gally

Az ablak előtt lévő cseresznyefa ágai már olyan nagyok voltak, hogy belógtak szinte az ablakon. Én nagyon szerettem, mert madarak szálltak le rá, időnként hernyók másztak az ágakon, és éreztem a levelek illatát. Szerettem, ahogyan a szélben odakoccannak az ablakhoz, szerettem kifelé bámulva hajladozásukat nézni, ahogyan az esőcseppek megcsillanak rajta az utcai lámpa fényében – olyan filmszerű volt az egész. Szerettem a hűs árnyékot, amit nyaranta adott.

Mindent szerettem rajta, és most mindent siratok, amely elveszett azzal, hogy szinte csonkra metszették a leghosszabb és szívemhez legközelebb álló ágat.

Sosem fog már megnőni. Nincs annyi idő a földkerekségen.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.