kicsik

Ma életemben először együtt tornáztam egy volt tanítványommal. Túléltem, sőt, nagyon kellemesen elbeszélgettünk, de rendkívül zavart, hogy izzadtan, és bénán látott, melegítőben….

….ezek a flessek a legrosszabbak. Mikor elhangzik valami, amiről eszembe jut, bevillan, és kényszerítenem kell magam, hogy ne gondoljak rá, mert épp óra van, meg viselkedni kell….aztán felhangzik valami a rádióban, és zokogásban török ki a konyha közepén, és átkozom azt a napot…

…. a másik meg, ez a nekiszaladni a világnak-érzés, ha kisüt a nap. Hogy mindent rendbe kellene tenni, kitakarítani, selejtezni, ültetni, festeni, parkettázni, mindent, amit csak lehet, de gyorsan.

nem normális egyik állapot sem, ebben biztos vagyok. Túl nagy az érzelmi ingadozás.

2 thoughts on “kicsik

  1. Igen, a túl nagy ingadozások jócskán megviselik a szervezetet, a lelket, a valónkat.
    Mintha az életünk erre is jó lenne: valami egyensúlyt teremteni, amiben kellemesen érezzük magunkat.
    Más: életem egyik legnagyobb (és bevallom, meglepően JÓ) élménye lett, amikor a volt tanítványom lett a főnököm. Kölcsönös tiszteleten alapuló munkakapcsolatunkat még egyfajta baráti szál is színesítette hamarosan.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.