marlenblog

papucs orrán pamutbojt

Archive for április, 2020

13 április
0Comments

kovásztalan sors

Ha ez egy normál húsvét lenne, nagyjából egy órával ezelőtt értünk volna vissza a mamáktól. Kajákkal felpakolva, és csak azon bosszankodnánk, hogy “úristen, hová fogjuk ezt a rengeteg cuccot tenni?”, mert megenni nem bírnánk. Aztán jönne a szerda, én bevinném a sütik nagy részét a 103-as lakóinak, akik mindig fél perc alatt képesek eltüntetni olyan édességhegyeket, hogy mindig tisztelettel adózom nekik, holott nálunk mindig, mindenki épp fogyózik. Szeretem őket, és nagyon hiányoznak. Ma elsétáltam a sulihoz is, csináltam néhány fotót – mintha az atomvillanás utáni második napon, egyedüli túlélőként dokumentáltam volna a világot. Utálom, hogy olyan, mintha egy akciófilmben élnénk, főszereplőnek lenni pedig még ótvarabb. Mert ugye ahhoz kétség sem fér, hogy mindenkinek most a saját, egyéni akciófilmjében kell alakítania, és saját traumáival kell nap mint nap, újra és újra szembenéznie, csak épp nincs hová menekülni. A saját elménk foglya lettünk. Biztosan mindannyian meg fogunk zakkanni, nagyon súlyos mentális következményei lesznek ennek. Két embertípust nem féltek. Az egyik a hívők, a másik pedig a saját házzal, óriási kerttel rendelkezőt. Egyik sem vagyok. Még erkély sincs. Közben rettegek az érettségitől. Mint ahogy mindentől, ami a lakáson kívül van. Ma gyümölcssalátát és csináltam, filmet néztem, virágot szépítettem – de semmi sem köt le. Mióta itthon vagyunk, em olvastam semmit, nem lett hobbim, nem kezdtem el jógázni – egyszerűen képtelen vagyok bármire. Nem bírok megnézni semmilyen beszélgetést, színházi előadást – csak futnék neki a világnak. Nem sütöttem kenyeret sem. Ha ennek vége lesz egyszer, soha többé nem szeretném a kovász szót még leírni sem látni.
Ha ez egy normál húsvét lenne, most épp mamám sós-sajtos tallérját tolnám valami jó film előtt ülve, és örülnék, hogy holnap még tavaszi szünet, és lesz időm rendszerezni a sulis dolgaimat, átnézni az imádott naptárjaimat, (mindet kidobtam, nem bírtam nézni a fél évre előre kihúzott programokat, sírógörcsöt kaptam folyton) és holnap csinálnék egy jó kis sonkás-sajtos-medvehagymás tésztát. És pakolnám össze a 103-asnak persze a sütik egy részét – mint azt már írtam.
De ez nem normális idő, és nem tudom, hogy valaha lesz-e mg olyan, mint tavaly is volt. Istenem.

12 április
0Comments

húsvét

Húsvét van, a legjobban várt ünnep mind közül. A reményé, a feltámadásé, a megváltásé.

De mégis távol vagyunk mindenkitől, akit szeretünk. Ahogyan a pszichológus fogalmazott: “még sosem voltunk együtt ennyien ennyire magányosak.”

Ez a vírus elvett tőlünk mindent, ami eddig az életünket határozta meg. Magányra, félelemre, bezártságra ítél bennünket.

Egyik sem az, ami az ember lényege. Az ember társas lény, reményteli, bízik a jövőben és vágyik a szabadságra.

Így kimondhatjuk, hogy itt nem lehet vége. Nekünk kell győznünk.

11 április
0Comments

A költészet napján

Örülök, hogy végzős diákjaimmal volt időnk még arra, hogy vegyük Mészöly Miklóst, Szabó Lőrincet, Weöres Sándort, Esterházy Pétert, Dragomán Györgyöt, Szántó T. Gábort és Kányádi Sándort. Ezek a szerzők már mindig megmaradnak nekik a félbeszakadt, széthulló tanév ellenére is, és remélem, őrzik még sokáig a szavaikat. Én most azt a verset idézem ide a költészet napján, József Attila születésnapján, amit immár hetek óta csöndben mondogatok magamban, mint egy imát.

Kányádi Sándor: Valaki jár a fák hegyén

valaki jár a fák hegyén
ki gyújtja s oltja csillagod
csak az nem fél kit a remény
már végképp magára hagyott

én félek még reménykedem
ez a megtartó irgalom
a gondviselő félelem
kísért eddigi utamon

valaki jár a fák hegyén
vajon amikor zuhanok
meggyújt-e akkor még az én
tüzemnél egy új csillagot

vagy engem is egyetlenegy
sötétlő maggá összenyom
s nem villantja föl lelkemet
egy megszülető csillagon

valaki jár a fák hegyén
mondják úr minden porszemen
mondják hogy maga a remény
mondják maga a félelem

11 április
0Comments

jn2.

Egyébként ennek a rohadt vírusnak minden összejött. Egy viszonylag enyhe tél, amikor azonban rengeteg eső volt, a vírusok nem pusztultak el, mindenki többet is elkapott. Kiválóan időzített Európában a februári időszakra, mikor az immunrendszer a vírusfertőzések, a hónapokig nem látott nap, a d-vitamin hiánya miatt már annyira meggyöngül, hogy a legkönnyebben kap el mindent.