órák

31 Már 2014

Az óraállítás ürügyén összeszedtem minden karórámat, amely elromlott, elszakadt a szíja, így átmenetileg hordhatatlanná vált. Magamban arra gondoltam, hogy milyen jó kis szimbolika, “itt az idő”, új időszámítás kezdődik, végre elindul valami – erre persze hogy nem találtam egyetlen nyitva tartó órást sem, aki megjavította volna nekem őket…

· · · ◊ ◊ ◊ · · ·

FOODPANDA

31 Már 2014

Foodpanda. Ízlelgetem egy kicsit a szót, jól hangzik, azonnal felkelti a figyelmet. A pandák aranyosak, kevés van belőlük, kellemes asszociációkat idéz, rögtön a Kelet ízeire gondolok. Megnézem gyorsan az oldalt, ennél jóval szélesebb az ételek köre, népszerű konyhák várnak: sushi, pizza, burgerek – csupa ismerős cégnév, ez is egy jó pont! Rendelek, külön alkalmazás van mobilra, egyszerű, gyors,és ilyen a kiszállítás is, rendkívül egyszerű fizetési módokkal.

Nekem bejött a foodpanda. (linken oda lehet kattintani)

· · · ◊ ◊ ◊ · · ·

grand

28 Már 2014

Egyre rosszabb az álmatlanság, illetve az össze-vissza alvás-dolog, és egyre rosszabb a kedvem, ahogy egyre fáradtabb vagyok, úgy leszek egyre ingerültebb, egyre könnyebben jövök ki a sodromból, pedig minden pillanatban egy zen buddhista szerzetes nyugalmára vágyom. Minden fáraszt, mindenről úgy érzem, csak az energiáimat szívja le, és nem pótlódik helyette semmi. Remélem, hamar véget ér ez az időszak, mert nekem a legrosszabb magamat elviselni.

Múlt vasárnap eljutottunk az újjáépített Kossuth térre, nekem nem nyerte el a tetszésemet, nagyon hiányoznak a fák, és borzasztó nézni, hogy a maradék kis növendéket pedig kiöntötték betonnal…minden beton lett egyébként,  József Attila-szobor versidézete pedig hibás, kimaradt egy vessző. Tudom, nagyon negatív vagyok….így ezt abba is hagyom.

Hétfő este utoljára voltam gyógytornán, sikerült úgy meghúznom az izületeimet, miközben még ömlött is be a hideg levegő, hogy kedden már alig bírtam kimászni az ágyból. Ekkor még arra tippeltem, hogy egyszerű izomláz, de szerda reggelre egyértelmű lett, hogy ez ennél sokkal súlyosabb, tipegni bírtam csak, ha leültem, akkor felállni nem bírtam…így hazajöttem és gyors segítségként Voltaren-t vettem be, amitől tíz perc múlva már aludtam, ezek után öt körül már fel tudtam állni, estére pedig ki is egyenesedtem. Közben persze megtudtam, hogy minden rossz, amit én óravázlatként, reflexióként csináltam, de csak abban erősített meg, miután padlóra küldött  kb. két óráig, hogy egy percet sem vagyok hajlandó tovább ezzel foglalkozni és így, ahogyan vannak most, feltöltöm. Egyébként sincs rá több időm, jövő héten intenzív hét, aztán vizsgák, majd jönnek az erdélyiek, zenei gála, tavaszi szünet, Civitas-verseny, érettségi felkészítés, majd már az érettségiknél, a javításoknál és az osztálykirándulásoknál vagyunk. Uszkve másfél hónapra napra be vagyok táblázva.

Ma egyébként végre eljutottam a Maggie’s-be, csodaszép holmik vannak, kis osztályommal pedig megnéztük moziban az új Wes Anderson-filmet, ami megint csak bűbájos mese, csodaszépen fényképezve, kiváló zenével, és nagyszerű színészekkel. Szerintem nekik nem tetszett, de voltak annyira bájosak, jól neveltek, hogy erre nem tértek ki.

Ma lenne egyébként apa 68 éves. Csak holnap tudok a sírjára virágot vinni. Átkozott távolság!

· · · ◊ ◊ ◊ · · ·

ditke

24 Már 2014

Miután az elmúlt hétvégére is négy dolgozat (két osztálynyi) várt javításra, én pedig csak tologattam magam előtt, és minden mást sem csináltam meg arra hivatkozva, hogy nekem mennyi dolgozatom vár javításra – beleuntam. Nekiálltam, megcsináltam vasárnap hajnaltól reggel fél tizenegyig. De, azt is megfogadtam, hogy ez volt az utolsó, amikor a hétvégéimet erre szánom. Egy javítás belefér, de négy nem.

Épp ezért szétosztom a munkát, minden nap javítok egy kicsit, és úgy általában véve is: igyekszem, hogy ne maradjon már hétvégére nagyobb lélegzetvételű dolog. Hogyan fog menni nem tudom, de legalább ma már véget ér az intenzív gyógytesi is, ami keresztbe törte a délutánjaimat – holnaptól megpróbálok változtatni a fentebbin. Törekszem arra is, hogy a lukas óráimat ne dumáljam el a fénymásoló vagy a laptop felett ábrándozva, hanem javítsak. Illetve már megint kerüljem azokat a fórumokat, amelyekkel csak a bajom van, meg viszi az időt, de rendesen.

· · · ◊ ◊ ◊ · · ·

maggie’s

22 Már 2014

Miután végeztem a fodrászatban, még bementünk a Belvárosba, hogy az egyik kedvenc boltomban, az Oktogonon lévő Maggie’s-ben hátha kapok néhány felsőt. Szomorúan konstatáltuk, hogy zárva van. De örömmel vettük észre, hogy immáron minden nap nyitva tart, hétvégén is 11-19 óráig. Még le is fotóztuk az új nyitva tartást, és elindultunk haza.

Már majdnem a lakásnál tartottunk, a híreket mondták a rádióban, amikor a férjem felkiáltott az autóban, hogy azonnal nézzük meg a fotót, mert benne most felidéződött az, hogy a bolt tizenegykor nyit.

Tizenegy volt pontosan. Kb. tíz percet kellett volna várnunk a nyitásra, ha bármelyikünk is ott a helyszínen össze tudta volna kapcsolni a fotót és az időpontot….

Ennyire fáradtak vagyunk. Majd holnap ismét megpróbáljuk.

· · · ◊ ◊ ◊ · · ·

19 Már 2014

Miközben ismeretlenekkel  vitatkoztam, felidéződött előttem férjem tegnapi keserű pariódája rólam, ahogyan idegelem magam, és rájöttem, csak magamnak teszek ezzel rosszat, és jobban járok helyette azzal, ha elolvasok még ötven oldalt egy kortárs regényből, vagy letekerek tíz kilométert, vagy éppen csak kibámulok az ablakon, minthogy  ülök a gép előtt.

· · · ◊ ◊ ◊ · · ·

csak egy hétfő

17 Már 2014

Fura érzés itthon lenni, mikor kinn zajlik az élet, dolgozik mindenki, de nem mondom, hogy nem örülök ennek az egy napos szünetnek, szusszanásnyi időnyerésnek. Hajnal óta már kivasaltam a rengeteg összegyűlt ruhát, főztem gombakrémlevest, elpakoltam, olvasgattam, és beléptem a portfóliós felületre, amit be is csuktam azonnal.

Nem bírom már én az ilyen izgalmakat.

Ma még kell mennem gyógytesire, lippi meg vizsgázik, és ezzel befejeződik a továbbképzése, amit mindketten nagyon várunk már, mert ez így – munka után – elég fárasztó.

Nem is tervezek már semmit, pihenni próbálok.

· · · ◊ ◊ ◊ · · ·

szél

16 Már 2014

A mai nap margójára:

Mindenféle időjárást elviselek, kivéve a szelet. Mintha az idegeimet tépné szét, ahogy fúj, és baromira fáj tőle a fejem, valamint aludni sem tudok tőle.

· · · ◊ ◊ ◊ · · ·

sor

16 Már 2014

Pénteken szakadt el a cérna, akkor kezdtem nagyon hisztizni. Mindenből elegem lett. Elegem lett abból, hogy minden nap megyek fizioterápiára, aminek a kezdetére egy órát várok mindig munka után és bár nem kell semmit sem csinálnom, a mágneságyon való fekvés után gyakorlatilag olyan fáradtnak érzem magam, hogy alig bírok hazavonszolódni. Elegem lett a gyógytesiből is, hogy pont a délután közepén van mindig, így semmibe sem lehet belekezdeni, csak arra várok hazajövetel után, hogy mikor indulhatok vissza. Elegem, úgy alle zusamen a naponta vívott kis harcokból, diákokkal, szülőkkel.

Besokalltam a portfóliózásból is, a reflexiókból, óravázlatokból, didaktikai szakkifejezésekből, és abból, hogy akárhány szakirodalmat olvasok el, mindben más van, és még véletlenül sem egyezik azzal, amit útmutatóként kaptunk.

Egész nap ideges voltam, minden dühített, és értelmetlennek láttam mindent, és amikor ezt le akartam írni, még a blogom sem volt meg. Ez volt az a pont, amikor inkább lefeküdtem aludni.

Ez a téma sem olyan egyszerű, mert mostanában rendszerint felébredek négykor, akármilyen későn is kerülök ágyba. Én nem akarok pacsirta lenni, tökre megfelelt nekem a bagoly üzemmód, arról nem is szólva, hogy mi a jó eget lehet csinálni hajnal négytől hatig a plafonbámuláson kívül?! Annyira idegesít ez, hogy már teljesen függő lettem a telefonomtól, mert állandóan azt lesem, vajon más alszik, vagy épp ír valamit a facebook-ra?

Tegnap és ma reggel is négykor ébredtem. Álljak neki takarítani? Vagy vasaljak?
Nem, az olvasás nem nyugtat meg, és nem álmosít el, inkább felélénkít, mivel azonnal a szereplők sorsán kezdek el izgulni.

Tegnapra egy kicsit azért jobb lett. Nyolckor este befejeztem az írást, és elkezdtem pdf-ekbe generálni, hogy feltölthessem a cuccot.  Holnap nem dolgozunk, és a jövő héten már nem lesz fizio sem, csak a gyógytornák . Így esélyem lesz utolérni magamat, kijavítani a várakozó dolgozatokat, és a hétvégén talán eljutok a fodrászhoz is. Most egyébként nagy kísértést érzek, hogy teljesen levágassam a hajam.

Röviden: próbálom rendezni a soraimat.

 

 

· · · ◊ ◊ ◊ · · ·

elég

12 Már 2014

Most kell abbahagynom az egész írást, mert már ideges és feszült leszek tőle, mikor csak rágondolok. Mikor nem örömmel tölt az el, hogy megfogalmazhatom a gondolataimat, testet és formát adhatok nekik, útjukra bocsájthatom őket, hanem sírni tudnék az újabb és újabb reflexióktól és kompetenciától.

Mikor, kitől lett ez az egész ilyen? Mikor változott meg? És hogy maradtam először csak ki, majd le az egészről?
Ja, hogy dolgoztam, tettem a dolgomat, tanítottam, verseny felkészítettem?!

Kit is érdekel ez rajtam kívül?!

· · · ◊ ◊ ◊ · · ·

szabad péntek

07 Már 2014

1780849_684759061580379_554155519_nLassan, nagyon lassan végére érek a portfóliónak. Sajnos, amikor elkezdtem írni, akkor még nyoma sem volt az egyszerűsített feltöltésnek, így először kezdtem neki mindannak, ami a teljes portfólió anyaga, és a legnagyobb falatot, a tíz tanórát, a tanítási egységet hagytam a végére. Most ott tartok, hogy megvan minden óra váza, de egyébként a táblázat minden rubrikája üres még. Azonban hosszabb, összefüggő szöveget, mindenféle reflexiót már nem kell írnom. De, azt megjegyzem, – mintegy mementóként  – hogy azóta működnek ismét az óráim az egyik osztályban, mióta hallgattam a férjemre. Mindig sokat vártam tőlük, és  szerettem volna nekik imponálni, a legjobbat adni nekik magamból, csak közben azt nem vettem észre, hogy ők nem tudnak ennek az elvárásnak megfelelni, és fogadni ezt a rengeteget. Így most szigorúan tartom magam ahhoz, hogy kettéválasztom az alapórai tananyagot és a szakköröset, fakultációsat – kinek kinek azt megadva, ami jár neki. Aki érdeklődő, aki tehetséges, az a legeslegjobbat kapja, amit adni tudok, de akinek nem ez élete célja, az is kap egy nagyon stabil, erős alapot, ha bármikor mégis csak ezzel szeretne foglalkozni, de nem terhelem a legújabb kutatásokkal, nem erőltetem a  kooperatív technikákat, ugyanis bármennyire is ellentmond ez minden modern pedagógiai irányzatnak, de valakinél nem válnak be.

Idézem Nezsi örökbecsűjét: “3. Soha ne adj senkinek többet annál, amennyit akar; utálni fog érte.”

Egyébként meg hosszú idő óta ez az első “szabad” pénteken, mikor nem rohanok kezelésre, gyógytornára, csak hallgatom az esőkopogást, és azt hiszem, végre papírformátumban is beleolvasok az ÉS-be.

· · · ◊ ◊ ◊ · · ·

talált szavak

07 Már 2014

“Tanárok rőfökben és bájtokban
Pályám kezdete óta foglalkoztat, mitől jó vagy nem jó egy tanár, és ez a minőség mérhető-e. A múlt évszázadban szokás lett mindent számokban kifejezni, adatok alapján összehasonlítani, rekordokat feljegyezni. GDP-k, kilojoule-ok, megabyte-ok határozzák meg életünk minőségét, teszteredmények döntik el fiatalok jövőjét. Racionális énünk azt sugallja, kell lennie számszerűsíthető, adatokban kifejezhető összetevőknek a tanári munkában is. Tegyük félre hát ösztönösségünket, az egzaktságoktól idegenkedő humán lelkünket, netán presztizsféltésünket, és keressük meg munkánk minőségének adatolható kritériumait!

A jó tanár először is pontos, megbízható. Nézzük meg tehát, hány percet késik az óráiról. De mi legyen akkor, ha éppen egy szülővel beszél, vagy elhúzódik a másolása? Az indulást vagy az érkezést mérjük-e? És egyáltalán ki mérje és tartsa számon mindezt? Lássunk inkább mást.
Hány dolgozatot írat, hány jegyet ad, mennyire ellenőrzi a füzeteket, sokat ír-e a táblára, használ-e segédanyagokat, szemléltet-e? A számos probléma közül, amit a fentiek mérése felvet, csak kettőt emelek ki. Először is a tantárgyak különbözősége, a tanulócsoportok létszáma túlzottan bonyolulttá tenné a számszerűsítést, már ami egyáltalán számokban kifejezhető (táblai munka?). Másodszor, ha egy tanár sok dolgozatot írat, sokszor ellenőrzi a füzeteket, attól javul a tanítás minősége? Ezt semmilyen felmérés nem bizonyította eddig, mint ahogy az ellenkezőjét sem. A tanóra szervezettsége valóban fontos része a tanári munka minőségének, de ezt számokban kifejezni lehetetlen, pontosabban irreleváns.

Nézzük akkor a „hozzáadott érték” problémáját. Ez már közelebb áll munkánk minőségének kérdéséhez. Részletes, sokoldalú felmérést kellene hozzá végezni (a szóbeliséget sem kihagyva) az egyes diákokról a tanév elején és végén. Már ennek kivitelezése sem egyszerű. Fő gondom mégis az értelmezésével van. Ki döntheti el, hogy egy tanuló fejlődésében, stagnálásában, esetleg megtorpanásában mennyi szerepe van egy szaktanárnak? Ennek megítéléséhez ismernünk kellene az otthoni körülményeket, az osztályon belüli viszonyokat, sőt a tanuló fizikai, lelki, szellemi állapotát. Ki méri ezt, és milyen mértékegységgel?

Ha semmi nem mérhető, honnan tudjuk mégis, hogy valaki jó tanár-e? Ha magamnak felteszem ezt a kérdést, egyértelmű választ nem tudok adni. De ha úgy alakítom a kérdést, hogy „Mikor vagyok jó tanár?”, már könnyebb rá válaszolni. Akkor vagyok jó tanár, ha szívós munkával, hiteles és következetes magatartással meggyőzöm tanítványaimat, hogy érdemes legyőzniük kényelmüket azért, hogy erőfeszítéseket tegyenek a világ és benne önmaguk jobb megismeréséért, környezetük és önmaguk gazdagításáért. Ha legalább néha sikerül legyőznöm saját fáradtságomat, rutinomat, az áldatlan iskolai körülményeket, a külvilág kultúraellenes csábításait, és megcsillogtatni diákjaim előtt szakterületem értékeit. Ha elfeledtetem velük, hogy a katedra két ellentétes oldalán foglalunk helyet, és együtt értünk meg, oldunk meg, alkotunk meg valamit.

És akkor vagyok rossz tanár, ha csak „vesszük” a tankönyv következő feladatát, öncélúan megoldatjuk, és ezzel megelégszünk. Ha lustának és ostobának tekintem az előttem unatkozó diákot, dolgozatírással és ellenőrzőbe írással fenyegetőzöm. Ha formálisan elvégzem a kötelességemet: „leadom az anyagot”, feleltetek, de nem beszélgetek velük őket érdeklő témákról, semmibe veszem emberi igényeiket, nem érdeklődöm igazán irántuk.
Mondja meg nekem valaki, hogyan, milyen mértékegységekkel lehet ez utóbbiakat mérni?

Ha visszagondolok saját diákéveimre, még több évtized után is világosan emlékszem, kik voltak jó tanáraink. Arra a kérdésre, hogy miért voltak azok, először természetesen közhelyek jutnak eszembe: mert jól tudott magyarázni, igazságos, következetes volt. Már ezeket sem lehet igazán mérni. De ha őszintébben belegondolok, nem ezek voltak a legfontosabbak. Cs. bácsit azért szerettük, mert szelíd volt, mindent elnézett nekünk. V. tanár úr eleganciájával, kiállásával imponált. É. néni abszolút nőies volt, hamiskás mosolyát szerettük. R. néni pedig elvitathatatlanul a második édesanyánk volt, teljesen megbízhattunk benne. Ha mérték volna valakik, Cs. bácsit rossz tanárnak minősítették volna, mert sokszor elbeszélgettük az órákat, és hagyta, hogy puskázzunk. R. nénit ósdi, tyúkanyós módszerei miatt sorolták volna hátra.

Attól tartok, bele kell nyugodnunk, hogy a tanári munka mérhetetlen, számokkal ki nem fejezhető. Ami nem jelenti azt, hogy nem minősíthető. Leginkább tanítványaink minősítenek bennünket. Ez persze nagyon szubjektív, de ha egy tanárról összesítenénk több év több tucat diákjának a véleményét, abból eléggé reális képet kapnánk.”

 

· · · ◊ ◊ ◊ · · ·

pb

07 Már 2014

A szakirodalom által annyit emlegetett “portfólióbörtönbe” kerültem, sok más társammal együtt.

· · · ◊ ◊ ◊ · · ·

nyulas

01 Már 2014

Nagyon vastag téli pulcsik és dzsekik elrakása, bakancs és csizma kitömködése és dobozába süllyesztése, vastag sálak, sapkák kimosása, szakadt, színehagyott cuccok leselejtezése, ablakpucolás és a konyhabútor lemosása – máris mennyit tettem a tavasz közeledtével, pedig még csak fél napja köszöntött be! De a napfényben láthatóvá váltak az eddig rejtett részek is, és minden tisztaságot, megújulást kíván. Szívem szerint már kitenném a muskátlikat is.

Mindenesetre a fatojások és fanyulak felkerültek a barkaágakra, és “készítettem” ajtódíszt is.

 

· · · ◊ ◊ ◊ · · ·

március

01 Már 2014

Tegnap összeszámoltam, hogy melyik osztállyal mennyi órám lesz még az évben, mi fog még beleférni a tananyagba – és megdöbbentem. Pontosabban a frász tört ki. Van olyan osztály, akikkel kevesebb mint húsz órám lesz, mert a dupla óráim rendszerint olyan napokra esnek, amikor szünet lesz, érettségi és így tovább. Azaz hétfők és péntekek nagyrészt.

Ráadásul most lesznek az országos versenyek döntői, intenzív hét más órarenddel, előrehozott érettségik, kompetenciamérés, pünkösd, az erdélyi cserekapcsolat viszontlátogatása, amelyek megint csak hiányzást fognak eredményezni.

Ahogy néztem, a március az egyetlen hónap innen kezdve, amelyen teljes hetek vannak, most lehet még belehúzni. Innen kezdve már felgyorsulnak a dolgok.

Hello Március, hello Tavasz, hello ÉLET!

· · · ◊ ◊ ◊ · · ·

Legutóbbi hozzászólások
Archívum