sed non est pax

Elbúcsúzott ismét egy karácsony, el, a maga csendességével. Részemről minden ünnepet ezerszer jobban kedvelek, mint ezt. Szakrális jelentéssel nem töltődik nálam, sajnos, és mióta apa nincs, igazából csak fájdalmat okoz – ilyenkor még erősebben érzem a hiányát.

Meghittnek is csak ideig-óráig mondhatjuk, hiszen három helyszínen ünnepelünk, sehol sem tudunk igazán megmelegedni – mindig tovább kell menni.

Túléltük ezt is.

Persze, mindezek ellenére szeretem mégis, nem véletlenül nyújtom november közepétől az ünnepet, mint a rétestésztát.

Csak már nem azt jelenti ez az egész, mint amikor még éltek a nagyszüleim, és élt apa.

Ráadásul a rokonság sem jön hozzánk, két embert leszámítva, baráti körünk pedig széthullott a Belvárosból kiköltözéssel.

Mindegy, nem panaszképpen mondtam, csak úgy.

Csodálatos lett a karácsonyfánk. Idén hagytam a férjemet érvényesülni, aki nagy és nordmann fenyőt vett, és mivel az egyik ajándékom a retró – azaz gyermekkori – díszek voltak, így aztán a szivárvány minden színében tündökölt.  Nagyon tetszett!

Rájöttem közben, hogy mi volt a bajom a natúr tökéletességgel. Az, hogy annyira steril, ami már unalmas. Soha többé nem lesznek natúr díszeink. Még szerencse, hogy csak nyolc darabot vettem, és kettőt már elajándékoztam belőlük ajándékkísérőként!

Veszek még a színes díszek mellé jópárat. Úgy, ahogyan a férjem tette: szinte darabonként vásárolgatta őket egész évben a Vaterán, ilyen-olyan oldalakon.

Soha többé nem veszek fényes csomagolópapírt sem, mert amit küzdöttem vele, azt nem szeretném többé. Csodálatos az egyszerű barna papír, piros-fehér pékzsineggel átkötve, szárított narancs-vagy citromkarikával díszítve, esetleg bogyókkal, vagy épp motívumlyukasztóval készített hópelyhekkel.

Törekszem jövőre arra is, hogy legyen képességem meghallani azt, hogy valójában mire vágynak a családtagjaim, és egész évben figyeljek erre. Ne érjen váratlanul, felkészületlenül az ünnep, inkább vásároljak egész évben.

Jó lenne, ha egyszer békével a szívemben tudnék felkészülni rá, az adventi várakozás tényleg a csodavárás, a rátalálás nyugalma lenne – de, mióta felnőttem, ezt még nem éltem át.

Sed non est pax.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.