fonalas

A férjem megállapította, hogy kényszeres pakoló vagyok.

Azt hiszem, ezzel elérkeztünk egy olyan ponthoz, ahol újra kell tárgyalni a dolgokat.

Nehezen veszem fel az elvesztett fonalat, mindent olyan lényegtelennek érzek most, pedig kicsit sem az.

Láthattuk férjemet a Konyhafőnökben, élete egyik legszebb és legjobb élményének tartja, sok ismerőst, lehetséges barátot szerzett. Mondjuk neki nem nehéz, jó természete van, könnyen alkalmazkodik, mindenkiben a jót nézi, és nem kritikus az emberekkel, van benne egy fajta nagyvonalúság, elnézés a hibákért, és ezt meg is érzik.

Olyannal, aki utálta volna a férjemet, még nem találkoztam.

Jártunk együtt az osztályommal színházban is, megnéztük a Tótékat. Tartottam tőle, hogy nem fog tetszeni nekik, de végül egy 8/10-ben egyeztek ki, amit igen jó eredménynek tartok. Befizettünk egy felcsúti Hamletra is, nagyon kíváncsi vagyok, és ebben az évben még vár minket egy közös mozizás és egy paintball is, te jó isten.

Závada Pál volt nálunk író-olvasó találkozón a költészet napján, és ilyenkor (is) mindig rájövök, hogy miről is szólna ez az irodalom tantárgy, ha hagynák, és nem ölnék meg irodalomtörténettel, és olyan művek elemzésével, amihez egy mai középiskolásnak köze nincs. Mint például a Szigeti Veszedelem, amit már az 1820-as években sem értettek meg, ezért írta Vörösmarty a Zalán futása című művét, hogy legyen már végre egy nemzeti eposza az országnak…pedig már volt egy, csak épp elolvasni nem bírták, és meg is feledkeztek róla.

Szóval, sok kortárs szerző, és az ő munkásságukon keresztül be lehetne mutatni azt, hogyan fejlődött egy-egy műfaj, mit gondoltak bizonyos kérdésekről más korokban és ez hogyan változott az idők folyamán…. majd egyszer. Talán.

Nem maradt ki az életünkből a Néptáncgála sem, és ilyenkor arra is mindig rájövök, hogy mennyire csodálatos dolog a tánc, és el akarok kezdeni azonnal megtanulni valamit. Nyár.

Küzdök a fogaimmal is, most már csak azért imádkozom, hogy kitartsanak június 24-ig, az évzáró értekezletig, és már az sem érdekel, hogy idén nem megyünk nyaralni, mert annyiba fog kerülni, amiből egy hétig élnénk Londonban bőségben, csak bírja ki addig. Enni nem nagyon merek, legalább ez az egyetlen pozitív hozadéka lesz az egésznek.

Nem mondom, hogy hiányzott ez, és ne lennék tele félelemmel a fájdalom és a szenvedés miatt.

Rá fog menni az egész nyaram. Káromkodás.

Jön a jövő szombaton Franzen is a Könyvfesztiválra, amire egy éve készülök, hogy dedikáltassam vele legkedvesebb regényemet, a Szabadságot – na, ez kimarad, sajnos.

Most már nagyon sűrűsödnek az év végi tennivalók, csinálok is mindjárt egy nagy naptárat, ahová beírok előre mindent, mert kezdem elveszteni ott is a fonalat.

 

2 thoughts on “fonalas

  1. “ezért írta Vörösmarty a Zalán futása című művét, hogy legyen már végre egy nemzeti eposza az országnak…pedig már volt egy, csak épp elolvasni nem bírták” Ahogy ma mi a Zalánt nem bírjuk, nemhogy a gyerekeink. Azt meg külön fejezet kéne legyen, hogy értelmez félre sokakat az irodalomtörténet,

  2. és még mennyi mindent lehetne tenni, ha egyszer végre figyelni is ránk valaki….mennyivel egyszerűbbé, élvezetesebbé tudnánk tenni a gimnazista éveket!

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.