rossz nap

18 Már 2019

Vannak olyan napok, amikor semmi különös sem történik, mégis minden olyan rossznak tűnik. Na, ez egy ilyen nap. Hideg van, de nagyon, fáj a csipőízület, de rettenetesen, és úgy érzem, hogy semmit sem tudok, és így kellene döntéseket meghoznom, melyek az elkövetkezendő éveimet – de talán az egész hátralévő életemet – meghatározzák.
Miért nem lehet ez egyszerűbb?

· · · ◊ ◊ ◊ · · ·

vurstli

17 Már 2019

Abban biztos vagyok, ha most nem három napos lett volna a hétvége, akkor beleszakadok, feladom, annyira fáradt voltam már. Volt itt minden, mint a vurstliban. Felvételi, PET-CT Debrecenben, kivizsgálások, kezelések, többször elkezdett és szinte azonnal feladott életmódváltás, 250 dolgozat javítása egy hét alatt, vizsgáztatás stb. Most még két hét ilyen – már kevésbé gyilkos- tempóban, és akkor hátradőlhetek egy kicsit a munkában.
Annyira akartam volna böjtölni, de pont beleesett a kora estig tartó felvételiztetésekbe, és nem bírtam elkezdeni. Remélem, még érvényes, ha holnap belevágok. Egyik nagy fogadalmam az is, hogy ide is írok mindennap.
Ma csodálatosan szép, igazi tavaszi idő van/volt, de már készülődik állítólag a lehűlés.

· · · ◊ ◊ ◊ · · ·

ömlik a hó

08 jan 2019

Ömlik a hó! Reggel óta, kisebb-nagyobb megszakításokkal ugyan, de most épp teljes erőből nekikezdett ismét. Hálistennek úgy tűnik, hogy mégsem kell a legrosszabbra számítanunk, az Univerzum ebből az esetből visszavonulót fújt. (Pesszimista énem mondatja velem, hogy valahol valami más nagyon készülődik, de remélem, hogy  nem lesz igazam.)
Sajnos, a fogyókúra továbbra sem működik, az életmód-váltás is zökkenőmentesen.Nagy ötletem viszont van: középkorúak amatőr színtársulatát szeretném létrehozni. Stabil próbahelyszín már van.

Ráadásul egy idénre kitalált karácsonyi ajándékot már sikerült megszereznem.

Essen még sok hó, hogy reggel ne lehessen menni dolgozni. 300 méterre lakom a munkahelyemtől, így ez nem lesz opció.

· · · ◊ ◊ ◊ · · ·

univerzum

02 jan 2019

Az Univerzum már megint készülődik, hogy keresztülhúzza mindazt, amit elterveztem. Ráadásul a legrohadtabb módon, a legjobban szeretett mamám betegségének hírével. Holnapig még van remény, holnapig még lehet könyörögni Istenhez.

Sosem tudtam magam meggyőzni arról, hogy valójában nem létezik. Csak bizakodom, mint Pascal a nádszállal.

Egyébként jó nap, két régi kedves ismerőssel kávéztam.

Hideg lett, nagyon fúj a szél, reggel még a hódara is szakadt.

Imádkozom.

· · · ◊ ◊ ◊ · · ·

kezdet

01 jan 2019

Ma reggel fájó torokkal, beszűkült hallójáratokkal ébredtem, a tegnapi egy gombóc vaníliafagyi nem tett jót a Sunny Diner-ben, ahová úgy jutottunk el, hogy a környékünkön sehol sem volt már hely egy szilveszteri ebédre. Följegyzem magamnak, hogy a szilveszteri programokat már szeptemberben el kell kezdeni szervezni, különben nem lesz színház!

Maradt így az itthoni filmezés, a Mamma mia. A hétvégén megnéztük még a Rossz versek-et, és karácsonykor a Wonder-t.

Az új évre vannak terveim. Szeretnék végre lefogyni, visszahozni a mozgást a mindennapjaimba, olvasni, és végre ismét kapcsolatokat teremteni. Ezeket még részletezem majd.

 

· · · ◊ ◊ ◊ · · ·

évértékelő

30 dec 2018

2018, te mocsok. Röviden és tömören ennyit lehet elmondani erről az évről. És még mindig nincs vége.

Ez volt az az év, amikor minden a feje tetejére állt, amikor mindenben megingott a hitem. Ennyit még sosem sírtam, és ennyire még sosem voltam magányos. Gyakorlatilag anyán kívül senkivel sem tudtam beszélni, elmondani azt a rengeteg fájdalmat, ami ért. Volt, hogy húsz percen keresztül csak a sírásomat hallgatta a telefonban. Mert persze messze lakunk egymástól, nekünk nem opció, hogy csak gyere át, vagy felugornék egy kicsit. Ő ott, én itt vagyok magányos.

Sok szép pillanatra nem tudok visszaemlékezni, vagy ha igen, az egyik sem  a magánélettel kapcsolatos. Csak és kizárólag a munkában vannak sikereim, bár ott is sokszor harcok árán.

Igazából 2018 nekem már tavaly áprilisban elkezdődött, mikor a férjem levelet írt nekem. Én ott elvesztettem a talajt a lábam alól. Végtelenül megbántva éreztem magamat tőle. Természetesen utólag visszagondolva igazat kell adnom neki, olyan távol kerültünk akkorra mindentől és mindenkitől, hogy meg kellett szólaljon a vészcsengő.

Minden fronton elbuktam. Olyan kövérre híztam, hogy az egyébként is meglévő tanári üldözési mániám szinte betegessé vált. Mindenkiről azt gondoltam, hogy rólam beszél, összesúg a hátam mögött, és minden találkozómat lemondtam, hogy senkinek ne kelljen így látnia. Igazából gyűlöltem mindenkit, aki szép, csinos és mérhetetlen módon irigykedtem rájuk.

A testi restség természetesen először a szellemit, majd a mentális elhanyagolást is maga után vonta. Tényleg nem érdekelt semmi, nem bírtam elolvasni egy könyvet sem. Volt, amit kitettem, hogy vigyék el, mert annyira fájt olvasni a benne lévő igazságot. Utólag is bocsánat Bartis Attila, hogy A vége című könyved így végezte.

Borzasztó volt, hogy semmi sem érdekel. Nem szerveztem programokat, a meglévőeket lemondtam,  (rendszeresen) nem szerettem kilépni a lakásból vagy annak biztonságot adó pár száz méteres sugarából.

Gyakorlatilag minden időmet a fb-bámulásával töltöttem.

Nem olvastam szakmai könyveket, minden kortárs szépirodalmat sznobnak és művészieskedő eredetieskedésnek tartottam, látni sem bírtam őket.

Nem érdekeltek már a szép ruhák, lefogyni sem akartam, sőt, időnként megfordult a fejemben, hogy így legalább gyorsan elvisz a szívroham, nem kell annyit szenvednem.

Minden téren feladtam a harcot. A napokat nem megéltem, csak túléltem.

Nem segítettem a férjemnek sem, pedig akkor már diagnosztizált cukorbetegsége volt, és elkezdtem az életmódváltást. Konditerembe járt, fogyni kezdett, és én ahelyett, hogy példát vettem volna róla, még inkább ettem, nem mozogtam, rosszindulatú, sőt gonosz lettem.

Nagyon elkeseredett voltam. Pedig ez még csak a legeleje volt. Mit tudtam még ekkor arról, hogy mi minden következik?

Hogy a tét a házasságunk? Hogy együtt maradunk-e vagy mindketten tévedtünk a másikat illetően?

 

· · · ◊ ◊ ◊ · · ·

lányok, lányok

23 dec 2018

….csak el ne higgyétek, hogy a külső nem számít. Csak az számít igazán. Ez alapján ítélik meg a személyiségeteket, választanak a diákok szalagtűzéshez például, és erről beszélnek az ismerősök, ismeretlenek.

“Hogy meghízott, hogy elhagyta magát!”

Ja, az okaira senki sem kíváncsi.

· · · ◊ ◊ ◊ · · ·
 
  1. Bruce Springsteen-t, Madonnát és Phil Collins-ot látni koncerten
  2. Az osztályommal táncolni a szalagavatón
  3. Line dance-t járni
  4. Lefutni egy szigetkört
  5. Ugróiskolázni anélkül, hogy szétszakadna a térdem
  6. Túrázni
  7. Kórusban énekelni
  8. Fellépni egy színdarabban
  9. Amerikába utazni
  10. Műsort vezetni
  11. Szinkronszínésznek lenni
  12. Hogy legyen hitem
  13. Célokat kitűzni és azokat komolyan venni
  14. Egy közösséghez tartozni
  15. Harcolni egy nemes ügyért
· · · ◊ ◊ ◊ · · ·

zajos

10 ápr 2018

Mióta megérkezett a tavasz, majd egy hét után már a nyárnál tartunk, és kinyíltak az ablakok – hirtelen üvölteni kezdtek a diákok. Egyszerűen annyira hangosan beszélnek, hogy az már zavaró. Egyébként is valami vibrálást, feszültséget állandóan hallok alapzajként, de ez a hangosság egyszerűen fizikailag fárasztó. Túl akarják üvölteni a környezetből jövő alapzajt. Zajból pedig van elég, fölkavarodott minden körülöttünk.

· · · ◊ ◊ ◊ · · ·

gyász

09 ápr 2018

Tegnap este óta nem jutok szóhoz. Gyászolok. Nem tudom miért gondoltam azt, hogy lehet másképp, és végre egyszer a józan ész győz. Tudatom nem is számolt azzal, hogy lehet negatív végkifejlete is a dolgoknak.
Tegnap óta nem hiszem el, ami történt. Cselekszem, de értelmét nem látom. Gyűlölök mindenkit, akit okolhatok érte.
Tegnap óta tudom, hogy elárult a szülőfalum is, hogy ugyanolyan buták ők is, mint azok, akik mindent elhittek.
Tegnap óta minden falumbélit töröltem, és minden csoportot, ahol bármilyen közöm lehet hozzájuk.
Tegnap óta tudom, hogy soha nem akarok már visszamenni oda lakni, és el kell mennünk ebből az országból.
Gyűlöllek titeket, akik tönkretettétek a jövőnket!

· · · ◊ ◊ ◊ · · ·

Előbb tegyél ki egy új dobozt, majd mellé egy új szatyrot. A cica előbb a dobozba megy, majd felfedezi a szatyrot. Átmászik hát. Aztán megint vissza a dobozba. Ezt még megismétli párszor, majd feladja. Rájön, hogy nem lehet egyszerre két helyen, és kiül az ablakba nézelődni. 😀

· · · ◊ ◊ ◊ · · ·

03 ápr 2018

Mióta Béla macskánk  – a kisherceg – itt van, alig alszom. Állandóan bunyózik Lujzival, aki nehezen viseli, hogy a területét meg kell osztani mással. Sok probléma adódik ebből, de ma éjszaka valami kivételes is történt.

Arra ébredtem, hogy Lujzika a bal oldalamhoz dőlve édesdeden alszik, míg Béla a jobbomnak dőlve, a mancsát kezembe téve szunyókál.

Idilli pillanat volt. Kár, hogy negyed másodperc múlva – mikor magukhoz tértek – folytatódott a fentebbi harc.

· · · ◊ ◊ ◊ · · ·

02 ápr 2018

Szeretném már látni azt, hogy a fák lombkoronájukkal együtt hajladoznak a langymeleg, friss, tavaszi szélben.

Ja, és tegnap még sehol sem voltak azok a rügyek, amelyek ma csak úgy megjelentek a fákon, azt ígérve, hogy lesz lombkorona idén is! 🙂

· · · ◊ ◊ ◊ · · ·

Fogalmam sincs, hogy mi köztük a különbség, de előbb a térképre pillantva azt láttam, hogy Taktaharkányban szakad a hó és közben villámlik. Ehhez képest a fentebbi dolog nem is lényeges.

Na, itt vagyok megint. Lassan vége a négy napnak, és sehol sem voltam. A háromból kettőt görcsökben fetrengve töltöttem, épp ideje lenne holnap egy kicsit lazítani. Természetesen mindennap dolgoztam, a rengeteg javítanivalót mára nullára csökkentettem. Ez is megvan. Nagyon sok mindent kellett volna megterveznem, de hagyom a fenébe.

Holnap nagyapám nevenapja, most nem lesz a sírján virág. Hídvégen már 22 cm a hó, és hófúvás van.

Imádkozom, hogy Samu kutyánk, a maga tizennyolc évével megérje kinn a teraszon a holnapot, és a tavaszt.

Tavasz, hol késel már? Meg kellene oldanod a dolgokat

Visszatértem. Elég volt a papírból, a kulcsszavakból. Írni akarok.

· · · ◊ ◊ ◊ · · ·

gitt

14 feb 2018

Az ötödikesek két Gittegyletet is alapítottak – maguktól. Ma megtudtam, hogy 50 ft havi tagdíjat szednek, amit zászlóvarrásra akarnak felhasználni. Szerintem elértem tanári pályafutásom csúcsára.

· · · ◊ ◊ ◊ · · ·

Archívum
Legutóbbi hozzászólások