csönd és nyugalom

Mostanában kezdek visszatérni ahhoz, aki olyan harminckét évesen lehettem, mikor annyi rohanás, kapkodás után rájöttem, hogy nyugodtan is lehet tanítani. Ehhez viszont az kell, hogy ne töltse ki minden percemet és gondolatomat az, hogy mit kellene és hogyan.Ez az, amit sosem fog megérteni egy átlagember, aki szerint egy tanár húsz órát tanít, aztán vége a napjának, meg ott a jó hosszú (hat hét egyébként) nyári szünet. Sosem fogja megérteni, hogy egy tanár akkor is dolgozik, amikor este felhívja a szülő, meg este tízkor még beszélget a gyerekkel, aki kétségbe van esve, mert a szülei válni akarnak,akkor is, amikor csak bámul valamit, és közben töpreng, merre kellene tovább fejlesztenie egy-egy megkezdett modult.

De, ehhez viszont kell az, hogy igenis legyen olyan időintervallum, amikor tényleg pihen, legyenek hétvégéi, és akkor ne társadalmi munkázzon, színdarabot tanítson be, vagy épp próbaérettségiket írasson – mindezt a szabadidejéből. 

Fáradtnak érzem magam, így minden alkalmat megragadok a pihenésre, próbálom egyre inkább kiiktatni a hétvégi munkákat az életemből, és esténként csak az órakattogást hallgatni, csöndben és nyugalomban. 

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.