végre az utolsó nap ebből a gyűlöletes hónapból

Telnek a napok, lelkileg az egyik rosszabb, mint a másik kategóriába esnek. A gyászhírt követő teljes sokk, tagadás, majd a temetésig tartó kontrollált szakasz után jelenleg a bűntudat, a gyászreakciók szakaszában vagyok. Váratlanul és teljesen szabályozhatatlanul tör elő a sírás, a düh, vagy épp a tehetetlenség érzése, nem tudom az indulataimat visszafogni, leginkább mindent és mindenkit utálok, akinek kicsit is jobb, mint most nekem. Lassan tudatosul, hogy ez végleges és visszavonhatatlan, hogy bármennyire is szeretném, ő már nem fog visszajönni, és SOHA TÖBBÉ nem láthatom, és nem találkozhatok vele. 

Közben nyomaszt a bűntudat, hogy nem vettem komolyan a panaszait, utólag mindenki azt hiszi, hogy összeállt a kép, egyenes folyománya volt a halál egy betegségsornak. De ki gondolná, hogy a hasmenés annak a jele, hogy kezd leállni a szív, mikor áprilisban volt szívultrahangon, terheléses ekg-n, teljes laboron, és mindent rendben lévőnek találtak? Nekem tudnom kellett volna, megéreznem, hogy ez tényleg komoly, tragikus, miközben anya a kórházban feküdt, én pedig emelt szintű érettségiztettem? 

Haza kellett volna rohannom, és nem csak megkérni, hogy menjen el orvoshoz, amit meg is tett? 

Másnap reggel meghalt. 

Egyedül, ő aki világéletében gyűlölte a magányt. Ez fáj a legjobban. Hogy egyedül halt meg. Hogy egyedül kellett szembenéznie a rettenettel, nem fogta senki a kezét, nem úgy távozott, hogy még elmondhattuk volna, mennyire szeretjük. Ebbe tényleg bele lehet őrülni. 

A harmadik, hogy negyvenegy év házasság után anya egyedül maradt. Hogy mi lesz vele, hogy fogom innét segíteni, ha valami baj van, mi lesz az éjszakákkal…Borsodi kis faluban képtelenség házat eladni, akármennyire is két éve lett felújítva….

Mindig rettegtem a júniustól, ez a tragédiák hónapja számunkra. Végre, ez az utolsó napja. 

Tudom, nem naptárfüggő.

2 thoughts on “végre az utolsó nap ebből a gyűlöletes hónapból

  1. "Egyedül, ő aki világéletében gyűlölte a magányt. Ez fáj a legjobban. Hogy egyedül halt meg. Hogy egyedül kellett szembenéznie a rettenettel, nem fogta senki a kezét,"

    igen, ez egy nehéz gondolat. a soha nem láthatod-dal együtt.

    a fájdalom nem fog elmúlni, de csillapodni fog. talán így van jól. talán innen tudjuk, mennyire szerettük, aki elment.
    meg fogsz nyugodni és meg fogsz békélni. csak néha jön elő, amikor az utcán valakiről azt hiszed, hogy ő. vagy amikor eszedbe jut, hogy jaj ezt elmesélem neki…
    átérzem, amin átmész. biztosan tudta, hogy szeretted.

  2. Értem a fájdalmadat, ahogy csak az értheti, aki átélt már hasonlót.
    De… Miért a rettenettel kellett szembenéznie? Nem hiszem… Nekem megnyugvást ad, hogy rengeteg embert láttam elmenni, de senkin, ismétlem: senkin nem a rettenetessel való szembesülés látszott, hanem kisimulás, megnyugvás, béke.
    Hogy senki nem fogta a kezét? Szerintem maga a Teremtőnk fogta, az utolsó pillanatig. Ez nagyobb megnyugvás, jobb vigasz, mintha bárki más tette volna.
    Engem nagyon megdöbbent azok vigasztalansága és vigasztalhatatlansága, akik nem ismerik Istent, így nem ismerik magát az életet, sőt, a halált és ezeknek értelmét sem!
    Kívánok Neked megnyugvást és Isten szeretetetteljes érintését az életedbe.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.