hó vége

28 dec 2017

Mindig szívből gyűlöltem a hóvégéket és az ünnepeket.

Minden rossz ekkor éri az embert. Az egész éves feszültség ilyenkor csapódik le, semmit sem lehet intézni, és mikor máskor törne szét az autó felfüggesztése, ha nem hó végén, amikor túl vagyunk egy monstre egy hónapos pénzköltésen, és mindenki a következő havi fizetést várja?
Ja, és senki sem dolgozik.

El vagyok keseredve.

· · · ◊ ◊ ◊ · · ·

van egy ország

24 okt 2017

rajtam is múlt/ rajtam múlt /tegnap kezdődött a múlt/ elkezdődött vége van/ borzalom és béke van/ semmi ágán lógó flakon

· · · ◊ ◊ ◊ · · ·

kegyelmi állapot

09 okt 2017

Ülni a csodálatos őszi napfényben, új, frissen feltört diót majszolgatni, s közben tudni, hogy a többiek pár perces távolságban vannak csupán tőled, és mégsem vagy egyedül, hangjukat – ha befelé figyelsz – még hallod is, alakjuk épp csak eltűnt a kanyarban, s van értelme, célja a várakozásnak – varázslatos. Utatok együtt folytatódik tovább, a nyugalom még sokáig elkísér.

· · · ◊ ◊ ◊ · · ·

42!
“– Az Élet, a Mindenség Meg Minden… – mondta Bölcs Elme.
– Tehát?…
– A Válasz… – mondta Bölcs Elme, és megállt.
– Igen?…
– A Válasz…
– Igen???…
– Negyvenkettő – mondta Bölcs Elme végtelen méltósággal és hidegvérrel.”

Nagyon boldog új évet kívánok magamnak! 🙂

· · · ◊ ◊ ◊ · · ·

A szállodában minden reggel “azállamtitkárúr” mellett reggeliztünk, és minden reggel felidegesített. Csak a pénzről és  a kapcsolatairól volt szó, a Torgyán zsebbarátról, a privatizációs ügyletekről, és a velük lévő fiaik pénzügyi helyzetéről. Mennyijük van a külföldi magánnyugdíj-pénztárban, hogyan kellene zsíros megrendelésekhez jutni.

Közben a felesége pedig készítette a szendvicseket napközbenre. Szépen becsomagolta szalvétába, és be a táskába.

Móricz óta nem sokat változott a világ.

· · · ◊ ◊ ◊ · · ·

Az pedig, hogy a továbbiakban én bármikor is vacsorahelyet keressek – elképzelhetetlen. Mindig rosszat választok, szar kajákat drágán, miközben van nekem egy férjem, akinek ez a kisujjában van – válasszon ő. Mikor hétfő este a pizzériában kihozták a majdnem mirelite pizzákat, közel álltam ahhoz, hogy elsírjam magam. Két napig voltam beteg utána, annyira fájt a gyomrom, majd még egy jó kis epegörcsöt is sikerült beszednem vele.

De, miután ezt mindketten megértettük, a zánkai Neked főztem mindent jóvá tett, és elfeledtette melléfogásaimat. Életem egyik legjobb helye volt.

· · · ◊ ◊ ◊ · · ·

Vannak új sarokköveim. Az, hogy a bizsugyűjteményemnek mennie kell, például ilyen.

Ha egy hetet kibírtam egy fülbevalóval, nyaklánccal és gyűrűvel, akkor tényleg felesleges két fióknyi bizsut rakosgatnom, hogy “minden szettemhez legyen egy megfelelő színű”. Áhh!

· · · ◊ ◊ ◊ · · ·

Jövőre semmiképpen sem megyünk wellness szállodába. Egyszerűen nem éri meg ennyi pénzt kiadni érte.

A wellness szolgáltatásokat szinte sosem vesszük igénybe, mert csalódás már az első pillanatban. A 27-28 fokos medence csak 23-24 fokos, a jakuzziban ugyanez a víz, így üldögélni nem lehet benne. A medence korlátja mozog, az első pillanatban elfordul, beleverem a térdem, szinte kiugrik a helyéről. Szaunát a kánikulában biztosan nem használunk, a masszázst pedig nem merem igénybe menni az elmozdult csigolyákkal. Az egyik helyen annyira hozzá nem értő hölgy volt, hogy csak bajt okozott, alig győztem helyrehozni.

A reggeli bőséges és sokféle ugyan, de ha kiszámoljuk, hogy gyakorlatilag három tojás – aminél többet úgysem bírunk megenni – mennyibe kerül….hát….akármelyik kiváló reggelizőhelyen bőségesen megkajálunk belőle. Ráadásul elég gáz, hogy a megsütött csokis kuglófot egészen addig tálalják fel, amíg hétfőtől péntekig el nem fogy. Ennyi pénzért férjen már bele, hogy két naponta friss legyen az asztalon!

Vacsorát sosem kérünk mióta az egyik helyen négy napig ugyanazt a cuccot variálták esténként hol rizzsel, hol tésztával, hol salátával…Részemről egyébként sem bírok már este főtt kaját enni, max. egészen kivételes esetekben, de ahhoz is lippinek kell főznie.

Fürdőszoba. Egyszerűen a két rétegű wc-papír ultragáz egy napi 20-25 ezer forintba kerülő szoba esetén. Mint ahogy az is, hogy reggelizésről visszatérve már ott vannak a takarítók a szobában, és kiküldenek. Hogy fáradjunk vissza pár perc múlva! Tíz óra előtt be sem kopogtathatnának, amíg  tart a reggeliztetés!

Nos, az ilyenek miatt nem ilyen szállodába menni. Egyszerűen arra, hogy megreggelizzünk, majd este kilenc körül hazatérjünk, tökéletesen felesleges.

Folyt. köv.

· · · ◊ ◊ ◊ · · ·

napi morgós

13 máj 2017

Már rohadtul unom, hogy gyakorlatilag dec. 20. óta a lakásban dekkolok, hol az extrém hideg, hol a rengeteg hó, hol az állandóan szakadó eső miatt…kipusztult az első kör balkonnövényzet, mert a hirtelen bekövetkező mínuszok miatt a lakásban, az ablakpárkányon, a radiátor fölött kellett tartani két hétig, és azt nem bírta. A mostani második kör pedig az eső miatt fog kirohadni. Májusi eső aranyat ér. Azt, persze.

· · · ◊ ◊ ◊ · · ·

Elegem van

12 máj 2017

Mivel senki sem olvas már, így eljött az ideje, hogy ténylegesen nyafogásra használjam a blogot. Az életben mindenki menekül a siránkozó emberektől, így legalább itt, magamnak, elsírom minden bánatom. Rettenetesen elegem van tehát az alábbiakból. A magukat szórakozott zseniknek tartó emberekből, akik megbeszélnek valamit, amit persze te komolyan veszel, majd fél perc múlva már másokkal beszélik meg ugyanazt, majd a végén elnézést sem kérnek, csak megvonják a vállukat. Csak egyszer járjanak úgy, mint velem számtalanszor megtették! A “szabad szellemekből” – tőlük egyszerűen hányok. Ők azok, akik a művészlelkek, akik leülnek magukkal megbeszélni egy problémát, és a döntésük előtt hetekig malmoznak. Végül döntésképtelenségre hivatkozva rád bízzák az egészet, majd téged hibáztatnak, ha nem úgy döntesz, ahogyan ők szerették volna, ha teszed. Közben persze azért lelkileg presszionálnak is. Abból, hogy lehetsz te akármilyen jó tanár, csak egy magyartanár vagy. Nem érhetsz fel egy bioszossal, egy kémiással főleg nem, de a matekosak mindig lenyomnak. Ha szakkört, faktot kell választani, akármennyi versenyt is nyertél meg a diákokkal, biztosan matekot, bioszt, kémiát választanak helyetted. Természetesen vannak olyanok, akik ezt a helyzeti, társadalmi előnyt maximálisan kihasználva folyton éreztetik veled, hogy te csak másodrendű tanár vagy. Tényleg, minek tanulnak még irodalmat, nyelvet a diákok?! Hogy egyre messzebb kerülök a fentebbiek miatt attól a képtől, amit magamról gondolok, és nem bírom megfordítani a folyamatot, csak kesergek, és egyre dühösebb vagyok!

· · · ◊ ◊ ◊ · · ·

mi lett hova?

17 ápr 2017

Ha már nem sikerült a húsvét előtti negyven napos böjt, akkor most megpróbálkozom a húsvét utánival. Június 3-án lesz unokaöcsém lagzija, addigra egy kicsit rendbe kellene szedni magam. A hosszabb táv az a nyár vége, a még hosszabb a karácsony, egyébként pedig élethosszig tervezek. Erős akarok lenni, hosszú hajú és igényesnek is látszó.

· · · ◊ ◊ ◊ · · ·

sed non est pax

15 ápr 2017

Mindig azt gondoltam, komolyan hittem, hogy a Húsvét az én igazi ünnepem, mivel minden kelléke adott a boldogsághoz. Bár sosem sikerült még betartanom a Vízkereszttől Hamvazószerdán át a Nagyböjtig tartó szigorú szabályokat, de abban is biztos voltam, hogy egyszer majd sikerül. Nos, ebben az évben a feltámadás és a várakozás boldogsága is elmaradt. Továbbra sincs béke, pedig egész életemben csak a nyugalmat vágytam, és már egyre jobban tudom, hogy nekem ez nem adatik meg.

· · · ◊ ◊ ◊ · · ·

bölcsész nyanya

09 ápr 2017

Sokat elmond  természetemről az, amilyen szemüveget és táskát vásároltam legutóbb. Mind a kettő elég nagy befektetés, hosszabb időre elkíséri az ember lányát. Mégis, a szemüveget – ha őszinte akarok lenni – azért vettem meg, mert fellázadtam az eladó ellen, aki megpróbált lebeszélni róla, (beszólt)hogy “nyanyás”. A táskára pedig a férjem mondta, hogy egyszerűen nem érti, miért tetszik nekem, mivel sosem voltak ilyen dolgaim, hiszen “bölcsészes”. Az erről való tegnap esti beszélgetéskor döbbentem rá több dologra is.  Az első, hogy döntéseim milyen gyerekesek, milyen érzelmi alapúak, milyen ingatag lábakon állnak, a második, hogy mennyire nem tűröm még a legjobb szándékú kritikát sem, és mennyire nem fogadom el mások igazságát. A harmadik, hogy mennyire reménytelenül bölcsész és nyanyás lettem. Azt gondoltam, hogy a szürkeségbe burkolózás, az észrevehetetlenség, a zsírpárnák, a rövidre vágott haj megkímélnek engem mindentől,  ami fájdalmas és szomorú az életben – kis naiv! Csak azt értem el vele, hogy innen még nehezebb visszakecmeregni a felszínre, hogy látva lássanak! Ti ne kövessétek el ezt a hibát, akarjatok nők lenni, akarjatok veszélyesen, spontánul, szabadon élni, hagyjátok el mielőbb a komfortzónát!

· · · ◊ ◊ ◊ · · ·

ember és nő

02 ápr 2017

Mikor összezavarodik a világ körülöttünk, személyes tereink, sokszor kipróbált idődimenzióink hirtelen fölborulnak, akkor mindig megpróbálunk belekapaszkodni valami biztosba. Ha épp ez az, ami akadályba ütközik, akkor pedig legalább az árvízi sodrásban lévő tartópilléreket markoljuk még szorosan. Ha minden összedől, akkor az életerősebbek elkezdenek ismét építkezni, a gyengébbje pedig elhullik. Magamat az utóbbiakba sorolom, de most még küzdök, és próbálok cölöpöket leverni, fogalmakat tisztázni. Így teszek az ember és nő fogalmával is. Szándékolt a megkülönböztetés, miből az ember halmazában egy részhalmaz a nő, ergó értelmezésemben  a kettő nem megy egymás nélkül. (folyt.)

· · · ◊ ◊ ◊ · · ·

Tegnap konferencián voltam, ami az emelt szintű érettségire készített volna fel minket, tanárokat, illetve segítenie kellett volna egy kicsit abban, hogy az új típusú érettségi szerint hogyan is kellene felépíteni a tételeket. Elöljáróban annyit, hogy ezt a célját nem sikerült megvalósítania – de, azért volt haszna is, természetesen. Annak ellenére, hogy ma alig bírtam járni, mivel elmozdult csigolyákkal kellett gyakorlatilag derékszögben görnyedni egy levegőtlen, és rettenetesen zsúfolt teremben, két óránként negyed órás szünetekkel, most mégis úgy érzem, hogy a Fűzfa Balázs-előadás, “performance” rengeteget adott. Egyébként is szeretem őt, akkor figyeltem fel rá, mikor megírta tanulmányát a magyartanárképzés összeomlásáról, s már tizenöt évvel ezelőtt vázolta azokat a problémákat, amelyekkel a magyartanítás jelenleg foglalkozik. Van, akit idegesít, de én szeretem benne a szenvedélyét, hogy úgy akar tanítani, hogy közben szórakoztat is. Sosem arisztokratikus sznobsággal, hanem alázattal közelít a témához, és próbál meg belőle a legtöbbet kihozni. Mondjuk, könnyű dolga van, mivel az Iskola a határon-t kutatja, ami hálás téma és fontos könyv, és ezzel még semmit sem mondtam róla. Szóval, miközben elvarázsolt megint, kaptunk egy részválaszt a “miért tanítunk még mindig irodalmat?”- tárgykörében. “A mi munkánk ott kezdődik, ahol véget ér a 2X2 igazsága. Bárhol lehet a 2X2=4, de az irodalomban minden és annak az ellentettje is igaz egyszerre, így a 2X2 lehet bármennyi – és ez a szép benne. ” Vagyis a referencialitás és a regénybeli világ az sosem fedi egymást. S, hogy megint nem felejtett el emlékeztetni arra, hogy Ottlik már régen megírta, hogy “élni is a csak a szeretet éghajlata alatt lehet”. S, hogy milyen szép a “láttam érdes követ horzsoló alkonyi napfényt”. Mert erre csak az irodalom képes.

 

· · · ◊ ◊ ◊ · · ·

El ne felejtsem

08 feb 2017

…ideírni, hogy soha, de soha többé ne vágassam le a hajam! De, tényleg! Nem lehetek ennyire hülye.

· · · ◊ ◊ ◊ · · ·

Úgy vagyok

31 jan 2017

…ezzel a januárral is, mint a nem kívánatos vendéggel: addig nem vagyok biztos benne, hogy elment, amíg ki nem kísértem, és rá nem fordítottam sietősen a zárat.

(Azért még így utoljára egy kiadós havazásnak és ónos esőnek  kellett esnie.)

· · · ◊ ◊ ◊ · · ·

Annak ellenére, hogy egy nappal kevesebbet dolgoztunk, mégis hosszúnak tűnt ez a hét, eléggé elfáradtam péntekre. Kedden rögtön egy fél hatig tartó munkanap várt, de véget ért már legalább az általános iskolások tehetséggondozása. Cserébe kaptam is rögtön felvételiztetést, így január 21-től 259 darab dolgozatot kell kijavítanom egy hét alatt, amit elképzelni sem tudok, hogyan fogom megcsinálni. Jó, ebből 125 “csak” az enyém direkt javításra, a másik 125 pedig kontrollozás, de akkor is. Most nem esik jól ebbe belegondolni.

Volt újévi koncert is a suliban, most is gyönyörű, és lett izomlázam is az új év első gyógytesijétől is. Leadtam két munkanaplót is a kipróbálásra, és alig várom, hogy egyszer már lezáruljon. Soha többé ilyenbe nem hagyom magam belerángatni, az biztos.

Tegnap eljutottam fodrászhoz is, csodát művelt Zsuzsi. Nem akartam a szalagavató napján menni, mert akkor nagyon kapkodós lenne, hiszen aznap lesz a félévzáró értekezlet is – csak hogy megalapozza a hangulatot estére.

Egyébként pedig a vízkereszt elmúlásával beköszöntött a farsang is, ami idén extrém hosszú lesz. Ennek örömére nálunk továbbra is áll a fa, és ha férjuramon múlik, talán húsvétkor lebontjuk, én pedig a nagy leértékelésekben vettem egy adventi, huszonnégy, különböző teát tartalmazó teát, így most – némi fáziskéséssel – azt iszogatom, szertartásosan minden nap egyet. S hogy örömünk teljes legyen, pénteken még a mosógépünk is beadta végleg a kulcsot hat év után, így azt is vehettünk. Hála érte, hogy megtehettük.

· · · ◊ ◊ ◊ · · ·

2017. Elkezdődött. Ilyenkor úgy illő, hogy az ember számvetést készítsen, rendszerezzen, fogadjon meg sok szép dolgot. Részemről ez nagyon is rendben van, tegnap már el is kezdtem. Vettem hozzá szép határidőnaplót, végigolvastam a blog tavalyi írásait, és kategóriánként helyes kis listákat készítettem. Összeírva az apróságokat,  mindig meglepődöm, hogy végül mennyi mindent csináltam. Januárban ilyenkor már lázasan készültem én is a szalagavatóra, és a minősítésre, miközben vártam a tanfelügyeleti értékelésemet. Közben írásbeli felvételiztettem, majd februárban részt vettem a kockásinges pedagógus tüntetésen, sírtam a Saul Oscar-díján, és a Pakold el!- egy személyes mozgalmamat hajtottam végre. Márciusban több okom is volt az idegességre: a férjem munkahelyet váltott, a bank minden pénzünket átutalta a társasháznak, a Vízművek pedig közel négy milliós számlát küldött egy ember figyelmetlen és hanyag munkavégzése miatt. A férjemnek közben kiválóan bevált a régi-új munkahely, a Vízművekkel pedig közel fél éves kötélhúzásunk után július közepén lezáródtak a jóváírások. Még márciusban eltörölték a minősítésemet, amelyre már a 13. időpontom volt kijelölve, így 2013 óta ez lett az első, olyan szabad szünetem, amelyet nem árnyékolt be a portfólió szó. Áprilisban a férjem egy heves betegségen esett át, bankot váltottunk, Pöttyösön életmentő műtétet kellett végrehajtani, beszélgettem Háy Jánossal, részt vettem életem első sztrájkján, kínlódtunk sokat a tablóval, majd kaptam csodálatos szerenádot, és hímzett szülői abroszt, és elballagtunk négy, rengeteg sírással teli kemény év után. Bár ekkor még úgy láttam, hogy soha többé nem szeretnék osztályfőnök lenni, most már annál inkább. Végiggondoltam minden hibámat, és jobban szeretném csinálni. Remélem, adódik rá még lehetőség. Májusban az érettségi kötötte le minden gondolatomat, ez folytatódott júniusban is, majd mindenki sikeresen befejezte a tanulmányait, és egy csodás bankett keretében elbúcsúztunk egymástól. Szó szerint, mert van, akit azóta sem láttam. Lett végre légkondi is a hálóban, az időjárás szeszélye miatt azonban nyár helyett csak ősszel kellett használni, akkor viszont egész szeptemberben. A hónap végén életem első irodalmi táborán is túl estem, amiből annyira elegem lett, hogy a saját, szakmai táboromra már nem is mentem el. Júliusban kiment a bokám, becsípődött a derekam, és leváltották a közös képviseletünket. Tulajdonképpen itt kezdődött a vízórás  kálváriánk, mert azt meg cserélni kellett volna, de nem volt kinek. Újabb fél éves tortúra következett, sok-sok sírással, de decemberben ez is lezárult. A hónapban meghalt Esterházy, akinek halálával ismét elsirattam apát, és volt ponthúzás is, ahol egy szülő rettenetesen megbántott, és elfordította tőlem a gyerekét – fájt és fáj még mindig. Augusztusban pihentünk pár napot a férjemmel, aki pontosan látta, hogy ha most nem visz el levegőváltozásra, akkor bekattanok – ekkor akartam a blogot ismét bezárni. Szeptemberben pedig kezdődött minden elölről, immár osztály nélkül, lippi pedig cukorbeteg lett. De az előző poszt erről a négy hónapról szól. Ami kimaradt belőle, hogy lett mamám révén csodás sütőnk, felfedeztük a Piros Lábas-Fesztivált, voltunk Mátraszentimrén pár napot telelni és mesés volt, láttam a La la Land-ot, és az elmúlt év utolsó és az új első napja is pont ugyanolyan nyugisan telt, mint amire mindig is vágytam. Ma pedig nagyon jólesett még egy kicsit itthon lenni, bár már dolgoztam, végiggondoltam az elkövetkezendő hónapokat, összeírtam, hogy kivel mennyi órám van még, és mit tudok elvégezni. Most úgy látom, hogy minden rendben lesz szakmai téren. Az egészségemre pedig nagyon kell ügyelnem, ezt most a fő csapásirány ebben az évben.  Épp ezért most úgy döntöttem, hogy nem is írom le, miket tervezek, hanem majd csak utólag, hogy büszkén mondhassam, ezt sikerült elvégeznem. 2017, szeretni akarlak, légy jó hozzám!

· · · ◊ ◊ ◊ · · ·

négy hónap

12 dec 2016

A kérdésre egyszerűen megválaszolható a válasz: dolgoztam és az emiatt fellépő stressz miatt betegeskedtem. Pedig igen jól indítottam az évet, hatalmas volt a lendület és a változtatás iránti szándék – aztán valahogy megtorpantam. Jöttek a feladatok, és én csak akkor kezdtem el nemet mondani, amikor már először éreztem úgy, hogy most megfulladok. Azt hittem, hogy a tavalyi év után én már mindent kibírok. Kevesebb órám is lett, osztályfőnök sem lettem, így még merészebb lettem. Nézzük, miket vállaltam be!

Bár két hétig ellenálltam, a jelentkezési határidő utolsó két órájában mégis hagytam rábeszélni a tankönyv-kipróbálásra. Már itt az elveim ellenére cselekedtem, főleg, hogy nem is tudtam mit kell majd tennem. Minden héten egy hosszú munkanapló megírására, előtte az összes feladat megoldása, és a járulékos kis dolgok – mindezt május 15-ig.

Ezután jött a két osztály színdarabja. A darabválasztás, a dramaturgizálás, majd a próbák végeláthatatlan sora nulladik órában és hétvégenként – duplán.

Hirtelen ötletként a kollégákkal jelentkeztünk mentor továbbképzésre is. Ez mindösszesen három dög unalmas nap volt, de az őszi szünetben négy napom ment el pihenés helyett a beadandók megírásával.

Közben a kolléganőm is terhes lett, így állandó helyettesítést is kaptam.

Felkértek az egyik belvárosi elitgimnáziumban arra, hogy az emelt magyar érettségire készülő diákokat érettségi szimulációs helyzetben vizsgáztassuk – ilyenre nincs tanár, aki nemet mondana.

Elvállaltam egy felnőtt felkészítését is emelt magyar érettségire, ettől nagyon szabadulnék már – de ez is becsületbeli ügy, hiszen ismerős.

Nemet mondtam még két diák felkészítésére, és a sorban érkező társadalomismeret érettségire való felkészítésre is. Közben ki is jött, hogy a tárgyat most utoljára fogadják el, így az idei három középszintűzőmmel lezárul egy szép, eredményes korszak az életemben.

Kaptam két új tantárgyat a tanévben. Az egyik a dráma, a másik a pénzügy. Mindkettővel csak kísérletezgetem még, így folyamatos készülést igényelnek, folyamatosan alakulnak, és időnként alaposan mellé is fogok. Főleg, hogy a pénzügy a lehető legrosszabb időpontban,  péntek 6. órában van. Ők is, én is iszonyú fáradtak vagyunk már, és ekkor kellene elsajátítani a legdurvább közgazdasági alapfogalmakat.

Most is megnyertem a nyolcadikos tehetséggondozást, amely tízszer másfél órában újabb huszonhét gyereket jelent, akik felvételi tesztjeit állandóan javítgatni kell.

Elkezdtem végre a gyógytesire járást is, a hölgy egy tünemény. Én viszont olyan katasztrofális állapotban vagyok, hogy napokig nem tudok rendesen járni a találkozásaink után.

Elkaptam valami hosszas vírust is, ezek után sok iskolai megállás volt – így elmaradtam magamhoz képest, ami nagyon idegesít. Részben ennek is, de a felsoroltak miatti rengeteg stressz és állandó fáradtság miatt novemberben komolyan elgondolkodtam azon, hogy van-e ennek így értelme. A becsípődött ideg – ami miatt még mindig nem tudok rendesen járni – már csak a hab volt az egészen.

Az biztos, hogy nem hoztam jó döntéseket.

 

· · · ◊ ◊ ◊ · · ·

“Minden, mi megőriz attól, hogy keménnyé, engesztelhetetlenné, közömbössé vagy reménytelenné váljon a szívem, az ajándék.
Soha, de soha, és semmi, de semmi sem vész kárba.”

http://prodanmarta.blogspot.hu/2016/12/10.html

· · · ◊ ◊ ◊ · · ·

#10 és #11

16 Sze 2016

Tegnap annyira kikészültem, hogy nem bírtam már írni gyógytesi után. Mára bizonyossá vált, hogy nemcsak a fáradtság, hanem egy vírus is kavargott bennem, reggel már lázzal és a klasszikus felsőlégúti panaszokkal kerültem a dokihoz, aki azonnal írta az antiotikumot. A fülem is hasogat nagyon, maradtam itthon.

Persze volt két napban szép dolog bőven. A piacon vásárolt apró, színes tökök, a rómaifürdői krizantémok, ma pedig az, hogy pihenhettem, és kaptam gyógyszert. Ráadásul még az a várakozás is, amivel mindenki a holnap érkező hidegfrontot, és ezzel együtt a nyárvéget is várja.

Aki nem így érez, jöjjön egy csupa üveg, csupa beton iskolába dolgozni. Hamar megváltoztatja majd a véleményét a szép hosszú vénasszonyok szaunájáról.

· · · ◊ ◊ ◊ · · ·

Milyen jó…

04 Sze 2016

SONY DSC

….hogy itt ez a blog nekem, így a 100 happydays “kihívást” vezethetem itt. Holnaptól december 20-ig, száz napon keresztül megpróbálok találni és még rögzíteni is minden nap valami szépet, ami boldoggá tett aznap.

Bevezetőként álljon a kis kedvencemről egy fotó – ő mamámnál található.

Száz nap. Szép, kerek – főleg, hogy egyéb terveim is vannak.

· · · ◊ ◊ ◊ · · ·

Csak szólok

10 aug 2016

….hogy nem tervezek ide többet írni, rettenetesen idegesít ez az egész. Októberben tíz éves lenne a blog, azt még megvárom.

· · · ◊ ◊ ◊ · · ·

Eltelt a nyári szünet fele, összegezzünk! Voltam mamámnál, becsípődött a derekam, eléggé kétségbeestem, látott gerincorvos, aki ezernyi vizsgálatot írt fel, ment ki a bokám a Lukácsban, hogy két hétig ne is nagyon tudjak tervezni semmit, jártam a Kobuciban, szereztem magamnak új íróasztalt, elolvastam kb. 10 könyvet, láttam pár filmet, elkezdtem járni gyógytornára – de, egyetlen lépéssel sem kerültem közelebb ahhoz, hogy lefogyjak. Biztosan nem így van, de én úgy érzem, hogy nyáron sokkal nehezebb ez, akármennyire is itt a sok zöldség és gyümölcs, meg nem kívánja az ember a kaját. Pedig a másik oldalról ott a fagyi, a jeges kávé, az este megevett kalóriák – mert valamikor csak enni kell valamit. Sokkal lazábbak vagyunk magunkkal, mint egy hűvösebb időben, amikor a teázás jelentősen megkönnyíti a dolgot. Jó, tudom, ez mellébeszélés, és minden fejben dől el. De mi, ha mégsem? Ha beigazolódnak a vizsgálatok, és kiderül, hogy mégsem az én akaraterőmmel volt a baj?

Ezzel volt, tisztában vagyok vele. Ritka gyenge jellemmé váltam az utóbbi években, mindig csak a túlélésre, a megúszásra játszottam, mindig, minden és mindenki fontosabb volt, mint én, a saját egészségem, a saját boldogságom. Sodródtam. Sok dolog játszott ebben közre: az anyagi kényszerhelyzet, az osztályom, az életpályamodell kötelező körei. Hálistennek lassan minden rendeződik. Sokat dolgozunk mindketten, és megbecsülnek mindent – már csak magunknak kell egy elfogadható életmódot kialakítanunk. Eddig a pihenést mindig kihagytam, de az elkövetkezendőkben erre fogunk hangsúlyt fektetni többet. Kellenek rendszeres elfoglaltságok is, hogy legyen ritmusa az életünknek. És le kell győznöm eredendő lustaságomat is.

A héten megvolt a ponthúzás is, az osztályból is lassan majd mindenki megtalálja a helyét, az én munkám ott véget ért. Közös programot biztosan nem fogok szervezni, az az ő dolguk, hogy akarják-e. Ha valaki keres, a suliban mindig megtalál, örömmel látom, megihatunk egy kávét is valahol – de, én már nem vagyok az ő életük része.

Pénteken kijött a 326-os módosítása is, amely szerint immár véglegesen átkerülök a ped 2.-be, nem lesz minősítésem, véget ér ez a 2013 nyarán kezdődött őrület, amikor először találkoztam a kifejezéssel: portfólió. Csak nagyon csúnyákat tudnék mondani, így ezt abba is hagyom. Engem az biztos, hogy több hülyeség megírására nem vesznek rá.

Mindjárt augusztus van, és én varrogatom el a szálakat, amelyek még itt-ott fityegnek. Érjen szépen véget ez az egész, azt kérem.

· · · ◊ ◊ ◊ · · ·

Az előbb értünk haza, mert visszavittük a suliba a már kiolvasott könyvtári könyveket, a rengeteg – balgatag módon – hazahozott dossziét, és a virágokat a 103-asból, amiket bevállaltam nyári gondozásra, csak elfelejtettem azt, hogy hely nem nagyon van már nekik, plusz elég nagy pára van tőlük (a locsolgatástól). Egyébként is sok virágunk van, így két dolgot szűrtem le ebből: nem veszek több élő virágot a lakásba, illetve nem leszek Teréz anyu más virágaival, bármennyire is sajnálom őket – de, gondozza mindenki a sajátját, és vigye haza nyárra őket. Bár, erről megint eszembe jut az, hogy mindig az kapja a legtöbb és legszebb virágokat, akit teljesen hidegen hagy a téma, és kidobja őket a kukába…én meg kiveszem onnét, mert felháborít ez a hozzáállás. Nem tudom kettőnk közül melyikünkről mond el többet ez a megjegyzésem…Csokit is az kap a kollégák közül általában, aki nem eszik, így azonnal “bedobja a közösbe”. Azt hiszem, sokat kell változtatnom magamon. Láttam egyébként, hogy van változás a tanáriban, az egy éve várakozó könyvespolcokon rend kezd kialakulni, és a selejtezés is elkezdődött. Remélem, tényleg lesz végre normális asztalom. Azt hittem, hogy bírom nagy asztal nélkül, de nem. Amit egyszer megszokott az ember, attól nagyon nehezen válik már meg, és nekem tényleg rengeteg cuccom van. Már csak azért is, mert öt különböző tantárgyat tanítok, és mindegyikhez nagy a szakanyag.

Itthon is rendet tettem végre az íróasztalon, megemeltük a monitort is, így most már felfelé nézek, és ez jó nekem. Lecseréltük a széket is, hihetetlen változás a kemény szék után, ami ráadásul össze-vissza csikorgatta a laminált padlót…Minden téren igyekszem rendet tartani most már. Így próbálok este hat után semmit sem enni, így sokkal jobban alszom, és remélem, idővel meg is mutatkozik majd rajtam. Holnaptól pedig elkezdem a gyógytornát is.

Lassan vége a nyári szünet második hetének. Ezen a héten voltam gerincorvosnál, kificamítottam a bokám, elolvastam öt könyvet, meghalt Esterházy Péter, Törökországban “puccs” zajlott, Nizzában terrortámadás, nem kezdtem el kekeckedni T-vel, hanem elfogadtam, hogy “széllel szemben pisilni nem lehet”, és csak annyit teszek bele ezentúl ebbe a dologba, ami ahhoz kell, hogy ne vegye el a düh az energiámat, amiért bosszankodom a dolgain. Nagy példaképem volt, de idővel az ideálok ledőlnek – vagy épp mi változunk meg. Ezen a héten is sokat tanultam magamról, és ez jó.

· · · ◊ ◊ ◊ · · ·

színek, színek

15 máj 2016

Miután a télen találtam egy királykék hokedlit, a héten pedig egy méregzöld könyvtárolót,  reméltem, hogy legközelebb egy tűzpiros füles fotelbe futok bele – de, csak egy citromsárga bőröndöt láttam meg: azt pedig a férjem nem engedte, hogy elhozzam. Egyre durvább ez a színmánia nálam: épp most vettem egy fagylaltrózsaszín cipőt, és még a púderkék pulcsikkal is kacérkodom!

· · · ◊ ◊ ◊ · · ·

Szerencsés Gyurka

05 máj 2016

Azért megnézném azt, aki ezt a Tamási Áron-szöveget kiválasztotta az érettségire. Biztos vagyok benne, hogy sok diákot elvesztettünk a leendő olvasók egyébként sem népes táborából, mikor az olvasásban a hallá változás jelenetéhez ért….

· · · ◊ ◊ ◊ · · ·

kicsit bonyi

04 máj 2016

Április 17-e óta sok víz lefolyt a nagy Dunán, történt “pár” dolog. Sztrájkoltunk egy teljes napot, volt összeveszős osztályozó értekezletünk, borult ki a bili mindkét részről négy év után, készítettünk kézműves ajándékot, volt szerenádunk pizzaterítővel – és elballagtunk egy monstre négy órás show keretében. Kaptam csodálatos ajándékokat, még csodásabb érzéseket, lesz bőven min gondolkodnom, ha június végén véget ér mindez. Meglehetősen hektikusan alakult az utolsó, osztályommal töltött két hét. Az első harmada nagyon rossz volt, a másik kétharmad pedig maga a csoda. Viszont most már szabadon rajonghatok értük, nem kell fegyelmeznem őket, nem kell számon kérnem – és ez hihetetlenül felszabadító érzés! Azt hiszem, az egyik legnagyobb belső konfliktusom az volt, hogy gyűlölök fegyelmezni, mégis folyton kellett, emiatt dühös voltam rájuk, amit ők nem vettek jó néven.  Nagyon bonyolult ez, most inkább az érettségi javítására fókuszálok. Próbálom az elkövetkezendő másfél hónapot széppé tenni, hogy inkább erre emlékezzenek.

· · · ◊ ◊ ◊ · · ·

április bolondja

01 ápr 2016

Keményen megdolgozott minket ez a március. Amint visszakaptuk a pénzünket, bedobott a Vízművek egy 3,6 millió forintról szóló számlát a postaládánkba, amelyhez egy elnézést kérő levelet is mellékeltek a ténylegesen fizetendő 10ezer forintról, hogy ne ájuljunk el azonnal, csak traumát kapjunk. Az történt, hogy az általunk lejelentett 6 köbméter vizet sikerült 6000 köbméternek lekönyvelni. Remélem, senkinek sem kell átélnie ilyen pillanatokat.

Aztán a férjem lett olyan beteg, hogy napokig volt magas láza, priznicelni is kellett. Egyszer jutottunk el kirándulni tavaly óta, mire hazaértünk, már 39 fokos láza volt. Nem megy ez a pihenés, nyaralás dolog nekünk – úgy tűnik a mi világunk a dolgos hétköznapok világa. Pedig nagyon kellene a pihenő.

A hónap végére a férjem még állást is váltott – visszament a régi cégéhez. Várjuk, hogy kifizessék.

Ma már április van, és bízom benne, hogy ez jobb hónap lesz.

· · · ◊ ◊ ◊ · · ·

Legutóbbi hozzászólások
Archívum