felszabadulás

Múlt vasárnaptól fájt a fejem, de annyira, hogy nem bírtam balra fordítani, bántotta szememet a fény – brutális migrénem volt egész héten. Volt, hogy kávéval vettem be a fájdalomcsillapítót, volt, hogy citrommal ittam a kávét – egyik sem használt semmit sem. Közben azért befejeztem végre a portfóliót, és lezajlott a hagyományos Zenei Gála is. Megváltás volt a fejfájásban, amikor pénteken délután négy és öt között abbamaradt a szél, és magával vitte a fájdalmat is. Végre elkezdhettem foglalkozni a Húsvétra készüléssel. Takarítottam, sárgarépás-diós-mascarpones muffint sütöttem, míg lippi a marcipánrépákat szerezte be hozzá. Nagyon finom lett, levegős, nem fojtós.

Pénteken délután eljutottam végre odáig is, hogy töröltem a kedvenc oldalaimból 170-et, (gyakorlatilag minden politikai-és hírportált) így hirtelen kitisztult a kép: végre elkezdtem emberek posztjait is látni, nem csak az oldalakét!

Felszabadító érzés. Berendezkedtem a belső emigrációra.

Takarítottam is keveset, majd pedig főztünk. Végre volt mire készülni, hozzánk is jöttek a rokonok, és a mamám!

Ő volt a legszebb húsvéti ajándék nekem. Hosszú idő után először járt nálunk.

SONY DSC

 

 

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.