szeptember 2-3-4-5-6-7.

Régen írtam, de mindig sikerül olyan helyet találni az osztálykirándulásra, ahol nincs, vagy épp alig van térerő, a netről nem is beszélve. Utólag pedig már mindent leegyszerűsít az ember. Így,  csak nagy vonalakban, pár mondat róla.

Kedden megérkeztünk, és egy kis pihenő után felmásztunk Boldogkő várába. Csodálatos, hatalmas nagy terek, kínai falra hajazó oldalbástya. Lefelé megnéztük a temetőt, sétálgattunk. A sok szépséget némileg lerombolta, hogy széttört a Tisza cipőm alja, és a kiálló szög belőle hegymászás közben véresre törte a talpamat…

Este játszottunk, filmeket és meséket kellett előadni modernizált változatban, meghatározott stílusban. Kiváló ötleteik voltak, de akkora sirokkó fújt, hogy gyakorlatilag elvitte a hangjukat.

Másnap Miskolcon voltunk. Lillafüred, Herman Ottó emlékház, diósgyőri vár, belváros.

A diósgyőri várat az elmúlt hétvégén adták át a felújítás után, így csodát vártunk – ami elmaradt. A felső szintekre nem engedtek fel, a kiállítások hiányoznak, az interaktív rész nem üzemel – óriási felháborodással jöttünk el, főleg, hogy másfélszeresére emelték a jegyek árát…senkinek sem ajánlom.

A Belváros kellemes meglepetés volt a rengeteg kiülős hellyel. Mikor én voltam gimnazista, majd egyetemista, ezek még sehol sem voltak.

Hazaérve rengeteg palacsintát sütöttünk, 11 órára végeztünk.

Csütörtökön egy vizsolyi méhészhez voltunk hivatalosak. Életem legjobb előadása volt, a gyerekek annyira élvezték, hogy a tervezett egy óra helyett két és fél óráig hallgatták. Utána vettem kis mézeket, majd vissza kisvonatoztunk Boldogkőváraljára.

Délután pingpongozás, biciklizés, napozás, kártyázás volt a program, este pedig szalonnát sütöttünk.

Nagyon kellemes meglepetés volt ez a négy nap. Amennyire tartottam tőle, annyira jó lett.

Közben a férjem felújította a nappalit. Lefestette a falakat, felszedte a padlószőnyeget, és egyedül lerakta  a laminált padlót!
Mint kiderült, hetekkel ezelőtt elment a Praktiker Akadémiába, és megtanulta  a technikát. Meglepetésnek szánta nekem, és ez sikerült is.

Tegnap helyreállt a rend, kisebb pakolások vannak már csak, meglátogattuk az IKEÁ-t is, ahová ma reggel vissza kell mennünk, mert épp előttünk vittek el öt darabot a kiválasztott komódunkból.

Szerda óta fáj a fejem. Nagyon. A gyógyszer max. két óráig hat.

Valakinek valami ötlet, hogy mit tegyek?

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.