bölcsész nyanya

09 ápr 2017

Sokat elmond  természetemről az, amilyen szemüveget és táskát vásároltam legutóbb. Mind a kettő elég nagy befektetés, hosszabb időre elkíséri az ember lányát. Mégis, a szemüveget – ha őszinte akarok lenni – azért vettem meg, mert fellázadtam az eladó ellen, aki megpróbált lebeszélni róla, (beszólt)hogy “nyanyás”. A táskára pedig a férjem mondta, hogy egyszerűen nem érti, miért tetszik nekem, mivel sosem voltak ilyen dolgaim, hiszen “bölcsészes”. Az erről való tegnap esti beszélgetéskor döbbentem rá több dologra is.  Az első, hogy döntéseim milyen gyerekesek, milyen érzelmi alapúak, milyen ingatag lábakon állnak, a második, hogy mennyire nem tűröm még a legjobb szándékú kritikát sem, és mennyire nem fogadom el mások igazságát. A harmadik, hogy mennyire reménytelenül bölcsész és nyanyás lettem. Azt gondoltam, hogy a szürkeségbe burkolózás, az észrevehetetlenség, a zsírpárnák, a rövidre vágott haj megkímélnek engem mindentől,  ami fájdalmas és szomorú az életben – kis naiv! Csak azt értem el vele, hogy innen még nehezebb visszakecmeregni a felszínre, hogy látva lássanak! Ti ne kövessétek el ezt a hibát, akarjatok nők lenni, akarjatok veszélyesen, spontánul, szabadon élni, hagyjátok el mielőbb a komfortzónát!

· · · ◊ ◊ ◊ · · ·

ember és nő

02 ápr 2017

Mikor összezavarodik a világ körülöttünk, személyes tereink, sokszor kipróbált idődimenzióink hirtelen fölborulnak, akkor mindig megpróbálunk belekapaszkodni valami biztosba. Ha épp ez az, ami akadályba ütközik, akkor pedig legalább az árvízi sodrásban lévő tartópilléreket markoljuk még szorosan. Ha minden összedől, akkor az életerősebbek elkezdenek ismét építkezni, a gyengébbje pedig elhullik. Magamat az utóbbiakba sorolom, de most még küzdök, és próbálok cölöpöket leverni, fogalmakat tisztázni. Így teszek az ember és nő fogalmával is. Szándékolt a megkülönböztetés, miből az ember halmazában egy részhalmaz a nő, ergó értelmezésemben  a kettő nem megy egymás nélkül. (folyt.)

· · · ◊ ◊ ◊ · · ·

Úgy vagyok

31 jan 2017

…ezzel a januárral is, mint a nem kívánatos vendéggel: addig nem vagyok biztos benne, hogy elment, amíg ki nem kísértem, és rá nem fordítottam sietősen a zárat.

(Azért még így utoljára egy kiadós havazásnak és ónos esőnek  kellett esnie.)

· · · ◊ ◊ ◊ · · ·

Annak ellenére, hogy egy nappal kevesebbet dolgoztunk, mégis hosszúnak tűnt ez a hét, eléggé elfáradtam péntekre. Kedden rögtön egy fél hatig tartó munkanap várt, de véget ért már legalább az általános iskolások tehetséggondozása. Cserébe kaptam is rögtön felvételiztetést, így január 21-től 259 darab dolgozatot kell kijavítanom egy hét alatt, amit elképzelni sem tudok, hogyan fogom megcsinálni. Jó, ebből 125 “csak” az enyém direkt javításra, a másik 125 pedig kontrollozás, de akkor is. Most nem esik jól ebbe belegondolni.

Volt újévi koncert is a suliban, most is gyönyörű, és lett izomlázam is az új év első gyógytesijétől is. Leadtam két munkanaplót is a kipróbálásra, és alig várom, hogy egyszer már lezáruljon. Soha többé ilyenbe nem hagyom magam belerángatni, az biztos.

Tegnap eljutottam fodrászhoz is, csodát művelt Zsuzsi. Nem akartam a szalagavató napján menni, mert akkor nagyon kapkodós lenne, hiszen aznap lesz a félévzáró értekezlet is – csak hogy megalapozza a hangulatot estére.

Egyébként pedig a vízkereszt elmúlásával beköszöntött a farsang is, ami idén extrém hosszú lesz. Ennek örömére nálunk továbbra is áll a fa, és ha férjuramon múlik, talán húsvétkor lebontjuk, én pedig a nagy leértékelésekben vettem egy adventi, huszonnégy, különböző teát tartalmazó teát, így most – némi fáziskéséssel – azt iszogatom, szertartásosan minden nap egyet. S hogy örömünk teljes legyen, pénteken még a mosógépünk is beadta végleg a kulcsot hat év után, így azt is vehettünk. Hála érte, hogy megtehettük.

· · · ◊ ◊ ◊ · · ·

négy hónap

12 dec 2016

A kérdésre egyszerűen megválaszolható a válasz: dolgoztam és az emiatt fellépő stressz miatt betegeskedtem. Pedig igen jól indítottam az évet, hatalmas volt a lendület és a változtatás iránti szándék – aztán valahogy megtorpantam. Jöttek a feladatok, és én csak akkor kezdtem el nemet mondani, amikor már először éreztem úgy, hogy most megfulladok. Azt hittem, hogy a tavalyi év után én már mindent kibírok. Kevesebb órám is lett, osztályfőnök sem lettem, így még merészebb lettem. Nézzük, miket vállaltam be!

Bár két hétig ellenálltam, a jelentkezési határidő utolsó két órájában mégis hagytam rábeszélni a tankönyv-kipróbálásra. Már itt az elveim ellenére cselekedtem, főleg, hogy nem is tudtam mit kell majd tennem. Minden héten egy hosszú munkanapló megírására, előtte az összes feladat megoldása, és a járulékos kis dolgok – mindezt május 15-ig.

Ezután jött a két osztály színdarabja. A darabválasztás, a dramaturgizálás, majd a próbák végeláthatatlan sora nulladik órában és hétvégenként – duplán.

Hirtelen ötletként a kollégákkal jelentkeztünk mentor továbbképzésre is. Ez mindösszesen három dög unalmas nap volt, de az őszi szünetben négy napom ment el pihenés helyett a beadandók megírásával.

Közben a kolléganőm is terhes lett, így állandó helyettesítést is kaptam.

Felkértek az egyik belvárosi elitgimnáziumban arra, hogy az emelt magyar érettségire készülő diákokat érettségi szimulációs helyzetben vizsgáztassuk – ilyenre nincs tanár, aki nemet mondana.

Elvállaltam egy felnőtt felkészítését is emelt magyar érettségire, ettől nagyon szabadulnék már – de ez is becsületbeli ügy, hiszen ismerős.

Nemet mondtam még két diák felkészítésére, és a sorban érkező társadalomismeret érettségire való felkészítésre is. Közben ki is jött, hogy a tárgyat most utoljára fogadják el, így az idei három középszintűzőmmel lezárul egy szép, eredményes korszak az életemben.

Kaptam két új tantárgyat a tanévben. Az egyik a dráma, a másik a pénzügy. Mindkettővel csak kísérletezgetem még, így folyamatos készülést igényelnek, folyamatosan alakulnak, és időnként alaposan mellé is fogok. Főleg, hogy a pénzügy a lehető legrosszabb időpontban,  péntek 6. órában van. Ők is, én is iszonyú fáradtak vagyunk már, és ekkor kellene elsajátítani a legdurvább közgazdasági alapfogalmakat.

Most is megnyertem a nyolcadikos tehetséggondozást, amely tízszer másfél órában újabb huszonhét gyereket jelent, akik felvételi tesztjeit állandóan javítgatni kell.

Elkezdtem végre a gyógytesire járást is, a hölgy egy tünemény. Én viszont olyan katasztrofális állapotban vagyok, hogy napokig nem tudok rendesen járni a találkozásaink után.

Elkaptam valami hosszas vírust is, ezek után sok iskolai megállás volt – így elmaradtam magamhoz képest, ami nagyon idegesít. Részben ennek is, de a felsoroltak miatti rengeteg stressz és állandó fáradtság miatt novemberben komolyan elgondolkodtam azon, hogy van-e ennek így értelme. A becsípődött ideg – ami miatt még mindig nem tudok rendesen járni – már csak a hab volt az egészen.

Az biztos, hogy nem hoztam jó döntéseket.

 

· · · ◊ ◊ ◊ · · ·

megadom

19 nov 2016

Meggyújtom, eloltom, meggyújtom, eloltom…elragadtatom magam, magam adom.

Megadom magam.

· · · ◊ ◊ ◊ · · ·

slam-regény

18 Sze 2016

Kemény Zsófi Én még sosem című regénye egy slam-regény. Kicsit sajnálkozva írom ezt le, mivel így be is skatulyázom ezzel. De nehéz lenne elkerülni, mikor minden probléma megoldása csak a slam poetry által lehetséges benne, a szereplők ebben a közegben élnek igazán – s mivel a magyar slam egyik királynője írta a művet. Több problémám is volt olvasás közben. Az első, – ami hihetetlenül idegesítő és amatőr dolog – hogy a három főszereplő három különböző betűtípust kapott, és a kurzivált dőlttől a szemem folyt ki. Nekem ez nem könnyítette meg a dolgomat, sőt jobban kellett figyelnem, hogy éppen ki beszél. Ebből következik, hogy hárman mesélik el ugyanazt az eseménysort, ami akár izgalmas is lehetne, de itt – mivel tipizál az írónő a karaktereket illetően, akik elég sablonosak egyébként – kiszámítható lesz egy idő után. A harmadik problémám pont ez a mesélés volt, hogy semmit sem bízott a fantáziámra, mindent értelmezett, és háromszor ugye. Ettől időnként olyan érzésem volt, mint amikor tinilányok hatvanszor lejátsszák egymás között ugyanazt a dialógust, és mindig más jelentést tulajdonítanak neki. Sajnos, időnként a beszédmód is kicsit chatszerű lesz ettől, megtörve a jobban megírt mondatfüzéreket. De, végül is ezek teszik élőbeszédszerűvé is ezt a szöveget. A következő gondom volt az a végtelen üresség, amiben ez a három 17 éves létezik. A család, az iskola alig jelenik meg, ha mégis igen, akkor is csak időtöltésként és idegesítő mozzanatként a szereplők számára. Itt mindenki olyan, mintha ezer éve már felnőtt lenne, végtelenül kiégett és cinikus, és egyetlen öröme, hogy másokat kihasználjon és nevetségessé tegyen. Egyetlen pozitív dolgot tud felmutatni a regény, és ez a szerelem. Félve írom ezt a kifejezést le, mert azért értelmezés és ízlés kérdése, hogy szerelemnek definiáljuk-e, ami itt a szereplők között kialakul. Maradjunk inkább annál, hogy valami olyasmi, de ez olyan, mint amikor a csúnya nőre illendőségből azt mondjuk, hogy “érdekes”.
A helyszíneket tekintve elég változatos a tér, ami elénk tárul, és itt azért egyértelműen kiderül az irodalmi jártasság: minden helyszín szimbolikus, logikailag jól felfűzhető sorban jönnek egymás után.
Összegezve: a regény mindenképpen tehetségről árulkodik, de elsőre – a slam – után túl nagy vállalkozásnak érzem a 18 évesen megírt 318 oldalt – biztos vagyok benne, hogy pár év múlva már Zsófi is másképp írná meg. Azt is hozzá kell tennem, hogy én nem járok slamestekre, így nem szippantott be ez a világ. Még.

· · · ◊ ◊ ◊ · · ·

#13

18 Sze 2016

Gyógyulok. Gyógyulok?

· · · ◊ ◊ ◊ · · ·

#12

17 Sze 2016

Kell ennél szebb látvány?

14311497_1371036562952622_4324038649299148110_o

 

· · · ◊ ◊ ◊ · · ·

#10 és #11

16 Sze 2016

Tegnap annyira kikészültem, hogy nem bírtam már írni gyógytesi után. Mára bizonyossá vált, hogy nemcsak a fáradtság, hanem egy vírus is kavargott bennem, reggel már lázzal és a klasszikus felsőlégúti panaszokkal kerültem a dokihoz, aki azonnal írta az antiotikumot. A fülem is hasogat nagyon, maradtam itthon.

Persze volt két napban szép dolog bőven. A piacon vásárolt apró, színes tökök, a rómaifürdői krizantémok, ma pedig az, hogy pihenhettem, és kaptam gyógyszert. Ráadásul még az a várakozás is, amivel mindenki a holnap érkező hidegfrontot, és ezzel együtt a nyárvéget is várja.

Aki nem így érez, jöjjön egy csupa üveg, csupa beton iskolába dolgozni. Hamar megváltoztatja majd a véleményét a szép hosszú vénasszonyok szaunájáról.

· · · ◊ ◊ ◊ · · ·

#9

13 Sze 2016

Most, este fél tíz után, az ablakon beömlő friss, hűvös levegőt.

Nagyon nehezen bírom már a meleget, a suli mint egy üvegház, olyan.

· · · ◊ ◊ ◊ · · ·

#8

12 Sze 2016

Ma annak örültem, hogy túléltem ezt a napot, és most nyugalomban töltöm az estét. Egyre kevésbé bírom ezt az időt, direkt azért hoztam át Kosztolányit, hogy ne az év végén, a nagy hajtásban, ötven fokban foglalkozzunk vele – erre tessék, ugyanott vagyok, ahol voltam. Egyszerűen nem lehet ilyen időben a Hajnali részegséget elemezni.

· · · ◊ ◊ ◊ · · ·

#7

11 Sze 2016

Ma az, hogy egy hét eltelt, és minden nap volt valami, aminek örültem, amiért hálát mondhattam magamban.

Ma is. A nyugodt reggel, a férjem öröme, amiért mehetett Veszprémbe a Stílusos Vidéki Éttermiségre, a tegnap nekem előrehozott megfőzött és kitálalt finom fogás, a kis dobozok az IKEÁ-ból, a légkondicionált, hűvös szoba ebben a nagy melegben.

· · · ◊ ◊ ◊ · · ·

#6

10 Sze 2016
  • a mai kreatívkodás: nagyon színes ajtókoszorút készítettem
  • a férjem ismét csodás főztje
  • az állataink nyugalma
  • anyával a telefonbeszélgetések
· · · ◊ ◊ ◊ · · ·

#5

09 Sze 2016

A Footlose című filmben a linedance. Még mindig vágyam, hogy péntek esténként a budakalászi Country Clubban a férjemmel ezt járjuk. Bízom benne, hogy egyszer leszünk olyan fizikai állapotban, hogy belevágjunk.

Azt, hogy végre hétvége van, és fejben összeraktam már a jövő hét órainak anyagát.

· · · ◊ ◊ ◊ · · ·

#4

08 Sze 2016

Olyan izomlazam van, hogy mozdulni is alig birok, de epp ezert zsenialis az uj gyogytornaszom. ma a helyes legzes, ules es allas technikajat gyakoroltuk, es eletemben eloszor egyutt is tornazott velem az, aki az instrukciokat adta.

A romaifurdoi villanegyed lenyugozoen szep, marhara irigykedem.

· · · ◊ ◊ ◊ · · ·

#3

07 Sze 2016

Azt a hihetetlen könnyű érzést, ami akkor fogott el, mikor tanítás után ültem a Csobánka téren, a nyáron felfedezett óriási gombócokat féláron árulónál vett mákos-meggyes és almáspite fagyimat nyalogattam – közben meleg szél fújt, peregtek az első, korai falevelek, a diákok ballagtak haza az iskolából, közben meg-megálltak még egy szóra, én pedig csak megfigyelő voltam, belehallgatva a beszélgetésekbe.

Ráadásul, a férjem hozott nekem nénis virágcsokrot, ami csodaszép!

· · · ◊ ◊ ◊ · · ·

#2

06 Sze 2016

Hogy annyi nap várakozás után pótregisztrációval sikerült a Stílusos Vidéki Éttermiség vasárnapi veszprémi rendezvényére bejutnunk (különben várhattunk volna egy évet).

Befejeztem a Harry Potter első kötetét és Kemény Zsófi Én még sosem című regényét (most sem került hozzám közelebb a slam világa, bár lehet, hogy ez azonnal megváltozna, ha személyesen vennék részt rajta, beszippantana az a világ).

Nagyon finom volt ma a menza (bizony, ismét menzás vagyok, szinte már diáknak érzem magam).

· · · ◊ ◊ ◊ · · ·

#1

05 Sze 2016

Az egérkamion sikeren levizsgázott, így újabb két évre engedélyt nyertünk a közutakra, és a vizsgáztatás díján kívül egy plusz izzócserével megúsztuk 🙂

Életünkben először már most lefoglaltuk a téli szüneti szállásukat – sőt, életünkben először fogunk a téli szünetben “telelni” máshol (ráadásul az ország legmagasabban fekvő településén, az imádott Mátrámban)

Mert bekerültem a tankönyv-kipróbálásba, így most nálam pattog a labda, hogy akarom-e.

A sok-sok eső, ami ízelítőt adott a bekuckózós őszből.

· · · ◊ ◊ ◊ · · ·

Milyen jó…

04 Sze 2016

SONY DSC

….hogy itt ez a blog nekem, így a 100 happydays “kihívást” vezethetem itt. Holnaptól december 20-ig, száz napon keresztül megpróbálok találni és még rögzíteni is minden nap valami szépet, ami boldoggá tett aznap.

Bevezetőként álljon a kis kedvencemről egy fotó – ő mamámnál található.

Száz nap. Szép, kerek – főleg, hogy egyéb terveim is vannak.

· · · ◊ ◊ ◊ · · ·

Eltelt a nyári szünet fele, összegezzünk! Voltam mamámnál, becsípődött a derekam, eléggé kétségbeestem, látott gerincorvos, aki ezernyi vizsgálatot írt fel, ment ki a bokám a Lukácsban, hogy két hétig ne is nagyon tudjak tervezni semmit, jártam a Kobuciban, szereztem magamnak új íróasztalt, elolvastam kb. 10 könyvet, láttam pár filmet, elkezdtem járni gyógytornára – de, egyetlen lépéssel sem kerültem közelebb ahhoz, hogy lefogyjak. Biztosan nem így van, de én úgy érzem, hogy nyáron sokkal nehezebb ez, akármennyire is itt a sok zöldség és gyümölcs, meg nem kívánja az ember a kaját. Pedig a másik oldalról ott a fagyi, a jeges kávé, az este megevett kalóriák – mert valamikor csak enni kell valamit. Sokkal lazábbak vagyunk magunkkal, mint egy hűvösebb időben, amikor a teázás jelentősen megkönnyíti a dolgot. Jó, tudom, ez mellébeszélés, és minden fejben dől el. De mi, ha mégsem? Ha beigazolódnak a vizsgálatok, és kiderül, hogy mégsem az én akaraterőmmel volt a baj?

Ezzel volt, tisztában vagyok vele. Ritka gyenge jellemmé váltam az utóbbi években, mindig csak a túlélésre, a megúszásra játszottam, mindig, minden és mindenki fontosabb volt, mint én, a saját egészségem, a saját boldogságom. Sodródtam. Sok dolog játszott ebben közre: az anyagi kényszerhelyzet, az osztályom, az életpályamodell kötelező körei. Hálistennek lassan minden rendeződik. Sokat dolgozunk mindketten, és megbecsülnek mindent – már csak magunknak kell egy elfogadható életmódot kialakítanunk. Eddig a pihenést mindig kihagytam, de az elkövetkezendőkben erre fogunk hangsúlyt fektetni többet. Kellenek rendszeres elfoglaltságok is, hogy legyen ritmusa az életünknek. És le kell győznöm eredendő lustaságomat is.

A héten megvolt a ponthúzás is, az osztályból is lassan majd mindenki megtalálja a helyét, az én munkám ott véget ért. Közös programot biztosan nem fogok szervezni, az az ő dolguk, hogy akarják-e. Ha valaki keres, a suliban mindig megtalál, örömmel látom, megihatunk egy kávét is valahol – de, én már nem vagyok az ő életük része.

Pénteken kijött a 326-os módosítása is, amely szerint immár véglegesen átkerülök a ped 2.-be, nem lesz minősítésem, véget ér ez a 2013 nyarán kezdődött őrület, amikor először találkoztam a kifejezéssel: portfólió. Csak nagyon csúnyákat tudnék mondani, így ezt abba is hagyom. Engem az biztos, hogy több hülyeség megírására nem vesznek rá.

Mindjárt augusztus van, és én varrogatom el a szálakat, amelyek még itt-ott fityegnek. Érjen szépen véget ez az egész, azt kérem.

· · · ◊ ◊ ◊ · · ·

Az előbb értünk haza, mert visszavittük a suliba a már kiolvasott könyvtári könyveket, a rengeteg – balgatag módon – hazahozott dossziét, és a virágokat a 103-asból, amiket bevállaltam nyári gondozásra, csak elfelejtettem azt, hogy hely nem nagyon van már nekik, plusz elég nagy pára van tőlük (a locsolgatástól). Egyébként is sok virágunk van, így két dolgot szűrtem le ebből: nem veszek több élő virágot a lakásba, illetve nem leszek Teréz anyu más virágaival, bármennyire is sajnálom őket – de, gondozza mindenki a sajátját, és vigye haza nyárra őket. Bár, erről megint eszembe jut az, hogy mindig az kapja a legtöbb és legszebb virágokat, akit teljesen hidegen hagy a téma, és kidobja őket a kukába…én meg kiveszem onnét, mert felháborít ez a hozzáállás. Nem tudom kettőnk közül melyikünkről mond el többet ez a megjegyzésem…Csokit is az kap a kollégák közül általában, aki nem eszik, így azonnal “bedobja a közösbe”. Azt hiszem, sokat kell változtatnom magamon. Láttam egyébként, hogy van változás a tanáriban, az egy éve várakozó könyvespolcokon rend kezd kialakulni, és a selejtezés is elkezdődött. Remélem, tényleg lesz végre normális asztalom. Azt hittem, hogy bírom nagy asztal nélkül, de nem. Amit egyszer megszokott az ember, attól nagyon nehezen válik már meg, és nekem tényleg rengeteg cuccom van. Már csak azért is, mert öt különböző tantárgyat tanítok, és mindegyikhez nagy a szakanyag.

Itthon is rendet tettem végre az íróasztalon, megemeltük a monitort is, így most már felfelé nézek, és ez jó nekem. Lecseréltük a széket is, hihetetlen változás a kemény szék után, ami ráadásul össze-vissza csikorgatta a laminált padlót…Minden téren igyekszem rendet tartani most már. Így próbálok este hat után semmit sem enni, így sokkal jobban alszom, és remélem, idővel meg is mutatkozik majd rajtam. Holnaptól pedig elkezdem a gyógytornát is.

Lassan vége a nyári szünet második hetének. Ezen a héten voltam gerincorvosnál, kificamítottam a bokám, elolvastam öt könyvet, meghalt Esterházy Péter, Törökországban “puccs” zajlott, Nizzában terrortámadás, nem kezdtem el kekeckedni T-vel, hanem elfogadtam, hogy “széllel szemben pisilni nem lehet”, és csak annyit teszek bele ezentúl ebbe a dologba, ami ahhoz kell, hogy ne vegye el a düh az energiámat, amiért bosszankodom a dolgain. Nagy példaképem volt, de idővel az ideálok ledőlnek – vagy épp mi változunk meg. Ezen a héten is sokat tanultam magamról, és ez jó.

· · · ◊ ◊ ◊ · · ·

Negyvennyolc

15 Júl 2016

… nap van még hátra a nyári szünetből, ami talán elég arra, hogy ne hagyja veszni az ember, hanem legyenek tervei, megvalósítandó elképzelései. Nekem nagyon sok van, gyakorlatilag most épp azon pánikolok, hogy semmire sem elegendő ez az idő, és hagyjam a fenébe az egészet, mivel prioritást igen nehéz felállítani a dolgokban. De legelsőként az tartom fontosnak leszögezni, hogy mióta nem írok ide rendszeresen, csak suhannak el a dolgok, feledésbe merülnek, és legelőször ezen kell változtatnom. Tehát minden nap fogok írni ide. Ha két mondatot, akkor csak kettőt. Ha nem lesz rá visszajelzés, akkor nem lesz. Egyébként sokkban vagyok. Esterházy halála, és a nizzai terrorizmus megviseli az idegrendszeremet. Közben pedig megrándult a bokám, tönkre ment a derekam, és ezer nyűg van még velem. Ezeket rendbe akarom tenni, így listákat írok. Nagyon sokba fog kerülni, és most verem a fejem a falba, hogy mennyire elcsesztem az egészségemet!

· · · ◊ ◊ ◊ · · ·

rokigyűjtemény

12 jún 2016

Az egyik kutyank epilepszias, a masikat az elozo gazdaja szeparacios szorongasa miatt pszichologushoz jaratta, a harmadikat a torott farka miatt dobta ki a tenyeszto. Az egyik macskankat fel szemet kiverve, az autonk alatt talaltuk, a masik feloldalasan jar, mert lyukas a dobhartyaja. Most ugy nez ki, hogy gazdagodik a csalad egy 3 es fel labu kismacskaval, akinek az egyik laba terd alatt nem folytatodik. De, legalabb, mi, gazdak is nyomi hadirokkantak vagyunk!

· · · ◊ ◊ ◊ · · ·

technika

05 máj 2016

Jövőre technikatanár is leszek a magyar és társadalomismeret mellett. Sikerült ugyanis a pénzügyi és gazdasági ismeretek tárgyat a Technika és Életvitel tantárgyba besorolni.
Sírjak vagy nevessek?!

· · · ◊ ◊ ◊ · · ·

Szerencsés Gyurka

05 máj 2016

Azért megnézném azt, aki ezt a Tamási Áron-szöveget kiválasztotta az érettségire. Biztos vagyok benne, hogy sok diákot elvesztettünk a leendő olvasók egyébként sem népes táborából, mikor az olvasásban a hallá változás jelenetéhez ért….

· · · ◊ ◊ ◊ · · ·

kicsit bonyi

04 máj 2016

Április 17-e óta sok víz lefolyt a nagy Dunán, történt “pár” dolog. Sztrájkoltunk egy teljes napot, volt összeveszős osztályozó értekezletünk, borult ki a bili mindkét részről négy év után, készítettünk kézműves ajándékot, volt szerenádunk pizzaterítővel – és elballagtunk egy monstre négy órás show keretében. Kaptam csodálatos ajándékokat, még csodásabb érzéseket, lesz bőven min gondolkodnom, ha június végén véget ér mindez. Meglehetősen hektikusan alakult az utolsó, osztályommal töltött két hét. Az első harmada nagyon rossz volt, a másik kétharmad pedig maga a csoda. Viszont most már szabadon rajonghatok értük, nem kell fegyelmeznem őket, nem kell számon kérnem – és ez hihetetlenül felszabadító érzés! Azt hiszem, az egyik legnagyobb belső konfliktusom az volt, hogy gyűlölök fegyelmezni, mégis folyton kellett, emiatt dühös voltam rájuk, amit ők nem vettek jó néven.  Nagyon bonyolult ez, most inkább az érettségi javítására fókuszálok. Próbálom az elkövetkezendő másfél hónapot széppé tenni, hogy inkább erre emlékezzenek.

· · · ◊ ◊ ◊ · · ·

kapszula-gardrób

17 ápr 2016

Ma reggel a szekrény előtt álldogálva és azon filózva, hogy vajon mit is vehetnék fel, mivel a ruháim nagy része épp száradt – rájöttem, hogy a kapszulagardróbot azok találták fel, akik egyik szállodából ingáznak a másikba, és gyakorlatilag mindig tök ugyanazokat a ruhákat kell, hogy viseljék. Hétköznapi nő életére lefordítva: alig maradt ruhám ennek kialakításával, “így nincs egy rongyom, amit felvehetek!

· · · ◊ ◊ ◊ · · ·

történések

17 ápr 2016

Amíg  a napok így elsodortak a valódi, lényeges történesektől: a férjemnek név-és születésnapja volt, tartottunk fogadóórát, vendégül láttuk Háy Jánost a költészet napján, lezajlott egy újabb csodálatos Zenei gála, amelynek a végén megszületett a csoda, sztrájkoltam életemben először, melytől olyan izgatott voltam, hogy aludni is alig bírtam, és megnyíltak újra a boltok – végre! Már tegnap érezni lehetett, hogy sokkal nyugodtabbak az emberek, nem volt zombiapokalipszis, délután is volt friss zöldség – ez is szabadság. Hogy semmi módon ne korlátozzanak.

· · · ◊ ◊ ◊ · · ·

április bolondja

01 ápr 2016

Keményen megdolgozott minket ez a március. Amint visszakaptuk a pénzünket, bedobott a Vízművek egy 3,6 millió forintról szóló számlát a postaládánkba, amelyhez egy elnézést kérő levelet is mellékeltek a ténylegesen fizetendő 10ezer forintról, hogy ne ájuljunk el azonnal, csak traumát kapjunk. Az történt, hogy az általunk lejelentett 6 köbméter vizet sikerült 6000 köbméternek lekönyvelni. Remélem, senkinek sem kell átélnie ilyen pillanatokat.

Aztán a férjem lett olyan beteg, hogy napokig volt magas láza, priznicelni is kellett. Egyszer jutottunk el kirándulni tavaly óta, mire hazaértünk, már 39 fokos láza volt. Nem megy ez a pihenés, nyaralás dolog nekünk – úgy tűnik a mi világunk a dolgos hétköznapok világa. Pedig nagyon kellene a pihenő.

A hónap végére a férjem még állást is váltott – visszament a régi cégéhez. Várjuk, hogy kifizessék.

Ma már április van, és bízom benne, hogy ez jobb hónap lesz.

· · · ◊ ◊ ◊ · · ·

Legutóbbi hozzászólások
Archívum