marlenblog

"hogy elérjek a napsütötte sávig"

Archive for the 'filmes' Category

06 november
1Comment

T2

Sikerült tegnap este pont a felénél bekapcsolódnom a Transpotting 2-be, épp láthattam Renton újabb nagy monológját. Örülök, hogy Danny Boyle nem rontotta el a folytatást, épp annyira él és  friss a film, mint a kultikus első. És akkor mától negyven napig eltűnök a közösségi oldalról – kíváncsi vagyok, hogy kinek tűnik majd fel.

17 július
0Comments

Lukács

A tanári pályán eltöltött idő és az öregedés csalhatatlan jele az, amikor már a volt tanítvánnyal is a Lukácsban futsz össze, és nem valami fesztiválon….és tegyük hozzá, hogy nagyon tud fájni, amikor negyedszerre is szembetalálkoztok, és ő akkor sem köszön. 

Főleg úgy, hogy éveken keresztül segítetted te is, a férjed is.

Sajnos, vannak emberek, akiknek két percnyi hírnév roppant mód el tudja venni az eszét.

De, magasról lehet nagyot esni, mint tudjuk.

07 május
0Comments

fluor

Mióta láttam a Fluor-filmet, egészen másképp tekintek Fluor Tomira alias Karácson Tamásra.

Mondhatnám, megtanultam tisztelni.

Jut eszembe, a film egészen kiváló.

27 április
0Comments

düh

Megnézve a Wall Street farkasát, most dühös vagyok magamra, amiért elvesztegettem három órát az életemből erre a filmre, amit szinte végig untam, a benne lévő dolgoktól rosszul voltam, és taszítottak. Mondjuk nem tudom, hogy mit vártam, mivel egyrészt tudtam, hogy mi van benne, másrészt épp ennyire untam a Jerry Maguire-t, vagy a Tőzsdecápákat is például. De ez volt az utolsó film, amelyet végignéztem így is.

Soha az életben többet nem vagyok hajlandó végignézni egy olyan filmet, aminél húsz perc után már az órám nézem.

 

26 április
0Comments

szombat

Korán reggel már ébren, Lujzi menetrendszerűen hat tízkor ébreszt. Nehéz egy éhes macskával, aki végigsiránkozza a lakást, felver mindenkit, és ekkora már Pöttyös is körülöttem ugrál, hogy “ha ő kaphat, akkor nekem is!” Én pedig ha felébredek, már képtelen vagyok visszaaludni.

Plafonbámulás helyett kitaláltam, hogy fűszernövényeket szaporítok, az esős idő úgyis kedvez annak, hogy beálljanak és növekedni kezdjenek. Feltett szándékom, hogy legalább az ablakban legyen egy kis “kert”. Ilyenkor azért nagyon hiányzik egy kis balkon, francia erkély – bármi, csak kiléphessek a lakásból.

Rozmaring-, menta -, és bazsalikomültetés után régi lakóhelyünkre mentünk. Persze, szinte minden megváltozott.

Érdekes, ha nem járok arra, nem érzek nosztalgiát, (persze lehet ez egyfajta elfojtás is bennem) de ha meglátom a Károly körutat, a Zsinagógát, a Dohány utcát – akkor azért belefájdul a szívem.

Vettünk pár nadrágot, és elköltöttem az ajándékba kapott Libri-utalványt az új Oksanen és Tóth Krisztina könyvre.

Most pedig megnézem végre a Wall Street farkasát.

 

22 április
2hozzászólás

A nagy szépség

Megnéztem tegnap végre A nagy szépség című filmet. Szerintem csodálatos,  ilyen egy igazi művészfilm, mely valóban a rendező látomását közvetíti felénk. Olyan volt, mint egy hosszúra nyúlt videoklip, képeslap, amely Róma minden arcát, mint egy nőét bemutatta – s mindezt egy férfi nézőpontjából. Ráadásul egy bennfenteséből, mivel a film nyitójelenetében “kivégzik” az igazi japán turistát, akitől várható lenne némi tárgyilagosság, halálával azonban mindent elural a szubjektivitás.

Tobzódunk  is az extremitásokban, pillanatonként ér minket újabb vizuális inger, de rövid időn belül az is világossá válik, hogy csak egyetlen célja van: elfedni az ürességet, a magányt, a csalódottságot, amely a római társaság öncélú hedonizmusából, sehová sem vezető dekadenciájából adódik. Ebben a filmben semmi sem egész, minden csak töredékben van jelen, a rendező csak jelzésszerűen felvillant dolgokat, de nem ismerünk meg semmi mást belőle, csak a villanást, nincs mélysége, még a hatást sem várja meg, amit esetleg kiváltana.

Ezért tér vissza állandó lejtmotívumként Flaubert mondása: “Megpróbáltam könyvet írni a semmiről.”

Ugyanez a cél mozgatja Sorrentinot, és ő sikerrel is jár. Amit könyvben nem lehet megírni, azt a film játszi könnyedséggel adja vissza – itt él, lélegzik a felszínesség.

Akinek van egy kis esze, az kilép ebből a világból, és keresni kezd valami sokkal valódibbat, igazabbat, mint ez.

Szép film ennek ellenére. Vagy épp ezért.

06 február
4hozzászólás

A könyvtolvaj

Mert az élet tényleg  nem ígért semmit. Nem úgy, mint a Halál, aki a narrátor, és már a film első percében – ahogyan ő fogalmaz – “lelövi a poént”, vagyis mindenki meg fog halni. Sajnálatos módon alulértékelt film A könyvtolvaj, főleg látva, hogy mennyire túlértékeltek bizonyos filmeket az idei Oscar-díjra jelölésnél, míg ezt csupán a zenéjéért jelölték.

Pedig a film meseszépen van fényképezve, a  filmbéli Mennyország utca varázslatos, minden olyan finom és szép benne, hogy néha el is feledkezünk arról, hogy a náci Németországban vagyunk, s beleveszünk a szavak világába, amelyet az eleinte még írástudatlan Liesel fedez fel magának, s ezzel együtt a világot is, melyben kapcsolatokat épít.

Ám, a teremtett világgal szemben ott a valóság, a kegyetlen, embertelen kor, amely szétzúzza ezt a megszülető csodát, és megkönnyezzük azt. Szép és értékes film lett.

02 február
0Comments

saving her

Tegnap két Oscarra jelölt filmet is sikerült megnéznünk. Az egyik (Saving Mr. Banks) klasszikus, cukormázas történet, amely a Mary Poppins-történet megfilmesítésének jogairért küzdő Walt Disney közel húszéves harcát, az írónő vívódását, és a megírás körülményeit mutatja be, azt, hogy milyen szenvedés állt a háttérben, amiből egy ilyen csodálatos hős született, mint Poppins. A két főszereplő garancia volt arra, hogy jó lesz, és épp elkerüljük a sziruposságot: (bár nekem ezzel sincs semmi gondom) Emma Thompson és Tom Hanks.

A másik film egészen új vonulaton haladt: Spike Jonze rendezése, a HER  abban a jelenben játszódik, ahol az emberek mesterséges intellingenciákkal társalognak, és beléjük szeretnek. Azonban ennél sokkal fontosabb a valódi szál, a nagyvárosi ember magánya, az örök emberi, hogy akár megalkuvás, kompromisszumok árán is, de kapcsolatban maradjunk egymással.

Még akkor is, ha csak üresség és szomorúság vár minket a felbomlása után. Minden egyes nővel. Legyen az feleség, barátnő, szeretnő, alkalmi kapcsolat, és test nélküli operációs rendszer.

Ez egy igazán különleges, szép és egyedi film, látni kell.

26 január
0Comments

allezusammen

Kijavítottam 185 darab felvételi dolgozatot, majd egész héten fizi(k)oterápiás kezelésre és gyógytornára jártam, (ez így lesz még február végéig) továbbá meghoztam azt a döntést, hogy nem jelentkezem minősítőnek – így a hétvégére igen csak leamortizálódtam, és most sem jobb.

Megnéztem ráadásul az Augusztus Oklahomában című filmet, ami tényleg jó, mindent megbocsátottam Julia Roberts-nek, és közben azon gondolkodtam, hogy ez pont az a filmbeli szituáció, amelyet jobb nézni, mint benne lenni….

Mindenesetre holnaptól nekikezdek a portfólióírásnak, ahogy összeszámoltam, kb. 130 oldal, amit meg kell írni, plusz a szkennelések és a többi ….. mondjuk úgy, hogy “melléklet”.

Nem kezdődhetne inkább most a hétvége?!

22 január
0Comments

mud

Nem értem, hogy mostanság miért csinálnak ennyire hosszú filmeket az alkotók? Miért nem működik jobban az egészséges arányérzék, a kevesebb több-elve az utolsó vágásnál?

Itt van például a Mud, ami a férjem szerint az utóbbi hónapok legjobb filmje. Sajnos én untam, túl hosszúra nyúlik az a rész, amíg egyáltalán elindul valami, egyszerűen elfáradok a figyelésben, a várakozásban. A Stand by me-re hajazó motívumok, a naiv, természeti lény kissrác, és az ő felnőtt megfelelője is ismerős sok helyről, a szerelem miatti elbukást, a szükségszerű csalódást is láttuk már. Szépek a folyóról készült felvételek, de hogy a film a folyó lassúságát hivatott megjeleníteni?

Sajnos,nekem túl hosszú lett, közben elveszett a varázs.

19 december
0Comments

reflexió

Megnéztük újra az Annie Hall-t. A férjem szerint sok a hasonlóság köztem és Woody Allen között.

Például: “A napjaimat kétfelé osztom: a nyomorúságosokra és a rettenetesekre.”

06 november
0Comments

house of cards

Nagy Newsroom-hiányomban elkezdtem nézni a Kevin Spacey-féle House of Cards-ot, de abba is hagytam.

Minek nézzek egy olyan sorozatot, amely annyira politikai valósághű, hogy az egyes epizódok végére még rosszabbul érzem magam, mint előtte? Minek kellene nekem az a gyomorszorító érzés, ami a nézése közben fog el, mikor nap mint nap ebben élek … Élünk. 

02 október
0Comments

newsroom-finálé

Tegnap ismét véget ért a nyúlfarknyi Newsroom-évad, így most szomorú vagyok. De, mint minden rész végén, itt is volt katarzis, és “amiért a Newsroom az egyik legjobb sorozat, amit az utóbbi időben láttam. A második évad fináléjának nagymonológja mindent visz. Előadja Will McAvoy (Jeff Daniels), a megrögzött republikánus, a választások éjszakáján, miután kiderült, a demokrata Obama nyert. Aki nem teljesen van tisztában a szerepekkel : a republikánusok a jobb, a demokraták inkább a bal-liberális oldalt képviselik odaát. Ez a beszéd mindent visz. Az eredeti angol után a fordítás a magyar szinkronból van. Nagyon, nagyon elgondolkodtató…..”

                                                                                                                                   (lippije) 

“No, I call myself a Republican ’cause I am one.I believe in market solutionsand I believe in common sense realitiesand the necessity to defend ourselvesagainst a dangerous world and that’s about it.Problem is now I have to be homophobic.I have to count the number of times people go to church.I have to deny facts and think scientific research is a long con.I have to think poor people are getting a sweet ride.And I have to have such a stunning inferiority complexthat I fear education and intellectin the 21st century.But most of all, the biggest new requirement,really the only requirement,is that I have to hate Democrats.And I have to hate Chris Christie for not spitting on the president when he got off Air Force One.The two-party system is crucial to the whole operation.”

“Nem nevezem magam republikánusnak, az vagyok.Hiszek a piaci megoldásokban,Hiszek a józan ész realitásaibanés annak szükségességében, hogy védjük magunkat egy veszélyes világban.De már homofóbnak is kell lennem.Számon kell tartanom, ki hányszor megy templomba.Tagadnom kell tényeket, és azt kell hinnem, hogy a tudományos eredmények csalások.Azt kell gondolnom, hogy a szegények potyautasok,és kisebbrendűségi komplexustól vezérelve félnem kell az oktatástól és az értelemtől.A 21. században.Ám az új, és legnagyobb elvárás, sőt egyetlen elvárás az,hogy gyűlöljem a Demokratákat.És utáljam Chris Christie – t, mert nem köpte le Obamát, amikor kiszállt az elnöki gépből.A kétpárti rendszer az ország működésének kulcsa.”

25 augusztus
0Comments

második évad

Kedvenc sorozatom, a Newsroom pedig erőteljesen megváltozott a második évadra. Már a főcím is jelzi ezt, amely sokat visszavett patetikusságából, és sokkal lassabb is lett. Úgy tűnik, hogy az eddigi epizódszerűséget egyre inkább felváltja a több részen át történetmesélés, jobban megismerjük a szereplőket, kontextusba helyezi őket Sorkin, vállalva azt, hogy így a két főszereplő háttérbe szorul egy kicsit.

Ami nekem kevésbé tetszik, hogy teljesen amerikai lett a sorozat, s mivel abszolúte nem foglalkoztam a belügyeikkel, így a számukra életbevágóan fontos ügyek számomra keveset mondanak.

Érdekes ez így, de sajnos már nem sírok minden rész végén.

01 április
0Comments

szeretők, utazók

Én nagyon szeretem Almodovar-t, a Mindent anyámról  vagy a Beszélj hozzá! című filmjeit bármikor meg tudom nézni, de ugyanígy a Volver, az Eleven hús vagy az Asszonyok a teljes idegösszeomlás szélén  is jöhet, mondjuk a Rossz nevelésről nem ez a véleményem.

Nagy várakozással tekintettem tehát legújabb filmjére, a Szeretők, utazók-ra is, a trailer mókás volt, vicces, végre a könnyedebb oldaláról mutatta a rendezőt. 

Nos, ez annyira könnyed, hogy semmi tartalom nincs benne. De, még felszínesnek sem nevezném, mert semmi, nulla érték nincs benne.

Aki szereti az altesti humort, a Pite-filmeket, nézze meg, elveszhet ezekben a poénokban, aki pedig nem, be ne tegye a lábát miatta a moziba. Egyszerűen gáz.