díj

Mióta tanítok – azaz immáron tizenhatodik éve – ez volt a legfárasztóbb tanévem. Néha tényleg úgy éreztem, hogy nem bírom tovább. A kilátástalanul sokáig tartó portfólióírás, az osztályfőnöki irgalmatlanul sok feladat, az állandóan változó bizonytalan jogi környezet felőrölte az erőmet.

Az utóbbi másfél hónapban már szinte vigyázzállásban volt az elmém, ellazulni képtelen voltam,  így pihenni is.

Megváltás volt, hogy végre péntek éjjel  tudtam aludni, így tegnap reggel végre derűsen ébredtem.

A legnehezebb volt abból a szempontból is, hogy mindent át kellett értékelnem a tanításról, és a megszerzett tudásról.

Rettenetes volt azzal szembesülni, hogy mindaz, amit eddig jónak hittem, az valójában nem jó mindenkinek, és hosszú távon engem is akadályozni fog a fejlődésben. Annak ellenére, hogy a digitális világban is élek elég régóta, alig figyeltem arra, hogy megváltozott a “fogyasztói környezet” körülöttem, és más módszerekkel kell közelíteni a képviselőikhez.

El kellett engednem tehát az ismertet, és újra beállni a sorba, hogy újraértelmezzem magamat és a tanításról vallott nézeteimet, és készen álljak arra, hogy ismét nekikezdjek tanulni, elfogadni dolgokat – ismét csak a bizonytalanságba lépni. Ez természetesen személyiségfejlődéssel is együtt jár, hiszen ismét el kell sajátítanom egy kommunikációs nyelvet, kódolni a kódolhatatlant.

Ebből a szempontból nagyon rosszkor jött nekem a díj, amelyet kaptam, mert pont most egy hónapja jöttem rá körülbelül, hogy még nem vagyok érett rá, holott egészen eddig mindig vágytam rá.

Viszont talán abból a szempontból jókor, hogy még jobban ráébresszen arra, hogy tanári pályám első tizenhat éve immár véglegesen lezárult, és egy újnak, minőségileg másnak kell következnie.

 

2 thoughts on “díj

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.