finito

Ma a közel két órás Tasnádi Istvánnal folytatott beszélgetés hallgatójának lenni szerettem. A diákok olyan okosakat kérdeztek, s közben megszűnt az a hiányérzetem, amely mindig volt egy-egy nagy íróval való találkozásom során; egyszerre éreztem magam kicsinek, jelentéktelennek és csodálatosnak, egyszerre hittem a világ totális értelmetlenségében és annak ellenkezőjében is. Úgy emelt fel magához Tasnádi, hogy közben nem éreztette a köztünk lévő távolságot, és még ránk is tudott csodálkozni. 

Azt hiszem, helyreállt bennem valami tartalom, ami eddig kereste csak önmaga formáját, összeálltak a mozaikok, lezárult valami, hogy egy Tasnádi-drámával éljek: FINITO. 

Azt hiszem ennél többet íróról és emberről nem lehet dicséretként mondani.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.