marlenblog

"hogy elérjek a napsütötte sávig"

Archive for november, 2015

29 november
0Comments

A heten tobb tanulsagos beszelgetesem is volt. Termeszetesen levontam a konzekvenciakat, es tartom is magam hozzajuk. Megfogadtam azt is, hogy a konkfliktusokban vagy felmerulo lehetseges vitas helyzetekben ki fogok allni magamert, megmondom visszafogottan amit gondolok, mert nem akarok evekig orizgetni egy-egy regi serelmet. El kell engedni.

Mint kiderult, van egy 8 mm-es epekovem, ellenben nincs magasvernyomasom, bar a teli szunetben 24 oras megfigyelesem lesz ez ugyben. Nagyon kell most mar vigyaznom az egeszsegemre, januartol el is kezdek rutinvizsgalatokra jarni.

Lezajlott a szuloi bal is, atadtak az uj tanctermet – nagyon orulunk neki, mert faraszto volt ugy orat tartani, hogy kozben uvoltott az aulaban valamelyik nepdal eppen.

Utana a vacsoran sokat beszelgettunk, es orulok, hogy a szamomra fontos velemennyel rendelkezo szemely epp ugy latja az osztalyomat,  mint en. Biztos vagyok benne, hogy sosem fognak visszajarni volt iskolajukba, nem ugy, mint mas osztalyok. Sosem akartak az iskolaba integralodni, kivulallok maradtak. Csak egymassal alltak szoba, rendkivul zart kozosseget alkotnak. Nem is voltak kivancsiak senkire, az erzelmi kotodesre nem vagytak.

Sokaig rettenetesen fajt ez nekem, mert en mint mindent, ezt is csak teljes odaadassal tudtam/tudom csinalni, de mara mar elfogadtam, es nem probalok egy fabol tuzet csiholni. Mar elkezdtem az elengedest, a leszakadast, es bar felajanlottak,  hogy kezdjek azonnal uj osztalyt, feledni a sok-sok serelmet, lelki szenvedest – meg nem birtam raszanni magam. Nem akarok ismet esetleg egy olyan osztalyt, aki keptelen viszonozni az erofesziteseimet, nem akarok ismet serulni.

Lezartuk vegre a masodik portfoliot is, jon december 10-en a tanfelugyelet. Szavaim nincsenek mar erre.

Inkabb csak halas vagyok, hogy mikozben irom ezt, a nap besut a szobaba, erzem a jacint illatat, az allatok rajtam,  mig a ferjem mellettem szunyokal, es ma a varosban fogunk setalgatni.

 

 

 

 

19 november
0Comments

reményteli

Az óriási rohanást persze megelégelte a szervezetem, lebetegedtem. Pedig a megelőző este még vigéckedtem is, hogy végre hozzászoktam az 500valahány diák által behurcolt vírusokhoz, immunis lettem rájuk. Aztán hopp, másnap reggel már antibiotikumot ír fel a doktornő, és egy hétig nyomom az ágyat. De úgy, hogy semmi mást nem tudtam ám csinálni! Olvasni, tévézni nem bírtam, lekötni nem tudott semmi: magammal küzdöttem lázasan.

Most sem vagyok még hejdejól, fájdogál a fülem, de holnap menni szeretnék. Csak egy fél nap, remélem minden rendben lesz.

Közben pedig megtanultam azt is a saját káromon, hogy ruhát sosem szabad rendelni a netről. Hiába ellenőriztem a méretet, a centiket – mégsem stimmelt. Más szabású volt, más anyagból készült, és egyik sem tetszett. Így mindent visszaküldtem, most egy hónapig várok arra, hogy visszautalják a pénzt.

Még szerencse, hogy nagy csomagküldő szolgálattól rendeltem, különben most igen ki lennék borulva.

Ennek következtében továbbra sincs szalagavatói ruhám. De most már próbálok a meglévőkre alapozni, a hétvégén összepárosítgatom őket, aztán hátha találok mégis egy tökéleteset, amibe beleszeretek és még jó is lesz! 🙂

01 november
0Comments

folytatás

Végül csak rávettem magam a szüneti továbbképzésre, és milyen jól tettem! Ennyi jófej emberrel nehezen találkoztam volna máshol, és rengeteg idő is kellett volna hozzá! Ráadásul még a tréner is fantasztikus volt, és három napig kiválóan éreztem magam a kollégák között. Sajnos, még van egy beadandóm, így nem lazsálhatok, s mindez a portfólió mellett.

Csütörtöktől úton voltunk. Jártunk Borsodnádasdon, Egerben, Girincsen, Gyöngyösön, Nyíregyházán, és persze mamámnál, Hídvégen. Végig csodálatos időnk volt, egy áldás, mondhatni: az élet derűsebb oldalát mutatta egy pár napig.

Viszont jövőre nem szabad négy napba belezsúfolni a temetőjárást, mert nagyon fárasztó.

Jó, mondjuk hülyén jött ki ez az őszi szünet, de most kellene két nap lazítás….