marlenblog

papucs orrán pamutbojt

27 március
0Comments

Két héttel ezelőtt fél háromkor kicsengettek az utolsó órámról. A hatodikosokkal voltam, délutáni óra volt. Ekkor már két napja alig lehetett tanítani, mindenki a híreket figyelte, érezhető volt a rettegés, a mi lesz velünk? kimondatlan kérdése. Reggel még az jött, hogy ha leállunk, meg kell ismételni a tanévet, és a tanárok menjenek fizetés nélküli szabadságra, este fél tízkor pedig a 180-os fordulat, mindenféle elnézéskérés nélkül.
Azóta itthon vagyunk. Volt egy hétvégénk, hogy “megvalósítsuk a digitális átállást”, természetesen a saját munkaeszközeinkkel, anélkül, hogy ebben bármiféle képzésen részt vettünk róla. Sőt, igazából eddig a digitális dolgok csak kiegészítő funkciókként jelentek meg, a nagyon távoli jövőbe helyezve, ha már lesz rá pénz. Nyilván volt rá pénz, csak másra kellett.
Eddig az volt a szlogen, hogy a diákok minél kevesebb időt töltsenek gép előtt, és inkább mozogjanak (öt tesi ugye az összes többi tárgy rovására) vagy építsék társas kapcsolataikat – de ne internetezzenek.
Ez a jövő most valóság lett.
Majd folytatom még.
 
No comments

Place your comment

Please fill your data and comment below.
Name
Email
Website
Your comment