üzenet

Magamat is megleptem a válaszommal, mikor egy régebbi (2011-es ) fotómat megdicsérték, és én azt feleltem, hogy “lesz még ilyen”. Kezdek bizakodni? Nem mondok le azonnal a pozitív változásról? Vagy csak kincstári optimizmus, kötelező közösségi oldalas jólneveltség mondatta velem a szavakat?

Nagyon jól nézek ki azon a képen, és ez mostanában (permanensen nagyjából pont négy éve) nem jellemző rám. A régebbi fotókat szemlélgetve, mindig megdöbbenek, hogy mi bajom volt nekem akkor magammal, mikor tényleg szép voltam, elegáns és igazi úrinő.

A hajam már a legjobb úton halad, a ruhatáramat folyamatosan cserélem, egyre kevesebb felesleges cuccom van, persze olyan radikálisan, ahogyan a nagy könyvekben írják, hogy amit nem használunk egy évig, arra már nem lesz szükségünk, ajándékozzuk el, nekem nem megy. De, már képes vagyok megválni bármitől.

Magammal kell még egyezségre jutnom, megbékélnem, ami azért most már könnyebb lesz, hogy tegnap lezárult az, ami három és fél évig meghatározta az életünket. Még két év, és véglegesen el is felejthetjük.

Meg kell tanulnom relaxálni, pihenni. Mindig ugrásra készen állok, mindig felrúgom a prioritásaimat, a saját magam felállított időkereteket, és így persze nem tudok ellazulni, és örökösen fáradt vagyok.

A húsvét a feltámadás, az újrakezdés ünnepe, magamnak minden ünnep közül ez volt mindig a legkedvesebb. Hagyom, hogy egyszer végre megértsem az igazi üzenetét, és beengedjem a szívembe. S bár hideg van kinn, és az én lelkem is dermedt sokszor, a napsütés kívül a világban és belül a lélekben  is lassan felolvasztja majd a jeget, a félelmet.

One thought on “üzenet

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.