mindenki

…. az esőn siránkozik, de őszintén szólva, én nagyon örülök neki. Kellett már ez a kis észhez térés az elmúlt hetek forrósága után, ami igénybe vette a tűrőképességet, és semmi értelmeset nem lehetett csinálni – egyedül az átvészelésére fókuszát az ember. Így viszont kicsit mindenki magába száll, és még a tea is előkerül nálam ma, úgy érzem. A tegnapi puccs juttatta eszembe apa isztambuli útját, amire János bátyjával ment. A mai napig nem értem, hogyan tudta akkor rávenni magát egy két hetes buszos útra, hiszen a faluból sem szeretett kimenni, idegesítette minden utazás, autózás. A piros szőnyeg még mindig ott van a szülői ház falán, más emlék nem maradt belőle. Talán még annyi, hogy szinte semmit sem aludt, mert egyrészt a müzzeinek éneke, másrészt bátyám rettentő horkolása folyton felriasztotta. Pedig ő aztán tudott aludni! Ja, és sosem ismerte el.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.