marlenblog

"hogy elérjek a napsütötte sávig"

Archive for the 'csacsiság' Category

22 január
0Comments

coelho

Az előbb, amikor Lujzinak kaját adtam, hirtelen megállt a kezemben az alutasakos….ugyanis Coelho volt ráírva.

Az ellenség már a konyhában, sőt a hűtőben van.

(A coelho portugálul nyulat jelent, most már tudom.)

07 február
0Comments

precíziós

Ma nagyon büszke voltam magamra, mert egyik közüzemi cég, valamint a telefonszolgáltató ügyintézőjével folytatott beszélgetésben sem engedtem annak a kísértésnek, hogy kihozzanak a sodromból – és el is intéztem mindent.

Megszereztem továbbá az elmúlt három év érettségi megbízási papírjait, amelyeket fel kell majd töltenem az online felületre, és amelyeket annak idején át kellett adnunk a megbízási hely igazgatójának, ergó így nekem nem lehettek meg. Meg is tanultam, hogy innentől kezdve mindent be kell szkennelnem először, hogysem kiadnám a kezemből…dokumentálás, dokumentálás, dokumentálás…csodás.

Nem felejtettem el kaját rendelni sem a jövő hétre, így nem fordulhat elő az, hogy délután háromkor az éhségtől kóvályogva – a reklámhoz hasonlatos módon – befaljak mindent, ami a kezem ügyébe esik.

Kijavítottam a még nálam lévő dolgozatokat, és be is írtam a jegyeket szépen a digitális naplóba.

Már-már túl sok a tökéletességből.

Mark meg is jutalmazott azzal, hogy végre nekem is elkészült a személyes videóm. Istenem, milyen béke lenne a világban, ha Mark minden napra kitalálna egy ilyen cukiságot, és boldog-boldogtalan csak ezzel lenne elfoglalva!

08 szeptember
5hozzászólás

púderrózsaszín

Nem megy azért olyan egyszerűen az év-és újrakezdés, mint gondoltam, olyannyira nem, hogy a hétvégére már a körülöttem forgó szobáig is eljutottam. 

Nagyjából hétfő reggel, az évnyitó napján kezdődött az a fejfájás, amitől se jobbra, se balra nem tudtam fordítani a fejem, hányingerem volt, meg is fáztam kicsit, szombat reggelre pedig már olyan magas volt az én mindig stabil 120/80-as vérnyomásom, hogy ringlispílnek éreztem magam körül a szobát…

Megint elkövettem ugyanazokat a hibákat, amelyek szerintem a tanár-létre abszolút jellemzőek: a koránkelés, (ezzel sokat nem lehet kezdeni) a napközbeni nem ivás, miközben a szervezetem a nyáron hozzászokott a folyamatos pótláshoz, össze-vissza ettem, nem hordtam a szemüvegemet, és halálra idegesítettem magam az évkezdés minden adminisztratív és egyéb – tőlem független – nyűgével. 

Tetézte még ezt a reggel hétkor 7-8 fok, majd 10-kor már 19, 15 órakor pedig 28 fok, aminek felöltözni igazi kihívás, és ez alatt nem a rétegességet értem, hanem a cipőt…a lábat, amelyről a legkönnyebb felfázni.

Mivel állandóan rohantam, állandóan meg is izzadtam, és közben döntöttem magamba a kávét, ami a suliban nem az a kis lájtos 3in1 vacak, amit itthon, nyugodt körülmények között iszogatok, hanem méregerős, savas, igazi tömény, szívet kicsináló koffeinbomba – ezt nélkülözöm kell.

Tehát, én ezeket hozom fel okként, és így, összeszedve elég soknak tűnik. 

Még mindig baromi nehéz reggelente megennem bármit is, ellenben ha nem teszem, akkor az első óra végére úgy esik le a vércukrom, hogy azt érzem: mindjárt elájulok. 

Nehéz minden este kiválasztanom, hogy másnap mit akarok felvenni, és tartani is ahhoz magamat, nem felpróbálni még öt szettet reggel, hogy végül a hatodik mellett döntsek, de akkor már fél órát elcsesztem erre. 

Kínzás esténként másnapra szendvicset csinálni, vagy salátát, vagy épp előkészíteni a másnapi ebédet, vagy épp csütörtökig kitalálnom, hogy mi legyen a hétvégi ebéd, és kétféle “menüsort” összeállítanom.

Nehéz, mert minden tervezést, előregondolkodást kíván, én pedig inkább a tűzoltásban vagyok jó. 

Mondhatnám úgy is, hogy kiválóan elhárítom azokat a “katasztrófákat”, amelyeket én idéztem elő.

Ez pedig  kogníciót, másféle mentalitást kíván, sokszor ellentéteset az enyémmel, de tudom, hogy ha nem egész életemben a megúszásra akarok csak játszani, akkor el kell sajátítanom. 

Arról nem is beszélve, hogy a fentebbiek jelentősen megkönnyítik az életet, mikor egy-két hónap után már rutinná váltak. 

Ezen könnyítés okán írok fel most már mindent, válaszolok csak arra, amit kérdeztek, (és nem zúdítok a másikra információözönt, amivel semmit sem tud kezdeni) megtartom magamnak, ha valami plusz információval rendelkezem, hogy ne mindig én akarjak a legokosabbnak tűnni, hagyom, hogy a másik is nyerhessen. 

Nekem igazából semmibe sem kerül, (leszámítva az egómat) ő pedig jól érzi magát tőle. 

Most először egy évre előre beírtam minden eddigi információt a határidőnaplóba, van szép kis táblázatom, amelyben hónapokra előre ott vannak az irodalom-,nyelvtan órák, tehetséggondozás-,osztályfőnöki-, munkaközösségi-,szakkör-, fakultáció-,iskolai élet eseményei – természetesen azok, amelyek tervezhetőek. 

Kicsit meg is rémít látvány, amikor ránézek, mert egyszerre rengetegnek tűnik, szinte tornyosulnak előttem…

A héten még kirándulni is voltam a Belvárosban. Részt vettem egy BeyondBudapest sétán a fényűző Pestről, ahol megelevenedtek előttem a 19-20. század arisztokratái, irodalmi és történelmi alakjai, majd pedig tizenhat év pesti lakosság után, melyből tizenegyet a Zsinagóga szomszédságában töltöttem, eljutottam a Zsinagógába is. Nem hittem, hogy ennyire lenyűgöző és egyben megrázó élmény lesz, biztos voltam benne, hogy nekem már semmi újat nem fognak tudni nyújtani – ezzel szemben olyan kicsinek éreztem magam belépve, mint egyetlen másik templomban sem, csak talán az egri bazilikában. 

Nagyon tetszett, hogy ez a “gyülekezet háza”, így lehet benne hangosan beszélgetni, ettek, ittak az emberek, minden kérdésre válaszoltak, és leginkább ön ironikusak, ők nevetnek a legjobban önmagukon.

Másfél óra után pedig az udvarról még régi lakásunk erkélyét is láthattam, és a régi legjobb pirított tésztás kínainál ebédeltünk. 

Nagy öröm volt az is, hogy kis osztályom kortárs színdarabot választott a szülői bemutatóra, (Tasnádi Rovarok-ját) ez jólesik a lelkemnek, épp mint az is, hogy tegnap ötezer forintért hét darab felsőt sikerült vásárolnom, csipkéseket, vintage-okat, fodrosokat – gyönyörűek. 

Egyre inkább összeáll az alapruhatáram, és egyre inkább a fehérek, bézsek, barnák, ekrük alkotják. Ja, és ennyi idősen kezdem megszeretni a fodrokat, hollokat, különleges szabásokat….remélem, azért hatvan éves koromra nem leszek hollywood-i nagyi, aki csak rózsaszínben hajlandó járni.

Bár, ez a púderrózsaszín felső nem sok jót ígér….

19 március
2hozzászólás

jellemző:)

03 február
2hozzászólás

bérletes

Ma éjjel hajnali kettőkor felébresztettem a férjemet állítólag, és erőteljesen kérdőre vontam, hogy van-e bérlete. 

Nem, egyáltalán nem emlékszem rá, hogy mit akarhattam. 

09 január
0Comments

jövőre

m:”jövőre ilyen karácsonyfadíszeink lesznek, drágám”lippi: “de ahhoz rengeteg jégkrémet kell megenni.”m: “ó, azzal nem lesz gond, drágám

18 október
2hozzászólás

nyafogós

Azt hiszem, abbahagyom ezt a blogot.

27 július
0Comments

együtt

Lehet, hogy tényleg kedvelik egymást, és jót tesz nekik, hogy nincsenek egyedül. Bár, ennek némileg ellentmondani látszik az, hogy Pöttyös simán ráfekszik a macskára teljes testtel, amikor az bebújik az ágytakaró alá; Lujzi pedig rápattan a kutya hátára, ráugrik a kis komódról, mikor sétálni viszem. És egyébként is, Lujzi minden módon bosszantja az ebet…nem tudom.

26 július
0Comments
25 július
0Comments

cat

A blog, ahogyan még sosem láthattátok! Tekerjétek végig az oldalt, érdemes! http://cat.marleen.hu.meowbify.com/

19 július
0Comments

össze-vissza

Ma szerintem bepótoltam az elmúlt majdnem egy év szinte teljes bkv-mentességét. Voltam Zuglóban, (egészen más világ) aztán hazajöttem, majd újra be, a Jászain találkoztam férjemmel, keresztül villamosoztunk a városon, megnéztünk egy filmet Újbudán, visszafelé villamossal mentünk a Batthyányig, onnét lesétáltunk a Margit hídig, és ismét héveztünk. Holnap folytatom, megyek a Természettudományi Múzeumba, a Ludovika téren sem jártam még soha, előtte pedig Cserpes Tejivó. Hétvégén pedig Lecsó-és fröccsfesztiválra lenne jó menni a Mikszáth térre.

07 július
4hozzászólás

listák, listák

Eljátszottam a gondolattal, hogy eltűnök teljesen szeptemberig, mindenhonnan, és aztán majd teljesen, mind külsőleg, mind belsőleg megújulva térek vissza, de azt hiszem, ez olyan irreális dolog lenne tőlem, hogy gyorsan el is vetettem. Azért a változást beígértem magamnak, jelenleg listákat gyártok, mert olyan felemelő érzés, amikor valamit már kihúzhatok róla. Igyekszem arra is rászorítani magam, és ezt is jól felírom a listámra, hogy esténként írjam össze egy listában, másnap mit kellene megcsinálnom.

02 július
0Comments

július elseje

Egyébként pedig július elseje van, túl az év felén. Nekem is tényleg elkezdődött a nyár. ``

19 június
2hozzászólás

külvárosi

Az is egy előnye a külvárosi létnek, hogy az ember megtanulja értékelni a kínait, meg a gyroszost, meg a kávét, ha bejut a Belvárosba. Mert ugye, amikor csak úgy le lehetett szaladni, nem volt súlya. Most meg minden ilyen nap ajándék! Most például alig várom, hogy holnap elnöki utam után beüljek egy kínaiba!

18 június
1Comment

egy éve

Tavaly június 16-án délután kétségbeesett macskanyivákolásra figyeltem fel. Mivel kizártnak tartottam, hogy akkori lakhelyünk sznob lakói közül bárki is cicát hozott volna a házhoz, elindultam felderíteni a hang forrását. A belső udvaron, az autók alatt, egy hihetetlenül koszos, büdös, félszemű, a végletekig lesoványodott állatkára leltem, aki annyira félt, hogy egy korty tej megivása után visszafutott a jármű alá. A délután folyamán ezt még kétszer megismételtem, közben fotót is küldtem róla lippinek, kérdezve, hogy mi legyen vele. Lippi egyszerű választ adott: ha már lefotóztam, megetettem, meg is fogom tartani. Én minden erőmmel tiltakoztam ellene, hiszen másnap kezdődött a bések érettségije, minden energiámra szükség volt. Nem hiányzott, hogy egész éjszaka Pöttyös és a cica meccsét kelljen hallgatni, a sírást, vagy esetleg arra ébredni, hogy meghalt a cica. (Akkori állapotában könnyen elképzelhetőnek tűnt ez is.) Végül abban maradtunk, hogy felviszem a lépcsőházba, elkerítünk neki egy kis részt, és rendbe hozzuk, lassan elfogadtatjuk Pöttyössel. Aha, persze. A kutya már az ajtóban várt, messziről megérezte a macska szagát, és ezzel kezdetét vette az a móka, amely után – este fél tíz körül – a cica bejutott végre a lakásba, ráborítottunk egy ládát, kaját kapott, és Pöttyöst átzártuk a másik szobába. Egy éve van velünk Lujzi.