október

30 Sze 2013

Már csak alig két óra, és itt a kedvenc hónapom – az október. Jönnek a még szép meleg napok váltakozva a több napos esővel, a bágyadt napsütés, ahogy megcsillan az ezerszínű leveleken, jön a sütőtökök, a forró csokik, a finom teák, a sálak, és a csodálatos krizantémok ideje! 

· · · ◊ ◊ ◊ · · ·

· · · ◊ ◊ ◊ · · ·

csendélet

29 Sze 2013

· · · ◊ ◊ ◊ · · ·

helyes út

27 Sze 2013

Pedig csak néhány “szabályt” kellett volna betartania. Nem meghízni, nem levágatni a haját, nem megvenni mindig a hirtelen megtetsző dolgokat,melyek később semmihez sem illenek,  hetente háromszor sportolgatni valamit, jó modort tanulni, kellemesnek, kompromisszumkésznek mutatkozni, a családot előtérbe helyezni, nem érzelmi alapon hozni a döntéseket, megtanulni legalább egy idegen nyelvet kiválóan, megtervezni az életutat, anyagi tartalékot képeznie. 

Ezek a legegyszerűbbek, de ez sem ment. Megbukott? 

· · · ◊ ◊ ◊ · · ·

Keti Bredsó

23 Sze 2013

Egyszerűen zseniális a nő, igazi stílusikon, a használt és újrahasznosított ruhák királynője. 

Bár, ilyen lennék én is ötven-x évesen! Csodálom. 

· · · ◊ ◊ ◊ · · ·

hagyaték

22 Sze 2013

Szokom a csöndet, fülelek valami zajra, reménykedem, hogy legyen végre egy kis nesz. Nem voltam egyedül már régen, évek óta férj, kutya, macska ….most meg senki, semmi. Férj kutyával mamámnál, (mennek holnap kontrollra) macska meg anyósnál, én meg vissza, egyedül, vonaton – holnap szülői értekezlet, bizonytalan lett volna, hogy visszaérek-e avagy sem. Jöttem hát, társam Szécsi Noémi Nyughatatlanok-ja, s egyben álcám, menedékem is, mikor antiszoc lényem előtör. Erőt veszek magamon, hogy ne húzódjak vissza, keressem a társaságukat, de nem megy mindig, s a vonatozás sosem volt kedvencem. Mondhatni utálom ezt is, a buszozást is, egyedül az autózást bírom hosszabb távon, de azt is nehezen. Talán mert utazni nem szeretek. Nem is, inkább az utazásig tartó utat rühellem, félek az ismeretlentől, és semmi kedvem azon stresszelni, hogy mit hagyott itthon, van-e ott tiszta törülköző, tudok-e majd aludni…és így tovább. 

Nem szeretem mostanában a mást, a szokatlant – idegesít. Meg mindig rájövök, hogy itthon a legjobb. 

Legtöbbször máshol pocsék a kaja, drága, koszos a wc, és a várva várt program is unalmas, köze sincs ahhoz, amit vártam, elképzeltem. 

Kevés a lelkesedés most bennem, ami így, a hagyatéki tárgyalás után, érthető is. Képtelen vagyok felfogni, mi köze van az államnak az apám és én örökségéhez, miért szól bele és vág meg súlyos pénzekre bárki is?! 

Még jó, hogy a haláladót már eltörölték, így is a rosszul leszek, ha rá gondolok. 

S miközben sorolja, nézni a mérhetetlen gazdagságot, ami körülveszi….festmények, porcelánok, bőrgarnitúrák, rokokó és barokk bútorok…ehhh. 

Előttem még az autó és az utánfutó átíratása, majd eladása – ebben maradtunk végül anyával, jobb, könnyebb lesz neki így – szerencsére a téesz a földek bérbevételével tíz évre előre megoldotta a gondom. 

Mit kezdtem volna még azokkal is? 

Azt sem tudom, hogy hol keressem őket. 

Jelentkeztem kreatív írás tanfolyamra, (tanároknak ingyenes lenne) lippi pedig már lefoglalt egy brüsszeli városnézést karácsonyi vásárral december 14-ére. Reggel megyünk, este jövünk. 

Röhej, hogy kettőnknek annyi az útiköltség, mint haza mamámhoz a benzin. 

Már megint hosszú haj fétisem van, elhatároztam, hogy júniusig nem vágatom le – megint ilyen akarok lenni. 

· · · ◊ ◊ ◊ · · ·

fa

18 Sze 2013

Hiányzik a régi fa, amit tavaly kivágtak a 103-as elől…mikor tanítani kezdtem, még növendék volt csupán. Mintha aranyból lett volna, mikor rásütött a nap.

· · · ◊ ◊ ◊ · · ·

zombie

16 Sze 2013

Azt érzem, hogy egy “zs”-kategóriás zombie filmben vagyok szereplő, és folyton harapdálni akarnak, és már nem tudom, meddig bírom elhárítani a támadásukat – és közben sehol egy zombievadász …

· · · ◊ ◊ ◊ · · ·

rózsa

16 Sze 2013

Vajon mennyire ismert már akkor az a kolléga, akitől évekkel ezelőtt halvány rózsaszín porceláncsészét kaptam ajándékba, azzal az indoklással, hogy bár kívülről nem így tűnik, de valójában mégis ilyen vagyok? 

S bennem miért csak most tudatosul ez? 

· · · ◊ ◊ ◊ · · ·

öt perc a parkban

11 Sze 2013

· · · ◊ ◊ ◊ · · ·

púderrózsaszín

08 Sze 2013

Nem megy azért olyan egyszerűen az év-és újrakezdés, mint gondoltam, olyannyira nem, hogy a hétvégére már a körülöttem forgó szobáig is eljutottam. 

Nagyjából hétfő reggel, az évnyitó napján kezdődött az a fejfájás, amitől se jobbra, se balra nem tudtam fordítani a fejem, hányingerem volt, meg is fáztam kicsit, szombat reggelre pedig már olyan magas volt az én mindig stabil 120/80-as vérnyomásom, hogy ringlispílnek éreztem magam körül a szobát…

Megint elkövettem ugyanazokat a hibákat, amelyek szerintem a tanár-létre abszolút jellemzőek: a koránkelés, (ezzel sokat nem lehet kezdeni) a napközbeni nem ivás, miközben a szervezetem a nyáron hozzászokott a folyamatos pótláshoz, össze-vissza ettem, nem hordtam a szemüvegemet, és halálra idegesítettem magam az évkezdés minden adminisztratív és egyéb – tőlem független – nyűgével. 

Tetézte még ezt a reggel hétkor 7-8 fok, majd 10-kor már 19, 15 órakor pedig 28 fok, aminek felöltözni igazi kihívás, és ez alatt nem a rétegességet értem, hanem a cipőt…a lábat, amelyről a legkönnyebb felfázni.

Mivel állandóan rohantam, állandóan meg is izzadtam, és közben döntöttem magamba a kávét, ami a suliban nem az a kis lájtos 3in1 vacak, amit itthon, nyugodt körülmények között iszogatok, hanem méregerős, savas, igazi tömény, szívet kicsináló koffeinbomba – ezt nélkülözöm kell.

Tehát, én ezeket hozom fel okként, és így, összeszedve elég soknak tűnik. 

Még mindig baromi nehéz reggelente megennem bármit is, ellenben ha nem teszem, akkor az első óra végére úgy esik le a vércukrom, hogy azt érzem: mindjárt elájulok. 

Nehéz minden este kiválasztanom, hogy másnap mit akarok felvenni, és tartani is ahhoz magamat, nem felpróbálni még öt szettet reggel, hogy végül a hatodik mellett döntsek, de akkor már fél órát elcsesztem erre. 

Kínzás esténként másnapra szendvicset csinálni, vagy salátát, vagy épp előkészíteni a másnapi ebédet, vagy épp csütörtökig kitalálnom, hogy mi legyen a hétvégi ebéd, és kétféle “menüsort” összeállítanom.

Nehéz, mert minden tervezést, előregondolkodást kíván, én pedig inkább a tűzoltásban vagyok jó. 

Mondhatnám úgy is, hogy kiválóan elhárítom azokat a “katasztrófákat”, amelyeket én idéztem elő.

Ez pedig  kogníciót, másféle mentalitást kíván, sokszor ellentéteset az enyémmel, de tudom, hogy ha nem egész életemben a megúszásra akarok csak játszani, akkor el kell sajátítanom. 

Arról nem is beszélve, hogy a fentebbiek jelentősen megkönnyítik az életet, mikor egy-két hónap után már rutinná váltak. 

Ezen könnyítés okán írok fel most már mindent, válaszolok csak arra, amit kérdeztek, (és nem zúdítok a másikra információözönt, amivel semmit sem tud kezdeni) megtartom magamnak, ha valami plusz információval rendelkezem, hogy ne mindig én akarjak a legokosabbnak tűnni, hagyom, hogy a másik is nyerhessen. 

Nekem igazából semmibe sem kerül, (leszámítva az egómat) ő pedig jól érzi magát tőle. 

Most először egy évre előre beírtam minden eddigi információt a határidőnaplóba, van szép kis táblázatom, amelyben hónapokra előre ott vannak az irodalom-,nyelvtan órák, tehetséggondozás-,osztályfőnöki-, munkaközösségi-,szakkör-, fakultáció-,iskolai élet eseményei – természetesen azok, amelyek tervezhetőek. 

Kicsit meg is rémít látvány, amikor ránézek, mert egyszerre rengetegnek tűnik, szinte tornyosulnak előttem…

A héten még kirándulni is voltam a Belvárosban. Részt vettem egy BeyondBudapest sétán a fényűző Pestről, ahol megelevenedtek előttem a 19-20. század arisztokratái, irodalmi és történelmi alakjai, majd pedig tizenhat év pesti lakosság után, melyből tizenegyet a Zsinagóga szomszédságában töltöttem, eljutottam a Zsinagógába is. Nem hittem, hogy ennyire lenyűgöző és egyben megrázó élmény lesz, biztos voltam benne, hogy nekem már semmi újat nem fognak tudni nyújtani – ezzel szemben olyan kicsinek éreztem magam belépve, mint egyetlen másik templomban sem, csak talán az egri bazilikában. 

Nagyon tetszett, hogy ez a “gyülekezet háza”, így lehet benne hangosan beszélgetni, ettek, ittak az emberek, minden kérdésre válaszoltak, és leginkább ön ironikusak, ők nevetnek a legjobban önmagukon.

Másfél óra után pedig az udvarról még régi lakásunk erkélyét is láthattam, és a régi legjobb pirított tésztás kínainál ebédeltünk. 

Nagy öröm volt az is, hogy kis osztályom kortárs színdarabot választott a szülői bemutatóra, (Tasnádi Rovarok-ját) ez jólesik a lelkemnek, épp mint az is, hogy tegnap ötezer forintért hét darab felsőt sikerült vásárolnom, csipkéseket, vintage-okat, fodrosokat – gyönyörűek. 

Egyre inkább összeáll az alapruhatáram, és egyre inkább a fehérek, bézsek, barnák, ekrük alkotják. Ja, és ennyi idősen kezdem megszeretni a fodrokat, hollokat, különleges szabásokat….remélem, azért hatvan éves koromra nem leszek hollywood-i nagyi, aki csak rózsaszínben hajlandó járni.

Bár, ez a púderrózsaszín felső nem sok jót ígér….

· · · ◊ ◊ ◊ · · ·

Legutóbbi hozzászólások
Archívum