szombat 4th október 2014

by marlen

Szeptember 25. múlt héten csütörtökön volt, most pedig szombat van. Azóta próbálom magam utolérni. Hétfőn még voltam a tüdőgondozóban is, ahol végre kiderült, hogy parlagfű-és porallergiám van, és az egész betegség ebből indult, majd szépen felülfertőzte a teljes felső légutat. Emellett van még valami a bal orrmelléküregemben is, bár valószínűleg csak a gyulladás következtében vastagodott meg ott a nyálkahártya. Ezt csak gégész tudja megmondani, de hozzá csak 14-ére kaptam időpontot.

Most egyelőre Bioptron lámpázom, hála érte a kolléganőnek.

Volt a héten szülői értekezlet is, lett volna gyógytesi is, de annyira fáradt és kimerült vagyok, hogy szerda este oda már nem bírtam magam elvonszolni.

Tegnap megvolt a szokásos évi tantestületi kirándulás is, most épp Pécsre, a Zsolnay Kulturális Negyedbe – mesés volt.

Lassan azért remélem, hogy csak rendbe szedem magam, és tudok majd normálisan is írni.

· · · ◊ ◊ ◊ · · ·

Leave a Reply

Legutóbbi hozzászólások
Archívum