hideg fej

Holnap Pünkösd. Egy újabb ünnep, amelyre nem készültem fel sem lélekben, sem mentálisan. Az utóbbi hetekben szabadon engedtem indulataimat, két év visszafojtott dühe egyszerre tört fel bennem, magamat is meglepve, hogy milyen borzalmak dolgoznak bennem, amelyek csak arra várnak, hogy egy látszólag semmiség miatt robbanjanak.

Nem hozott megkönnyebbülést, fájdalmat, csalódást, kiábrándulást igen. Értetlenséget is.

Olyan voltam mint Camus A közöny című művének hőse, akinek tette az előtörténet teljes hiánya miatt okoz mélységes zavart környezetében.

Tudom, hogy hibáztam, óriásit. Reméltem, hogy utána szabadabban fogok lélegezni, de még ez a pillanat sem adatott meg. Saját lelkiismeretemet nem tudom megnyugtatni, bocsánatot nem lehet kérni.

Mérhetetlen a lehúzó dolog körülöttem, minden percben több tucat jelentkezik egyszerre.

Néha már nem bírom tovább, és tényleg kiborulok. Ha meg kiborultam, akkor azon borulok ki, hogy most még ezt is hozhatom helyre, ami megint csak az energiát viszi.

Semmi sem köt le, semmiben sem találok izgalmat, amelyet  hosszabb ideig is érdekesnek találjak annyira, hogy foglalkozzam vele.

Ha legalább meditálni tudnék, ha lenne bennem alázat, ha nem mindig csak az ego és a harc lennének társaim…

Ha nem veszne össze állandóan bennem össze az ösztön-és a felettes én, ha tudnám választani a kontrollt, hagyni az érzelmeket, és maradna a hideg fej, a józanság.

Minden, minden ezerszer könnyebb lenne.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.