mint a jácint illata

31 dec 2015

Jutott tehát bőven nekem ebben az évben is önismereti kurzus, tett fel az élet kérdéseket, bőven vetett elém akadályokat, és azt vettem észre  magamon, hogy mintha még mindig nem akartam volna tanulni belőlük, és rendre ugyanazokat a hibákat követtem el, ugyanazokat a köröket futottam – és már nagyon untam! De az is nagy szó, hogy már felismertem őket, hiszen ez már a kontroll felé tett lépéseket jelentette.

Ekkor  – a legsötétebb pillanataimban – próbáltam felidézni életem legboldogabb időszakát, és rá kellett jönnöm, hogy ellentétben más emberekkel én akkor voltam az, amikor a legerősebb volt bennem a kontroll. Valahányszor mikor elengedtem magam érzelmileg, azonnal viharok sodortak el, melyek rendesen megtéptek, és fizikai-testi értelemben is elmosódtak a körvonalaim. Vissza kell tehát térni a kontrollhoz, és nekem szabni meg a határokat. Igen, erről a határhúzásról fog szólni 2016. El kell szakadnom az olyan “függőségeimtől”, amelyek nem visznek sehová, de cserébe megbetegítenek. De, ezt is úgy, mint a fogyókúrát: egészséges arányokban. Nem akarok semmiről sem lemondani teljesen, mert sosem tudhatom, hogy melyik oldala fog legjobban fejlődnie az életemnek.

Most három hónapra tervezek még csak. Azon belül is az első hónap a legkritikusabb, a január 29-i szalagavatóval ér véget. A második hónap is húzós lesz, de a harmadik most innen nézve, reménnyel telve, már szebbnek ígérkezik. A jácint finom illatát érzem írás közben, mely decensen áll íróasztalom közepén, és felidézi bennem a tavaszt. Nagyon várom. Tudom, hogy akkorra már sokkal tudatosabb, és ezzel együtt sokkal boldogabb is leszek.

Mindenkinek a legjobbakat kívánom 2016-ra! Köszönöm, hogy velem tartotok ezen a szellemi utazáson, mert társak nélkül elvesznék.

 

 

· · · ◊ ◊ ◊ · · ·

friss levegő

31 dec 2015

Friss, kristálytiszta levegő áramlik be az ablakon, így már nem bánom annyira, hogy az év utolsó napján is hatkor ébresztett a macska. Visszaaludni nincs kedvem, nem is hiszem, hogy működne – kiváló alkalom arra, hogy valami évértékelésfélét írjak.

2015 – nem volt egy könnyű év. Sajgós, itt fáj, ott fáj-év volt. Nem állandóan keserű, de a mélyben tompán sajgó év volt.  Ebben az évben a középpontban az egészség volt. Illetve annak hiánya – és ez nem mehet így tovább. Bár én egyáltalán nem érzékeltem, de a vérnyomásméréskor elég magas értékeket is mértek többször. Három hónapig most napi egy szem gyógyszert szedek, és március végén újra megismételjük a vizsgálatot. Három hónap most az első etap a változásból. Addig meg kell tanulnom fele akkora adagokkal létezni, mint eddig, mert nekem sajnos nem jön be az egyoldalú fogyókúra – azonnal elkezdek vágyakozni az után, amit nem ehetek. Nekem igazából tényleg az adagok mennyiségével van a baj, illetve az esti nassolgatásokkal. Minőségi ételt eszek, sok zöldséget és gyümölcsöt, szeretem a leveseket, napi két-két és fél liter folyadékot iszom – viszont nem figyelek eléggé a testem jelzéseire – akkor is tovább eszem, ha már rég tele vagyok. Ezt hívják bánatevésnek, sajnos. Minden többi problémám emiatt jött létre, ezt most már be kell látnom. Mivel nem bírok mozogni fájós térdekkel rendesen, nincs állóképességem, könnyen kifáradok, és legyengül az immunrendszerem, így könnyebben kapok el betegségeket, amikkel pedig kezdődik az ördögi kör ismét. Meg kell törni valahol – és ez a kontrollálás. Fejben dől el a dolgok nagy része, bármennyire is utálom ezt a kijelentést.

Az én vérnyomásingadozásom stresszes jellegű, és ez kellőképp jellemzi is ezt az évet. Szakmailag mintha egy hullámvasúton ültem volna, és állandóan a frászt hozták rám, és hoztam magamra. Úgy éreztem sokszor, hogy magamra vagyok hagyva, és igazából egyáltalán nem érdekli a legfontosabb szereplőket az, amit csinálok. Emiatt persze rosszul éreztem magam, és szenvedtem. Azt gondolom, az osztályfőnökség manapság kicsit túlértékelt dolog, és sok sérüléssel jár, és csak annak jó, aki nem veszi túl komolyan az emberi kapcsolatokat, nem akar kötődni, és képes munkaként tekinteni rá. Én nem tudok, és épp ezért nem is akarok többé osztályt – furcsa lesz, hogy szeptembertől nem lesznek ezek a plusz teendők, és négy órával csökken majd az óraszámom. Rettenetesen fárasztó egyébként a huszonhat óra a sok osztállyal, faktokkal. Remélhetőleg nem lesz portfóliózás és tanfelügyelet sem. Most úgy tűnik, hogy valamikor februárban lezárul a minősítéssel ez az immár két éve tartó folyamat. Rájöttem, hogy sokkal egyszerűbb és könnyebb, ha nem siránkozok miatta, hogy miért kell ez, (mivel nem tudom megváltoztatni a dolgokat) hanem azonnal, a lehető legkevesebb energiafelhasználással megcsinálom. Robot üzemmódban, értelem nélkül. Nagy halogató vagyok, emiatt aztán megint stresszelek,  a vérnyomásom meg repül az egekbe. Megtanultam ezt a leckét is, mostanában rögtön ébredés után lenyelem a békát – azzal a munkával kezdem, amit a leginkább utálok. Hatékonyság az egyik új jelszavam, mert ez a húzzuk-halasszuk: borzalmas.

Nagy leckéket kaptam a szakmai oldallal összefüggő kommunikációval kapcsolatban is. Meg kellett tanulnom selyempapírba csomagolni a mondanivalóm, pedig sokszor belevágnám a kirakatba. Ja igen, ezt a bennem élő anarchistát is vissza kell fognom, mivel én valójában egy gyáva anarchista vagyok. Azonnal rettegni kezdek a következményektől, mihelyst meggondolatlanul elkövettem valamit. Hogy miért csinálok akkor ilyen dolgokat?! Adrenalinfüggő vagyok állítólag, pedig csak beteggé tesz. A stressz meg viszi az egekbe a vérnyomásomat.

Rá kellett arra is jönnöm, hogy mennyi mindent elrontottam  – és ez mind kommunikáció. Az igazság nagy bajnokaként azt hittem, hogy másnak is jó, ha rávilágítok anomáliákra, rosszul működő gócokra. De meg kellett értenem, hogy nem mindenki szeret szembenézni a dolgokkal, sokaknak kényelmes a langyos víz, és annyi összetevője van annak, hogy ki és miért van ott, ahol én éppen – hogy én ezt sem tudom megváltoztatni, és nem is látom át. Igen, lehettem volna sokkal kedvesebb. Azt hiszem, akkor már nem itt tartanék, és nem idegelném  magam azon, hogy mások pedig miért igen.  Azt hiszem, ez a hajó már elment. Annyi konfliktusom volt, hogy már csak enyhíteni, árnyalni tudom a túl kontúros képet, ami rólam kialakult.

Nagy öröm is ért egyébként. Olyan csodálatos levelet kaptam egy, az életem első osztályában érettségizett diáktól, amire minden tanár vágyik. Elnézést kért a többiek helyett is azért, ahogyan viselkedtek velem, mert ő csak mostanában értette meg, hogy mit akartam. Ez az igazi portfólió, az ilyen dolgok. Ez a szép a tanári pályában. A nagy és sötét mélységek után egyszer, hirtelenül, a legkevésbé várt helyről jön a fény, és beragyog mindent. Ez ad értelmet mindennek.

Folyt. köv.

· · · ◊ ◊ ◊ · · ·

kis fák

30 dec 2015

12418960_1164515466938067_2393575234365932128_o

· · · ◊ ◊ ◊ · · ·

24

28 dec 2015

Gépre kötve létezem, elemmel működök – 24 órás vérnyomásmérő van rajtam. Még kilenc mérés reggel hétig, óránként, ma éjjel biztosan nem alszom semmit. Háromnegyed hétkor van jelenésünk a kórházban, akkor elemzik ki az adatokat, és megtudom, hogy magas-e vagy sem a vérnyomásom. A gyógyszert már több mint egy hónapja nem szedem, de sajnos mindennel idegelem magam. Illetve idegelnek mindennel. Még mindig semmi értékelés, de most visszakaptam az egyszer már törölt minősítési időpontomat. Ki tudja mi lesz még itt a három nap alatt….tök jó, hogy elvileg szünetem van, hivatalos szabadságom, és egyfolytában a saját oldalt kell figyelnem…

· · · ◊ ◊ ◊ · · ·

szúr+nyom

27 dec 2015

Több mint egy hete vagyunk itthon, és mintha két perce lett volna. Minden nehéz, minden súlyos, mindent köd borít.  Friss zöldségeket, gyümölcsöket akarok, friss péksütit. Mozgást, dinamikát. Hogy bírnak az emberek napokig különböző húsokat és bejglit enni folyamatosan? Nekem két napja szúr az oldalam, érzem, hogy dolgozik a májam, fáj a vesém – pedig szinte semmit sem ettem a nagy karácsonyi zabálás idején. Holnap huszonnégy órás vérnyomásmérőt kapok, ah! Megint két nap az enyészeté. Bahh!

· · · ◊ ◊ ◊ · · ·

tf

25 dec 2015

Két hete stresszelek azon, hogy milyen értékelést adtak rólam, akiknek ma kellene értesíteniük az eredményről. Persze, hogy nem látok semmit a felületen, igazából a helye sincs meg.

Direkt rákérdeztem, hogy ha karácsonykor telik le a 15 nap, komoly-e, hogy aznap tudni fogom. Mire ennyit válaszoltak, hogy “kvázi karácsonyi ajándék” lesz.

Reggel óta idegelem magam, nehezen tudok örülni bárminek is.

Három törölt időpont és egy hiányzó értékelés, (karácsonykor, szünetben) egy meglepő szülői-, diák-, és még meglepőbb kolléga jellemzés, két feltöltött portfólió után már biztosan mondhatom, hogy ha előre tudom – soha nem vágok bele.

De, tényleg. Ennyit nem ért az a havi nettó kb. 10 ezer forint, amivel több a fizetésem.

· · · ◊ ◊ ◊ · · ·

hála

23 dec 2015

Hálát rebegek, amiért tegnap csodálatos hírt kaptunk. Karácsony előtt ez igazi megváltás, már sokkal könnyebb szívvel készülök az Ünnepre. Köszönet érte, és hála, hála!

· · · ◊ ◊ ◊ · · ·

összetört

19 dec 2015

Csütörtökön összetörték a lelkem két napra. Erre én is összetörtem azét, aki az enyémet. De ez nem volt elég, én azét is összetörtem, aki semmiről sem tehet, és aki a legjobb ezen a világon.

Egyelőre ragasztgatom a cserepeket.

A lelki sík másnapra fizikai formában is megtestesült. Délutánra kettétört a cipőm, darabokra szakadt az ünneplő, ezüst kardigánom, és a nyakamból lehullott a gyöngysor, a kedvenc gyűrűm felső része levált.

Nem tudom, hogy mindez mit jelent…de azt akarom kiolvasni belőle, hogy sürgősen változtatni kell ismét.

· · · ◊ ◊ ◊ · · ·

Legutóbbi hozzászólások
Archívum