marlenblog

papucs orrán pamutbojt

Archive for március, 2020

27 március
0Comments

Két héttel ezelőtt fél háromkor kicsengettek az utolsó órámról. A hatodikosokkal voltam, délutáni óra volt. Ekkor már két napja alig lehetett tanítani, mindenki a híreket figyelte, érezhető volt a rettegés, a mi lesz velünk? kimondatlan kérdése. Reggel még az jött, hogy ha leállunk, meg kell ismételni a tanévet, és a tanárok menjenek fizetés nélküli szabadságra, este fél tízkor pedig a 180-os fordulat, mindenféle elnézéskérés nélkül.
Azóta itthon vagyunk. Volt egy hétvégénk, hogy “megvalósítsuk a digitális átállást”, természetesen a saját munkaeszközeinkkel, anélkül, hogy ebben bármiféle képzésen részt vettünk róla. Sőt, igazából eddig a digitális dolgok csak kiegészítő funkciókként jelentek meg, a nagyon távoli jövőbe helyezve, ha már lesz rá pénz. Nyilván volt rá pénz, csak másra kellett.
Eddig az volt a szlogen, hogy a diákok minél kevesebb időt töltsenek gép előtt, és inkább mozogjanak (öt tesi ugye az összes többi tárgy rovására) vagy építsék társas kapcsolataikat – de ne internetezzenek.
Ez a jövő most valóság lett.
Majd folytatom még.
18 március
0Comments

járványnapló 1. bejegyzés

Rengeteg érzés kavarog bennem. Elsősorban nyilván a félelem. Féltem anyát, féltem a férjemet, féltem magamat. Mindannyian egyéb betegségeink miatt az erősen veszélyeztetett kategóriába tartozunk. Félelmem, hogy mindenféle felsőlégúti panaszaim miatt lélegeztetőgépre kötnek, intubálnak, majd magamra hagynak valamelyik kórház vagy épp kollégium folyosóján. Féltem anyát, aki egyedül van vidéken, féltem a férjemet, aki nem jut kezeléshez, az állatokat, hogy mi lesz velük, ha mi bekerülünk egy kórházba.

A saját kezeléseim is félbemaradtak, a kontroll időpontjaimat lemondták. Mi lesz, ha beélesedik az egyik gyulladásom, amit azonnal el kellene látni? Vagy mi ha a műtétemet csak hónapokkal később hajtják majd végre? Milyen hatása lesz az egészségemre? Mi lesz velünk???

************************************************************************************************

Sokan azt mondják, milyen jó, hogy végre változik majd a világ. Hogy a vírus két hét alatt elérte azt, amit a környezetvédők évtizedek alatt sem. Hogy végre kristálytiszta a velencei lagúnák víze, és benne halak úszkálnak. Hogy végre van idő egymásra, hogy ismét meg kell tanulni konfliktust kezelni, mert nem lehet, nincs hová kimenekülni belőle. Ezeknek az embereknek nem számítanak az emberéletek, a földbe állt gazdaság, a munkanélkülivé lett milliók…..Én nem akartam volna, hogy így változzon meg a világ, nem egyik pillanatról a másikra. Gyakorlatilag egy nap alatt lett háborús helyzet, rendkívüli jogrend, felvásárlási láz, és csupa olyan dolog, amivel nekünk már nem kellett szembenézni.

Pedig utoljára gyerekkoromban volt utoljára nyugalom. Az is hamis védettség volt, de akkor nem érzékeltük. Azóta gyakorlatilag folyamatosan változik minden, nem lehetnek tervek, mindig minden borul. Én nem ilyen világban akarok élni.

Kérem vissza a régi életemet, a munkába járást, a diákokat, a kis félelmeket.