marlenblog

papucs orrán pamutbojt

24 augusztus
0Comments

egy kép

Elmúlt hát  ez is. Az első  szülinap apa nélkül. Az első úgy, hogy nem kiabált be a telefonba, mikor anyával beszéltem, hogy “pusziiiiiiii!”…ép ésszel kibírni nem lehet, hát próbálok nem gondolni rá. Elmenekülök a városból, ne legyen családi ünneplés, mert a fogalom már úgysem azt jelenti, amit régen. Nincs torta, csak jelképes ajándékok, csöndben, minden felhajtás nélkül az erdőben vagyunk kettesben. Visszaviszem lippit a gyerekkorába, kisvasutazunk, sétálunk a Mátrában, megebédelünk egy kisvendéglőben, szétnézünk a Kékesen, sokat fotózunk. 

Végre van igazi közös képünk is. 

Szeretem, ahogyan ezen a képen rácsodálkozunk a világra. Hogy boldognak látszunk rajta.Rajtam például nem látszik, hogy mit gondolok arról, ami körülvesz. Nem látszik a csalódás, a düh, az agresszivitás, hogy számtalanszor átvertek már, és még mindig reménykedem abban, hogy egyszer csak történik valami, és helyreáll a rend a fejekben és a szívekben is.Ez annyira nehéz. Tizenöt éve tanítok hősökről, hétköznapiakról is, magam pedig nem merek azzá válni, hiába tudom, hogy utálni fogom magam érte. Így szimplán csak szeretem, hogy a kép megragadta az örökkévalóságnak azt, ahogyan két ember egy boldog pillanatban egyesül.Remélem, apa is látja valahol, és örül neki. 

 
No comments

Place your comment

Please fill your data and comment below.
Name
Email
Website
Your comment