Viszlát július, viszlát!

Eltelt a nyári szünet fele, összegezzünk! Voltam mamámnál, becsípődött a derekam, eléggé kétségbeestem, látott gerincorvos, aki ezernyi vizsgálatot írt fel, ment ki a bokám a Lukácsban, hogy két hétig ne is nagyon tudjak tervezni semmit, jártam a Kobuciban, szereztem magamnak új íróasztalt, elolvastam kb. 10 könyvet, láttam pár filmet, elkezdtem járni gyógytornára – de, egyetlen lépéssel sem kerültem közelebb ahhoz, hogy lefogyjak. Biztosan nem így van, de én úgy érzem, hogy nyáron sokkal nehezebb ez, akármennyire is itt a sok zöldség és gyümölcs, meg nem kívánja az ember a kaját. Pedig a másik oldalról ott a fagyi, a jeges kávé, az este megevett kalóriák – mert valamikor csak enni kell valamit. Sokkal lazábbak vagyunk magunkkal, mint egy hűvösebb időben, amikor a teázás jelentősen megkönnyíti a dolgot. Jó, tudom, ez mellébeszélés, és minden fejben dől el. De mi, ha mégsem? Ha beigazolódnak a vizsgálatok, és kiderül, hogy mégsem az én akaraterőmmel volt a baj?

Ezzel volt, tisztában vagyok vele. Ritka gyenge jellemmé váltam az utóbbi években, mindig csak a túlélésre, a megúszásra játszottam, mindig, minden és mindenki fontosabb volt, mint én, a saját egészségem, a saját boldogságom. Sodródtam. Sok dolog játszott ebben közre: az anyagi kényszerhelyzet, az osztályom, az életpályamodell kötelező körei. Hálistennek lassan minden rendeződik. Sokat dolgozunk mindketten, és megbecsülnek mindent – már csak magunknak kell egy elfogadható életmódot kialakítanunk. Eddig a pihenést mindig kihagytam, de az elkövetkezendőkben erre fogunk hangsúlyt fektetni többet. Kellenek rendszeres elfoglaltságok is, hogy legyen ritmusa az életünknek. És le kell győznöm eredendő lustaságomat is.

A héten megvolt a ponthúzás is, az osztályból is lassan majd mindenki megtalálja a helyét, az én munkám ott véget ért. Közös programot biztosan nem fogok szervezni, az az ő dolguk, hogy akarják-e. Ha valaki keres, a suliban mindig megtalál, örömmel látom, megihatunk egy kávét is valahol – de, én már nem vagyok az ő életük része.

Pénteken kijött a 326-os módosítása is, amely szerint immár véglegesen átkerülök a ped 2.-be, nem lesz minősítésem, véget ér ez a 2013 nyarán kezdődött őrület, amikor először találkoztam a kifejezéssel: portfólió. Csak nagyon csúnyákat tudnék mondani, így ezt abba is hagyom. Engem az biztos, hogy több hülyeség megírására nem vesznek rá.

Mindjárt augusztus van, és én varrogatom el a szálakat, amelyek még itt-ott fityegnek. Érjen szépen véget ez az egész, azt kérem.

One thought on “Viszlát július, viszlát!

  1. Talán nem is igazán az akaraterő lenne a legnagyobb gond, azon viszont érdemes elgondolkodni, hogy az elit réteg nagyrésze vajon miért nem nassol.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.