zúzmara

Az új esztendő egyik elhatározása számomra, hogy tudatosan keresem az új élményeket, amik kimozdítanak jól bevált komfortzónámból. Elkényelmesedtem ugyanis, de borzasztóan. Épp ezért voltam magam hajlandó rávenni arra, hogy hóban hegyre menjek (hóban! hegyre! brr! – eddig) a hétvégén, és lássam Dobogókő zúzmarás csodáit. “Tanulni a fákat, /ahogy talpig zúzmarásak” írja Nemes Nagy, és ténylegesen tanulási folyamat ez. Csak az Amerikai szépség ikonikus mondata jutott róla az eszembe: “Mennyi szépség!” Utána Szentendrén sétálgattunk, és a kihagyhatatlan Karácsony Múzeumba is elmentünk, ahol találkoztam magával Szárnyati Gézával és malacával. (Weöres: “szárnyat igéz a malacra”) Este pedig olyan dologra vettem rá magam felesógornői szeretetből, amire nem hittem volna, hogy képes vagyok: megnéztem egy népszínművet. Minden taszított benne, avítt volt, harsány és koncepció nélküli, rossz színészekkel, rossz hangsúlyokkal – de, kibírtam a három órát, és boldogságot szereztem neki. Ma pedig rengeteg hó esett, és minden tiszta és hófehér. Bár, továbbra sincs értékelésem, és immáron negyedszer változott a minősítési időpontom, de az, hogy véget ért ma az előkészítő és ilyen csodálatos hó esett – hatalmas örömmel tölt el.  Olyan szép.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.