mixed

27 ápr 2015

Az egészséges sztoicizmus meghozta a gyümölcsét, és ma mégis kaptam elnöki megbízást, mégpedig egy igen jó helyen. A furi az, hogy állítólag már szerdától fenn volt a rendszerben, de nekem nem látszott. Így a mai felkészítőn épp azért mentem oda, hogy megkérdezzem: elrontottam-e valamit, ami esetleg oka lehet annak, hogy nem kapok megbízást? Ekkor derült ki, hogy ott az oldalon a megbízás, csak nekem nem jelent meg. Aztán jött egy másik hölgy is, akinek ugyanez volt a gondja.

Így most június 16-18-ig 63 rám bízott diák vizsgáiért felelek. Remélem, holnap megtudom, hogyan lehetnek ennyien, mikor az osztályfényképen csak 27-en vannak. Arra gyanakszom, hogy hozzátették az előrehozott érettségizőket is, így lettek ennyien.

Továbbra is csodálattal adózom a felkészítőnknek, az oktatási referensnek – életemben nem láttam még ennyire összeszedett, logikusan és világosan gondolkodó embert, aki még el is tudja magyarázni, meg tudja értetni, amit nekünk mindenképpen ismernünk kell. Minden tiszteletem az övé, egy igazi úriember, nagy ritkaság ma már.

Mögöttünk van egyébként egy csodálatosan szép hétvége, anya itt volt nálunk, majd együtt voltunk Wekerle-telepen, sokat autóztunk, repce- és orgonatengerek mellett vezetett az utunk, és mesés volt az időjárás is!
Ma pedig voltam örök szerelmemben, a Károlyi-kertben, és megettem az év első túró és rizs fagyiját!
Holnap este szerenád, csütörtökön ballagás, pénteken május elseje, hétfőn pedig érettségi! Felpörögnek a napok, gyakorlatilag egymásra lépnek, egymás nyakára ülnek! Izgi!

11154636_999232240133058_6588784587048176151_o

 

· · · ◊ ◊ ◊ · · ·

végefelé

25 ápr 2015

Úgy néz ki, hogy a szokásos év végi osztályfőnöki teendők és érettségiztetés őrületét leszámítva, szakmailag igen nyugis utolsó két hónap elé nézek, mivel idén sem kaptam sem emelt vizsgáztatói, sem érettségi vizsgaelnöki megbízást. Nagyon szomorú vagyok a tendencia miatt, mivel ez már a második év, hogy nem kapok semmit, de annak is örülök, hogy kisebb rajtam a felelősség, és tudok koncentrálni például arra, hogy mindent megtegyek azért, hogy a jövő tanév nyugodtan, tervezhetően indulhasson – minden tananyagnak a tervezett végére fogok érni, sőt meg is haladom azt. Kézműveskedek majd az osztályommal, és a meglévőnél is többet foglalkozom majd a faktosaimmal. Végső soron nem bánom, hogy így alakult.

· · · ◊ ◊ ◊ · · ·

fonalas

19 ápr 2015

A férjem megállapította, hogy kényszeres pakoló vagyok.

Azt hiszem, ezzel elérkeztünk egy olyan ponthoz, ahol újra kell tárgyalni a dolgokat.

Nehezen veszem fel az elvesztett fonalat, mindent olyan lényegtelennek érzek most, pedig kicsit sem az.

Láthattuk férjemet a Konyhafőnökben, élete egyik legszebb és legjobb élményének tartja, sok ismerőst, lehetséges barátot szerzett. Mondjuk neki nem nehéz, jó természete van, könnyen alkalmazkodik, mindenkiben a jót nézi, és nem kritikus az emberekkel, van benne egy fajta nagyvonalúság, elnézés a hibákért, és ezt meg is érzik.

Olyannal, aki utálta volna a férjemet, még nem találkoztam.

Jártunk együtt az osztályommal színházban is, megnéztük a Tótékat. Tartottam tőle, hogy nem fog tetszeni nekik, de végül egy 8/10-ben egyeztek ki, amit igen jó eredménynek tartok. Befizettünk egy felcsúti Hamletra is, nagyon kíváncsi vagyok, és ebben az évben még vár minket egy közös mozizás és egy paintball is, te jó isten.

Závada Pál volt nálunk író-olvasó találkozón a költészet napján, és ilyenkor (is) mindig rájövök, hogy miről is szólna ez az irodalom tantárgy, ha hagynák, és nem ölnék meg irodalomtörténettel, és olyan művek elemzésével, amihez egy mai középiskolásnak köze nincs. Mint például a Szigeti Veszedelem, amit már az 1820-as években sem értettek meg, ezért írta Vörösmarty a Zalán futása című művét, hogy legyen már végre egy nemzeti eposza az országnak…pedig már volt egy, csak épp elolvasni nem bírták, és meg is feledkeztek róla.

Szóval, sok kortárs szerző, és az ő munkásságukon keresztül be lehetne mutatni azt, hogyan fejlődött egy-egy műfaj, mit gondoltak bizonyos kérdésekről más korokban és ez hogyan változott az idők folyamán…. majd egyszer. Talán.

Nem maradt ki az életünkből a Néptáncgála sem, és ilyenkor arra is mindig rájövök, hogy mennyire csodálatos dolog a tánc, és el akarok kezdeni azonnal megtanulni valamit. Nyár.

Küzdök a fogaimmal is, most már csak azért imádkozom, hogy kitartsanak június 24-ig, az évzáró értekezletig, és már az sem érdekel, hogy idén nem megyünk nyaralni, mert annyiba fog kerülni, amiből egy hétig élnénk Londonban bőségben, csak bírja ki addig. Enni nem nagyon merek, legalább ez az egyetlen pozitív hozadéka lesz az egésznek.

Nem mondom, hogy hiányzott ez, és ne lennék tele félelemmel a fájdalom és a szenvedés miatt.

Rá fog menni az egész nyaram. Káromkodás.

Jön a jövő szombaton Franzen is a Könyvfesztiválra, amire egy éve készülök, hogy dedikáltassam vele legkedvesebb regényemet, a Szabadságot – na, ez kimarad, sajnos.

Most már nagyon sűrűsödnek az év végi tennivalók, csinálok is mindjárt egy nagy naptárat, ahová beírok előre mindent, mert kezdem elveszteni ott is a fonalat.

 

· · · ◊ ◊ ◊ · · ·

“Habár fölül a gálya, alul a víznek árja,
azért a Côte d’Azur.”
(Esterházy Péter: Termelési-regény)

· · · ◊ ◊ ◊ · · ·

miskolci hétvége

05 ápr 2015

Még múlt októberben kapott lippi a kollégáitól köszönetajándékként egy két napos két fős miskolctapolcai pihenést a Calimbra Wellness négy csillagos hotelben, ezt a hétvégét március 20-22 között töltöttük itt el. Mindennel nagyon meg voltunk elégedve, kiváló volt a svédasztalos vacsora és reggeli, megérkezéskor kenyérlepénnyel és teával fogadtak, a wellnessrészleg egészen kiváló volt, még egy kolléganő és a férje is befutott persze, de legjobban a szoba tetszett a kilátással. Természetesen nagyon jó minőségű dolgok voltak benne, de nem volt semmi hivalkodó, minden semleges és pihentető volt. A legtöbb időt itt töltöttem volna el a legszívesebben, mert azok a beeső délutáni fények úgy éreztem, minden stresszt kimostak belőlem, és ehhez még a csilivili medencék sem voltak foghatók. Mondjuk nem nehéz tágas. szép tereket kialakítani egy akkora szobában, ami nagyobb mint a lakásunk, így természetesen semmi sem lesz zsúfolt, mindennek van elég helye! Nincsenek vasalódeszkák,  szárítók, könyvek sem benne, amelyek szintén szűkítik a teret. Jó volt, szemet pihentető.

Viszont Miskolcnak szerintem vége, Szinte minden bezárva a fő utcán, emberekkel alig találkoztunk, a Centrum áruház egész területe kínai bóvlis lett, és a Táborit is sikerült tucatpizzériává silányítani – nem nagyon találtam semmit, amiért érdemes lenne visszamenni, sajnos. Pedig hogy szerettem!
A hétvége alatt figyelhettem meg azt az érdekes dolgot magamon, hogy mennyire megfelelési kényszeres is vagyok tudat alatt. Soha az életben nem ettem Erős Pistával a húslevest, mégis amikor kirakták elém, azonnal szedtem belőle.

Az egy dolog, hogy ehetetlen lett tőle a levesem, a másik, hogy még több ilyen dolgot is műveltem, amire azóta sem találunk magyarázatot lippivel…Például, hogy két és fél órát verettem magam a pezsgőfürdőben, így este már megmozdulni sem bírtam az ágyon, nemhogy moziba elmenni…..

· · · ◊ ◊ ◊ · · ·

üzenet

04 ápr 2015

Magamat is megleptem a válaszommal, mikor egy régebbi (2011-es ) fotómat megdicsérték, és én azt feleltem, hogy “lesz még ilyen”. Kezdek bizakodni? Nem mondok le azonnal a pozitív változásról? Vagy csak kincstári optimizmus, kötelező közösségi oldalas jólneveltség mondatta velem a szavakat?

Nagyon jól nézek ki azon a képen, és ez mostanában (permanensen nagyjából pont négy éve) nem jellemző rám. A régebbi fotókat szemlélgetve, mindig megdöbbenek, hogy mi bajom volt nekem akkor magammal, mikor tényleg szép voltam, elegáns és igazi úrinő.

A hajam már a legjobb úton halad, a ruhatáramat folyamatosan cserélem, egyre kevesebb felesleges cuccom van, persze olyan radikálisan, ahogyan a nagy könyvekben írják, hogy amit nem használunk egy évig, arra már nem lesz szükségünk, ajándékozzuk el, nekem nem megy. De, már képes vagyok megválni bármitől.

Magammal kell még egyezségre jutnom, megbékélnem, ami azért most már könnyebb lesz, hogy tegnap lezárult az, ami három és fél évig meghatározta az életünket. Még két év, és véglegesen el is felejthetjük.

Meg kell tanulnom relaxálni, pihenni. Mindig ugrásra készen állok, mindig felrúgom a prioritásaimat, a saját magam felállított időkereteket, és így persze nem tudok ellazulni, és örökösen fáradt vagyok.

A húsvét a feltámadás, az újrakezdés ünnepe, magamnak minden ünnep közül ez volt mindig a legkedvesebb. Hagyom, hogy egyszer végre megértsem az igazi üzenetét, és beengedjem a szívembe. S bár hideg van kinn, és az én lelkem is dermedt sokszor, a napsütés kívül a világban és belül a lélekben  is lassan felolvasztja majd a jeget, a félelmet.

· · · ◊ ◊ ◊ · · ·

ibolya, tojás

03 ápr 2015

Lehet, hogy ez a húsvét mégis az újrakezdés, a feltámadás ünnepe lesz?!

 

· · · ◊ ◊ ◊ · · ·

télies

02 ápr 2015

Nem egészen így képzeltem a tavaszias húsvétot, de a meleg szobából figyelni a hajladozó fákat, hallgatni az eső kopogását, miközben félhomályban olvasok – az sem rossz.

Nézzük a pozitív oldalát a dolgoknak, ugye.

Ah!

· · · ◊ ◊ ◊ · · ·

telefon

02 ápr 2015

Minden egyes telefonos szóváltás, jóindulatú tanács adása után remegni kezd mindenem, és úgy érzem, hogy a gyomromban növekedni kezd a rák, burjánozni kezdenek bennem a sejtek. Ilyenkor sokáig ülök a gép előtt, mozdulatlanul, egy pontra meredve, és próbálok lélegzőgyakorlatokat végezni, mert úgy érzem, hogy megfulladok a kimondatlan dolgoktól. Ha kimondom, az még rosszabb. Masszívan gyűlölöm ilyenkor már magamat, még jobban a volt általános iskolai osztálytársakat, akik mindig különbek lesznek nálam, és sosem fogok tudni versenyezni velük.

Mintha mindig a gyűlölt általános iskolai kiskamasz és gimnáziumi éveimet kellene újra és újraélnem. Ahogy rúgnám el mind jobban magamtól, annál jobban ragaszkodnak hozzám, még mindig ők a mérce az életemben, aminek meg kellene felelnem.

De nem tudok nekik megfelelni, és mindig utáltam őket.

· · · ◊ ◊ ◊ · · ·

Legutóbbi hozzászólások
Archívum