hetedik és nyolcadik

Tegnap töltötte be a blog a hetedik évét, és lépett át a nyolcadikba, és én rendes, jó szokásom szerint megint elfelejtkeztem róla – így ez most pótolom. Remélem, még sokáig megmaradunk így, együtt. 

A mai nap ismét felvágták a fogamat, ez immár a két és feledik hét, mióta ezzel kínlódok, és a tüszős mandullagyulladással együtt a harmadik, amit végigszenvedtem. 

Pontosan az az időszak, amióta elkezdtem az életmódváltást, és mióta szedek mindenféle vitamint, általános immunerősítésre, hajnövesztésre, stb. 

Férjem szerint jobb állapotban vagyok, mint tavaly ilyenkor, (milyen lehettem vajon akkor?!) de hiába változtatom meg az életmóddal együtt a gondolkodásomat is, egyelőre csak a betegségek jönnek. 

Amit szerinte meg kell tanulnom, az a konfliktuskerülés – és tudja, hogy nekem ez a legnehezebb. Mert én olyan vagyok, mint Zsandark, ha úgy hiszem, hogy igazam van, akkor meg  is védem azt. 

Csak mindig elfelejtem, hogy már fizikailag nem bírom a sok frontos harcot, és a mostanában divatos harcmodort sem – én nem akarom eltiporni az ellenfelemet, csak meggyőzni. Mivel optimista vagyok, ugyanezt tételem fel másokról is. 

S tényleg eláll a lélegzetem, torkomra fagy a szó, mikor kapom a gyalázkodó leveleket, melyben a megsemmisítésemre tesznek utalást – és belebetegszem. 

Tegnap például egy nyugdíjas néni kötött belém, és közölte, hogy a profilképem alapján ötven x lehetek, és inkább a nyugdíjjal foglalkozzak, húzzak már a tanításból. Sosem beszéltünk előtte, csak neki nem tetszett, hogy nekem vannak elfogadható részek a portfólióban, így a legkönnyebb, legaljasabb, legprimitívebb támadási felületet választotta –  a külsőt, a kinézetet. Hadd fájjon, üssük csak! 

Elhiszem, hogy nem vagyok top formában, de azért ötven x-nek nem nézek ki, szerintem…..

Ezeket untam meg, a netes trollkodást minden formájában, a kisember legegyszerűbb kielégülési formáját. 

És ugyanezt a valós életben is. A mindenáron győzni akarást, a mindenkinél többet tudást, a hétköznapi agressziót, annak minden formáját. 

A magamét is. A pofavágásaimat, a visszaszólást, ha valaki támad – tényleg miért legyek én is olyan, mint ő? 

Annyi nemes és jó embert is látok magam körül, akik példaképül szolgálnak nekem. Mint a kollégám, aki mind emberként, mind tanárként, mind nőként etalon a számomra, és aki még most is, hatvan évesen úgy iskoláz le minket mindenben, hogy csak ámulunk! 

Csodálatos ember – olyan akarnék lenni, mint ő! 

4 thoughts on “hetedik és nyolcadik

  1. Szia!
    A legfontosabb, szerintem, hogy szeressed Magadat olyannak, amilyen vagy, ne akarj más lenni. Nem leszel boldogabb, ha megpróbálsz kibújni a saját bőrödből, és csalódások érnek amiatt, mert úgy érzed, nem változik semmi. Ragaszkodj magadhoz és néha legyél "hárommajom"! Mindenesetre drukkolok, hogy így vagy úgy, de mielőbb megbékélj magaddal és akkor a világgal is sikerülni fog!

  2. na szerintem az asszertív kommunikációt kell megtanulnunk, nem a konfliktuskerülést…azzal, hogy elkerülöm, nem oldottam meg..max akkor, ha buddha-macskaként leszarom üzemmódba kapcsolok…..mert ha nem, akkor semmi más nem történik, mint megnézzük annak a bizonyos pacinak a másik oldalát :)…ráadásul ha az ember lánya alapjáraton nem konfliktuskerülő, akkor ha ezt magára kényszeríti sem fogja jobban érezni magát, hisz akkor meg jön az a bizonyos " nem álltam ki magamért" szar érzés 🙁

  3. Nagyon drukkolok, hogy vége legyen ennek a "betegeskedő" időszaknak és a fogaid is rendben legyenek!
    A nénivel meg egyáltalán ne foglalkozz, az ilyen bunkókkal nem érdemes felvenni a kesztyűt, mert "Ne vitázz hülyékkel, mert lehúznak a szintjükre aztán legyőznek a rutinjukkal". 🙂
    A kolléganővel kapcsolatban pedig van egy tippem, hogy ki lehet. 😉

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.