új év – első fejezet

2017. Elkezdődött. Ilyenkor úgy illő, hogy az ember számvetést készítsen, rendszerezzen, fogadjon meg sok szép dolgot. Részemről ez nagyon is rendben van, tegnap már el is kezdtem. Vettem hozzá szép határidőnaplót, végigolvastam a blog tavalyi írásait, és kategóriánként helyes kis listákat készítettem. Összeírva az apróságokat,  mindig meglepődöm, hogy végül mennyi mindent csináltam. Januárban ilyenkor már […]

mindenki

…. az esőn siránkozik, de őszintén szólva, én nagyon örülök neki. Kellett már ez a kis észhez térés az elmúlt hetek forrósága után, ami igénybe vette a tűrőképességet, és semmi értelmeset nem lehetett csinálni – egyedül az átvészelésére fókuszát az ember. Így viszont kicsit mindenki magába száll, és még a tea is előkerül nálam ma, […]

isten szántóföldje

“Mindannyian Isten szántóföldje vagyunk.” – mondta az indiai származású katolikus pap, apa halálának második évfordulóján, emlékmisénken. Hálás vagyok érte, hogy az ő jóvoltából apa is gyakorolni tudta végre vallását egy maroknyi közösségben, egy apró borsodi faluban. S bár az atya még töri a magyart, beszédének üzenete világos volt: szeretet, béke és elfogadás. Remélem, azon a […]

tegnap

A tegnapi nap után már tudom, hogy nekem ebben az életben nem önmagam megvalósítása, hanem a szolgálat a célom. Mindig, amikor már egy kicsit jól érezném magam, jön a sors/Isten/karma (akármi) a bunkósbotjával, és jól fejbe ver, hogy emlékeztessen arra, mi is az én igazi feladatom. Néhány példa, hogy ez mindig is így volt. Mikor […]

grand

Egyre rosszabb az álmatlanság, illetve az össze-vissza alvás-dolog, és egyre rosszabb a kedvem, ahogy egyre fáradtabb vagyok, úgy leszek egyre ingerültebb, egyre könnyebben jövök ki a sodromból, pedig minden pillanatban egy zen buddhista szerzetes nyugalmára vágyom. Minden fáraszt, mindenről úgy érzem, csak az energiáimat szívja le, és nem pótlódik helyette semmi. Remélem, hamar véget ér […]

kicsik

Ma életemben először együtt tornáztam egy volt tanítványommal. Túléltem, sőt, nagyon kellemesen elbeszélgettünk, de rendkívül zavart, hogy izzadtan, és bénán látott, melegítőben…. ….ezek a flessek a legrosszabbak. Mikor elhangzik valami, amiről eszembe jut, bevillan, és kényszerítenem kell magam, hogy ne gondoljak rá, mert épp óra van, meg viselkedni kell….aztán felhangzik valami a rádióban, és zokogásban […]

falun

Már csak másfél óra van hátra a karácsonyból, és nem mondom, hogy nem örülök neki.  Az első karácsony apa nélkül, inkább csak a túlélésre, a még épp elviselhetőre játszva.  Holnaptól végre minden visszatér a majdnem normális kerékvágásba, pár nap pihenés még, és lassan vége ennek az újabb borzalmas évnek is, jöhet a következő, mely feltételezem: […]

első karácsony

Mindig ilyen karácsonyfára vágytam.  Egyébként pedig minden egyes lenti sétámnál hihetetlen örömet okoznak a lakások ablakaiban felgyulladó adventi izzók, égősorok, és egyáltalán: mindenféle apró díszítés, mellyel az ember felveszi a harcot a sötétség, a kilátástalanság ellen. Én tényleg mindennek tudok örülni: a mikulásvirágnak, néhány apró ezüst-arany-törtfehér gömbnek, a hazahurcolt sok toboznak, ahogy át-és átpakolászom őket, a Lidl-s […]

hagyaték

Szokom a csöndet, fülelek valami zajra, reménykedem, hogy legyen végre egy kis nesz. Nem voltam egyedül már régen, évek óta férj, kutya, macska ….most meg senki, semmi. Férj kutyával mamámnál, (mennek holnap kontrollra) macska meg anyósnál, én meg vissza, egyedül, vonaton – holnap szülői értekezlet, bizonytalan lett volna, hogy visszaérek-e avagy sem. Jöttem hát, társam […]

füle, farka

Tíz nappal hamarabb indultak el a gólyák, annyira nem találnak eleséget maguknak. A kert teljesen kiégett, elszáradt minden, szilva viszont rengeteg van, de tényleg olyan sok, hogy folyton letörnek súlya alatt a fák ágai. Virág sincsen, úgy kell gyűjtögetni pár szálat, hogy legyen a sírra, melyen már ott apa neve is – két hónap alatt […]

azonosul

“Ha valakit elveszítettünk, akit szerettünk, a lélek azonosulással gyógyul. Egyszer csak észrevesszük, hogy bizonyos tulajdonságait, mozdulatait öntudatlanul is átvettük annak, akit nehéz elengedni. Valami apró gesztust, hangsúlyt vagy mindennapi szokást. Például úgy terítünk, úgy hajtjuk össze a szalvétát, ahogy az elhunyt édesanyánk tette. Valamit föltámasztunk abból, aki elment. A pszichológia ma már tudja: akkor ér […]

41.

Tegnap lett volna szüleim negyvenegyedik házassági évfordulója….mivel sosem ünnepelték igazán, én egészen mostanáig úgy tudtam, hogy ma azaz huszonharmadikán, anya névnapján van, s nem huszonkettedikén…Meg kellett volna ünnepelni legalább a tavalyit, a negyvenediket.  Durva ez. Nagyszüleim házasságuk ötvenedik évfordulóját is megérték, sőt nem is tudom, talán ötvennégyet is. Szüleim negyvenet.  Mi, lippivel augusztus kilencedikén ünnepeljük […]

darvasi

Ami eddig tetszett a Darvasi-könyvben, az most épp annyira idegesít. Beleuntam az öncélú művészieskedésbe, az agyoncsiszolt mondatokba, a rengeteg perverzió állandó jelenlétébe, és a káromkodásokba. Mindazonáltal a könyv zseniális, igazi író a szerző, nála jobban kevesen értik az írás művészetét – de, úgy jártam,  mint két éve a Virágzabálókkal, ezt is abbahagyom most.  Az is […]

szelekció

Ma bicikliztem egy kicsit, virágcsokrokat kötöttem papámnak, szőlőt tetejeltem, zsákokba pakoltam a nagyszülők egész életükben felhalmozott ruhakészletét (15 nagy zsák lett), elvittem a szelektívbe 315 darab befőttes üveget, beszélgettem két régi ismerős nénivel, olvasgattam is, holnap jönnek bekötni a vonalas telefont – mondhatom, hogy eredményes nap volt.  Még sok ilyet. 

végre az utolsó nap ebből a gyűlöletes hónapból

Telnek a napok, lelkileg az egyik rosszabb, mint a másik kategóriába esnek. A gyászhírt követő teljes sokk, tagadás, majd a temetésig tartó kontrollált szakasz után jelenleg a bűntudat, a gyászreakciók szakaszában vagyok. Váratlanul és teljesen szabályozhatatlanul tör elő a sírás, a düh, vagy épp a tehetetlenség érzése, nem tudom az indulataimat visszafogni, leginkább mindent és […]

apa

Ma először jöttem úgy vissza Pestre, hogy nem apa vitt ki az állomásra. Érdekes, hogy otthon alig sírom el magam, mert érzem mindenhol a jelenlétét.  De ahogy kiteszem a lábam, azonnal érezhetővé válik a hiánya, és ahogy tudatosul, hogy ez már mindörökre így lesz – nem bírom ki sírás nélkül. Egyszerűen érthetetlen, felfoghatatlan ez.  Vasárnap […]