nőies

Hosszú (több hónapi)  kínlódás után végre csak vettem egy táskát. Azt, amelyik az általam támasztott öt feltétel közül négynek megfelelt. Melyek ezek? Legyen nagyméretű, 40-50 centi hosszú, legyen merev, vagyis ha nem tömöm ki, akkor se essen össze, felférjen a vállamra a füle, hogy ne csak kézben lehessen hordani, legyen háton átvethető része, és ne legyen drága, mivel magamat ismerve, úgyis hamar megunom, és másikra kezdek vágyni.

(Régebben az örök darabokat vásároltam, hajlandó voltam spórolni is rájuk, tele is van velük a szekrényem. “Vigasztal”a tudat, hogy egész életemben velem lesznek majd.)

t_p_detail

Szóval, kellett egy táska. Főleg, mivel a mostani már kilyukadt mindkét végén, és attól féltem, hogy előbb-utóbb, de elhagyok belőle valamit. Van egyébként még pár táskám a szekrényben, de egyik sem nagy. A most vásároltnál azt az engedményt tettem, hogy nem tudom a hátamon átvetni, de a többi feltételnek megfelel. Direkt barnát vettem, a cipőmhöz illőt, mert tavaly óta megundorodtam a feketétől.

Biztos vagyok egyébként abban, hogy a tökéletes táska sem létezik.

Arra is rájöttem, ma, vásárlás közben, hogy nem a hosszú hajtól függ a nőiesség, és én akkor éreztem igazán jól és szabadnak, felszabadultnak magam, mikor félhosszú-rövid hajam volt, látszottak a hatalmas fülbevalóim, a szép sálaim. Persze, gyönyörű a hosszú haj, de annyi szép hajkelléket lehet mostanában már kapni, hogy évi egy alkalmi kontyért nem biztos, hogy megéri a küszködés. Főleg, ha az ember lánya még jól sem érzi magát tőle.

Úgyhogy döntöttem.

2 thoughts on “nőies

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.