október 5.

Bár tudom, rengeteg kritikát kapott a Konyhafőnök című műsor, én  mégis szerettem. (Gondolom, a második szériára már kijavítják a hibákat úgyis.) Élvezettel láttam, ahogyan emberek szenvedélyesen rajonganak azért, ami a választott szakmájuk,  (hivatásuk) és minél profibbak akarnak lenni benne.

Másrészt, élőben tanulmányozhattam a saját hibáimat, és mondhatom, néhol röhejesnek, néhol tragikusnak éreztem a pofavágásokat, a meg nem értettségre adott beszólogatós válaszokat, a csapatban való együttműködés elutasítását, a kommunikációs csapdákat. Azóta is Rozina-faktornak hívjuk itthon, és lippi mindig figyelmeztet, ha kezdek ebbe belecsúszni.

Nagyon nehéz egyébként a természetemmel ellentétesen viselkedni, de meg fogom tanulni.

Már most is inkább kisétálok a konfliktusos helyzetekből, nem reagálok azonnal, nem csattanok föl – inkább előbb elmesélem lippinek, aki mindig megkér, hogy akkor most mondjam el, mit hámoztam ki ebből a helyzetből, és egy kívülálló szerint valójában miről szólt.

Én nem akarok izgága lenni, tudálékos, aki mindenbe beleüti az orrát.

Meg fogom tanulni. Már csak azért is, mert kb. nyolc évig ezt tudtam tartani, olyan erős kontrollt húztam, hogy nem betegedtem bele a konfliktusokba, és sokan szerettek is.

Most is ez lesz.

3 thoughts on “október 5.

  1. én nem tudom, kell-e, hogy sokan szeressenek, ha az ehhez szükséges viselkedés ellentétes az ember természetével.
    de nem hiszem.

  2. úgy értem, nekem elég, ha azok szeretnek, akik fontosak nekem.

  3. tanárként kell, hogy sokan szeressenek, mert akkor a tantárgyadat is sokan szeretik, ráadásul minta is vagy, viselkedni kell, életekre vagy napi szinten hatással.
    nem engedheted meg magadnak, hogy az légy, aki vagy.
    de, lehet, hogy rosszul gondolom 🙂

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.