marlenblog

papucs orrán pamutbojt

Archive for the 'film' Category

06 november
1Comment

T2

Sikerült tegnap este pont a felénél bekapcsolódnom a Transpotting 2-be, épp láthattam Renton újabb nagy monológját. Örülök, hogy Danny Boyle nem rontotta el a folytatást, épp annyira él és  friss a film, mint a kultikus első. És akkor mától negyven napig eltűnök a közösségi oldalról – kíváncsi vagyok, hogy kinek tűnik majd fel.

16 február
2hozzászólás

csillagok között

Valaki képezzen tovább elméleti fizikából, mert én egyszerűen nem értem, hogyan lehet a teret meghajlítani, meg mi van az idővel, micsodák a féreglyukak…és így tovább. Látva az Interstellar Movie-t, teljesen el vagyok keseredve, hogy mennyire hiányosak az ismereteim. Mondjuk, nekem olyan fizikatanárom volt gimiben, aki kinyitotta az ablakot, hogy bejöjjenek a rádióhullámok….ráadásul nulladik óra volt, és épp kezdődött a taxisblokád.

10 január
0Comments

terápia

Végignéztem a Terápia II. évadát, mind a harmincöt részt, és most azt érzem, hogy teljesen a földig gyalultak le. Vagy a földbe gyalultak be?

Huh.

03 január
0Comments

VAN valami furcsa és megmagyarázhatatlan

Egyik kedvenc mozimban, a Toldiban. Érdekes, hogy mennyivel közelebb állnak hozzám az ilyen helyek, tényleg fel tudok oldódni, nem kell viselkedni, az emberek okosak, nem minden a pénz körül forog, őket még tényleg érdeklik  más dolgok is, jó zenék vannak – hiányoznak ezek az évek, ezek a helyek. És a VAN. Biztos vagyok benne, ha most lennék a harmincas éveim elején, ugyanazt érezném, mint a filmbeli Áron.

Tökéletesen visszaadja a film az ürességet, ami mégsem tölti el boldogtalansággal az embert.

17 július
0Comments

Lukács

A tanári pályán eltöltött idő és az öregedés csalhatatlan jele az, amikor már a volt tanítvánnyal is a Lukácsban futsz össze, és nem valami fesztiválon….és tegyük hozzá, hogy nagyon tud fájni, amikor negyedszerre is szembetalálkoztok, és ő akkor sem köszön. 

Főleg úgy, hogy éveken keresztül segítetted te is, a férjed is.

Sajnos, vannak emberek, akiknek két percnyi hírnév roppant mód el tudja venni az eszét.

De, magasról lehet nagyot esni, mint tudjuk.

07 május
0Comments

fluor

Mióta láttam a Fluor-filmet, egészen másképp tekintek Fluor Tomira alias Karácson Tamásra.

Mondhatnám, megtanultam tisztelni.

Jut eszembe, a film egészen kiváló.

27 április
0Comments

düh

Megnézve a Wall Street farkasát, most dühös vagyok magamra, amiért elvesztegettem három órát az életemből erre a filmre, amit szinte végig untam, a benne lévő dolgoktól rosszul voltam, és taszítottak. Mondjuk nem tudom, hogy mit vártam, mivel egyrészt tudtam, hogy mi van benne, másrészt épp ennyire untam a Jerry Maguire-t, vagy a Tőzsdecápákat is például. De ez volt az utolsó film, amelyet végignéztem így is.

Soha az életben többet nem vagyok hajlandó végignézni egy olyan filmet, aminél húsz perc után már az órám nézem.

 

26 április
0Comments

szombat

Korán reggel már ébren, Lujzi menetrendszerűen hat tízkor ébreszt. Nehéz egy éhes macskával, aki végigsiránkozza a lakást, felver mindenkit, és ekkora már Pöttyös is körülöttem ugrál, hogy “ha ő kaphat, akkor nekem is!” Én pedig ha felébredek, már képtelen vagyok visszaaludni.

Plafonbámulás helyett kitaláltam, hogy fűszernövényeket szaporítok, az esős idő úgyis kedvez annak, hogy beálljanak és növekedni kezdjenek. Feltett szándékom, hogy legalább az ablakban legyen egy kis “kert”. Ilyenkor azért nagyon hiányzik egy kis balkon, francia erkély – bármi, csak kiléphessek a lakásból.

Rozmaring-, menta -, és bazsalikomültetés után régi lakóhelyünkre mentünk. Persze, szinte minden megváltozott.

Érdekes, ha nem járok arra, nem érzek nosztalgiát, (persze lehet ez egyfajta elfojtás is bennem) de ha meglátom a Károly körutat, a Zsinagógát, a Dohány utcát – akkor azért belefájdul a szívem.

Vettünk pár nadrágot, és elköltöttem az ajándékba kapott Libri-utalványt az új Oksanen és Tóth Krisztina könyvre.

Most pedig megnézem végre a Wall Street farkasát.

 

22 április
2hozzászólás

A nagy szépség

Megnéztem tegnap végre A nagy szépség című filmet. Szerintem csodálatos,  ilyen egy igazi művészfilm, mely valóban a rendező látomását közvetíti felénk. Olyan volt, mint egy hosszúra nyúlt videoklip, képeslap, amely Róma minden arcát, mint egy nőét bemutatta – s mindezt egy férfi nézőpontjából. Ráadásul egy bennfenteséből, mivel a film nyitójelenetében “kivégzik” az igazi japán turistát, akitől várható lenne némi tárgyilagosság, halálával azonban mindent elural a szubjektivitás.

Tobzódunk  is az extremitásokban, pillanatonként ér minket újabb vizuális inger, de rövid időn belül az is világossá válik, hogy csak egyetlen célja van: elfedni az ürességet, a magányt, a csalódottságot, amely a római társaság öncélú hedonizmusából, sehová sem vezető dekadenciájából adódik. Ebben a filmben semmi sem egész, minden csak töredékben van jelen, a rendező csak jelzésszerűen felvillant dolgokat, de nem ismerünk meg semmi mást belőle, csak a villanást, nincs mélysége, még a hatást sem várja meg, amit esetleg kiváltana.

Ezért tér vissza állandó lejtmotívumként Flaubert mondása: “Megpróbáltam könyvet írni a semmiről.”

Ugyanez a cél mozgatja Sorrentinot, és ő sikerrel is jár. Amit könyvben nem lehet megírni, azt a film játszi könnyedséggel adja vissza – itt él, lélegzik a felszínesség.

Akinek van egy kis esze, az kilép ebből a világból, és keresni kezd valami sokkal valódibbat, igazabbat, mint ez.

Szép film ennek ellenére. Vagy épp ezért.

06 február
4hozzászólás

A könyvtolvaj

Mert az élet tényleg  nem ígért semmit. Nem úgy, mint a Halál, aki a narrátor, és már a film első percében – ahogyan ő fogalmaz – “lelövi a poént”, vagyis mindenki meg fog halni. Sajnálatos módon alulértékelt film A könyvtolvaj, főleg látva, hogy mennyire túlértékeltek bizonyos filmeket az idei Oscar-díjra jelölésnél, míg ezt csupán a zenéjéért jelölték.

Pedig a film meseszépen van fényképezve, a  filmbéli Mennyország utca varázslatos, minden olyan finom és szép benne, hogy néha el is feledkezünk arról, hogy a náci Németországban vagyunk, s beleveszünk a szavak világába, amelyet az eleinte még írástudatlan Liesel fedez fel magának, s ezzel együtt a világot is, melyben kapcsolatokat épít.

Ám, a teremtett világgal szemben ott a valóság, a kegyetlen, embertelen kor, amely szétzúzza ezt a megszülető csodát, és megkönnyezzük azt. Szép és értékes film lett.

02 február
0Comments

saving her

Tegnap két Oscarra jelölt filmet is sikerült megnéznünk. Az egyik (Saving Mr. Banks) klasszikus, cukormázas történet, amely a Mary Poppins-történet megfilmesítésének jogairért küzdő Walt Disney közel húszéves harcát, az írónő vívódását, és a megírás körülményeit mutatja be, azt, hogy milyen szenvedés állt a háttérben, amiből egy ilyen csodálatos hős született, mint Poppins. A két főszereplő garancia volt arra, hogy jó lesz, és épp elkerüljük a sziruposságot: (bár nekem ezzel sincs semmi gondom) Emma Thompson és Tom Hanks.

A másik film egészen új vonulaton haladt: Spike Jonze rendezése, a HER  abban a jelenben játszódik, ahol az emberek mesterséges intellingenciákkal társalognak, és beléjük szeretnek. Azonban ennél sokkal fontosabb a valódi szál, a nagyvárosi ember magánya, az örök emberi, hogy akár megalkuvás, kompromisszumok árán is, de kapcsolatban maradjunk egymással.

Még akkor is, ha csak üresség és szomorúság vár minket a felbomlása után. Minden egyes nővel. Legyen az feleség, barátnő, szeretnő, alkalmi kapcsolat, és test nélküli operációs rendszer.

Ez egy igazán különleges, szép és egyedi film, látni kell.

26 január
0Comments

allezusammen

Kijavítottam 185 darab felvételi dolgozatot, majd egész héten fizi(k)oterápiás kezelésre és gyógytornára jártam, (ez így lesz még február végéig) továbbá meghoztam azt a döntést, hogy nem jelentkezem minősítőnek – így a hétvégére igen csak leamortizálódtam, és most sem jobb.

Megnéztem ráadásul az Augusztus Oklahomában című filmet, ami tényleg jó, mindent megbocsátottam Julia Roberts-nek, és közben azon gondolkodtam, hogy ez pont az a filmbeli szituáció, amelyet jobb nézni, mint benne lenni….

Mindenesetre holnaptól nekikezdek a portfólióírásnak, ahogy összeszámoltam, kb. 130 oldal, amit meg kell írni, plusz a szkennelések és a többi ….. mondjuk úgy, hogy “melléklet”.

Nem kezdődhetne inkább most a hétvége?!

26 január
0Comments

amerikai botrány

Időnként meglepődöm, hogy milyen semmi kis filmeket jelölnek az Oscarra. Főleg, egy ilyen erős filmes évben, mint a tavalyi volt – és a Tizenkét év rabszolgaságot, a Captain Phillips-et, és A nő-t még nem is láttam.

Ilyen túlértértékelt film az Amerikai botrány is.Persze, tökéletesen ábrázolja a hetvenes-nyolcvanas évek Amerikáját,  (bár szerintem az 54-et semmi sem múlja felül) Christian Bale és Jennifer Lawrence most is jók, van csavar is a történetben, de ugyanezt már láttuk más filmben.

“Az ember azt hiszi el, amit el akar hinni” – ahogy fogalmaz Amy Adams (Sydney, Edith karaktere)  – és ezzel ki is mondatik a lényeg, ez a világ az illúzióra épül, ez mozgatja, és kilépni belőle csak az átlagember világába lehet, beleolvadni ebbe a szürkeségbe, mint mondja Bale (Irving Rosenfeld)  – mert “igazából csak ez van, nincs fekete és fehér”.

Jó film, szórakoztató, de nálam nem az újranézős kategória.

 

 

22 január
0Comments

mud

Nem értem, hogy mostanság miért csinálnak ennyire hosszú filmeket az alkotók? Miért nem működik jobban az egészséges arányérzék, a kevesebb több-elve az utolsó vágásnál?

Itt van például a Mud, ami a férjem szerint az utóbbi hónapok legjobb filmje. Sajnos én untam, túl hosszúra nyúlik az a rész, amíg egyáltalán elindul valami, egyszerűen elfáradok a figyelésben, a várakozásban. A Stand by me-re hajazó motívumok, a naiv, természeti lény kissrác, és az ő felnőtt megfelelője is ismerős sok helyről, a szerelem miatti elbukást, a szükségszerű csalódást is láttuk már. Szépek a folyóról készült felvételek, de hogy a film a folyó lassúságát hivatott megjeleníteni?

Sajnos,nekem túl hosszú lett, közben elveszett a varázs.

19 december
0Comments

reflexió

Megnéztük újra az Annie Hall-t. A férjem szerint sok a hasonlóság köztem és Woody Allen között.

Például: “A napjaimat kétfelé osztom: a nyomorúságosokra és a rettenetesekre.”

06 november
0Comments

house of cards

Nagy Newsroom-hiányomban elkezdtem nézni a Kevin Spacey-féle House of Cards-ot, de abba is hagytam.

Minek nézzek egy olyan sorozatot, amely annyira politikai valósághű, hogy az egyes epizódok végére még rosszabbul érzem magam, mint előtte? Minek kellene nekem az a gyomorszorító érzés, ami a nézése közben fog el, mikor nap mint nap ebben élek … Élünk. 

02 október
0Comments

newsroom-finálé

Tegnap ismét véget ért a nyúlfarknyi Newsroom-évad, így most szomorú vagyok. De, mint minden rész végén, itt is volt katarzis, és “amiért a Newsroom az egyik legjobb sorozat, amit az utóbbi időben láttam. A második évad fináléjának nagymonológja mindent visz. Előadja Will McAvoy (Jeff Daniels), a megrögzött republikánus, a választások éjszakáján, miután kiderült, a demokrata Obama nyert. Aki nem teljesen van tisztában a szerepekkel : a republikánusok a jobb, a demokraták inkább a bal-liberális oldalt képviselik odaát. Ez a beszéd mindent visz. Az eredeti angol után a fordítás a magyar szinkronból van. Nagyon, nagyon elgondolkodtató…..”

                                                                                                                                   (lippije) 

“No, I call myself a Republican ’cause I am one.I believe in market solutionsand I believe in common sense realitiesand the necessity to defend ourselvesagainst a dangerous world and that’s about it.Problem is now I have to be homophobic.I have to count the number of times people go to church.I have to deny facts and think scientific research is a long con.I have to think poor people are getting a sweet ride.And I have to have such a stunning inferiority complexthat I fear education and intellectin the 21st century.But most of all, the biggest new requirement,really the only requirement,is that I have to hate Democrats.And I have to hate Chris Christie for not spitting on the president when he got off Air Force One.The two-party system is crucial to the whole operation.”

“Nem nevezem magam republikánusnak, az vagyok.Hiszek a piaci megoldásokban,Hiszek a józan ész realitásaibanés annak szükségességében, hogy védjük magunkat egy veszélyes világban.De már homofóbnak is kell lennem.Számon kell tartanom, ki hányszor megy templomba.Tagadnom kell tényeket, és azt kell hinnem, hogy a tudományos eredmények csalások.Azt kell gondolnom, hogy a szegények potyautasok,és kisebbrendűségi komplexustól vezérelve félnem kell az oktatástól és az értelemtől.A 21. században.Ám az új, és legnagyobb elvárás, sőt egyetlen elvárás az,hogy gyűlöljem a Demokratákat.És utáljam Chris Christie – t, mert nem köpte le Obamát, amikor kiszállt az elnöki gépből.A kétpárti rendszer az ország működésének kulcsa.”

25 augusztus
0Comments

második évad

Kedvenc sorozatom, a Newsroom pedig erőteljesen megváltozott a második évadra. Már a főcím is jelzi ezt, amely sokat visszavett patetikusságából, és sokkal lassabb is lett. Úgy tűnik, hogy az eddigi epizódszerűséget egyre inkább felváltja a több részen át történetmesélés, jobban megismerjük a szereplőket, kontextusba helyezi őket Sorkin, vállalva azt, hogy így a két főszereplő háttérbe szorul egy kicsit.

Ami nekem kevésbé tetszik, hogy teljesen amerikai lett a sorozat, s mivel abszolúte nem foglalkoztam a belügyeikkel, így a számukra életbevágóan fontos ügyek számomra keveset mondanak.

Érdekes ez így, de sajnos már nem sírok minden rész végén.

09 augusztus
0Comments

Liberace

Tegnap a Liberace-film előtt elmondta Fáy Miklós, hogy a forgatás kb. 90%-a Zsazsa Gabor házában történt. Nem tudom, ki mennyire ismeri Liberace munkásságát, valamint a saját maga által “palota-giccsnek” aposztrofált stílust, de ennyi barokk pufók angyalt, aranydíszítést és osztrák hegyikristály-kollekciót, mint Zsazsa házában láthatunk, nincs élő ember, aki kibírja émelygés nélkül – brrrr! 

01 április
0Comments

szeretők, utazók

Én nagyon szeretem Almodovar-t, a Mindent anyámról  vagy a Beszélj hozzá! című filmjeit bármikor meg tudom nézni, de ugyanígy a Volver, az Eleven hús vagy az Asszonyok a teljes idegösszeomlás szélén  is jöhet, mondjuk a Rossz nevelésről nem ez a véleményem.

Nagy várakozással tekintettem tehát legújabb filmjére, a Szeretők, utazók-ra is, a trailer mókás volt, vicces, végre a könnyedebb oldaláról mutatta a rendezőt. 

Nos, ez annyira könnyed, hogy semmi tartalom nincs benne. De, még felszínesnek sem nevezném, mert semmi, nulla érték nincs benne.

Aki szereti az altesti humort, a Pite-filmeket, nézze meg, elveszhet ezekben a poénokban, aki pedig nem, be ne tegye a lábát miatta a moziba. Egyszerűen gáz. 

25 március
1Comment

Szent Lajos király hídja

A Szent Lajos király hídja egy olyan film volt számomra, melyen elsírtam magam. Felzaklatott, pont a kellő pillanatban talált el, lenyűgőzött a Thornton Wilder-i kristálytiszta fogalmazás, a gyönyörű, csengő mondatok, a szavak erejében rejlő varázslat. A végén tényleg sírtam a halál értelmetlenségén, a szavakkal szembeni tett brutális kegyetlenségén, s nem tudtam nem elvonatkoztatni attól, hogy így vagyunk ezzel mi emberek: csak beszélünk szépről, jóról, igazságról, mindig tudjuk mi a helyes, de mikor cselekedni kell, hogy a szavainkat igazoljuk, azonnal meghazudtoljuk a szép elveket. 

Elgondolkodtatott arról is, hogy mennyire egyszerű valójában mindaz, amit olyan bonyolulttá teszünk, s időnként bizony nézőpontot kell váltani, mert előfordulhat, hogy valaki egyetlen szavával megváltoztatja az addig helyesnek hitt utat. Nézése közben meggyőződtem arról, hogy a világban van valami olyan erő, amely egyensúlyra törekszik, s hogy a felszín alatt sokkal mélyebben kapcsolódunk be mások életébe, mint amiről tudomásunk van. Mikor ezt megértenénk, s tudásunkat elmélyítenénk, mert úgy érezzük, egy bizonyos fokú tudás, bölcsesség birtokába jutottunk, már nem kell átjutni a túlsó partra Szent Lajos király hídján, s értelme lesz a mélybe hullásnak, hiszen legmagasabban vagyunk életünknek, s onnét csak lefelé vezethet már az út. 

” A történet a 18. századi Peruban játszódik: öt utazó alatt leszakad egy, még az inkák által megépített függőhíd. Az emberek a szakadékba zuhannak, a balesetet nem élik túl. Egy Juníper nevű tudós szerzetes megkísérli összerakni az áldozatok élettörténetét, kutatva bennük az isteni gondviselés okait—elvégre a hídnak védőszentje is volt, Franciaországi Szent Lajos király személyében. Amikor azonban Juníper elkészül könyvével, azinkvizíció a gondolkodó barátot eretneknek bélyegzi, és könyvével együtt elégeti. Filozófiai szempontból a regény a végzetesség problémáját vizsgálja: miért is történnek szerencsétlenségek olyan emberekkel akik nem érdemlik meg, akik tulajdonképpen ártatlanok.

A különben rövid könyv sikere abban rejlik, hogy itt is, mint legtöbb munkájában, Wilder egyetemes témát dolgoz fel: ilyen és hasonló tragédia az idők kezdete óta bárkivel megtörténhet, tehát ebben az értelemben a mindennapi ember egyetemes lénnyé emelkedik. 1928-ban a mű az író számára meghozta a Pulitzer-díjat. A történetet háromszor is filmre vitték — 1929, 1944 és 2004-ben —, különösebb siker nélkül, valószínűleg az inkább könyvbe való filozófiai mondanivalója miatt.”

03 március
0Comments

muriel`s wedding

Tegnap este belefutottam valamelyik adón a Muriel esküvője című filmbe, és eszembe jutottak a régi, szép egyetemista évek, mikor egy Brigitta nevű lánnyal – akivel egy albérletben laktam – minden áldott hétfő este ott ültünk az esti kilenc órás előadáson, és csupa ilyen jó és különleges filmet láttunk, mint amilyen a fentebbi. 

Aztán hazasétáltunk a kihalt fő utcán, vagy ittunk még esetleg egy shake-et a Mekiben, és békésen eldiskurálgattunk a látott filmről, vagy a mögöttünk hagyott otthoni hétvégékről. 

De szép és jó is volt, istenem! 

24 február
0Comments

Szerelem

Micheal Haneke filmjéről meg ezt gondolom, amit Isolde tökéletesen megfogalmazott:A szerelem c. filmet elvből nem nézem meg, mert az egy idős párról szól, akik szeretik egymást, aztán a néni stroke-ot kap, pelenkázni kell, és nyomorultul szenvednek, én pedig az eszképizmus híve vagyok, szerintem egy film az minimum mutassa be nekem a valóságot új szemszögből, de inkább kapcsoljon ki belőle. A való élet fájdalmas nyomorúságán szomorkodni ráérek majd a való életben is, amikor idős férjemet kell ápolnom meg amikor kiszolgáltatott öregasszony leszek egy kórházi osztályon és kiégett ápolók pelenkáznak. Úgyis nyomorultul, magányosan halunk meg a végén mindannyian, nem szeretnék önként másfél órát ezzel tölteni.” 

(“Az eszképizmus szó az angol escape (menekülni) igéből származik. A mai értelemben véve nem más, mint a valódi élettől és annak problémáitól, nehézségeitől való elvágyódás valami szebb, jobb, de legalábbis szebbnek és jobbnak tűnő dimenzióba. Olyan szellemi tevékenységek ezek, amelyek kirángatnak a hétköznapi szürkeségből egy időre. (…) Az egészséges eszképizmus kategóriájába tartozik egy letehetetlen könyv, a televíziózás, egy jó film, egy felejthetetlen koncert, a kedvenc honlapjaink nézegetése és hosszasan sorolhatnánk.”) 

23 február
1Comment

Hét film, amely nem rengette meg a világot, de azért jól szórakoztunk (többé-kevésbé)

Hét filmet láttam azóta, mióta utoljára irtam filmről, az Anna Karenináról, igy most jöjjenek a benyomásaim ezekről. 1. The Perks of Being a Wallpaper – az amerikai középiskolák sötétebb világa elevenedik meg benne, mondhatnánk, “ami a felszin alatt van”. Gyermekkori traumák utóélete, avagy hogyan tesszük tönkre gyerekeinket testileg, lelkileg, és ők hogyan igyekeznek ennek ellenére is normális életet élni, visszatalálni a felszinre, kapcsolatokat kialakitani, vagy csak egyszerűen túlélni az egészet. Jó film, több fesztiváldijat elhozott már, nálunk úgy tűnik, nem fog menni a mozikban, pedig az egyik főszereplő, Ezra Miller (aki a Beszélnünk kell Kevinről! tömeggyilkosa) világbajnok alakitást nyújt ebben is, Emma Watson pedig végleg maga mögött hagyja a mesék világát.  (5/5)

2. Napos oldal – szinte mindent elmondtak, leirtak már róla, nekem pusztán a kellemes, jó nézni kategóriába tartozik, nem igazán értem a nyolcszoros Oscar-várományosságot. Diliházból szabadult hős, aki nem szedi gyógyszereit, helyette edz,  pedig dührohamokkal küzd, találkozik a “vig özveggyel”,és együtt, tánccal megoldják a problémákat, közben pedig apával is helyre áll a megromlott kapcsolat. Nevettem rajta, humoros is, intelligens is, de nekem nem adott semmi extrát. (3/5)

3. Ruby Sparks – aki látta a Donnie Darco-t, annak ismerős lehet a trükk, amit eljátszanak velünk a film irója és rendezői: a világban az események igy is, úgy is történhetnek, mindig az elbeszélő emel ki belőle részleteket, ő értelmezi, igy a teljes igazságot soha sem tudhatjuk meg. Megcsinálta már ezt Gogol a szkáz-technikával, majd Dosztojevszkij az interpretátorokkal, most pedig a Ruby Sparks is ezzel játszik. Köszönhetően annak, hogy nő irta, semmi durvaság nincs benne, finom és intelligens, elvarratlan szálak nem maradnak, és lesz happy end is, bár kicsit fura. A legjobb benne a hippi Annette Benning és a furcsa szobrokat készitő élettársa, a megöregedett Banderas. Másfél óra a film, kellemes kikapcsolódás, felejthető.

A maga műfajában jó. (3/5)

4. Az a bizonyos első év – az egyik forgalmazó jóvoltából jutottunk el rá, ez volt a Valentin-napi ajándékuk, és nem bántuk meg, nagyon jól szórakoztunk, a látott komédiák közül ez a legklasszikusabb, s épp ezért – mivel kidolgozott eszközkészlettel dolgozik – a legjobb is. Két teljesen ellentétes személyiség már csak dacból is házasságra lép egymással, s már esküvőjük napján a vendégsereg fogadásokat köt arra, hogy azt a bizonyos első évet sem birják ki egymással, válás lesz a vége. Igy is van, pár hónap után a világ legcinikusabb házassági terapeutájánál találják magukat, ahol arra a rendkivül kényes kérdésre kell válaszolniuk: vajon tényleg az Igazit választották-e, és képesek lennének-e leélni egymással az életüket? 

Persze, a válság kellős közepén robban be mindkettőjük élete a nagy szerelem, igy a válasz egyértelműen nem. 

Kiválóan szórakoztunk, a poénok működnek, és elég ha annyit mondok, hogy Simon Baker, Simon Baker, Simon Baker? 🙂 (5/5)

5. Skyfall – én elaludtam rajta, többször is, és mind a mai napig annyira sem érdekelt, hogy megkérdezzem férjemet, mi a vége? Bár, gondolom az, hogy Bond megmenti a világot Bardem-től. Sajnos, képtelen vagyok élvezni az ilyen filmeket, agyam nem képes felfogni azt, hogyan lehet például épp két járó motorú csúcskategóriás motor a legkoszosabb piacon, amire hőseink váltanak, mikor épp szétlövik egymás autóit?!

Hagyjuk is, lapozzunk, sosem leszek célközönség. (1/5)

6. Liberal Arts – független film, nálunk ismét nem fog menni, pedig az Igy jártam anyátokkal Ted Mosby-ja igen kiválót alkotott, iróként, rendezőként is, és a legfiatalabb Olsen-lány sem marad le mögötte, Zac Efron  pedig annyira őrült, hogy megbocsátjuk neki elkövetett korábbi filmbűneit. 

Nagyon szerethető film, amely engem nem kevés irigységgel töltött el, hiszen van olyan hely a világon, ahol az irodalomnak, az improvizációs szinháznak, a barokk zenének külön egyeteme van, a társadalom tagjai megbecsüléssel tekintenek az itt végzett emberekre, egzisztenciát lehet rá alapozni, és többé-kevésbé kellemes, élhető életet lehet teremteni ez által sok könyvvel, nagy,világmegváltó beszélgetésekkel, csodálatos környezetben. (A szereplők mindegyike a filmben megjelenő intézményben végzett, Kenyon College-ben, Ohio-ban,  ide  tértek vissza forgatni az egyetemi évek után.) (3,5/5)

7. Lazhar tanár úr – ismét az iskolák világa, sötét és nyomasztó film, nekem ez sem jött be, bár voltak kiemelkedő jelenetek, alakitások benne. Az fogja szeretni, aki kedveli a szikár,pár szavas szinészi játékot, mikor a szereplő arcáról, szeméből kell kiolvasni a lényeget, megmondom őszintén,engem ez már egy kicsit untat és fáraszt is. Teljesen jók viszont a film kérdésfeltevései a tanári szerepkörről, amely mély válságban van manapság, hogy meddig mehet el egy tanár a nevelésben, a diákokkal való kapcsolattartásban, milyen tanitási módszereket kövessünk, meddig lehet teret engedni személyiségünknek, amellyel dolgozunk, és vajon  bezárható-e a múlt ajtaja, ahogy belépünk a tanterembe,vagy a következményeivel együtt kell élnünk? 

A montreali iskola állatorvosi lova mindannak, ami az iskolák értékrendi válságát jelenti, a társadalom válságával együtt, miközben a tanárok magukra hagyatva próbálnak értéket menteni. Nem könnyű film, inkább nyomasztó. (3/5)

27 január
0Comments

Anna Karenina

El vagyok andalodva egészen, annyira szép, gyönyörű lett az új Anna Karenina – film! Minden csodálatos benne: a hitelesség, a látvány, a zene, a szenvedély, a ruhák, a megkomponáltság, és a nagyon finoman kidolgozott szimbólumrendszer, melyről szinte senki sem emlékezett meg eddig. Kivéve kollégámat, Merényi Györgyöt, így most tőle idézek: “Elbűvölt az új Anna Karenina film! Átolvasva a méltatásokat , szinte semmit nem írnak finoman árnyalt szimbólumrendszeréről, amivel kiváló rendezője dolgozik és amelyet Jung oly pontosan analizált írásaiban (álomszimbolika). A vonat ugyan ismert: az életúton történő haladás szimbóluma. A folyosók: (a filmben a magasra vágott és félelmet keltő kerti sövények sötét és nyomasztó labirintusai, antik-archaikus szobrokkal a történések helyszínein) a nehéz életszakaszokon történő átmenet jelképei. Az sem véletlen, hogy egy igencsak kopottas, középszerű színház ad központi keretet a jeleneteknek, amelyekben kifogástalan toalettjeikben, kristálycsillárok alatt és kristálypoharak csengése között élik a maguk szabta rideg világban, képmutatása okán moráljában a casust megidéző Impériumok figurái az életüket. A lóversenyes jelenet zsenialitása egyszerre idézi a süllyedő századvéget és Manet pompás festményeit… A színpad zsinórpadlásán és pincéje mélységeiben a tudatalatti időnként lelassuló/megdermedő titokzatos figurái, villantják fel igazán a személyiség összetettségét, irracionális világát. Magával ragadónak tartok mindent amit ma láttam: pompás befejezés a szélfútta vadvirágos mező és a kopott színház összemontírozása: megnyugvás is mindaz, amit a természet egyszerű szépsége nyújthat az embernek, ugyanaz a természet amely felszítja szenvedélyeinket….” 

Nem lehet ehhez többet hozzátenni szenvedély, lelkesedés nélkül! Maximum annyit, hogy drága Levinről is kellene már egyszer egy filmet forgatni, mert ő az egyensúly kelet és nyugat, élet és halál között, ő teremti meg azt a harmóniát, melyről mi csak álmodhatunk. 

Ha nézitek a filmet, figyeljétek a magyar nyelvű könyvet, melyet Anna olvas! Ez az egyetlen tévedés a filmben. S ez a zene jut eszembe a filmről.