Már

19 Júl 2016

…kora reggel pörgő üzemmódban voltam, fél kilenckor már a Lukács újonnan megnyílt Galériájában néztem meg Diner Tamás fotókiállítását, ahol maga a mester is jelen volt, sőt még puszit is lehelt a karomra, mikor megkértem, hadd készíthessek róla egy fotót a plakátjával. Véletlen volt, és szép élmény. Kilenckor már a gyógytornásznál voltam, aki még masszázst is adott, mivel annyira feszesek az izmaim, és rettenetesen fáj egy ponton a derekam. Nagyon béna voltam, rettenetesen szégyellem magam, hogy így elhanyagoltam magam, mert iszonyat magasról épültem le. Voltak izmaim, kidolgozott karjaim, erős vállaim, és erős hátizmom. Most meg nem bírom magam kihúzni….De nem adom fel, visszaküzdöm magam oda, ahol már egyszer voltam.

Haza az új szuperhévvel jöttem, véletlenül ezt is elcsíptem. Mivel nem volt kedvem még itthon lenni, bementem megnézni a suliba az asztalt. Mivel tényleg üresek voltak a fiókjai, így minden akadályt elhárult az elől, hogy a birtokba vehessem. Végre van ismét normális asztalom, végre! Aztán kis virágos fóliával a sajátomat (immáron régi) befedtem, így kiváló lesz javító asztalnak, a kis szekrényébe pedig az üres lapok kerülnek.

Utána meg csak üldögéltem, és rendbe raktam a könyveim. Át a Csobánka téren olyan könnyűnek éreztem magam, mint már régen. Enyhe, de nem meleg idő volt, fújdogált egy kis szél, az emberek lassan sétáltak, bennem még dolgozott az endorfin a tesi után, még nem volt izomlázam – meg lehetett volna állítani az időt abban a pillanatban. A jó érzés még mindig tart, remélem, sokáig velem marad.

· · · ◊ ◊ ◊ · · ·

csendes

03 Júl 2015

Olyan csend van a lakótelepen, mintha egyedül laknék itt. Kiürült minden. A máskor nyüzsgő parkok most üresek, a kutyák sem futkosnak, egyetlen lelket sem látni az utcán. Néha becsapódik egy kocsiajtó a hazatérő lakó után, de aztán azonnal beáll ismét a csönd. Borzasztó meleg van, és ha minden igaz, akkor előttünk még a következő hét, amelyre 39-40 fokot jósolnak!

El sem tudom képzelni, hogyan lesz.

· · · ◊ ◊ ◊ · · ·

előadó

10 Már 2015

Ma egészen furcsa dolgot vettem észre a meghívott előadón, úgy kb. az óra 20. percétől kezdve. Láttam, hogy elfárad, nehezen veszi a levegőt, nehezére esik összpontosítani a 31 diák kérdése közepette arra, amiről beszélni akart. Óra után azt mondta, hogy ő sosem gondolta volna, hogy ennyire nehéz tanítani, és ilyen mértékű összeszedettséget kíván, mert ő teljesen elfáradt. Én csak csöndben mosolyogtam, majd mivel becsöngettek közben, (megint elment a szünetem) elköszöntem tőle, és bementem a következő órára.

Visszafordulva még láttam, ahogy pihegve lerogy az aula egyik székére.

Én közben kértem egy iskolai levélcímet, így mától odamennek a hivatalos, szülői levelek. És megpróbálom magam ahhoz tartani, hogy csak reggel nyolc és délután legkésőbb hat között nézek be oda, a szünetekben pedig sosem. Lehet, hogy régen meg kellett volna már lépnem.

Ők meg a Szépségek.

10887561_960920423964240_2431521417801985211_o

· · · ◊ ◊ ◊ · · ·

rókafogó

23 feb 2015

Egy hét szóbeli felvételiztetés után teljesen beállt a nyakam, majd ma reggelre a derekam is becsípődött.

Hihetetlenül tud fájni, bár most már sokkal jobb. Főleg, ha arra gondolok, hogy hétvégén mennyi mindent sikerült elvégezni a lakásban, és tiszta, átlátható lett benne sok minden.

Előszedtem a húsvéti díszeket is, és sikerült egy csodálatosan szép koszorút is vennem.

Mindig azt gondoltam, hogy a pasztellkék – bár nagyon tetszik nekem – nem illik hozzám, de ez a koszorú az ellenkezőjéről győzött meg.

Megnéztem még tegnap a Foxcatcher-t is. Ez is szép, lassú, vontatott film, a szokásos pszichopata karakterrel.

Tényleg nem tudom, miért szeretnek ilyeneket nézni az emberek.

 

· · · ◊ ◊ ◊ · · ·

köd-lovagok

22 jan 2015

Délután öt van, de akár éjjel is kettő lehetne – egész nap mocsár-feeling, ködbe-párába vesző időtlenség-dagonya.

Krúdy igazán jól érezné magát: köd-lovagok a kedély láthatárán.

· · · ◊ ◊ ◊ · · ·

tavasz?

18 jan 2015

Fél hat van, egy órája ébredtem fel, és az istennek sem tudtam visszaaludni. Nekiállok hát javítani. A nyitott ablaknál ülök, és kintről olyan madárfütty-koncert szűrődik be, mint a már tavaszi, enyhe reggeleken.

De, könyörgöm: január 18. van.

· · · ◊ ◊ ◊ · · ·

augusztus 4.

04 aug 2014

Éjszaka ismétlődő viharok, rosszul vagy leginkább sehogy sem alvás, éjfél után egy perccel érkező fizetési sms-re szívbajt kapás, ma ismét monszun vagy  talán  dzsungelklíma?
Hiába teregetek, a ruhák semmit sem száradnak, épp mint a hajam, ami órák múlva is csuromvíz. A lefestett kisbútorok, a radiátor sem szárad,tömény festék- és hígítószagban úszik a lakás.

Este még néztem Gasztroangyal-t is. Hiába, nem megy, nem tudom utálni Borbás Marcsit, továbbra is baromi jónak tartom a műsort, hitelesnek a nőt, és nagyon irigykedem a helyek miatt, ahová eljut, és az emberek miatt, akikkel találkozik. Idilli.

Délelőtt sem net, sem mobil, hiába próbálok ügyintézni – órák múlva mégis sikerül időpontot kapni csütörtökre. Közben még orvosi vizsgálat, nem adják ingyen az egészségügyi alkalmasságit, és akkor még hátra van a hivatalnak fizetendő.

Néha azaz állandóan csodálkozom, hogy még mindig működik valami itt – nagyon nehéz dolog ez.

Hétvégén óriási lomtalanítás volt nálunk, sok embert igazán boldoggá tehettünk. Csak megerősödött bennem az életünket eluraló tárgyakkal szembeni ellenállás, megbéklyóznak minket.

Meg az is, hogy rengeteg van belőlük, és a hatvan százalékuk felesleges.

Csak az a gáz, hogy kidobásuk után két nappal richtig, hogy szükség lesz rájuk.

Holnap reggel mozi, férj révén sajtóvetítés – David Cronenberg: Maps to the stars.

· · · ◊ ◊ ◊ · · ·

csendes

25 jún 2014

Elhoztuk ma reggel a könyveimet, lementettem három év anyagát két pendrive-ra, majd le is töröltem minden munkámat a benti meghajtókról. Tiszta lap szeptemberben, ugye.  Itthon felmásoltam, szelektáltam. Ezután kicseréltem a kisebb könyvespolcot a nagyobbra, bepakoltam a cuccaimat, és azonnal rájöttem, hogy természetesen a legfontosabb és legjobban kellő könyvemet bennhagytam.

Sebaj, hétfőn elhozom, mikor megyek virágot ültetni.

Csendes nap, órák óta olvasok, időnként elalszom. Most jó ez.

· · · ◊ ◊ ◊ · · ·

csak egy hétfő

17 Már 2014

Fura érzés itthon lenni, mikor kinn zajlik az élet, dolgozik mindenki, de nem mondom, hogy nem örülök ennek az egy napos szünetnek, szusszanásnyi időnyerésnek. Hajnal óta már kivasaltam a rengeteg összegyűlt ruhát, főztem gombakrémlevest, elpakoltam, olvasgattam, és beléptem a portfóliós felületre, amit be is csuktam azonnal.

Nem bírom már én az ilyen izgalmakat.

Ma még kell mennem gyógytesire, lippi meg vizsgázik, és ezzel befejeződik a továbbképzése, amit mindketten nagyon várunk már, mert ez így – munka után – elég fárasztó.

Nem is tervezek már semmit, pihenni próbálok.

· · · ◊ ◊ ◊ · · ·

sor

16 Már 2014

Pénteken szakadt el a cérna, akkor kezdtem nagyon hisztizni. Mindenből elegem lett. Elegem lett abból, hogy minden nap megyek fizioterápiára, aminek a kezdetére egy órát várok mindig munka után és bár nem kell semmit sem csinálnom, a mágneságyon való fekvés után gyakorlatilag olyan fáradtnak érzem magam, hogy alig bírok hazavonszolódni. Elegem lett a gyógytesiből is, hogy pont a délután közepén van mindig, így semmibe sem lehet belekezdeni, csak arra várok hazajövetel után, hogy mikor indulhatok vissza. Elegem, úgy alle zusamen a naponta vívott kis harcokból, diákokkal, szülőkkel.

Besokalltam a portfóliózásból is, a reflexiókból, óravázlatokból, didaktikai szakkifejezésekből, és abból, hogy akárhány szakirodalmat olvasok el, mindben más van, és még véletlenül sem egyezik azzal, amit útmutatóként kaptunk.

Egész nap ideges voltam, minden dühített, és értelmetlennek láttam mindent, és amikor ezt le akartam írni, még a blogom sem volt meg. Ez volt az a pont, amikor inkább lefeküdtem aludni.

Ez a téma sem olyan egyszerű, mert mostanában rendszerint felébredek négykor, akármilyen későn is kerülök ágyba. Én nem akarok pacsirta lenni, tökre megfelelt nekem a bagoly üzemmód, arról nem is szólva, hogy mi a jó eget lehet csinálni hajnal négytől hatig a plafonbámuláson kívül?! Annyira idegesít ez, hogy már teljesen függő lettem a telefonomtól, mert állandóan azt lesem, vajon más alszik, vagy épp ír valamit a facebook-ra?

Tegnap és ma reggel is négykor ébredtem. Álljak neki takarítani? Vagy vasaljak?
Nem, az olvasás nem nyugtat meg, és nem álmosít el, inkább felélénkít, mivel azonnal a szereplők sorsán kezdek el izgulni.

Tegnapra egy kicsit azért jobb lett. Nyolckor este befejeztem az írást, és elkezdtem pdf-ekbe generálni, hogy feltölthessem a cuccot.  Holnap nem dolgozunk, és a jövő héten már nem lesz fizio sem, csak a gyógytornák . Így esélyem lesz utolérni magamat, kijavítani a várakozó dolgozatokat, és a hétvégén talán eljutok a fodrászhoz is. Most egyébként nagy kísértést érzek, hogy teljesen levágassam a hajam.

Röviden: próbálom rendezni a soraimat.

 

 

· · · ◊ ◊ ◊ · · ·

zen

23 feb 2014

Ma is bebizonyosodott az, hogy egyre inkább csak egy nyuszika vagyok a sapkájában. Az egyiknek túl ilyen, a másiknak túl olyan. Azt jelentené ez, hogy végül is középen vagyok, és én vagyok az ellensúly mindkét félnek?

Ki tudja. Egyelőre csak az ordítozást hallom mindkét féltől, ebben a zajban próbálok meg tenni valamit a bicskanyitogató, és nem empatikus stílusommal. Középen állni egyébként marha fárasztó és rendkívül magányos tud közben lenni az ember lánya.

Én csak azt tudom, hogy hihetetlenül unom már ami zajlik körülöttünk, a megmondó-és odamondogató embereket, az állandó puskaporszagot a levegőben, és azt, hogy mindig tartozni és hitet tenni kell valakihez.

Közben eltemették Jancsót, és meghalt Borbély Szilárd, aki egész életében a Pokollal nézett farkasszemet, és most túl mélyre merült belé, és magával rántotta.

Közben Ukrajnában megtörtént a lehetetlen, a svéd kis srácra ráadták a dzsekit, és mennek a dolgok tovább.

Csak ez a fentebbi helyzet nem változik sohasem.

Így továbbra is az egyedüli kilépési lehetőségnek azt tartom, hogy bámulom az osztályomat péntekenként, ahogyan keringőznek és egyre újabb táncokat tanulnak – ez ki tud kapcsolni teljesen.

Mindig is azt gondoltam, hogy számomra a sport egyetlen formája elviselhető: a tánc. Ez még nagy adósságom magammal szemben. Csodálatos dolognak tartottam mindig is a régi mozgásművészeti órákat, amelyek szép, nőies tartást és holisztikus szemlélet adtak a nőknek, mely közben magukra figyeltek.

Jövő kedden (március 3-án) egyébként elkezdődik a negyven napos nagyböjt, a testi-lelki megtisztulás és felkészülés, befelé figyelés időszaka, én is tervezek pár dolgot. Mindenképpen akarok tavaszi nagytakarítást, teljeset, újraolvasom a Karamazov testvéreket és A varázshegyet, iszom majd a salaktalanító teákat, próbálok sokat aludni, és kevesebbet mérgelődni idegenek írásain, így letiltom magam bizonyos fórumokról a nagy közösségi oldalon.

Aztán közben lesz még egy választás is.

 

· · · ◊ ◊ ◊ · · ·

Túl könnyen hagytuk magunk mögött az ünnepek világát, túl gyorsan kellett visszarázódni, és túl sok mindennel kellett végezni a héten – elfáradtam, ismét lemerültek a feltöltött lelki akkumulátorok.

Hétfőn este ötig tehetséggondozás, kedden félévi beszámoló elkészítése, szerdán gyógytorna, (sokkal jobban bírtam, mint gondoltam) csütörtökön megkezdődtek az osztályozó konferenciák, pénteken lippi Kecskeméten adott elő egy IBUSZ-konferencián, én pedig átpakoltam a nappalit, hogy  legyen valamiféle “dolgozósarkam”, és ne kelljen a szoba másik végébe vágtáznom egy papírral, könyvért, hanem a kezem ügyébe essen, szombaton a portfólión sokkoltam magam és megkaptam a felkérést arra, hogy jelentkezzek minősítői tanfolyamra, ma gerincpárnát vettünk, este megnéztük az About Time című filmet, (mindenkinek ajánlom, végtelenül bájos, kiváló angol humorral) kijavítottam kb. húsz dolgozatot, összeállítottam a hetet, és estére kidőltem.

Most kellene, hogy kezdődjön a hétvége.

Helyette lesz minden nap osztályozó ismét, szombaton pedig írásbeli felvételi, majd vár kb. 100 dolgozat, hogy kijavítsam, és még egyszer ennyi, hogy felüljavítsam.

Közben meg zokogok ezen, mert se Lujziról, sem Marci kutyáról nem fogunk megtudni soha semmit, hogy ki dobta ki az utcára, miért, mennyit éhezett, milyen fájdalmai voltak, (nagyok, mert Lujzi például majdnem megvakult, méreggel kellett kezelni a szemét…) és mi történt vele, hogy sokáig rettegett mindentől, Marcit pedig még mindig nem lehet magára hagyni. Épp erről beszéltem lippinek a héten.

· · · ◊ ◊ ◊ · · ·

púderrózsaszín

08 Sze 2013

Nem megy azért olyan egyszerűen az év-és újrakezdés, mint gondoltam, olyannyira nem, hogy a hétvégére már a körülöttem forgó szobáig is eljutottam. 

Nagyjából hétfő reggel, az évnyitó napján kezdődött az a fejfájás, amitől se jobbra, se balra nem tudtam fordítani a fejem, hányingerem volt, meg is fáztam kicsit, szombat reggelre pedig már olyan magas volt az én mindig stabil 120/80-as vérnyomásom, hogy ringlispílnek éreztem magam körül a szobát…

Megint elkövettem ugyanazokat a hibákat, amelyek szerintem a tanár-létre abszolút jellemzőek: a koránkelés, (ezzel sokat nem lehet kezdeni) a napközbeni nem ivás, miközben a szervezetem a nyáron hozzászokott a folyamatos pótláshoz, össze-vissza ettem, nem hordtam a szemüvegemet, és halálra idegesítettem magam az évkezdés minden adminisztratív és egyéb – tőlem független – nyűgével. 

Tetézte még ezt a reggel hétkor 7-8 fok, majd 10-kor már 19, 15 órakor pedig 28 fok, aminek felöltözni igazi kihívás, és ez alatt nem a rétegességet értem, hanem a cipőt…a lábat, amelyről a legkönnyebb felfázni.

Mivel állandóan rohantam, állandóan meg is izzadtam, és közben döntöttem magamba a kávét, ami a suliban nem az a kis lájtos 3in1 vacak, amit itthon, nyugodt körülmények között iszogatok, hanem méregerős, savas, igazi tömény, szívet kicsináló koffeinbomba – ezt nélkülözöm kell.

Tehát, én ezeket hozom fel okként, és így, összeszedve elég soknak tűnik. 

Még mindig baromi nehéz reggelente megennem bármit is, ellenben ha nem teszem, akkor az első óra végére úgy esik le a vércukrom, hogy azt érzem: mindjárt elájulok. 

Nehéz minden este kiválasztanom, hogy másnap mit akarok felvenni, és tartani is ahhoz magamat, nem felpróbálni még öt szettet reggel, hogy végül a hatodik mellett döntsek, de akkor már fél órát elcsesztem erre. 

Kínzás esténként másnapra szendvicset csinálni, vagy salátát, vagy épp előkészíteni a másnapi ebédet, vagy épp csütörtökig kitalálnom, hogy mi legyen a hétvégi ebéd, és kétféle “menüsort” összeállítanom.

Nehéz, mert minden tervezést, előregondolkodást kíván, én pedig inkább a tűzoltásban vagyok jó. 

Mondhatnám úgy is, hogy kiválóan elhárítom azokat a “katasztrófákat”, amelyeket én idéztem elő.

Ez pedig  kogníciót, másféle mentalitást kíván, sokszor ellentéteset az enyémmel, de tudom, hogy ha nem egész életemben a megúszásra akarok csak játszani, akkor el kell sajátítanom. 

Arról nem is beszélve, hogy a fentebbiek jelentősen megkönnyítik az életet, mikor egy-két hónap után már rutinná váltak. 

Ezen könnyítés okán írok fel most már mindent, válaszolok csak arra, amit kérdeztek, (és nem zúdítok a másikra információözönt, amivel semmit sem tud kezdeni) megtartom magamnak, ha valami plusz információval rendelkezem, hogy ne mindig én akarjak a legokosabbnak tűnni, hagyom, hogy a másik is nyerhessen. 

Nekem igazából semmibe sem kerül, (leszámítva az egómat) ő pedig jól érzi magát tőle. 

Most először egy évre előre beírtam minden eddigi információt a határidőnaplóba, van szép kis táblázatom, amelyben hónapokra előre ott vannak az irodalom-,nyelvtan órák, tehetséggondozás-,osztályfőnöki-, munkaközösségi-,szakkör-, fakultáció-,iskolai élet eseményei – természetesen azok, amelyek tervezhetőek. 

Kicsit meg is rémít látvány, amikor ránézek, mert egyszerre rengetegnek tűnik, szinte tornyosulnak előttem…

A héten még kirándulni is voltam a Belvárosban. Részt vettem egy BeyondBudapest sétán a fényűző Pestről, ahol megelevenedtek előttem a 19-20. század arisztokratái, irodalmi és történelmi alakjai, majd pedig tizenhat év pesti lakosság után, melyből tizenegyet a Zsinagóga szomszédságában töltöttem, eljutottam a Zsinagógába is. Nem hittem, hogy ennyire lenyűgöző és egyben megrázó élmény lesz, biztos voltam benne, hogy nekem már semmi újat nem fognak tudni nyújtani – ezzel szemben olyan kicsinek éreztem magam belépve, mint egyetlen másik templomban sem, csak talán az egri bazilikában. 

Nagyon tetszett, hogy ez a “gyülekezet háza”, így lehet benne hangosan beszélgetni, ettek, ittak az emberek, minden kérdésre válaszoltak, és leginkább ön ironikusak, ők nevetnek a legjobban önmagukon.

Másfél óra után pedig az udvarról még régi lakásunk erkélyét is láthattam, és a régi legjobb pirított tésztás kínainál ebédeltünk. 

Nagy öröm volt az is, hogy kis osztályom kortárs színdarabot választott a szülői bemutatóra, (Tasnádi Rovarok-ját) ez jólesik a lelkemnek, épp mint az is, hogy tegnap ötezer forintért hét darab felsőt sikerült vásárolnom, csipkéseket, vintage-okat, fodrosokat – gyönyörűek. 

Egyre inkább összeáll az alapruhatáram, és egyre inkább a fehérek, bézsek, barnák, ekrük alkotják. Ja, és ennyi idősen kezdem megszeretni a fodrokat, hollokat, különleges szabásokat….remélem, azért hatvan éves koromra nem leszek hollywood-i nagyi, aki csak rózsaszínben hajlandó járni.

Bár, ez a púderrózsaszín felső nem sok jót ígér….

· · · ◊ ◊ ◊ · · ·

krumplihéj

06 aug 2013

Olyan apró dolgokban nyilvánul az meg, hogy menthetetlenül és örökre vidéki (falusi) maradok, hogy még mindig szenvedek, ha a krumplihéjat a szemétbe kell dobnom.

· · · ◊ ◊ ◊ · · ·

reggeli készülődés

31 Júl 2013

· · · ◊ ◊ ◊ · · ·

cselendzs

29 ápr 2013

Minden évben  rettegéssel tekintek az évszakváltások elé, s nem tagadom, de a nyár a legnagyobb kihívás számomra. Mikor előbukkanak a semmiből a hirtelenfehér bőrök, a térdig érő nadrágok, ujjatlan pólok, szandálok – a számomra addig teljesen felismerhető és értelmezhető emberek felismerhetetlenek lesznek. (Volt olyan, akit csak hosszas azonosítás alapján ismertem fel, mikor nyáron összefutottunk, a póló-szandál-short kombó annyira elütött az addig csak öltönyben, nyakkendőben, szép cipőben, aktatáskával mutatkozó embertől.) 

De, ha a teljes igazásgot nézzük, akkor természetesen nem a többi ember jelenti a kihívást, hanem saját magam. Hogyan leplezzem el a láthatót, hogyan legyek elegáns csorgó verítékkel, milyen cipőt-szandált viseljek, aminek nem annyira vékony a talpa, hogy érzem a földet, és egy óra múlva a vádlim úgy fáj, mintha edzésen vettem volna részt, majd két óra múlva már járni sem bírok? Mit csináljak a melegben kitágult vénákkal, s vajon hogy lehet az, hogy a blúz is kisebb lesz egy meleg nyári napon, s már kényelmetlen viselni? 

Természetesen, mikor vékony voltam, nem voltak ilyen gondjaim. Minden szépen állt rajtam, nem féltem a nyártól, élveztem annak minden örömét, s nem egy hűtött szobában próbáltam meg átvészelni. 

Próbáltam már én mindenféle pótmegoldást, de úgy tűnik, csak egy, az igazi, a fájdalmas, a hosszadalmas maradt. 

Nincs más választásom. Segítsetek, hogy könnyebb legyen, mondjátok el, ti hogyan csináljatok! 

· · · ◊ ◊ ◊ · · ·

mély

28 okt 2012

Meglepett, hogy a mélyhűtőnek vannak rácsai, mikor feltűntek olvasztás közben. Szerintem mióta megvan a gép, (cirka másfél éve) most került sor erre a fantasztikus műveletre. Mindegy, ez is pipa, bár kellemesebb időjárást is választhattam volna hozzá.

· · · ◊ ◊ ◊ · · ·

anomália

29 Júl 2012

Nekem fontos a rend és a rendszer. Nem bírom az átláthatatlan dolgokat, a rejtélyeket, a titkokat, nem szeretem a meglepetéseket. Megnyilvánul ez olyan apró dolgokban, mint hogy becsukott szemmel is tudnom kell mi van abban a fiókban, amelyet épp kihúzok, s ha nem azt találom, amire számítottam – akkor akár éjjel is nekiállok rendet tenni. Így vagyok a lelkemmel is, igyekszem kibogozni a kuszaságokat, a sejtéseket, s bár túl szeretnék már rajta lépni, így sikerül rábukkanni mindig újabb és újabb anomáliára. Pedig nem ez a célom. A céljaim az olyan `apróságoktól` kezdve minthogy egyszer le tudjak futni egy szigetkört, egészen addig, hogy szülőfalumban élhessek – teljesen tiszták és világosak.

· · · ◊ ◊ ◊ · · ·

ruhaszárítás

21 Júl 2012

Lakberendezési magazinokban nem látni kinyitott ruhaszárítót, tele vizes, száradó ruhákkal. Sem. Nincs macskavécé, porszívó, vasaló, minden gondosan elrejtve az olvasó szemei elől, saját kis szekrényében lapul. Ikeás, berendezett 50 nm-es lakásokban sincsenek a fentiek. Optimálisan is van kihasználva a tér. Amerikai filmekben van mosókonyha, beépített gardrób, külön helyiségek, hogy a szobák esztétikai funkcióját ne rontsák le a fentebbi dolgok. Bár, ott ügyelnek arra is, hogy bizonyos nm alatt ne építsenek lakásokat. Legalábbis külföldi ismerőseim mindig mosolyogtak az átlag magyarországi lakások méretein. Én agybajt kapok a száradó ruhák állandó kerülgetésétől, a nyitott, rengeteg helyet elfoglaló szárítótól. Mi a megoldás? Másfajta szárító, vagy kezdjek gyűjteni egy szárítógépre?!

· · · ◊ ◊ ◊ · · ·

múzeumi bolt

19 Júl 2012

Tegnap egyébként a múzeum boltjában láttam egy 180 ft-os gyűrűalapra ragasztott régi számító-és írógép billentyűzet darabot 1900-ért. Ne vegyük már palira ennyire azért a vevőket! Bár, tudom, mindig az ötletet kell megfizetni.

· · · ◊ ◊ ◊ · · ·

Iparművészeti

18 Júl 2012

Még májusban elhatároztam, hogy használni fogom végre a pedagógus igazolványomat, lepecsételtetem végre, és elmegyek minden olyan múzeumba, ahol elfogadják, és ingyenesen megnézhetem a kiállításokat. Nem sok ilyen van, de egy-kettő azért akad. Így ma neki is kezdtem az Iparművészetiben, ahol megnéztem először az Art Deco és modernizmus – Lakásművészet Magyarországon, 1920-1940 között, majd a Művészet mindenkinek – a Victoria és Albert Múzeum, a világ első Iparművészeti Múzeuma, és végül a Gyűjtők és kincsek címűeket. (Az első a legjobb, szerintem.)Kellemes dolog hétközben múzeumozni, nincs tömeg, s ennek következtében van idő mindenre. Álldogálni egy-egy mű előtt, elmerengni a csodálatos kék ruhán, hogy rajtunk hogyan állna, vagy csak üldögélni a padokon, és bámulni a többi embert. Csütörtökön a Természettudományival folytatom a sort. ```````` ``

· · · ◊ ◊ ◊ · · ·

fahéjvörös

08 Júl 2012

Csak nekem van olyan mázlim, hogy az aranyszőke hajfesték felkenve sötétbarna-fahéjvörössé változik. Plusz tizenöt év. Tippek a világositásra?:/Már nem kell. Leszivattam, újrafestettem. Ha marad fejbőröm és hajam, piszok nagy mázlim van. Szerintem ilyen lehet, amikor valakinek savval öntik le a fejét, és mindezt egy sisakból permetezve, hogy még le se tudja venni. Fáj nagyon.

· · · ◊ ◊ ◊ · · ·

bekkel

07 Júl 2012

Tegnap este esett végre, de csak arra volt jó, hogy ma még elviselhetetlenebb legyen a forróság, s ha minden igaz, még sok ilyen nap vár ránk. Besötétített szobák, álmatlanság, izzadás, 40-42 fok körüli hőmérséklet. Ventillátor. Szemet, fület kicsináló. Ti emlékeztek ilyen nyarakra régebbről? Mert én nem. Egészen tíz évvel ezelőttig még ventillátort sem nagyon használtak az emberek, nemhogy klímát. Voltak forró nyarak, de már a 35 fok is extrémnek számított, és csak nagyon ritkán fordult elő. A 28-30, max. 32 fok volt az általános. Volt értelme várni a nyarat, most meg csak a kibekkelés van.

· · · ◊ ◊ ◊ · · ·

hajügyek

05 Júl 2012

Ez a nyár finoman szólva sem kedvez a hajnövesztésnek. Most tartok ott, hogy a fazonját már elvesztette, a ritkítást már rég elfelejtette, bedúsult, de a francia csat még kiesik belőle, copfba fogni nem lehet, feltűzni szintén nem, ha hátrakötöm egy kendővel, ami a nyakba hullást megakadályozza, akkor rossz hippinek nézek ki. Kerestem ötleteket, hogyan vészeljük át ezt az időszakot megspékelve a negyven fokos kánikulával, de vagy én értelmezem rosszul a dolgokat, vagy minden női magazin szerkesztője. Ugyanis a félhosszú hajhoz kínált ötletek náluk a minimum húsz centis hajat jelentik, amit ide-oda tekergetnek, virágot szúrnak belé stb. Eszembe jutott a zselézés, a `vizes hatás` – de, valahogy azzal sincs vállalható külsőm. Besütöttem, hogy a hullámok lazasága talán szellősebbé teszi a frizurát, és én is levegőhöz jutok így, de kb. egy óra múlva már ugyanolyan lapos, és a nyakamba lógó volt, mint előtte. Egyébként sem érzem jól magam ebben az időben. Nem az én világom sem a térdgatya, sem a háromnegyedes caprinadrág, sem a póló. Én az ingeket szeretem, a mellényeket, a kis gombos pulóvereket, az élre vasalt nadrágokat, a körömcipőket – a fentebbiekben – ráadásul izzadtan – topisnak, igénytelennek érzem magam. Pedig a tendencia nem az, hogy új jégkorszak érkezne.

· · · ◊ ◊ ◊ · · ·

pluszbevétel

04 Júl 2012

Sosem szoktam megnézni a kapott blokkot, de tegnap a boltban fizetve arra lettem figyelmes, hogy az összeg 250ft-tal több, mint amire számítottam. Nem nagy pénz, de amikor egy kiló kenyeret (178ft) és két kis csomag paradicsomot (2×220ft) veszek, akkor nem 858 ft-ra számítok. Fizettem, majd a blokkot megnézve rájöttem, hogy a 178 ft helyett 278, míg a 220 ft helyett 290 szerepel a számlán, és az úgy valóban kiadja az összeget. Picit haboztam, de aztán szóltam, hogy ez nincs rendben. Megnéztük, hogy mi mennyibe kerül, elismerték a tévedést, és én visszakaptam a 250 ft különbözetet. Mégsem tudok szabadulni a gondolattól, hogy ez nem egyszerű tévedés volt, hanem naponta sok emberrel eljátsszák ezt. Ha csak húsz emberrel csinálják meg ugyanezt, az is 5000 ft-os pluszbevétel… Vagy tévedek?

· · · ◊ ◊ ◊ · · ·

Tyler Durden

02 Júl 2012

Semmi sem ment meg attól, hogy elkezdjek jógázni. Ma reggelre a szomszéd utcában nyílt Életmód Központ hirdetését találtam a postaládában. Ennél egyértelműbb választ, jelet nem is kaphattam volna. Egyébként pedig megnéztem az The Chef, a Best Exotic Marigold Hotel című filmeket, és újranéztem a Harcosok Klubját. Továbbra is beteg egy film, de a sokat emlegetett válságban azért már volt részünk azóta, Tyler Durden elégedett lehet. `A legerősebb és legbölcsebb férfiak állnak itt körülöttem. Sok nagy lehetőség ami pocsékba megy. Az egész elkúrt nemzedék benzint csapol, kaját tálal, vagy nyakkendős rabszolgának állt. Reklámok parancsára kocsikra gyűjtünk, melózunk, hogy legyen pénzünk a sok felesleges cuccra. A történelem zabigyerekei vagyunk. Nincs se célunk, se helyünk. Nincs világháborúnk, se válságunk. A mi háborúnk szellemi háború, a mi válságunk az életünk. A tévé elhitette velünk, hogy egy szép napon milliomosok, filmcsillagok és rocksztárok leszünk. Pedig nem leszünk. Erre lassan rádöbbenünk, és nagyon, nagyon berágunk.`/Fight Club – 1999/ Írok majd a másik kettőről is, csak meleg van.

· · · ◊ ◊ ◊ · · ·

Jelenleg ott tartok a hajammal való küzdelemben, hogy hihetetlenül szenvedek. Ugyanis a nyakamba már belelóg, ám annyira nem hosszú még, hogy össze is tudjam fogni, igy minden nap egy újabb pokol ebben az időben. Irigykedve bámulom az összefogott hajú nőket, és a kopasz pasikat is. S állandóan azon csodálkozom, hogy a sok hosszú hajú görög focista hogyan bir csatakos fejjel létezni órákig, a meccs alatt. Ja, egyébként miután levágattam a hajam, mindenki közölte, hogy szerinte jobban állt a hosszú. Nem szóltam semmit, de megfogadtam, hogy soha az életben még egyszer meg nem kérdezek senkit arról, hogy mi lenne a jobb. Mint ahogy azokat az embereket is messze elkerülöm, akik pókként társaságot épitenek ki maguk köré, egy darabig istenitik, ajnározzák a benne felbukkanó új embereket, majd mikor rájönnek, hogy nekik is vannak hibáik, s persze kellőképpen kihasználták már őket, akkor elküldik az elbocsátó szép üzenetet nekik, majd kizárják a társaságukból is, elhiresztelve róluk mindent. Ha objektiven nézem ezeket az embereket, ők is csak magányosak, képtelenek együtt élni bárkivel huzamosabb ideig, női okosságot képtelenek elviselni, becsülni a másikat nem tudják, ellenben a hibáikat az egekig tupirozzák. Később persze felbukkannak ismét ezek az emberek, s ha szeretnél válaszokat, akkor küldenek ismét egy sértő, bántó levelet, amellyel azt hiszik, hogy jól megbántanak, a porba taposnak. A legszánalmasabb, leggyávább bennük, hogy levelükre nem várnak viszontválaszt, azt olvasatlanul törlik. Még arra is gyávák, hogy a másikat meghallgassák, és szembe kelljen nézniük a másik véleményével. Magukat ezek az emberek hihetetlenül okosnak, tévedhetetlennek hiszik, pedig csak gyerekesek. Én nem haragszom rájuk, egyetértek a levélvégi közlésükkel, hogy nem kell senkinek senkit törölnie, mert nemcsak jó ismerősei vannak az embernek, hanem rosszak is, de már régen nem futok olyan szekér után, amely nem vesz fel. Nem vagyok tizenéves, akinek az elérhetetlen a vonzó, én nem akarok meggyőzni már senkit sem arról, milyen nagyszerű ember vagyok, beérem azzal, hogy azt szeretem, aki engem szeret. Úgyis mindenki olyannak lát engem,ahogyan ő a világhoz viszonyul. És ez ha belegondoltok, csodálatos. Egy személyben lehetünk szürke egérkék és divák, kirakatblogot vezető irigylésre méltó bloggerinák és elitgimnáziumi üldözési mániában szenvedő tanárok. Lehetünk bárkik, nem tőlünk függ.

· · · ◊ ◊ ◊ · · ·

szabályok

25 jún 2012

A héten sok olyan eseményen vettem részt, amelyhez a fekete fehérrel, és a fekete feketével dukált, be is sokalltam már tőle, pedig még egy hét teljes `diszmagyarban` vár rám. Nehezitett, 35-36 fokos hőségben dolgoztunk, s ennek kapcsán elgondolkodtam. Vajon hogyan és miért alakult ki ez a fehér felső, fekete alsó-öltözet? Sokat lazult már, de nekem nem eleget. Engem nem tölt el örömmel a fehér blúzok serege, olyat – kevés kivétellel – akinek igazán jól állt volna, még nem láttam. Sápaszt, azonnal látszik rajta minden, és a teljes magyar melltartóválaszték – széles spektrumú – láthatóvá válik ilyenkor. Nekem is van vagy hat fehér ingem, igazából egyiket sem birom viselni. Mikor felveszem, és a tükörben látom magam, mintha egy zsákot adtak volna rám, és idegenként tekintek önmagamra -mintha nem is én lennék. Jobb lenne a törtfehér, az ekrü, amely sokkal közelebb áll hozzám, de még csak nem is láttam sehol. Persze, ez sem teljesen igaz, hogy utálom a fehér inget, mert géz anyagból, olyan szafaris,sivatagosan el birom viselni, de azt sem kapni. Van még valaki, aki igy van ezzel? Mint a fentebbiből kiderült, az érettségik foglalják le időmet, és voltam temetésen is. Életemben először vettem részt szórásos, pap nélküli, műsoros – barátok, zenésztársak által összeállitotton, és azt kell mondjam,engem ez sem győzött meg semmiről. Pedig megható, ahogyan a szökőkút zenére mossa egybe a hamvakat a természettel, de nem tudom…Persze a 35 fokos melegben, a tűző napon álldogálva többen is rosszul lettek, köztük a mellettünk álló kislány is. Büszke vagyok arra, hogy nem estünk pánikba,azonnal hűteni kezdtük, eszünkbe jutott, hogy meg kell kérdezni tőle, van-e ismert betegsége, allergiája, cukorbetegsége, evett-e és ivott–e aznap, mentsruál-e, ki tudtuk kapcsolni a push-up melltartóját, hogy kapjon levegőt, és stabilizáltuk az állapotát, amig 28(!) perc után a mentők megérkeztek. 28 perc, csak mondom. Addigra a kislánynak ismét volt vérkeringése, köszönhetően annak, hogy felpolcoltuk a lábát, megszűnt a végtagok teljes hidegsége, és totális merevsége, megtanitottuk neki a zihálás helyett normálisan venni a levegőt, és mikor ötpercenként ismét elájulni készült, beszéltettük, a nevét, a korát, a lakcimét ismételtettük vele, és meséltünk neki. A végére már én is közel jártam ahhoz, hogy beadjam a kulcsot, s mindezt a Kozma utcai Új Köztemetőben, ahonnét Békásra hazajönni ismét 35 fokban nem egy rövid leányálom. Mindegy, túl vagyunk rajta. A kislányt egész éjjelre benn tartották megfigyelésre, majd tegnap délben hazaengedték, sokkal jobban van már.Igazából onnan indultam ki, hogy jó lenne, ha kicsit rugalmasabb lennének ezek az öltözködési szabályok. Én örömmel hordok egész életemben kiskosztümöt, de nem tudom viselni ilyen melegben. Egyszerűen nem lehet 35 fokban normálisan (izlésesen,elegánsan) kinézni 35 fokban, légkondi nélkül. Azzal pedig az iskolák nem rendelkeznek, és a tömegközlekedés sem. Szóval, lazitsunk kérem az öltözködési szabályokon!

· · · ◊ ◊ ◊ · · ·

roráté

20 jún 2012

Jó szokásához híven a hárombetűs budapesti tömegközlekedési cég most sem nézett körbe az iskolákban, így nem juthatott tudomására az sem, hogy még két hétig érettségi időszak van, így várnia kellene pont ennyit, amíg a nagy felújításokat elkezdi. Balszerencsénkre ez pont egybeesik a 35 fokos kánikulával, így az átszállások, tömegnyomor közben még ezzel is meg kell küzdenünk. A lényeg, hogy teljesen bizonytalanná vált, hogy egyik helyszínről a másikra mennyi idő alatt lehet eljutni. Gondos tervezésem következtében (másfélszer annyi utazási idővel számolok, mint rendesen) és mert minden azonnal jött, a megbeszélt találkozó előtt még fél órám maradt. Reggel fél nyolckor. Ahol voltam, épp egy kávézó sem volt, pad sem, viszont épp nyitott a templom, ahol az idős nénike így invitált: `Jöjjön csak drágácska, itt legalább hűvös van!` Beláttam igazát, vele tartottam, s még egy páran. Ahogy beléptem, azonnal megcsapott a liliomok illata, a hűvösség, és a nagy csönd. Nagyon megnyugtató volt, melyre óriási szükségem is volt a nap további fejleményei tekintetében. ````````

· · · ◊ ◊ ◊ · · ·

kötelező

15 jún 2012

Eddig csak olyan diákokkal volt utolsó órám, akik más iskolába mentek, így nem is voltak fura érzéseim, biztos voltam benne, hogy hallok még róluk, a volt osztálytársakkal tartják a kapcsolatot, időnként visszajönnek majd. Most először fordul elő, hogy valaki azért megy el, mert a családjával együtt a világ másik végébe költözik. Tudom az okát, és megértem. Tartok tőle, hogy nem lesz egyedül a döntésével. De, mégis torokszorító érzés volt tegnap úgy diktálni a jövő évi kötelezőket, hogy ismét eggyel kevesebben leszünk jövőre.

· · · ◊ ◊ ◊ · · ·

Legutóbbi hozzászólások
Archívum