a jövő hét előtt, amibe szinte bele sem merek gondolni…

· · · ◊ ◊ ◊ · · ·

khmmm…….

02 dec 2012

Addig halogattam a készülést a szülői bálra, amig tegnap délután egyszer csak itt volt, s én indulás előtt negyedórával kétségbeesetten üvöltöztem, hogy “úristen, mit vegyek fel?”, az őrületbe kergetve ezzel férjemet, aki kifejtette,hogy egy csepp előrelátás sincs bennem, nem tudok különbséget tenni lényeges és lényegtelen dolgok között, képtelen vagyok fontossági sorrendet felállitani, súlyozni, és soha sem tartom be a saját fogadalmaimat -értve ezt most például az előző nap végiggondolt és kikészitett ruhákra például. 

“Mert nem igaz, hogy indulás előtt öt perccel kell rádöbbenni arra, hogy nincs harisnyád, a felvenni szándékozott cipő a dobozában lapul valahol a szekrény mélyén, és ki kell hozzá dobálni a fél ruhatáradat, nem igaz, hogy nem lehet előre kiválasztani a bizsukat, hogy már az ajtóból visszafordulva jössz arra rá, hogy még a hajadat is be kell sütni, és a körmöd sincs kilakkozva!” …..és igy tovább.

Szó mi szó, megkaptam rendesen. Plusz megigérte, (vagy megfenyegetett?) hogy ma mindenféle listákat fogok kapni, csak győzzem olvasni! 

Kiváncsian várom őket. 

Ma reggel viszont belefutottam ebbe, melyet annyira magaménak érzek, és annyira passzol a fentebbiekhez, hogy kihagyhatatlan. “Én listát irok a listáimról is. Különben fogalmam sincs, hogy kezelném őket.”

· · · ◊ ◊ ◊ · · ·

cipőtartó

24 aug 2012

Egy igazi rendszerező ötlet, saját fejlesztés! Megőrültem már a cipőjeimtől, így vettem az IKEA-ban négy darab, falra szerelhető műanyag kukát, (darabonként 695ft) és megkértem a férjemet, hogy szerelje fel a szekrény ajtajára. Húsz darab cipőt nyelt el! Most akkor veszek még ilyet, és a maradék helyre kettőt felszerelve belemegy az összes sálam, kendőm!:)

· · · ◊ ◊ ◊ · · ·

Legutóbbi hozzászólások
Archívum