január

28 jan 2014

Azt hiszem, hogy az idei lesz az első tél, amelyen egyáltalán nem látok majd havat.

Pedig kellene, mert azt a kegyelmi állapotot, időn kívüliséget, mikor szakad a hó, én semmi mással nem tudom helyettesíteni.

És még mindig január van, december 21-e óta január van, áll minden, nincs keringés, nincs mozgás, dinamika – mintha egyszerre fagyott volna meg a világ.

Rosszul vagyok ettől a szürkeségtől.

· · · ◊ ◊ ◊ · · ·

allezusammen

26 jan 2014

Kijavítottam 185 darab felvételi dolgozatot, majd egész héten fizi(k)oterápiás kezelésre és gyógytornára jártam, (ez így lesz még február végéig) továbbá meghoztam azt a döntést, hogy nem jelentkezem minősítőnek – így a hétvégére igen csak leamortizálódtam, és most sem jobb.

Megnéztem ráadásul az Augusztus Oklahomában című filmet, ami tényleg jó, mindent megbocsátottam Julia Roberts-nek, és közben azon gondolkodtam, hogy ez pont az a filmbeli szituáció, amelyet jobb nézni, mint benne lenni….

Mindenesetre holnaptól nekikezdek a portfólióírásnak, ahogy összeszámoltam, kb. 130 oldal, amit meg kell írni, plusz a szkennelések és a többi ….. mondjuk úgy, hogy “melléklet”.

Nem kezdődhetne inkább most a hétvége?!

· · · ◊ ◊ ◊ · · ·

amerikai botrány

26 jan 2014

Időnként meglepődöm, hogy milyen semmi kis filmeket jelölnek az Oscarra. Főleg, egy ilyen erős filmes évben, mint a tavalyi volt – és a Tizenkét év rabszolgaságot, a Captain Phillips-et, és A nő-t még nem is láttam.

Ilyen túlértértékelt film az Amerikai botrány is.Persze, tökéletesen ábrázolja a hetvenes-nyolcvanas évek Amerikáját,  (bár szerintem az 54-et semmi sem múlja felül) Christian Bale és Jennifer Lawrence most is jók, van csavar is a történetben, de ugyanezt már láttuk más filmben.

“Az ember azt hiszi el, amit el akar hinni” – ahogy fogalmaz Amy Adams (Sydney, Edith karaktere)  – és ezzel ki is mondatik a lényeg, ez a világ az illúzióra épül, ez mozgatja, és kilépni belőle csak az átlagember világába lehet, beleolvadni ebbe a szürkeségbe, mint mondja Bale (Irving Rosenfeld)  – mert “igazából csak ez van, nincs fekete és fehér”.

Jó film, szórakoztató, de nálam nem az újranézős kategória.

 

 

· · · ◊ ◊ ◊ · · ·

szalagtűzés

25 jan 2014

Csak ülök a gépnél, és mindenfélébe beleolvasgatok: portfóliókészítés, hajnövesztési tanácsok, tüntetési beszámolók. Közben ezüst körömlakkal festem be a sosem használt nagy és kerek fülbevalót, amely a szalagavatói felsőhöz lesz kiegészítő – legalább használom valamire. Nem megy nekem ez a szalagavatózás. Hol nincs megfelelő fekete boleróm, és a meglévő hófehéret akarom befesteni, hol platinaszőkére festem miatta a hajamat, majd pedig előtte vissza, szétégetve teljesen azt, vagy épp annyira nem foglalkozom vele, hogy elkések róla, mert túl későn (nagyon későn) kezdek rá készülődni…

Idén már augusztusban vettem egy alkalmi felsőt, de tegnap felpróbálva borzalmas volt, így ma adtam egy esélyt a budakalászi nagy turkálónak és sikerült is négy kiváló felsőt összeszednem, holnap végigpróbálgatom a meglévőekkel, és döntök. Hálistennek a hajam rendben lesz, és most úgy tűnik, talán még az oly nagyon vágyott konty is összejön….mert annak ellenére, hogy majdnem tizenöt évig volt hosszú hajam, nincs egy fotó, amely ezt igazolná….csak a rövid hajas szalagtűzős korszakból maradtak fenn fotók, azok pedig rémesek. Rémes ez az egész szalagtűzés is, amikor kb. ezer ember bámul, amíg végiglejtünk egyedül (!) a színpadon, majd pedig a tömegnek hátat fordítva feltűzzük a szalagot – minden képen mindenképpen csak a fenekünk és a hátunk látszik….rémes egyszerűen.

Ha nem attól a stressztől halok meg, amikor azon drukkolok, hogy ne essek orra a színpadon, akkor ott a fenékprobléma….

Csodálatos érzé egyébként, ha egy-egy diák felkér a szalagtűzésre – mindezek ellenére. Megható, és örömmel tölti el az embert, valamint arról is mindig meggyőződhetek, hogy mennyire nem ismerem jól az embereket. Nagyon kevés volt az olyan eset, amikor az kért fel tűzni, akire tippeltem volna.

Nagy csalódások szoktak ilyenkor megesni, mindkét irányban, nem egyszerű időszak ez egy tanár lelki életében, sok stresszel, rágódással jár….

· · · ◊ ◊ ◊ · · ·

one (wo)man show

23 jan 2014

Tanárként én mindig is úgy gondoltam, hogy nemcsak a szaktárgyi órákat kell kiválóan megtartani, hanem azt is el kell tudni érni, hogy a diák kellemesen érezze magát, amikor részt vesz rajta, nevessen sokat, legyen boldog. Épp ezért rengeteget poénkodtam mindig, és csak mostanában kezdtem magamon érezni azt, hogy már akkor is  poénkodok, amikor semmi kedvem nincs hozzá – gondolván ezt várják el tőlem, ez hozzátartozik a rólam kialakult képhez.

Egyszerűen belefáradtam az állandó viccelésbe, harsánynak kezdtem érezni azt, ami előtte csak vidámság volt.

Megerősített ebben az, hogy  nem minden osztály vevő a fentebbire, és ha az ember azt érzi, hogy egy osztály nem érez rá a humorára, illetve sokszor nem is érti azt, akkor hajlamosabb először még jobban ráerősíteni erre a vonalra, mert mindenki magában keresi először a hibát. Könnyen kitalálható a végeredmény: az ember görcsös lesz, ráfeszül, és végül megutálja magát a tehetetlenségéért.

Pedig lehet, hogy csak nem kompatibilisek egymással, és egy másik emberrel ők is, én is kiválóan működnénk együtt.

Ekkor az ember megrázza magát, lélekben feladja, majd  megpróbál ismét önmaga lenni.

· · · ◊ ◊ ◊ · · ·

mud

22 jan 2014

Nem értem, hogy mostanság miért csinálnak ennyire hosszú filmeket az alkotók? Miért nem működik jobban az egészséges arányérzék, a kevesebb több-elve az utolsó vágásnál?

Itt van például a Mud, ami a férjem szerint az utóbbi hónapok legjobb filmje. Sajnos én untam, túl hosszúra nyúlik az a rész, amíg egyáltalán elindul valami, egyszerűen elfáradok a figyelésben, a várakozásban. A Stand by me-re hajazó motívumok, a naiv, természeti lény kissrác, és az ő felnőtt megfelelője is ismerős sok helyről, a szerelem miatti elbukást, a szükségszerű csalódást is láttuk már. Szépek a folyóról készült felvételek, de hogy a film a folyó lassúságát hivatott megjeleníteni?

Sajnos,nekem túl hosszú lett, közben elveszett a varázs.

· · · ◊ ◊ ◊ · · ·

Nem tudom, ki hogyan van vele, de én MINDEN ajánlott levéltől a frászt kapom, a tértivevényesektől meg azonnal atomjaira hullok szét. Megtanultam a leckét, egyik sem jelent semmi jót, minden ilyen levél csak bajt hoz, újabb sok időt  időt, idegsejtet és még több pénzt fog elvinni az életünkből. Félve kukucskálok a postaládába, hazatéréskor, és csöndben mormolok hálát, ha aznap nem vár semmi ilyesmi.

Viszont egy dologgal nem tudok mit kezdeni. Azzal, hogy az ember bármennyire is meg szeretné ismerni a “végzetét” mihamarabb, lehetőleg azonnal, rohanva a postára  – nem teheti, mert ajánlott levelet átvenni csak másnap reggel kilenctől lehet, hiába lenne nekem még nyolc órám aznap, hogy felvehessem a postán! Egyem a kefét másnapig, de miért? Miért van ez így?

· · · ◊ ◊ ◊ · · ·

17 jan 2014

Most minden olyan sötét, lehúzó, és ingoványos az út.

Sehol a fény.

 

· · · ◊ ◊ ◊ · · ·

keserű

16 jan 2014

Saját magamat is meglepnem tegnap, mikor arra a kérdésre, hogy “kérsz-e keserű csokit?”,  sikerült azt válaszolnom, hogy “bocs, nem!, mert az élet úgy is olyan keserű!”

No comment.

· · · ◊ ◊ ◊ · · ·

Túl könnyen hagytuk magunk mögött az ünnepek világát, túl gyorsan kellett visszarázódni, és túl sok mindennel kellett végezni a héten – elfáradtam, ismét lemerültek a feltöltött lelki akkumulátorok.

Hétfőn este ötig tehetséggondozás, kedden félévi beszámoló elkészítése, szerdán gyógytorna, (sokkal jobban bírtam, mint gondoltam) csütörtökön megkezdődtek az osztályozó konferenciák, pénteken lippi Kecskeméten adott elő egy IBUSZ-konferencián, én pedig átpakoltam a nappalit, hogy  legyen valamiféle “dolgozósarkam”, és ne kelljen a szoba másik végébe vágtáznom egy papírral, könyvért, hanem a kezem ügyébe essen, szombaton a portfólión sokkoltam magam és megkaptam a felkérést arra, hogy jelentkezzek minősítői tanfolyamra, ma gerincpárnát vettünk, este megnéztük az About Time című filmet, (mindenkinek ajánlom, végtelenül bájos, kiváló angol humorral) kijavítottam kb. húsz dolgozatot, összeállítottam a hetet, és estére kidőltem.

Most kellene, hogy kezdődjön a hétvége.

Helyette lesz minden nap osztályozó ismét, szombaton pedig írásbeli felvételi, majd vár kb. 100 dolgozat, hogy kijavítsam, és még egyszer ennyi, hogy felüljavítsam.

Közben meg zokogok ezen, mert se Lujziról, sem Marci kutyáról nem fogunk megtudni soha semmit, hogy ki dobta ki az utcára, miért, mennyit éhezett, milyen fájdalmai voltak, (nagyok, mert Lujzi például majdnem megvakult, méreggel kellett kezelni a szemét…) és mi történt vele, hogy sokáig rettegett mindentől, Marcit pedig még mindig nem lehet magára hagyni. Épp erről beszéltem lippinek a héten.

· · · ◊ ◊ ◊ · · ·

újra munka

05 jan 2014

Vége az extra hosszúra nyúlt téli szünetnek, holnaptól ismét munka – nyolctól ötig tanítok.

Már most azon stresszelem magam, hogy fogok holnap reggel hatkor felkelni.

Ma főpróbát tartottam, háromnegyed hétkor még az ágyban agonizáltam.

Mi lesz itt holnap?!

· · · ◊ ◊ ◊ · · ·

pb

05 jan 2014

Lehet, hogy másnak teljesen evidensek ezek a projectbook-ok, én tegnap találkoztam velük először a Tescóban, ahol féláron voltak most kaphatók, így vettem egyet. Szinte azonnal beleszerettem, ma egész délelőtt ezzel szórakoztam, így most már együtt van mind a tizennégy, amit csinálok.

Szépek, színesek, és azonnal megtalálok mindent!

· · · ◊ ◊ ◊ · · ·

javítások

04 jan 2014

Egy órája fejeztem be Jonathan Franzen másik nagy regényét, amelyet időben jóval hamarabb írt, nálunk viszont jóval később jelent meg, mint a Szabadság. A Javítások is családregény, mint a Szabadság, de míg ez az igazi családregény, a mikrovilág, addig a Szabadság a makro, a széles társadalmi kontextusba ágyazott tökéletesség. A Szabadság elementáris erejű, szinte kiszakít az időből, a Javítások pont az időt érzékelteti, itt van idő minden apróságra. A Szabadság brutális, minden szereplő ellenséges, a Javítások világa csöndesebb, szerethetőbb figurákat teremtett Franzen.

Többször felmerült bennem olvasás közben, hogy ezek a szereplők tényleg élnek, de minden másodpercben rá is kontráztam, hogy milyen élet ez valójában?
Pedig csak úgy élnek, mint bárki, te vagy én is lehetnénk, és ez iszonyatos benne.

Mégis szeretem ezt a szerzőt, mert sosem veszi el a reményt, hogy minden megváltozhat, a szabad akarat által.

Miközben porig sújt minden mondata, mégis nagykorúként kezel, és örök optimista – bízik az emberben.

· · · ◊ ◊ ◊ · · ·

szumma

01 jan 2014

Idén nem írok hosszú összegzést. Tavaly írtam, nagy elhatározásokkal, pontos tervekkel – aztán mindet felülírta az élet. Illetve a halál. Apa halála június 13-án. Aztán már mindent ez határozott meg. A nyarat, az első születésnapot nélküle, az első halottak napját, amikor már hozzá megyünk ki a temetőbe, az autója eladását, az első karácsonyt és szilvesztert. Hamarosan jön majd a névnapja, a szülinapja, aztán az első évforduló – sokat fogunk még szenvedni ebben az évben is, egyelőre birkózunk a hiányával. 

Így nincs is nagy kedvem végigolvasni a tavalyi évet, pedig mindig megteszem ilyenkor. 

Most csak pár dolgot emelnék ki. 

Csináltam medvehagymás pesztót, kandírozott ibolyát, eszméletlenül hosszúra nyúlt a tél, és égetett végig a nyár, (annak ellenére, hogy az évszázad leghidegebbjét jósolták) most sem jutottam el a befizetett út ellenére sem Londonba, Brüsszelbe pedig már én nem mentem, ellenben Erdélybe igen, felvettek egy kreatív írás kurzusra, amit abbahagytam, eszméletlenül sokat szenvedtem mindenféle apróbb testi nyavalyákkal, emelt szintű érettségiztettem és megnyertük a Bolyai Országos Magyart, megjelent első szakmai cikkem, a sok látott film ellenére csak egyet találtam, amit megnéznék még egyszer, (Szent Lajos király hídja) de annak is irodalmi alapja van, egy könyvet olvastam, amely hatást gyakorolt rám, ez pedig a Franzen-féle Szabadság volt, de fontosnak tartottam a Bagdy Emőkéét és a Polcz Alaine-ét is. Megtaláltam a jelmondatomat, (“légy nagyvonalú a kicsinyessel, mert ő rá van szorulva”) jártam orchideakiállításon, lett új pápánk, aki nekem is elfogadható, s akinek elhiszem mindazt, amiről beszél, képes megnyitni az én lelkemet is, és végre megtaláltam azt a stílust, amely közel áll hozzám, s melynek alapját főleg a bézs, a fehér, a barna és a púderrózsaszín képezi, s úgy hívják: vintage. 

Örültem, hogy ezt Zsuzsi fodrász divatbemutatóján meg is mutathattam. 

· · · ◊ ◊ ◊ · · ·

köszöntő

01 jan 2014

Kányádi Sándor: Csendes pohárköszöntő újév reggelén Nem kívánok senkinek se különösebben nagy dolgot.Mindenki, amennyire tud,legyen boldog.Érje el, ki mit szeretne,s ha elérte, többre vágyjon,s megint többre. Tiszta szívbőlezt kívánom.Szaporodjon ez az országEmberségbe’, hitbe’, kedvbe’,s ki honnan jött, soha sohane feledje.Mert míg tudod, ki vagy, mért vagy,vissza nem fognak a kátyúk…A többit majd apródonkéntmegcsináljuk.Végül pedig azt kívánom,legyen béke. – Gyönyörködjünk még sokáiga lehulló hópihékbe’!

· · · ◊ ◊ ◊ · · ·

Legutóbbi hozzászólások
Archívum