marlenblog

papucs orrán pamutbojt

Author Archive

13 április
0Comments

kovásztalan sors

Ha ez egy normál húsvét lenne, nagyjából egy órával ezelőtt értünk volna vissza a mamáktól. Kajákkal felpakolva, és csak azon bosszankodnánk, hogy “úristen, hová fogjuk ezt a rengeteg cuccot tenni?”, mert megenni nem bírnánk. Aztán jönne a szerda, én bevinném a sütik nagy részét a 103-as lakóinak, akik mindig fél perc alatt képesek eltüntetni olyan édességhegyeket, hogy mindig tisztelettel adózom nekik, holott nálunk mindig, mindenki épp fogyózik. Szeretem őket, és nagyon hiányoznak. Ma elsétáltam a sulihoz is, csináltam néhány fotót – mintha az atomvillanás utáni második napon, egyedüli túlélőként dokumentáltam volna a világot. Utálom, hogy olyan, mintha egy akciófilmben élnénk, főszereplőnek lenni pedig még ótvarabb. Mert ugye ahhoz kétség sem fér, hogy mindenkinek most a saját, egyéni akciófilmjében kell alakítania, és saját traumáival kell nap mint nap, újra és újra szembenéznie, csak épp nincs hová menekülni. A saját elménk foglya lettünk. Biztosan mindannyian meg fogunk zakkanni, nagyon súlyos mentális következményei lesznek ennek. Két embertípust nem féltek. Az egyik a hívők, a másik pedig a saját házzal, óriási kerttel rendelkezőt. Egyik sem vagyok. Még erkély sincs. Közben rettegek az érettségitől. Mint ahogy mindentől, ami a lakáson kívül van. Ma gyümölcssalátát és csináltam, filmet néztem, virágot szépítettem – de semmi sem köt le. Mióta itthon vagyunk, em olvastam semmit, nem lett hobbim, nem kezdtem el jógázni – egyszerűen képtelen vagyok bármire. Nem bírok megnézni semmilyen beszélgetést, színházi előadást – csak futnék neki a világnak. Nem sütöttem kenyeret sem. Ha ennek vége lesz egyszer, soha többé nem szeretném a kovász szót még leírni sem látni.
Ha ez egy normál húsvét lenne, most épp mamám sós-sajtos tallérját tolnám valami jó film előtt ülve, és örülnék, hogy holnap még tavaszi szünet, és lesz időm rendszerezni a sulis dolgaimat, átnézni az imádott naptárjaimat, (mindet kidobtam, nem bírtam nézni a fél évre előre kihúzott programokat, sírógörcsöt kaptam folyton) és holnap csinálnék egy jó kis sonkás-sajtos-medvehagymás tésztát. És pakolnám össze a 103-asnak persze a sütik egy részét – mint azt már írtam.
De ez nem normális idő, és nem tudom, hogy valaha lesz-e mg olyan, mint tavaly is volt. Istenem.

12 április
0Comments

húsvét

Húsvét van, a legjobban várt ünnep mind közül. A reményé, a feltámadásé, a megváltásé.

De mégis távol vagyunk mindenkitől, akit szeretünk. Ahogyan a pszichológus fogalmazott: “még sosem voltunk együtt ennyien ennyire magányosak.”

Ez a vírus elvett tőlünk mindent, ami eddig az életünket határozta meg. Magányra, félelemre, bezártságra ítél bennünket.

Egyik sem az, ami az ember lényege. Az ember társas lény, reményteli, bízik a jövőben és vágyik a szabadságra.

Így kimondhatjuk, hogy itt nem lehet vége. Nekünk kell győznünk.

11 április
0Comments

A költészet napján

Örülök, hogy végzős diákjaimmal volt időnk még arra, hogy vegyük Mészöly Miklóst, Szabó Lőrincet, Weöres Sándort, Esterházy Pétert, Dragomán Györgyöt, Szántó T. Gábort és Kányádi Sándort. Ezek a szerzők már mindig megmaradnak nekik a félbeszakadt, széthulló tanév ellenére is, és remélem, őrzik még sokáig a szavaikat. Én most azt a verset idézem ide a költészet napján, József Attila születésnapján, amit immár hetek óta csöndben mondogatok magamban, mint egy imát.

Kányádi Sándor: Valaki jár a fák hegyén

valaki jár a fák hegyén
ki gyújtja s oltja csillagod
csak az nem fél kit a remény
már végképp magára hagyott

én félek még reménykedem
ez a megtartó irgalom
a gondviselő félelem
kísért eddigi utamon

valaki jár a fák hegyén
vajon amikor zuhanok
meggyújt-e akkor még az én
tüzemnél egy új csillagot

vagy engem is egyetlenegy
sötétlő maggá összenyom
s nem villantja föl lelkemet
egy megszülető csillagon

valaki jár a fák hegyén
mondják úr minden porszemen
mondják hogy maga a remény
mondják maga a félelem

11 április
0Comments

jn2.

Egyébként ennek a rohadt vírusnak minden összejött. Egy viszonylag enyhe tél, amikor azonban rengeteg eső volt, a vírusok nem pusztultak el, mindenki többet is elkapott. Kiválóan időzített Európában a februári időszakra, mikor az immunrendszer a vírusfertőzések, a hónapokig nem látott nap, a d-vitamin hiánya miatt már annyira meggyöngül, hogy a legkönnyebben kap el mindent.

 

27 március
0Comments

Két héttel ezelőtt fél háromkor kicsengettek az utolsó órámról. A hatodikosokkal voltam, délutáni óra volt. Ekkor már két napja alig lehetett tanítani, mindenki a híreket figyelte, érezhető volt a rettegés, a mi lesz velünk? kimondatlan kérdése. Reggel még az jött, hogy ha leállunk, meg kell ismételni a tanévet, és a tanárok menjenek fizetés nélküli szabadságra, este fél tízkor pedig a 180-os fordulat, mindenféle elnézéskérés nélkül.
Azóta itthon vagyunk. Volt egy hétvégénk, hogy “megvalósítsuk a digitális átállást”, természetesen a saját munkaeszközeinkkel, anélkül, hogy ebben bármiféle képzésen részt vettünk róla. Sőt, igazából eddig a digitális dolgok csak kiegészítő funkciókként jelentek meg, a nagyon távoli jövőbe helyezve, ha már lesz rá pénz. Nyilván volt rá pénz, csak másra kellett.
Eddig az volt a szlogen, hogy a diákok minél kevesebb időt töltsenek gép előtt, és inkább mozogjanak (öt tesi ugye az összes többi tárgy rovására) vagy építsék társas kapcsolataikat – de ne internetezzenek.
Ez a jövő most valóság lett.
Majd folytatom még.
18 március
0Comments

járványnapló 1. bejegyzés

Rengeteg érzés kavarog bennem. Elsősorban nyilván a félelem. Féltem anyát, féltem a férjemet, féltem magamat. Mindannyian egyéb betegségeink miatt az erősen veszélyeztetett kategóriába tartozunk. Félelmem, hogy mindenféle felsőlégúti panaszaim miatt lélegeztetőgépre kötnek, intubálnak, majd magamra hagynak valamelyik kórház vagy épp kollégium folyosóján. Féltem anyát, aki egyedül van vidéken, féltem a férjemet, aki nem jut kezeléshez, az állatokat, hogy mi lesz velük, ha mi bekerülünk egy kórházba.

A saját kezeléseim is félbemaradtak, a kontroll időpontjaimat lemondták. Mi lesz, ha beélesedik az egyik gyulladásom, amit azonnal el kellene látni? Vagy mi ha a műtétemet csak hónapokkal később hajtják majd végre? Milyen hatása lesz az egészségemre? Mi lesz velünk???

************************************************************************************************

Sokan azt mondják, milyen jó, hogy végre változik majd a világ. Hogy a vírus két hét alatt elérte azt, amit a környezetvédők évtizedek alatt sem. Hogy végre kristálytiszta a velencei lagúnák víze, és benne halak úszkálnak. Hogy végre van idő egymásra, hogy ismét meg kell tanulni konfliktust kezelni, mert nem lehet, nincs hová kimenekülni belőle. Ezeknek az embereknek nem számítanak az emberéletek, a földbe állt gazdaság, a munkanélkülivé lett milliók…..Én nem akartam volna, hogy így változzon meg a világ, nem egyik pillanatról a másikra. Gyakorlatilag egy nap alatt lett háborús helyzet, rendkívüli jogrend, felvásárlási láz, és csupa olyan dolog, amivel nekünk már nem kellett szembenézni.

Pedig utoljára gyerekkoromban volt utoljára nyugalom. Az is hamis védettség volt, de akkor nem érzékeltük. Azóta gyakorlatilag folyamatosan változik minden, nem lehetnek tervek, mindig minden borul. Én nem ilyen világban akarok élni.

Kérem vissza a régi életemet, a munkába járást, a diákokat, a kis félelmeket.

18 március
0Comments

rossz nap

Vannak olyan napok, amikor semmi különös sem történik, mégis minden olyan rossznak tűnik. Na, ez egy ilyen nap. Hideg van, de nagyon, fáj a csipőízület, de rettenetesen, és úgy érzem, hogy semmit sem tudok, és így kellene döntéseket meghoznom, melyek az elkövetkezendő éveimet – de talán az egész hátralévő életemet – meghatározzák.
Miért nem lehet ez egyszerűbb?

17 március
0Comments

vurstli

Abban biztos vagyok, ha most nem három napos lett volna a hétvége, akkor beleszakadok, feladom, annyira fáradt voltam már. Volt itt minden, mint a vurstliban. Felvételi, PET-CT Debrecenben, kivizsgálások, kezelések, többször elkezdett és szinte azonnal feladott életmódváltás, 250 dolgozat javítása egy hét alatt, vizsgáztatás stb. Most még két hét ilyen – már kevésbé gyilkos- tempóban, és akkor hátradőlhetek egy kicsit a munkában.
Annyira akartam volna böjtölni, de pont beleesett a kora estig tartó felvételiztetésekbe, és nem bírtam elkezdeni. Remélem, még érvényes, ha holnap belevágok. Egyik nagy fogadalmam az is, hogy ide is írok mindennap.
Ma csodálatosan szép, igazi tavaszi idő van/volt, de már készülődik állítólag a lehűlés.

08 január
2hozzászólás

ömlik a hó

Ömlik a hó! Reggel óta, kisebb-nagyobb megszakításokkal ugyan, de most épp teljes erőből nekikezdett ismét. Hálistennek úgy tűnik, hogy mégsem kell a legrosszabbra számítanunk, az Univerzum ebből az esetből visszavonulót fújt. (Pesszimista énem mondatja velem, hogy valahol valami más nagyon készülődik, de remélem, hogy  nem lesz igazam.)
Sajnos, a fogyókúra továbbra sem működik, az életmód-váltás is zökkenőmentesen.Nagy ötletem viszont van: középkorúak amatőr színtársulatát szeretném létrehozni. Stabil próbahelyszín már van.

Ráadásul egy idénre kitalált karácsonyi ajándékot már sikerült megszereznem.

Essen még sok hó, hogy reggel ne lehessen menni dolgozni. 300 méterre lakom a munkahelyemtől, így ez nem lesz opció.

02 január
0Comments

univerzum

Az Univerzum már megint készülődik, hogy keresztülhúzza mindazt, amit elterveztem. Ráadásul a legrohadtabb módon, a legjobban szeretett mamám betegségének hírével. Holnapig még van remény, holnapig még lehet könyörögni Istenhez.

Sosem tudtam magam meggyőzni arról, hogy valójában nem létezik. Csak bizakodom, mint Pascal a nádszállal.

Egyébként jó nap, két régi kedves ismerőssel kávéztam.

Hideg lett, nagyon fúj a szél, reggel még a hódara is szakadt.

Imádkozom.

01 január
0Comments

kezdet

Ma reggel fájó torokkal, beszűkült hallójáratokkal ébredtem, a tegnapi egy gombóc vaníliafagyi nem tett jót a Sunny Diner-ben, ahová úgy jutottunk el, hogy a környékünkön sehol sem volt már hely egy szilveszteri ebédre. Följegyzem magamnak, hogy a szilveszteri programokat már szeptemberben el kell kezdeni szervezni, különben nem lesz színház!

Maradt így az itthoni filmezés, a Mamma mia. A hétvégén megnéztük még a Rossz versek-et, és karácsonykor a Wonder-t.

Az új évre vannak terveim. Szeretnék végre lefogyni, visszahozni a mozgást a mindennapjaimba, olvasni, és végre ismét kapcsolatokat teremteni. Ezeket még részletezem majd.

 

23 december
0Comments

lányok, lányok

….csak el ne higgyétek, hogy a külső nem számít. Csak az számít igazán. Ez alapján ítélik meg a személyiségeteket, választanak a diákok szalagtűzéshez például, és erről beszélnek az ismerősök, ismeretlenek.

“Hogy meghízott, hogy elhagyta magát!”

Ja, az okaira senki sem kíváncsi.

11 december
0Comments

Dolgok, amelyeket szeretnék

 
  1. Bruce Springsteen-t, Madonnát és Phil Collins-ot látni koncerten
  2. Az osztályommal táncolni a szalagavatón
  3. Line dance-t járni
  4. Lefutni egy szigetkört
  5. Ugróiskolázni anélkül, hogy szétszakadna a térdem
  6. Túrázni
  7. Kórusban énekelni
  8. Fellépni egy színdarabban
  9. Amerikába utazni
  10. Műsort vezetni
  11. Szinkronszínésznek lenni
  12. Hogy legyen hitem
  13. Célokat kitűzni és azokat komolyan venni
  14. Egy közösséghez tartozni
  15. Harcolni egy nemes ügyért
10 április
2hozzászólás

zajos

Mióta megérkezett a tavasz, majd egy hét után már a nyárnál tartunk, és kinyíltak az ablakok – hirtelen üvölteni kezdtek a diákok. Egyszerűen annyira hangosan beszélnek, hogy az már zavaró. Egyébként is valami vibrálást, feszültséget állandóan hallok alapzajként, de ez a hangosság egyszerűen fizikailag fárasztó. Túl akarják üvölteni a környezetből jövő alapzajt. Zajból pedig van elég, fölkavarodott minden körülöttünk.

09 április
0Comments

gyász

Tegnap este óta nem jutok szóhoz. Gyászolok. Nem tudom miért gondoltam azt, hogy lehet másképp, és végre egyszer a józan ész győz. Tudatom nem is számolt azzal, hogy lehet negatív végkifejlete is a dolgoknak.
Tegnap óta nem hiszem el, ami történt. Cselekszem, de értelmét nem látom. Gyűlölök mindenkit, akit okolhatok érte.
Tegnap óta tudom, hogy elárult a szülőfalum is, hogy ugyanolyan buták ők is, mint azok, akik mindent elhittek.
Tegnap óta minden falumbélit töröltem, és minden csoportot, ahol bármilyen közöm lehet hozzájuk.
Tegnap óta tudom, hogy soha nem akarok már visszamenni oda lakni, és el kell mennünk ebből az országból.
Gyűlöllek titeket, akik tönkretettétek a jövőnket!

06 április
0Comments

Hogyan zavarj össze végképp egy cicát?

Előbb tegyél ki egy új dobozt, majd mellé egy új szatyrot. A cica előbb a dobozba megy, majd felfedezi a szatyrot. Átmászik hát. Aztán megint vissza a dobozba. Ezt még megismétli párszor, majd feladja. Rájön, hogy nem lehet egyszerre két helyen, és kiül az ablakba nézelődni. 😀

03 április
0Comments

Mióta Béla macskánk  – a kisherceg – itt van, alig alszom. Állandóan bunyózik Lujzival, aki nehezen viseli, hogy a területét meg kell osztani mással. Sok probléma adódik ebből, de ma éjszaka valami kivételes is történt.

Arra ébredtem, hogy Lujzika a bal oldalamhoz dőlve édesdeden alszik, míg Béla a jobbomnak dőlve, a mancsát kezembe téve szunyókál.

Idilli pillanat volt. Kár, hogy negyed másodperc múlva – mikor magukhoz tértek – folytatódott a fentebbi harc.

02 április
0Comments

Szeretném már látni azt, hogy a fák lombkoronájukkal együtt hajladoznak a langymeleg, friss, tavaszi szélben.

Ja, és tegnap még sehol sem voltak azok a rügyek, amelyek ma csak úgy megjelentek a fákon, azt ígérve, hogy lesz lombkorona idén is! 🙂

17 március
2hozzászólás

fagyott eső, ónos eső

Fogalmam sincs, hogy mi köztük a különbség, de előbb a térképre pillantva azt láttam, hogy Taktaharkányban szakad a hó és közben villámlik. Ehhez képest a fentebbi dolog nem is lényeges.

Na, itt vagyok megint. Lassan vége a négy napnak, és sehol sem voltam. A háromból kettőt görcsökben fetrengve töltöttem, épp ideje lenne holnap egy kicsit lazítani. Természetesen mindennap dolgoztam, a rengeteg javítanivalót mára nullára csökkentettem. Ez is megvan. Nagyon sok mindent kellett volna megterveznem, de hagyom a fenébe.

Holnap nagyapám nevenapja, most nem lesz a sírján virág. Hídvégen már 22 cm a hó, és hófúvás van.

Imádkozom, hogy Samu kutyánk, a maga tizennyolc évével megérje kinn a teraszon a holnapot, és a tavaszt.

Tavasz, hol késel már? Meg kellene oldanod a dolgokat

Visszatértem. Elég volt a papírból, a kulcsszavakból. Írni akarok.

14 február
0Comments

gitt

Az ötödikesek két Gittegyletet is alapítottak – maguktól. Ma megtudtam, hogy 50 ft havi tagdíjat szednek, amit zászlóvarrásra akarnak felhasználni. Szerintem elértem tanári pályafutásom csúcsára.

22 január
3hozzászólás

ki és mikor?

Ahogy ott álltam a hidegben, a sötét parkban pufidzsekiben, bakancsban, vastag sapka-sál kombóban, hirtelen belém hasított, hogy mikor és miért tettem ezt magammal? És hogy azonos vagyok-e még egykori önmagammal, vissza tudok-e térni hozzá, akit annyira szerettem? Mert ezt a mostani énemet egyenesen gyűlölöm.

22 január
0Comments

álmodj, királylány

Nincs szánalmasabb annál, mint amikor valaki királylánynak képzeli magát, aztán rájön, hogy ennek egyetlen ismérve, hogy egyedül, magányosan üldögél a toronyban, és azzal kell szembenéznie, hogy mindent, de mindent elrontott, és csak ő a felelős az egészért, és hátralévő életében mindig ott lesz ez a tudat. Ellenségek? Ugyan. Minek? Saját magamnak én vagyok a legnagyobb ellensége.

18 január
0Comments

favágás

Favágás. Általam (is) használt kifejezés az olyan tanítási órákra, amikor a diákok túl fáradtak a komoly munkavégzéshez, figyelmük szétszórt, a haladás üteme rendkívül lassú, csigalassúsággal vánszorognak csupán a percek, és az istennek sem akar összeállni a kép.
A mozaikok, puzzle-darabkák ilyenkor sehogyan sem kapcsolódnak egymáshoz, a túlélés a cél. A bizakodás megvan persze, csak elérhetetlennek tűnik a felívelés.
Pedig mindig így van, akár már a következő órán, amikor szárnyalnak. De, most olyan nehéz. Semmi sem mozdul semerre, hosszú és szürke a január.

18 január
0Comments

miért?

Hetek óta nyálkás, párás, ködös az idő. Hetek óta küzdök az ismét kiújult izületi gyulladásokkal, azzal az érzéssel, mintha sorvadnának az izmaim és a gerincem, gyakorlatilag állandósult a hol gyengébb, hol erősebb fájdalom. Estére nagyon elfáradok. Kimaradt három hét gyógytornája is, amit tegnap igyekeztünk pótolni, kérésemre dupla órát csináltunk – ennek következtében már nem egy darabban mozgok, hanem érzem, hogy vannak külön is funkcionáló testrészeim. A gyógytornász szerint jól bírom, olyan gyakorlatokat is lazán megcsinálok, amik nehezítettek. A test emlékezik még a régi szuper fizikai állapotra, és szerinte (gyógytornász) ha rá tudnám venni magam, hogy naponta megcsináljam a gyakorlatokat, akkor nagyon rövid időn belül óriásit fejlődnék. Így ne pöcsöljünk tovább az egyszerű gyakorlatokkal órán, menjünk a mélyvízbe. Rettenetesen szégyellem magam, hogy honnan hová jutottam, milyen mélyre süllyedtem. És sajnos a fizikai kontroll elvesztése maga után vonta a többit is. Pedig ha valamire valamikor büszke lehettem, az nem más volt, minthogy tudatos, fegyelmezett és kontrollált voltam. Biztosan ezért van az is, hogy irigy vagyok mindenkire, aki tudja, teszi a dolgát, küzd a céljaiért. Én régebben nagy küzdő voltam, most pedig ha fel is támad bennem az akarat, azonnal megszólal belül egy hang, mintha egy kiskutya nyüszítene, hogy “nem fog ez neked menni, tegyél le gyorsan róla”. Miért teszem ezt magammal?

01 január
2hozzászólás

2018

Az ünnepekben mindig az a legcsodálatosabb, amikor végre vissza lehet térni a hétköznapokhoz, felvenni a leejtett fonalakat, és a megállás, átgondolás után jobban folytatni a megkezdett dolgokat. Nekem bőven volt mit átgondolnom. Szavakkal azonban nem biztos, hogy pontosan vissza tudnám adni, elkenni, túl finomkodni pedig nem szeretném. Maradjunk abban, hogy egyszerűbb most nekem a számok nyelvén, a jövőbe tekintve összeírni mindazt, ami fontos, és erre az évre meg fogja határozni a tetteimet. Ezek a számok: 1, 9, 15, 30, rengeteg és végtelen. Mindenkinek a legjobbat 2018-ra!