“élni is a csak a szeretet éghajlata alatt lehet”

Tegnap konferencián voltam, ami az emelt szintű érettségire készített volna fel minket, tanárokat, illetve segítenie kellett volna egy kicsit abban, hogy az új típusú érettségi szerint hogyan is kellene felépíteni a tételeket. Elöljáróban annyit, hogy ezt a célját nem sikerült megvalósítania – de, azért volt haszna is, természetesen. Annak ellenére, hogy ma alig bírtam járni, mivel elmozdult csigolyákkal kellett gyakorlatilag derékszögben görnyedni egy levegőtlen, és rettenetesen zsúfolt teremben, két óránként negyed órás szünetekkel, most mégis úgy érzem, hogy a Fűzfa Balázs-előadás, “performance” rengeteget adott. Egyébként is szeretem őt, akkor figyeltem fel rá, mikor megírta tanulmányát a magyartanárképzés összeomlásáról, s már tizenöt évvel ezelőtt vázolta azokat a problémákat, amelyekkel a magyartanítás jelenleg foglalkozik. Van, akit idegesít, de én szeretem benne a szenvedélyét, hogy úgy akar tanítani, hogy közben szórakoztat is. Sosem arisztokratikus sznobsággal, hanem alázattal közelít a témához, és próbál meg belőle a legtöbbet kihozni. Mondjuk, könnyű dolga van, mivel az Iskola a határon-t kutatja, ami hálás téma és fontos könyv, és ezzel még semmit sem mondtam róla. Szóval, miközben elvarázsolt megint, kaptunk egy részválaszt a “miért tanítunk még mindig irodalmat?”- tárgykörében. “A mi munkánk ott kezdődik, ahol véget ér a 2X2 igazsága. Bárhol lehet a 2X2=4, de az irodalomban minden és annak az ellentettje is igaz egyszerre, így a 2X2 lehet bármennyi – és ez a szép benne. ” Vagyis a referencialitás és a regénybeli világ az sosem fedi egymást. S, hogy megint nem felejtett el emlékeztetni arra, hogy Ottlik már régen megírta, hogy “élni is a csak a szeretet éghajlata alatt lehet”. S, hogy milyen szép a “láttam érdes követ horzsoló alkonyi napfényt”. Mert erre csak az irodalom képes.

 

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.