miért?

Hetek óta nyálkás, párás, ködös az idő. Hetek óta küzdök az ismét kiújult izületi gyulladásokkal, azzal az érzéssel, mintha sorvadnának az izmaim és a gerincem, gyakorlatilag állandósult a hol gyengébb, hol erősebb fájdalom. Estére nagyon elfáradok. Kimaradt három hét gyógytornája is, amit tegnap igyekeztünk pótolni, kérésemre dupla órát csináltunk – ennek következtében már nem egy darabban mozgok, hanem érzem, hogy vannak külön is funkcionáló testrészeim. A gyógytornász szerint jól bírom, olyan gyakorlatokat is lazán megcsinálok, amik nehezítettek. A test emlékezik még a régi szuper fizikai állapotra, és szerinte (gyógytornász) ha rá tudnám venni magam, hogy naponta megcsináljam a gyakorlatokat, akkor nagyon rövid időn belül óriásit fejlődnék. Így ne pöcsöljünk tovább az egyszerű gyakorlatokkal órán, menjünk a mélyvízbe. Rettenetesen szégyellem magam, hogy honnan hová jutottam, milyen mélyre süllyedtem. És sajnos a fizikai kontroll elvesztése maga után vonta a többit is. Pedig ha valamire valamikor büszke lehettem, az nem más volt, minthogy tudatos, fegyelmezett és kontrollált voltam. Biztosan ezért van az is, hogy irigy vagyok mindenkire, aki tudja, teszi a dolgát, küzd a céljaiért. Én régebben nagy küzdő voltam, most pedig ha fel is támad bennem az akarat, azonnal megszólal belül egy hang, mintha egy kiskutya nyüszítene, hogy “nem fog ez neked menni, tegyél le gyorsan róla”. Miért teszem ezt magammal?

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.