szív

Mélyen megrázott thomas halálhíre, amely épp olyan váratlan volt, mint egy májusi felhőszakadás. A semmiből termett hirtelen, elsodort és bőrig áztam általa. Gondolkodtam, hogy miért, hiszen alig ismertem, egyszer találkoztam vele személyesen. Aztán arra jutottam, hogy azért, mert a netes világból jött, nem a valódiból, és ebben nem szoktak csak úgy meghalni karakterek…főleg nem az olyan markánsak, mint ő. Nehezen tettem tovább a dolgomat, mikor megtudtam – elhalványult a dolgok jelentősége.

Pedig magamért is lenne bőven miért aggódnom. A héten az egyik órán rosszul lettem, tényleg olyan volt, amilyennek a szívinfarktust elképzelem…de a műszerek nem mutattak semmit. A doki azért hazaküldött, mondta, hogy nagyon túlhajtottam magam, egész hétre ki akart írni, de csak aznapra maradtam távol. Mindegy, köszönet nem volt érte, csak végtelen cinizmus és gőg. Sosem értettem az olyan embereket, akik ahelyett, hogy segítenének az elesetteknek, még inkább belerúgnak egyet. De, a lelkiismeretével neki kell elszámolnia, nem nekem.

Megijedtem nagyon, mit szépítsem. Azóta diétázom, próbálok többet pihenni, lecsökkenteni a gyógyszereket, és alig várom, hogy végre nyár legyen, és nagyon komolyan elkezdjek magammal foglalkozni. Most mindenesetre örülök, hogy semmilyen elnökséget, emelt érettségit nem vállaltam, épp elég lesz a három osztályt magyarból és társadalomismeretből leérettségiztetni. Még a kis cuki kínai magántanítványt is megkértem, hogy csak szeptembertől jöjjön! Ó, szeptember! Mikor már csak huszonkét órám lesz, és nem huszonhat! Nem lesz kétféle fakt, kétféle emeltre készítés, nem lesz két érettségiző osztály, nem lesz tanfelügyelet és minősítés, és sajnos, nem leszek osztályfőnök se. Ez utóbbihoz még ambivalens a viszonyom, de egyre tolódik a pozitív tartomány felé.

Mindenesetre valahogy nagyon értékelem, hogy ma pihenőnap van.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.