Az előbb értünk haza, mert visszavittük a suliba a már kiolvasott könyvtári könyveket, a rengeteg – balgatag módon – hazahozott dossziét, és a virágokat a 103-asból, amiket bevállaltam nyári gondozásra, csak elfelejtettem azt, hogy hely nem nagyon van már nekik, plusz elég nagy pára van tőlük (a locsolgatástól). Egyébként is sok virágunk van, így két dolgot szűrtem le ebből: nem veszek több élő virágot a lakásba, illetve nem leszek Teréz anyu más virágaival, bármennyire is sajnálom őket – de, gondozza mindenki a sajátját, és vigye haza nyárra őket. Bár, erről megint eszembe jut az, hogy mindig az kapja a legtöbb és legszebb virágokat, akit teljesen hidegen hagy a téma, és kidobja őket a kukába…én meg kiveszem onnét, mert felháborít ez a hozzáállás. Nem tudom kettőnk közül melyikünkről mond el többet ez a megjegyzésem…Csokit is az kap a kollégák közül általában, aki nem eszik, így azonnal “bedobja a közösbe”. Azt hiszem, sokat kell változtatnom magamon. Láttam egyébként, hogy van változás a tanáriban, az egy éve várakozó könyvespolcokon rend kezd kialakulni, és a selejtezés is elkezdődött. Remélem, tényleg lesz végre normális asztalom. Azt hittem, hogy bírom nagy asztal nélkül, de nem. Amit egyszer megszokott az ember, attól nagyon nehezen válik már meg, és nekem tényleg rengeteg cuccom van. Már csak azért is, mert öt különböző tantárgyat tanítok, és mindegyikhez nagy a szakanyag.

Itthon is rendet tettem végre az íróasztalon, megemeltük a monitort is, így most már felfelé nézek, és ez jó nekem. Lecseréltük a széket is, hihetetlen változás a kemény szék után, ami ráadásul össze-vissza csikorgatta a laminált padlót…Minden téren igyekszem rendet tartani most már. Így próbálok este hat után semmit sem enni, így sokkal jobban alszom, és remélem, idővel meg is mutatkozik majd rajtam. Holnaptól pedig elkezdem a gyógytornát is.

Lassan vége a nyári szünet második hetének. Ezen a héten voltam gerincorvosnál, kificamítottam a bokám, elolvastam öt könyvet, meghalt Esterházy Péter, Törökországban “puccs” zajlott, Nizzában terrortámadás, nem kezdtem el kekeckedni T-vel, hanem elfogadtam, hogy “széllel szemben pisilni nem lehet”, és csak annyit teszek bele ezentúl ebbe a dologba, ami ahhoz kell, hogy ne vegye el a düh az energiámat, amiért bosszankodom a dolgain. Nagy példaképem volt, de idővel az ideálok ledőlnek – vagy épp mi változunk meg. Ezen a héten is sokat tanultam magamról, és ez jó.

· · · ◊ ◊ ◊ · · ·

magas

04 okt 2015

Csütörtökön kiderült, hogy magas a vérnyomásom, így most gyógyszert kapok rá, és el vagyok tiltva mindentől, ami politika, canadahun, pedszakértő és társai oldal. Sajnos, a szombati tanfelügyeleti konferenciát már nem mondhattam le, így most gazdagabb vagyok tíz kredittel, nulla információval és szegényebb egy szép, napsütéses nappal, amit igyekeztünk ma pótolni. Bár nehéz ügy, hogy az embernek zsibbad a bal karja időnként, ködösek, véresek a szemei, és nyomást érez a fején.

De, csak úgy tudok megszabadulni belátható időn belül a gyógyszertől, ha minél több szabadidős tevékenységet, nevetést, pihenést, sportot és kevesebb kávét, rendszertelenséget, idegeskedést iktatok be és ki az életemből.

Nem fogok magas vérnyomással élni, az biztos, kigyógyulok belőle.

· · · ◊ ◊ ◊ · · ·

mixed

27 ápr 2015

Az egészséges sztoicizmus meghozta a gyümölcsét, és ma mégis kaptam elnöki megbízást, mégpedig egy igen jó helyen. A furi az, hogy állítólag már szerdától fenn volt a rendszerben, de nekem nem látszott. Így a mai felkészítőn épp azért mentem oda, hogy megkérdezzem: elrontottam-e valamit, ami esetleg oka lehet annak, hogy nem kapok megbízást? Ekkor derült ki, hogy ott az oldalon a megbízás, csak nekem nem jelent meg. Aztán jött egy másik hölgy is, akinek ugyanez volt a gondja.

Így most június 16-18-ig 63 rám bízott diák vizsgáiért felelek. Remélem, holnap megtudom, hogyan lehetnek ennyien, mikor az osztályfényképen csak 27-en vannak. Arra gyanakszom, hogy hozzátették az előrehozott érettségizőket is, így lettek ennyien.

Továbbra is csodálattal adózom a felkészítőnknek, az oktatási referensnek – életemben nem láttam még ennyire összeszedett, logikusan és világosan gondolkodó embert, aki még el is tudja magyarázni, meg tudja értetni, amit nekünk mindenképpen ismernünk kell. Minden tiszteletem az övé, egy igazi úriember, nagy ritkaság ma már.

Mögöttünk van egyébként egy csodálatosan szép hétvége, anya itt volt nálunk, majd együtt voltunk Wekerle-telepen, sokat autóztunk, repce- és orgonatengerek mellett vezetett az utunk, és mesés volt az időjárás is!
Ma pedig voltam örök szerelmemben, a Károlyi-kertben, és megettem az év első túró és rizs fagyiját!
Holnap este szerenád, csütörtökön ballagás, pénteken május elseje, hétfőn pedig érettségi! Felpörögnek a napok, gyakorlatilag egymásra lépnek, egymás nyakára ülnek! Izgi!

11154636_999232240133058_6588784587048176151_o

 

· · · ◊ ◊ ◊ · · ·

mézédeskalács

20 dec 2014

Tegnap két csodálatos élményem is kapcsolódott a mézeskalácshoz, mézédes mind a kettő, ezért engedtem meg magamnak ezt a szójátékot.

Mivel mind az öt tepsi mézeskalácsom szétégett a sütőben, és biztos voltam benne, hogy még egyszer nem lesz lelkierőm nekiállni, úgy gondoltam, majd az iskolai karácsonyi vásárban veszek annyit, amennyi kettőnknek elég, és még marad a fára is, hogy illatos legyen tőle a lakás.

Csakhogy oda már nem jutottam el, így kiesett ez a lehetőség is.

Ekkor kaptam tegnap két csodálatos ajándékot.

Az egyiket volt tanítványoktól, akik szerintem olvasták a facebook-on, hogyan jártam, és jöttek megsegíteni. Még meleg volt a mézeskalács, mikor behozták a suli karácsonyi ünnepségére.

A másikat pedig osztályom szüleitől, akik külön konyhákban ugyan, de nekem sütöttek és díszítettek mézeseket. Annyifélét, ahányan nekiláttak. Egyszerűen csodálatos ez a gesztus, miután olvastam a levelet, el is pityeredtem rajta.

Nagyon szépen köszönöm, hogy szeretnek engem.

· · · ◊ ◊ ◊ · · ·

hó elején

01 feb 2014

Ül Lujzi mellettem az ágyban, néha idejön megpihenni, majd percek múlva ismét továbbáll, képtelen a hosszas pihenésre, örök nyughatatlanságban rója apró macskaléte állandó köreit.

Pont mint én. Sok a hasonlóság köztünk, ráadásul – macskától szokatlanul – utánoz és reprodukál.

Én is ugyanazokat a köröket futom másfél, két évtized óta. Mindig ugyanazok a dolgok szerepelnek a listáimon. Ugyanaz a tíz évvel ezelőttin, mint a mostanin.

Semmi sem változott, és nem tudom, hogy mi a jó eget csináltam közben….

Minden dolog, amire vágyom, csak tőlem függ. Az én akaraterőmről, ami ezek szerint mindennel kapcsolatban működik, csak a saját vágyaim teljesítésénél tűnik el úgy, mintha sosem lett volna. Gyenge jellem lennék tehát? Vagy mire én jönnék a sorban, már “nincs erő, és oly szent akarat, hogy hiába sorvadozzunk egy átoksúly alatt?”

Mindenesetre ma már végre február van, vége a karácsonytól tegnap éjfélig tartó mocsárlétnek, ingoványnak, szürkeségnek, lehúzó időszaknak.

Tegnap lezajlott a szalagavató is, boldogan tűztem fel a szalagokat, volt kontyom is, így végre lesz olyan kép is rólam, ahol nem csak a felborotvált tarkóm látszódik.

Megvolt a kt-tanács választás is, sajnos nem lettem tag, pedig vágytam rá, igazán testhezálló feladat lett volna, de a tantestület harmada rám adta a szavazatát, amit csodálatosnak, nagyon jólesőnek érzek. Tudom, hogy ez akkor, amikor valaki felvállalja a konfliktusait, majd végig is viszi őket, mekkora gesztus.

Voltunk az osztállyal is színházban, végre sikerült olyan darabot (Harmadik Hullám, Bárka) választani, amely mindenkinek tetszett, sokkolva voltak tőle, és már meg is vettük a következő darabra a jegyet, beírattam őket tánciskolába, megyünk nyolcadik kerületi Tolerancia-sétára, Zsinagógába, és még rengeteg program vár minket ebben a félévben.

A férjemet előléptették, IT igazgató lett, így igazán nincs okunk panaszra, igazán szép évkezdetet zárunk.

Elégedett és boldog is lehetnék – de, és erre tegnap jöttem rá, nekem saját magammal van bajom, magammal nem vagyok kibékülve.

“Senki szeretete, szerelme nem tudja befoltozni a lyukat ha nem szereted önmagadat.” – írja Nezsi, és bólogatok.

Pedig nem állt pisztollyal a hátam mögött senki, hogy vágassam le a hajam, csináljam ezt vagy azt – mind az én döntésem volt. Még akkor is, ha nem döntöttem, csak sodródtam.

Most, hogy végre február van, lezárult egy csomó minden, akkor bele is kezdek abba, amit mindig is szerettem volna.

 

 

 

 

· · · ◊ ◊ ◊ · · ·

helyes út

27 Sze 2013

Pedig csak néhány “szabályt” kellett volna betartania. Nem meghízni, nem levágatni a haját, nem megvenni mindig a hirtelen megtetsző dolgokat,melyek később semmihez sem illenek,  hetente háromszor sportolgatni valamit, jó modort tanulni, kellemesnek, kompromisszumkésznek mutatkozni, a családot előtérbe helyezni, nem érzelmi alapon hozni a döntéseket, megtanulni legalább egy idegen nyelvet kiválóan, megtervezni az életutat, anyagi tartalékot képeznie. 

Ezek a legegyszerűbbek, de ez sem ment. Megbukott? 

· · · ◊ ◊ ◊ · · ·

vasárnapi hírek

25 dec 2012

Kedves Ismerőseim, egy kéréssel fordulok hozzátok. Férjem dédikéjének mézes csík receptje megjelent állítólag a december 23 – i Vasárnapi Hírekben, a hozzátartozó történettel együtt. Sajnos, elfelejtettem megvenni aznap ezt az újságot, most pedig már sehol sem kapható. Kérem, segítsetek, hogy eljusson hozzánk valahogyan egy példány belőle, nagy örömet szereznétek vele. Köszönöm előre is!

Még egy: a mai fenyőfáknak már nincs illatuk? Régebben az egész lakást belengte a gyanta fanyar illata,  de most – semmi . De, lehet, hogy ezt is már csak utólag gondolom, mint azt , hogy gyermekkoromban minden karácsony havas volt…

· · · ◊ ◊ ◊ · · ·

Legutóbbi hozzászólások
Archívum