marlenblog

"hogy elérjek a napsütötte sávig"

Author Archive

10 április
0Comments

zajos

Mióta megérkezett a tavasz, majd egy hét után már a nyárnál tartunk, és kinyíltak az ablakok – hirtelen üvölteni kezdtek a diákok. Egyszerűen annyira hangosan beszélnek, hogy az már zavaró. Egyébként is valami vibrálást, feszültséget állandóan hallok alapzajként, de ez a hangosság egyszerűen fizikailag fárasztó. Túl akarják üvölteni a környezetből jövő alapzajt. Zajból pedig van elég, fölkavarodott minden körülöttünk.

09 április
0Comments

gyász

Tegnap este óta nem jutok szóhoz. Gyászolok. Nem tudom miért gondoltam azt, hogy lehet másképp, és végre egyszer a józan ész győz. Tudatom nem is számolt azzal, hogy lehet negatív végkifejlete is a dolgoknak.
Tegnap óta nem hiszem el, ami történt. Cselekszem, de értelmét nem látom. Gyűlölök mindenkit, akit okolhatok érte.
Tegnap óta tudom, hogy elárult a szülőfalum is, hogy ugyanolyan buták ők is, mint azok, akik mindent elhittek.
Tegnap óta minden falumbélit töröltem, és minden csoportot, ahol bármilyen közöm lehet hozzájuk.
Tegnap óta tudom, hogy soha nem akarok már visszamenni oda lakni, és el kell mennünk ebből az országból.
Gyűlöllek titeket, akik tönkretettétek a jövőnket!

06 április
0Comments

Hogyan zavarj össze végképp egy cicát?

Előbb tegyél ki egy új dobozt, majd mellé egy új szatyrot. A cica előbb a dobozba megy, majd felfedezi a szatyrot. Átmászik hát. Aztán megint vissza a dobozba. Ezt még megismétli párszor, majd feladja. Rájön, hogy nem lehet egyszerre két helyen, és kiül az ablakba nézelődni. 😀

03 április
0Comments

Mióta Béla macskánk  – a kisherceg – itt van, alig alszom. Állandóan bunyózik Lujzival, aki nehezen viseli, hogy a területét meg kell osztani mással. Sok probléma adódik ebből, de ma éjszaka valami kivételes is történt.

Arra ébredtem, hogy Lujzika a bal oldalamhoz dőlve édesdeden alszik, míg Béla a jobbomnak dőlve, a mancsát kezembe téve szunyókál.

Idilli pillanat volt. Kár, hogy negyed másodperc múlva – mikor magukhoz tértek – folytatódott a fentebbi harc.

02 április
0Comments

Szeretném már látni azt, hogy a fák lombkoronájukkal együtt hajladoznak a langymeleg, friss, tavaszi szélben.

Ja, és tegnap még sehol sem voltak azok a rügyek, amelyek ma csak úgy megjelentek a fákon, azt ígérve, hogy lesz lombkorona idén is! 🙂

17 március
2hozzászólás

fagyott eső, ónos eső

Fogalmam sincs, hogy mi köztük a különbség, de előbb a térképre pillantva azt láttam, hogy Taktaharkányban szakad a hó és közben villámlik. Ehhez képest a fentebbi dolog nem is lényeges.

Na, itt vagyok megint. Lassan vége a négy napnak, és sehol sem voltam. A háromból kettőt görcsökben fetrengve töltöttem, épp ideje lenne holnap egy kicsit lazítani. Természetesen mindennap dolgoztam, a rengeteg javítanivalót mára nullára csökkentettem. Ez is megvan. Nagyon sok mindent kellett volna megterveznem, de hagyom a fenébe.

Holnap nagyapám nevenapja, most nem lesz a sírján virág. Hídvégen már 22 cm a hó, és hófúvás van.

Imádkozom, hogy Samu kutyánk, a maga tizennyolc évével megérje kinn a teraszon a holnapot, és a tavaszt.

Tavasz, hol késel már? Meg kellene oldanod a dolgokat

Visszatértem. Elég volt a papírból, a kulcsszavakból. Írni akarok.

14 február
0Comments

gitt

Az ötödikesek két Gittegyletet is alapítottak – maguktól. Ma megtudtam, hogy 50 ft havi tagdíjat szednek, amit zászlóvarrásra akarnak felhasználni. Szerintem elértem tanári pályafutásom csúcsára.

22 január
3hozzászólás

ki és mikor?

Ahogy ott álltam a hidegben, a sötét parkban pufidzsekiben, bakancsban, vastag sapka-sál kombóban, hirtelen belém hasított, hogy mikor és miért tettem ezt magammal? És hogy azonos vagyok-e még egykori önmagammal, vissza tudok-e térni hozzá, akit annyira szerettem? Mert ezt a mostani énemet egyenesen gyűlölöm.

22 január
0Comments

álmodj, királylány

Nincs szánalmasabb annál, mint amikor valaki királylánynak képzeli magát, aztán rájön, hogy ennek egyetlen ismérve, hogy egyedül, magányosan üldögél a toronyban, és azzal kell szembenéznie, hogy mindent, de mindent elrontott, és csak ő a felelős az egészért, és hátralévő életében mindig ott lesz ez a tudat. Ellenségek? Ugyan. Minek? Saját magamnak én vagyok a legnagyobb ellensége.

18 január
0Comments

favágás

Favágás. Általam (is) használt kifejezés az olyan tanítási órákra, amikor a diákok túl fáradtak a komoly munkavégzéshez, figyelmük szétszórt, a haladás üteme rendkívül lassú, csigalassúsággal vánszorognak csupán a percek, és az istennek sem akar összeállni a kép.
A mozaikok, puzzle-darabkák ilyenkor sehogyan sem kapcsolódnak egymáshoz, a túlélés a cél. A bizakodás megvan persze, csak elérhetetlennek tűnik a felívelés.
Pedig mindig így van, akár már a következő órán, amikor szárnyalnak. De, most olyan nehéz. Semmi sem mozdul semerre, hosszú és szürke a január.

18 január
0Comments

miért?

Hetek óta nyálkás, párás, ködös az idő. Hetek óta küzdök az ismét kiújult izületi gyulladásokkal, azzal az érzéssel, mintha sorvadnának az izmaim és a gerincem, gyakorlatilag állandósult a hol gyengébb, hol erősebb fájdalom. Estére nagyon elfáradok. Kimaradt három hét gyógytornája is, amit tegnap igyekeztünk pótolni, kérésemre dupla órát csináltunk – ennek következtében már nem egy darabban mozgok, hanem érzem, hogy vannak külön is funkcionáló testrészeim. A gyógytornász szerint jól bírom, olyan gyakorlatokat is lazán megcsinálok, amik nehezítettek. A test emlékezik még a régi szuper fizikai állapotra, és szerinte (gyógytornász) ha rá tudnám venni magam, hogy naponta megcsináljam a gyakorlatokat, akkor nagyon rövid időn belül óriásit fejlődnék. Így ne pöcsöljünk tovább az egyszerű gyakorlatokkal órán, menjünk a mélyvízbe. Rettenetesen szégyellem magam, hogy honnan hová jutottam, milyen mélyre süllyedtem. És sajnos a fizikai kontroll elvesztése maga után vonta a többit is. Pedig ha valamire valamikor büszke lehettem, az nem más volt, minthogy tudatos, fegyelmezett és kontrollált voltam. Biztosan ezért van az is, hogy irigy vagyok mindenkire, aki tudja, teszi a dolgát, küzd a céljaiért. Én régebben nagy küzdő voltam, most pedig ha fel is támad bennem az akarat, azonnal megszólal belül egy hang, mintha egy kiskutya nyüszítene, hogy “nem fog ez neked menni, tegyél le gyorsan róla”. Miért teszem ezt magammal?

01 január
2hozzászólás

2018

Az ünnepekben mindig az a legcsodálatosabb, amikor végre vissza lehet térni a hétköznapokhoz, felvenni a leejtett fonalakat, és a megállás, átgondolás után jobban folytatni a megkezdett dolgokat. Nekem bőven volt mit átgondolnom. Szavakkal azonban nem biztos, hogy pontosan vissza tudnám adni, elkenni, túl finomkodni pedig nem szeretném. Maradjunk abban, hogy egyszerűbb most nekem a számok nyelvén, a jövőbe tekintve összeírni mindazt, ami fontos, és erre az évre meg fogja határozni a tetteimet. Ezek a számok: 1, 9, 15, 30, rengeteg és végtelen. Mindenkinek a legjobbat 2018-ra!

28 december
0Comments

hó vége

Mindig szívből gyűlöltem a hóvégéket és az ünnepeket.

Minden rossz ekkor éri az embert. Az egész éves feszültség ilyenkor csapódik le, semmit sem lehet intézni, és mikor máskor törne szét az autó felfüggesztése, ha nem hó végén, amikor túl vagyunk egy monstre egy hónapos pénzköltésen, és mindenki a következő havi fizetést várja?
Ja, és senki sem dolgozik.

El vagyok keseredve.

06 november
1Comment

T2

Sikerült tegnap este pont a felénél bekapcsolódnom a Transpotting 2-be, épp láthattam Renton újabb nagy monológját. Örülök, hogy Danny Boyle nem rontotta el a folytatást, épp annyira él és  friss a film, mint a kultikus első. És akkor mától negyven napig eltűnök a közösségi oldalról – kíváncsi vagyok, hogy kinek tűnik majd fel.

05 november
2hozzászólás

Követni

….sem tudom, és nem is akarom az eseményeket. Most is csak annyit írnék ide, hogy mindent, ami most a nyakamba ömlik csőstül – magamnak köszönhetek. Sose kövessétek el azt a hibát, hogy elkényelmesedtek. Hogy előbb érzelmileg, majd utána testileg, vagy éppen fordítva – az olyan mindegy is. Rossz vége lesz.

Én nagyon bízok abban, hogy meg tudom még fordítani az állást, mert mélyen, legbelül,  továbbra is okosnak tartom magam, aki válsághelyzetekben mindig összeszedi magát, és csak a megoldásra törekszik – de, most azért ez nehezebb. A személyes érintettség mindig odatesz. No meg, azért nem vagyok már fiatal, aki előtt ott áll az egész élet. Szóval, most nagyon nehéz.

Mégis, ebben a helyzetben az a legnagyobb gondom most, hogy már megint alig várom, hogy levágják a hajamat, mert a két héttel előtti vágást idegennek érzem magamtól, nem sikerült megszeretnem. Természetesen ez a hajdolog tökéletesen szimbolizál engem: hiába könyörgött a drága Zsuzsi, hogy ne vágjunk, csak igazítsunk, én nem hagytam magam! Zsuzsi tudta, hogy nem fogom jól érezni magam a cakkozott hajvégektől, a kifelé álló, megritkított frizurától, de én csak erősködtem. Holott, ő tökéletesen ismer engem. Pontosan tudja, hogy én az egyenes, klasszikus, rendezett hajakat (dolgokat) szeretem, és nekem már ilyen hajam volt.

Természetesen nem ez a legnagyobb gondom, még mielőtt. De most visszaállok péntektől az alapvonalra.

Ja, azt találtam még ki, hogy negyven napos kitűzésekre osztom az évet. Az eléggé belátható, és eredmény is lehet ennyi idő alatt.

Isten áldjon engemet. Nagyon drukkoljon nekem a kedves Olvasó, ha még olvas valaki.