Paddington

31 dec 2014

Megnézve tegnap a Paddingtont, bizton állíthatom, hogy a medvét rólam mintázták. Ugyanez a folyton jót akaró, ám mindig rosszat csináló típus vagyok, aki miután megmenti az általa levert vázát a töréstől, közben leszakítja a vízcsövet, és elárasztja vízzel az egész lakást….sorozatban jönnek nálam is az ilyenek.

A film után is….persze, hogy otthagytam a moziban a Zara gyerekosztályán (!) újonnan vásárolt fehér kötött sapkámat. Mikor ezt konstatálta a férjem, mert nekem eszembe sem jutott ugye, gyorsan elindultam visszafelé a mozilépcsőkön, a teljes sötétségben, ahol csak a jelzőfények világítottak, és jött szembe velem a tömeg, aki nem nagyon értette, hogy egy őrült miért rohan visszafelé (!)  a vetítőbe….

Persze, többször orra buktam, bevertem a térdeimet, (nagyon fájnak most is) és mire odaértem a székemhez, épp láttam, hogy egy nő veszi fel a szatyromat, és vinné magával.  Így még kurjantgatnom is kellett, hogy hagyja ott. Borzalmas volt.

Na, az ilyen dolgokat tenném felejtősre jövőre.

Ja, hazafelé meg beleállt egy jancsiszög az autógumiba, így defekttel jöttünk végig a városon. Ahhh!

· · · ◊ ◊ ◊ · · ·

sed non est pax

28 dec 2014

Elbúcsúzott ismét egy karácsony, el, a maga csendességével. Részemről minden ünnepet ezerszer jobban kedvelek, mint ezt. Szakrális jelentéssel nem töltődik nálam, sajnos, és mióta apa nincs, igazából csak fájdalmat okoz – ilyenkor még erősebben érzem a hiányát.

Meghittnek is csak ideig-óráig mondhatjuk, hiszen három helyszínen ünnepelünk, sehol sem tudunk igazán megmelegedni – mindig tovább kell menni.

Túléltük ezt is.

Persze, mindezek ellenére szeretem mégis, nem véletlenül nyújtom november közepétől az ünnepet, mint a rétestésztát.

Csak már nem azt jelenti ez az egész, mint amikor még éltek a nagyszüleim, és élt apa.

Ráadásul a rokonság sem jön hozzánk, két embert leszámítva, baráti körünk pedig széthullott a Belvárosból kiköltözéssel.

Mindegy, nem panaszképpen mondtam, csak úgy.

Csodálatos lett a karácsonyfánk. Idén hagytam a férjemet érvényesülni, aki nagy és nordmann fenyőt vett, és mivel az egyik ajándékom a retró – azaz gyermekkori – díszek voltak, így aztán a szivárvány minden színében tündökölt.  Nagyon tetszett!

Rájöttem közben, hogy mi volt a bajom a natúr tökéletességgel. Az, hogy annyira steril, ami már unalmas. Soha többé nem lesznek natúr díszeink. Még szerencse, hogy csak nyolc darabot vettem, és kettőt már elajándékoztam belőlük ajándékkísérőként!

Veszek még a színes díszek mellé jópárat. Úgy, ahogyan a férjem tette: szinte darabonként vásárolgatta őket egész évben a Vaterán, ilyen-olyan oldalakon.

Soha többé nem veszek fényes csomagolópapírt sem, mert amit küzdöttem vele, azt nem szeretném többé. Csodálatos az egyszerű barna papír, piros-fehér pékzsineggel átkötve, szárított narancs-vagy citromkarikával díszítve, esetleg bogyókkal, vagy épp motívumlyukasztóval készített hópelyhekkel.

Törekszem jövőre arra is, hogy legyen képességem meghallani azt, hogy valójában mire vágynak a családtagjaim, és egész évben figyeljek erre. Ne érjen váratlanul, felkészületlenül az ünnep, inkább vásároljak egész évben.

Jó lenne, ha egyszer békével a szívemben tudnék felkészülni rá, az adventi várakozás tényleg a csodavárás, a rátalálás nyugalma lenne – de, mióta felnőttem, ezt még nem éltem át.

Sed non est pax.

· · · ◊ ◊ ◊ · · ·

27 dec 2014

Igen, havazik. Havazik!!!!!!!

· · · ◊ ◊ ◊ · · ·

szokásos

26 dec 2014

Vannak dolgok, amiket azt hiszem, sosem fogok megérteni a karácsonnyal kapcsolatban. Ilyen például az, hogy miért kell négyszer annyi kaját készíteni, mint amire szükség van… de ezek igazából apróságok, fenn sem kell rajtuk akadni.

Mégis, nekem ma este például kimondottan jólesett egy hideg sajtos-tejfölös tészta annyi ünnepi étel után.

De, ami az ünnepekben az igazán jó, annak persze semmi köze a kajához, a fentebbi példa csak egy metafora volt.

A visszatérés a szokásoshoz a legjobb. De ezt ünnepek nélkül sosem éreznénk át így.

 

· · · ◊ ◊ ◊ · · ·

szenteste

24 dec 2014

Miután napok óta küzdött a kezdődő betegséggel, és még ma is hősiesen végigcsinálta az egész napot: karácsonyfát vett, főzött és levezetett kétszáz kilométert – estére kidőlt imádott férjem. Így most frissen húzott, hűvös ágyneműben alszik már egy órája.

Nekem most az a legszebb ajándék, hogy tud végre pihenni. Biztos vagyok benne, ha kialussza magát, sokkal jobban lesz.

Mindenkinek békés, szeretetteljes karácsonyt, szép ünnepet kívánok.

 

· · · ◊ ◊ ◊ · · ·

lángos máshogy

24 dec 2014

Hétfő este elindultunk mi is az adventi vásárokba, ahol is szomorúan konstatáltuk, hogy a negyedik adventi vasárnappal együtt szinte mindenhol véget értek a rendezvények, és egy-két kósza bódé emlékeztet arra, hogy egy hónapig zajlott az élet a tereken. Ennek megfelelően szinte alig voltak emberek az utcákon, a vásárokon, ami egyrészt jó volt, mivel nem kellett tülekedni, másrészt meg le is vesz a hangulatból.

Így inkább csak egy nagyot sétáltunk, kezdtük a Városház téri karácsonnyal, ahol kolléganőm férjének kézzel épített kis temploma van kiállítva, folytatjuk a Vörösmarty térrel, ami már teljesen úgy néz ki, mint a bécsi karácsonyi vásár, és ahol megismerkedtünk a HunDog nevű kajával, majd átsétáltunk a Király utca-Gozsdu udvar részhez. Itt végre megláthattam, hogy mekkora brutális nagyot változott a környék, mióta eljöttünk onnét: a gasztroforradalom központja lett a Síp utca környéke.

Gyakorlatilag minden menő új hely ott nyitott meg: Spíler, Pad Thai, ramenka, Paneer stb.

Mi mégsem ezekbe ültünk be, hanem egy múlt csütörtökön nyitott helyre, a Karavánba, ami a magyar street food mennyország lesz. A koncepciója zseniális: egy foghíjtelekre sátrat húznak, abba beáll kilenc kis kamion, mindegyik másféle gyorskajával, és árulnak.

Mi kolbásszal és libatöpörtyűvel töltött lángost ettünk, a Lángos Máshogynál.

Nagyon finom volt, ennek ellenére másnap beteg voltam tőle. Hiába elszoktam már attól, hogy este kilenckor egyek, ráadásul nehezet.

· · · ◊ ◊ ◊ · · ·

üvöltés

22 dec 2014

Sok dolgot nem tudok elviselni, de egyet különösen nem – azt, ha valaki üvölt. Különösen akkor nem, ha azt telefonban teszi, ahol a telefon már maga is nehezítő tényező, hiszen nem látod a másikat, nincsenek gesztusok, szemkontaktus….még írásban is jobban kommunikálok, mint telefonon.

Egyszerűen meghalok a telefonban üvöltéstől, és én is visszaüvöltök. Aztán megbánom, és így még rosszabb. Ilyenkor úgy érzem, hogy most távozik legalább tíz év az életemből, és valóban, utána legalább két nap, amíg regenerálódom annyira, hogy normálisan tudjak létezni.

Addig csak az üresség, a remegő gyomor és a pusztuló idegsejtek vannak.

· · · ◊ ◊ ◊ · · ·

natúr

21 dec 2014

Tavaly úgy döntöttünk, hogy idén két fánk lesz: egy kicsi, natúr színű díszekkel nekem november végétől, és egy másik nagy, mindenféle színes, giccses díszekkel lippinek.

Meg is kaptam november végén, fel is díszítettem – és rájöttem, hogy nekem ez egyáltalán nem tetszik. Kellenek a színek, a sok piros főleg.

Valami olyasmi tetszik most, a kékekkel, mint amit a fejlécbe tettem.

Nagyon megnyugtató egyébként, hogy a múlt heti karácsonyfa-és macskakiállításon is ugyanazt a fát és cicát választottuk lippivel. Ez nagyon jó érzés.

· · · ◊ ◊ ◊ · · ·

mézédeskalács

20 dec 2014

Tegnap két csodálatos élményem is kapcsolódott a mézeskalácshoz, mézédes mind a kettő, ezért engedtem meg magamnak ezt a szójátékot.

Mivel mind az öt tepsi mézeskalácsom szétégett a sütőben, és biztos voltam benne, hogy még egyszer nem lesz lelkierőm nekiállni, úgy gondoltam, majd az iskolai karácsonyi vásárban veszek annyit, amennyi kettőnknek elég, és még marad a fára is, hogy illatos legyen tőle a lakás.

Csakhogy oda már nem jutottam el, így kiesett ez a lehetőség is.

Ekkor kaptam tegnap két csodálatos ajándékot.

Az egyiket volt tanítványoktól, akik szerintem olvasták a facebook-on, hogyan jártam, és jöttek megsegíteni. Még meleg volt a mézeskalács, mikor behozták a suli karácsonyi ünnepségére.

A másikat pedig osztályom szüleitől, akik külön konyhákban ugyan, de nekem sütöttek és díszítettek mézeseket. Annyifélét, ahányan nekiláttak. Egyszerűen csodálatos ez a gesztus, miután olvastam a levelet, el is pityeredtem rajta.

Nagyon szépen köszönöm, hogy szeretnek engem.

· · · ◊ ◊ ◊ · · ·

vágyódás

18 dec 2014

Negatív ct,  ott nincs gond, lett helyette persze  három másik egészségügyi, hogy legyen mire költeni a megkeresett pénzt. Én inkább mozira, színházra, utazásra költeném most!
Tudom, hogy első az egészség, de most egy kicsit úgy szerettem volna a pihenéssel foglalkozni….a fentebb sorolt dolgokkal.

Helyette most épp takonykór, levegőt sem kapok, plusz a másik kettő.

Csak bírjam ki a holnapi napot.

· · · ◊ ◊ ◊ · · ·

revizor

17 dec 2014

Közös életünkben először van konkrét programunk szilveszterre, és még a jegyünk is megvan hozzá. Tavaly színházban voltunk, és annyira megtetszett, hogy idén is megyünk, mégpedig a Vígbe, a Revizorra, a 21 órakor kezdődő előadásra, amelynek pár perccel éjfél előtt lesz vége.

Előtte egy immár hagyományos burgerezés, utána a hidak végigjárása, és szépen elköszönünk 2014-től.

Jó az nekünk?


 

· · · ◊ ◊ ◊ · · ·

koromsötét

16 dec 2014

Egyszerűen nem hiszem el, hogy hol élek…és nemhogy javulna, napról napra sötétedik körülöttünk minden. Vagy ez már a hajnal előtti teljes sötétség, és hamarosan jön a felszabadulás?

Kérem, valaki kapcsolja fel, és ne le, a villanyt!

· · · ◊ ◊ ◊ · · ·

laza szombat

15 dec 2014

Karácsonyfa-kiállítás, macskakiállítás, majd araszolás a szombat késő délutáni csúcsforgalomban a Belvárosban, végül nagy bevásárlás – és el is fáradtunk rendesen.

Annyira, hogy vasárnap már se kedvünk, se energiánk nem maradt semmire, elvánszorgott a nap ebédfőzéssel, takarítással, este pedig megnéztük Az élet ízei című filmet. Lippinek szakmai továbbképzés a tv-felvételre.

Megható, ahogyan készül rá. Alapmártásokat tanul, szufléformát vesz, és végignézte a műsor összes részét, kielemezve.

A molekuláris gasztronómiát továbbra sem értem, hogy mi a jó benne.

· · · ◊ ◊ ◊ · · ·

Számomra

12 dec 2014

… döbbenetes volt tegnap az, hogy a Honvéd Kórházban van fodrászat, kozmetika, és mindenféle dolgot áruló boltok. Például ruha -, és szemüvegbolt is. S mindez reggel hétkor már teljesen nyitva, vevőkkel.

Egyébként maga  a kórház is döbbenetes. Ahogy ültünk lippivel ketten a hatalmas, félig még sötét aulában, olyan volt, mintha egy űrközpontban lettünk volna. A fejünk felett, az aulát összekötő hidakon emberek, és mindenki siet, tudja a dolgát.

 

 

· · · ◊ ◊ ◊ · · ·

ct

11 dec 2014

Ma reggel ct, és rám törő klausztrofóbia. Borzalmas érzés. Az öt perc, amit benn töltöttem, lelkileg rossz volt.

Eredmény jövő csütörtök körül.

Olvasom Janne Terrell Semmi című könyvét – a világ tényleg megérett a pusztulásra.

· · · ◊ ◊ ◊ · · ·

10/12

10 dec 2014

Hűtőleolvasztás-, és takarítás. Csak ennyit mondanék a mai napról.

· · · ◊ ◊ ◊ · · ·

09/12

09 dec 2014

Mostanában igyekszem nézőpontot váltani egy-egy vitás kérdésben, elviccelni a dolgokat, de nem tudom miért, a papokkal szemben elvesztem az önuralmam. Túl sokat várok tőlük, talán. Példaképnek akarom őket, és rendkívül tud idegesíteni, amikor emberi, és borzasztóan gyarló jellemvonásaikkal találkozom…ugyanúgy fóbiám van velük kapcsolatban, mint például a bohócokkal.

Egyébként meg jó ez a kis hóesés illúzió, miközben szól a Klasszik Rádió.

· · · ◊ ◊ ◊ · · ·

12-08

08 dec 2014

Azt, hogy sokan szűk látókörűek, csak a saját pillanatnyi érdekeiket nézik, már megszoktam.

Az viszont, hogy egy papnak közömbös, hogy a vasárnapi boltbezárásokkal százezer ember veszíti el a munkáját, háromszorosára fognak drágulni az árak, az egekbe kúszik majd a gyerekszegénység, és mellesleg ismét korlátozzák a szabadságot – az megszokhatatlan.

Gondolom, úgy van vele, hogy akkor legalább többen lesznek a miséjén.

· · · ◊ ◊ ◊ · · ·

12-06

06 dec 2014

Ismét egy rohanós nap, nagyjából egész nap a versenyen, ingázás a két suli között. Közben egyik versenyző gyerekem láza az egekbe szökött, lippit riasztva hamarosan ágyba is került, így viszont hiányzott az ő ereje, nem tudtuk megismételni a tavalyi országos első helyet, ötödikek lettünk.

Engem nem izgat, de tartok tőle, hogy amilyen kis lelkiismeretes, nehogy magát hibáztassa érte.

Aki meg a tanárok béremelését sokallja, üzenem neki, hogy nyomjon végig egyszer egy ilyen munkaidőn túli versenynapot reggel nyolctól este ötig (vidékiek hajnaltól késő estig) egy levegőtlen szűk helyiségben ötszáz gyerekkel, plusz a kísérőtanárokkal, szék nélkül, kezében a cuccaival…és még sorolhatnám a körülményeket. Mondjuk úgy, hogy előző este Mikulás-ünnepséget bonyolított le…meg sorolhatnám tovább.

Hazaérve megpróbáltam még mézeskalácsot sütni, de ment is minden a kukába…

Most meg szakad, ömlik az eső.

· · · ◊ ◊ ◊ · · ·

12-05

05 dec 2014

Ma több dologban is előrébb léptünk, amiért hálás lehetek – mondhatni, igazi Mikulás-ajándékok ezek.

Például felkért az egyik kedvenc tanítványom szalagtűzésre, drága kicsi osztályom nekem is hagyott csokoládét az adventi nyereményükből, és végre igent mondott a kollégiumra az a diákunk, akinek harmadik éve könyörgünk, hogy lépje már meg, mert így nem lehet élni.

Voltunk óriási bevásárolni is, készülünk a hétvégi első közös mézeskalács-sütésünkre, és a karácsonyfán a mézesek mellett lesznek sörperecek és habcsókok is.

De előbb még elmegyünk holnap reggel a vígszínházi Carlo Goldoni-darab főpróbájára, illetve utána én a Bolyai magyar országos döntőjére is.

· · · ◊ ◊ ◊ · · ·

12-03

03 dec 2014

Vajon hogyan kell kezelni az olyan kollégát, aki facebook-on letilt, bemószerol, és eközben olyan kedvesen beszélget veled, mintha a legjobb barátnőd lenne…

Ötletem sincs. Egyelőre vigyorgok rá, mint a vadalmára….

Ma tréninget tartott a gyerekeimnek volt tanítványunk, aki tizenhét évig volt a Napló főszerkesztője, és most jelenleg motivációs tréner. Elbűvölte őket, és azt hiszem, nagyon sokat is adott nekik.

Nekem is, és el is gondolkodtatott.

 

· · · ◊ ◊ ◊ · · ·

12-02

02 dec 2014

Szakadó eső, hideg, nyirkosság, gyulladó izületek.

Ismerősben agydaganatot diagnosztizálnak, a macskám szeme megint majdnem kilyukad, kolléganő felugrik hajat szárítani.

Közben kiderül, hogy volt tanítványunk Kiss Tibi felesége lett.

Az élet kiszámíthatatlan.

 

RAKOVSZKY ZSUZSA ¤ DECEMBER
Birtokba venni miért kívánjam
e meddő és sötét időt? E nyirkos és
villanyfények között imbolygó délutánban
kinek érzékei ne sejtenék meg az év
legmélyebb pontját – a várakozás idejét,
az átmenetét? A közt vagy átjárót két ismeretlen
tér közt… A vonulást a kiszáradt medren át.
Az üzletek fölött, fenyőgallyak közé fűzötten
mezítelen villanyégők világolnak a ködben,
melynek sem centrumát, sem szilárd
partját nem érezni. Érzékeim is alacsony lángra csavartan
égnek. Miért akarjam
lángba borítani e homályos téli órát,
az alkonyét? E szétfolyó időt, amely sem
vágyát a szívnek, sem örömét az elmének, sem elragadtatását
a léleknek nem ismeri? Szélbe vetetten
az ellenállás nélküli közegben
elúsznak tetteim. A hídon, a fekete víz felett,
ritkítva a ködöt, a sárga kandeláberek
lobbantják föl a szél testét. Ki mint folyóba fog
lépni a mi időnkbe, majd a sötéten
áradó, vízszagú szélben
érez először önmagára. Most
nincs tárgya még a vágynak. Várakozz…

· · · ◊ ◊ ◊ · · ·

12.01.

01 dec 2014

“Advent a várakozás megszentelése. Rokona annak a gyönyörű gondolatnak, hogy meg kell tanulnunk vágyakozni az után, ami a miénk.
Gyermekkorunkban éltünk így. Vágyakoztunk arra, ami biztosan megjött. Télen az első hóesésre. És várakozásunk ettől semmivel sem volt kisebb, erőtlenebb. Ellenkezőleg, nincs nagyobb kaland, mint hazaérkezni, hazatalálni, beteljesíteni és fölfedezni azt, ami a miénk. És nincs gyengébb és jogosabb birtoklás se, mint szeretnünk azt, ami a miénk, akit szeretünk és aki szeret minket. Csak a szeretetben, csak az ismerősben születhet valódi „meglepetés”; lehetséges végeérhetetlenül várakoznunk és megérkeznünk, szakadatlanul utaznunk és szakadatlanul hazatalálnunk.
Minden egyéb kaland, minden egyéb megismerés és minden egyéb várakozás véges és kérdéses. Így értem azt, hogy a karácsony a szeretet és advent a várakozás megszentelése.
Az a gyerek, aki az első hóesésre vár, jól várakozik, s már várakozása is felér egy hosszú-hosszú hóeséssel. Az, aki szeretni tudja azt, ami az övé – szabad és mentes a birtoklás minden görcsétől, kielégíthetetlen éhétől – szomjától. Aki pedig jól várakozik, az időből épp azt váltja meg, ami a leggépiesebb és legelviselhetetlenebb: a hetek, órák, percek kattogó, szenvtelen vonulását.
Aki valóban tud várni, abban megszületik az a mélységes türelem, amely szépségében és jelentésében semmivel se kevesebb annál, amire vár.”
(Pilinszky János: Advent)

· · · ◊ ◊ ◊ · · ·

Legutóbbi hozzászólások
Archívum