A szamurájokról

31 Már 2013

“A szamurájokról szinte mindenki hallott már, lehet őket szeretni vagy nem szeretni, egy dolog azonban vitathatatlan. Mesterei voltak a harcnak, de ezen kívül képezték magukat a művészetekben, versírásban, zenében és sok más olyan dologban is, aminek semmi köze nem volt a hadviseléshez. Kezdetben paraszt, tehát alacsony származású katona is lehetett szamuráj, később azonban ez a tisztség öröklődött, és nemesi kiváltságokkal, így földbirtokkal és vagyonnal is járt. Legendás, művészi eljárással készült kardjuk, nem csak az életük szimbóluma de ezen kettős élet jelképe is volt számukra. Gondolok ezalatt az kemény életvitelre és mondjuk a művészetre való hajlamra, mert ez valóban furcsa ugyebár. Amikor a modernizáció és az új automata és egyéb fegyverek elérték Japánt, a szamurájok létjogosultsága megszűnni látszott, hisz minek oda kard, ahol puska is lehet. Egy életen át tartó képzés, hitvallás, erény, bölcsesség, bátorság- szembenézni a halállal méltó módon, vagyis legyőzni a legősibb félelmeinket, egyszerre minden amit egy ilyen élet képviselt, értelmét kezdte veszíteni, az addig eszményként vagy példának tartott “népesség” számára. Harchoz nem értő emberek jöttek, géppuskával sok golyóval, ami nem más volt, mint az akkori fejlődés útja, a tömegcikk vagy ki tudja, mi lenne rá a megfelelő szó, ha egyáltalán létezik rá. A szamurájok első számú becsületszabálya a szolgálat volt, szolgálni mint tudjuk, nemes dolog, így volt ez régen, és így van ez most is. Szolgálni lehet egy eszmét, egy országot, családot, vagy bármit amiben hisz az ember. Sokan elveszítették az egyik legfontosabb szolgálatot, a saját magunkét. Akkor amikor egy ország vagy egy nemzet, mélyponton van, az összes igazi értékeit hajlamos a szamurájok sorsára adni. Eladja, vagy ellöki egy távoli világba, a modernizáció vagyis a fejlődés a legfontosabb ugyebár. Abban a szerencsés helyzetben vagyok, hogy ismerek jelen kori szamurájokat, letűnt idők templomos lovagjait, mesterembereket, művészeket, szakmájuk és életművük büszke és képzett tanítóit. Sokan közülük jóval idősebbek, mint jómagam, sokan közülük, már egy másik földön adják át a tudásukat, mert jobb világot szeretnének maguknak és szeretteiknek. Amikor esik az eső, vagy vihar tombol, jusson eszünkbe az, hogy senki sem fogja megtenni azt helyettünk, amit gyávaságból sosem mertünk. Mert a szolgálat, a becsület, és az, hogy tudásunk legjavát adjuk akkor is, ha ezer karom tép, ez egy értékes ember vagy nemzet igazi ereje. Tudnunk kell, hogy ezek a szamurájok köztünk élnek, tudásuk megmenthet minket, rajtunk áll, hogy használjuk vagy elhasználjuk hamis, és értéktelen utánzatokat bálványozva és követve. Úgy mint egykor régen, ők készen állnak, ha hátat fordítunk nekik, saját magunkkal kell majd elszámolnunk, és úgy vélem, bánni fogjuk, hogy egyszer az életben, nem mertünk bátran kiállni valamiért vagy valakiért, amiben hittünk vagy akit szerettünk. Ez volt, a kis történelemóra, és még valami végezetül. A szamurájok, nem voltak szomorúak. Vidáman éltek, mert tudták, hogy a holnap talán sosem jön el. Talán ezért van az, hogy a “Japán” naplementénél, nincs szebb a világon.”

Sergio Santos

· · · ◊ ◊ ◊ · · ·

Nincs jó kedvem. Bár, tudom, hogy a Húsvét nem a jókedvről kell, hogy szóljon, azért ez is beleférhet(ne). 

De, most nem vagyok ráhangolódva az elmélyülésre, a megbocsátásra, a kegyelemre. 

Elfáradtam ebben a végtelen hosszú télben, a hónapokig tartó szürkeségben, a várakozásban, melyben minden sejtem sikítva követelte már a napfényt, a meleget, a megújulást – és az istennek sem jött. 

Mikor már végkimerülésben biztattam magamat, hogy már csak ezt a kicsi időt kell kibírni, és pihenhetünk, akkor mindig újrakezdődött, és egyre messzebb tolódott az új kezdet, és mindent elfedett, beborított a hó. 

Mint valami elfojtás, állandó kibeszéletlenség. Távolságtartás a vágyak és a valóság között. 

Következményeként az ablakok még mindig koszosak, a madaraknak már a sokadik csomag kaját vesszük, a muskátlik benn szomorkodnak a munkahelyemen, az otthoni kert bevetetlen, minden a hó és sár rabságában nyomorog, vegetál. Közben elrohant egy böjt, melyben nem bírtam magam rávenni, hogy csináljam, mert mindenem a meleg ételt, a levest, a dús táplálékot kívánta, s nem a salátákat. Elhagyott minket egy március 15-e, s teljesen kimaradt a tavasz. November óta hordom a téli dzsekit, a sapka-sál-kesztyű kombó már szinte második bőrömmé vált, s ugyanígy a közöny, a csömör, az undor, a kilátástalanság, mely a gyors változások közepette ért el engem. 

Sokszor tartottam ott, hogy csak hagyjanak békén, hadd kuckózzak be, s vesszek el a szoba mélyén, melegében, a frissen felhúzott ágynemű tiszta illatában, az állatok kedvességében, férjem védelmében. 

Talán ezért voltam idén többször olyan beteg, hogy hang nem jött ki a torkomon. Talán mindezt nem tudtam elmondani, megfogalmazni, s a változatlanságot sugallta az időjárás is. 

Vártam a tavaszi szünetet. Vártam, hogy ki lehessen menni, futni a levegőre, beleszagolni a friss, virágillatú tájba, rácsodálkozni a színekre, hagyni, hogy a nap megcirógassa az arcom, csak egy padon ülni, és nézni az embereket, “csak lenni”, boldogan, örülve a pillanatnak, hogy tavasz van, megint tavasz van, hogy élünk, örülünk, most is megúsztuk, s vár még ránk a jövő, van még remény. 

Mert minden tavasz egyben a remény hírnöke is, a legszebb ajándék, a szerelem kezdete, mikor még bármi lehet, még nem látjuk a másikat egy az egyben, de amit igen, az elbűvölő és részegítő, és csak igent lehet rá mondani. 

Ebből úgy tűnik, egy hétig megint nem lesz semmi. Már szakad az eső órák óta, így lesz ez napokig, közben eltelik a szünet, ülve benn a szobában, kifelé bámulva, de minek, mert kinn sem mozog senki, olvassunk, nem  akaródzik, nézzünk filmet, nem bírok koncentrálni rá, nézzük meg mi van az ismerősökkel a facebook-on…jé, mással sem történik semmi…

Ez lesz. Nincs jó kedvem. Belefáradtam ebbe a szürkeségbe. 

· · · ◊ ◊ ◊ · · ·

coaching

29 Már 2013

Mióta a férjem esténként coach-ol engem, azóta jövök csak rá, hogy ekkora egóval rendelkező emberrel,  mint amivel én birok, nem lehet könnyű együtt élnie. 

· · · ◊ ◊ ◊ · · ·

egzotikus fűszerek

27 Már 2013

Megismerkedésünk első évében egy akkor már nem annyira új gasztroblogból választottunk spárgareceptet, mely egészen különlegesnek tűnt a belerakott cseresznyével. Mindenben a recept szerint haladtunk, így az eredmény különleges is lett. Különlegesen rossz. Olyannyira, hogy az első kanál levest visszaköptük a tálba, majd utána azonnal ki is öntöttük. 

Aztán megnéztem a szerző többi receptjét is, és még nekem is feltűnt, hogy túl sok az összetevő, a fűszer, és úgy általában a mennyiségek sem stimmelnek. 

Azóta a hölgy hihetetlenül befutott kishazánkban. Nincs olyan gasztroprogram, melynek nem ő lenne a háziasszonya, nélküle nincs étteremnyitás, s most már tévéműsora is van. 

Nagy bajom nincs vele, csak már hihetetlenül unom nézni. 

· · · ◊ ◊ ◊ · · ·

hó, hó, hó

26 Már 2013

Mit nem adnék egy olyan havas Karácsonyért, mint a mostani Húsvét!

· · · ◊ ◊ ◊ · · ·

A Szent Lajos király hídja egy olyan film volt számomra, melyen elsírtam magam. Felzaklatott, pont a kellő pillanatban talált el, lenyűgőzött a Thornton Wilder-i kristálytiszta fogalmazás, a gyönyörű, csengő mondatok, a szavak erejében rejlő varázslat. A végén tényleg sírtam a halál értelmetlenségén, a szavakkal szembeni tett brutális kegyetlenségén, s nem tudtam nem elvonatkoztatni attól, hogy így vagyunk ezzel mi emberek: csak beszélünk szépről, jóról, igazságról, mindig tudjuk mi a helyes, de mikor cselekedni kell, hogy a szavainkat igazoljuk, azonnal meghazudtoljuk a szép elveket. 

Elgondolkodtatott arról is, hogy mennyire egyszerű valójában mindaz, amit olyan bonyolulttá teszünk, s időnként bizony nézőpontot kell váltani, mert előfordulhat, hogy valaki egyetlen szavával megváltoztatja az addig helyesnek hitt utat. Nézése közben meggyőződtem arról, hogy a világban van valami olyan erő, amely egyensúlyra törekszik, s hogy a felszín alatt sokkal mélyebben kapcsolódunk be mások életébe, mint amiről tudomásunk van. Mikor ezt megértenénk, s tudásunkat elmélyítenénk, mert úgy érezzük, egy bizonyos fokú tudás, bölcsesség birtokába jutottunk, már nem kell átjutni a túlsó partra Szent Lajos király hídján, s értelme lesz a mélybe hullásnak, hiszen legmagasabban vagyunk életünknek, s onnét csak lefelé vezethet már az út. 

” A történet a 18. századi Peruban játszódik: öt utazó alatt leszakad egy, még az inkák által megépített függőhíd. Az emberek a szakadékba zuhannak, a balesetet nem élik túl. Egy Juníper nevű tudós szerzetes megkísérli összerakni az áldozatok élettörténetét, kutatva bennük az isteni gondviselés okait—elvégre a hídnak védőszentje is volt, Franciaországi Szent Lajos király személyében. Amikor azonban Juníper elkészül könyvével, azinkvizíció a gondolkodó barátot eretneknek bélyegzi, és könyvével együtt elégeti. Filozófiai szempontból a regény a végzetesség problémáját vizsgálja: miért is történnek szerencsétlenségek olyan emberekkel akik nem érdemlik meg, akik tulajdonképpen ártatlanok.

A különben rövid könyv sikere abban rejlik, hogy itt is, mint legtöbb munkájában, Wilder egyetemes témát dolgoz fel: ilyen és hasonló tragédia az idők kezdete óta bárkivel megtörténhet, tehát ebben az értelemben a mindennapi ember egyetemes lénnyé emelkedik. 1928-ban a mű az író számára meghozta a Pulitzer-díjat. A történetet háromszor is filmre vitték — 1929, 1944 és 2004-ben —, különösebb siker nélkül, valószínűleg az inkább könyvbe való filozófiai mondanivalója miatt.”

· · · ◊ ◊ ◊ · · ·

Mikor még a Belvárosban éltem, teljesen egyedül, állandó problémám volt a bevásárlással, ugyanis a közelben nem volt sem szupermarket, és akkor még nem voltak “banyatankok” sem, mindent kézi erővel, és többszöri fordulással tudtam csak megoldani. Bevallom, sokszor inkább nem ettem, mert nem volt kedvem cipekedni, így a hűtő fagyasztó részét sem tudtam telepakolni  végszükségek esetére. 

A változás akkor következett be, mikor papám nyugdíjas lett, és időnként rá tudtam venni, hogy jöjjön Pestre – ilyenkor “nagybevásároltunk”, ami úgy nézett ki, hogy a gurulós bőröndöket megpakoltuk ásványvízzel, dobozos tejjel, kézben és hátizsákban pedig hazacipeltük a többit. 

Ha akkor indította volna a Tescó házhozszállítási lehetőséget, az egekbe emeltem volna, ugyanis megkíméltük volna magunkat a fentebbi tortúrától. Most is nagyon örültem persze, mikor először hallottam róla, azonnal előregisztráltam is, és most –  hogy csütörtökön elindult a rendszer – az első lehetőségnél ki is próbáltuk. 

Mivel nincs húsz kilométeres körzetben Tescó, így a 899 Ft-os kiszállítási költség nekünk megéri, mivel a benzinköltség több lenne, arról nem is beszélve, ha elmegyek egy áruházba, akkor veszek sok mást is, mert akciós, mert megtetszik, és így tovább – többet költök, mint így. 

Arról nem is beszélve, hogy mennyire jól jött most ez a lehetőség, ágyhoz kötötten. 

Ezek az én tapasztalataim: 

1. telefonon jelzik, hogy körülbelül mikor érkeznek a megadott időponton belül.

 2. lakásajtóig hozzák a cuccot, minden külön ládákban van, nem egy nagyba pakolnak mindent. 

3. minden összetartozó tétel külön is be van csomagolva tescós szatyorba.

4. mielőtt fizetnél (kártyával) átnézetik veled, hogy megvan-e minden, és olyan állapotban, ahogy lennie kell

 5. mivel volt helyettesítő termékem, megkérdezték, hogy elfogadom-e azt, vagy vigyék vissza. (279 ft-os kristálycukrot rendeltem, de az nem volt, csak 257ft-os)

 6. kedvesek voltak, udvariasak 

7. kérés nélkül hoztak kuponfüzetet a hozzátartozó pontokkal együtt, és jóvá is írták a kártyás pontokat.

8. az autó hűtött, felül szellőzővel, amiben szállítanak, így nyáron sem fog megromlani semmi.

9. 899 ft a házhozszállítás rendelési súlytól függetlenül.Egyedüli negatívumként a salátát tudom felhozni, az egy picit összenyomódott, de nem vészes. Nekem nagyon bejött, örülök neki, hogy végre megvalósult, és biztosan rendszeres vásárlójuk leszek. 

Gondoljatok bele, mekkora könnyebbség ez egy több gyermekes családnak, ahol eddig a papa cipelte a raklapnyi tejet, ásványvizet például! 

· · · ◊ ◊ ◊ · · ·

eyecandy

23 Már 2013

musthave-kategória, de azért megvárom, amíg a felére árazzák majd le – remélem, akkor is kapható lesz még – ó, azok a szitakötők! 

· · · ◊ ◊ ◊ · · ·

nincs több titok

23 Már 2013

Tegnap visszamentem kontrollra, ahol helyettesítő doktornő fogadott, a mi volt tanítványunk. Nagyon örültem neki, de egyben furcsa is volt előtte levetkőzni, hogy meghallgassa a tüdőmet. Olyan érzésem volt, mintha lelepleződött volna egy titok. Hosszú éveken keresztül én álltam a katedrán, és ő nézett fel rám, most viszont felcserélődtek a szerepek. Bár tudom, hogy minél tovább tanítok, annál gyakrabban és annál több helyen fordulnak majd elő a fentebbi esetek, azért még szoknom kell.

Ehhez tartozik, hogy azért nem megyünk az egy kilométeres körzetben lévő három strand egyikébe sem, mert biztos vagyok benne, hogy összefutok tanitvánnyal.

Nekem ez olyan, mint Karinthy Cirkusz cimű novellájában, mikor a kissrác előtt fellebben a függöny, bekerül az előadásba, és nincs több titok.

· · · ◊ ◊ ◊ · · ·

zöldborsó

22 Már 2013

Az utolsó csomag, mamám által a fagyasztóba eltett, zöldborsót épp most csináltam meg levesnek. 

Olyan íze lett, mint régen, mikor nagyimmal szedtük a május végi-június közepi első borsótermést, és még szinte alig volt borsó benne. Szinte csak a héja, a gyengesége volt az egyetlen értéke. No meg persze a nap, amely a héj alá fúrta be magát, és így gazdagította az ízét. 

Nagyon finom lett, igazi gyógyszer. 

· · · ◊ ◊ ◊ · · ·

akvárium

22 Már 2013

Ahogy így fekszem betegen az ágyban, és bámulok kifelé az ablakon, olyan, mintha egy akváriumban feküdnék, és az időnként felrepülő levelek, a szél által felkapott újságpapírok, eldobott zacskók lennének a halak.Bár, lehet, hogy a hógömb stílszerűbb lenne. 

· · · ◊ ◊ ◊ · · ·

ibolya

21 Már 2013

Mamám mondta az előbb, hogy otthon már nyílik a kiskertben az ibolya és a rózsaszín virág, amely már mindörökre ezen a néven fog bevonulni a történetembe, mert sosem ismertem a nevét. De, nem ő a lényeg, hanem az ibolya! Ha választanom kellene kedvenc virágot az odvas keltike mellé,  (nehéz dolgom lenne, a virágok Gombóc Artúra vagyok) őt választanám, mert annyira törékeny, apró, és mégis csodálatos illata van! 

S nem mellesleg, gyerekkoromban rengeteget szedtünk a pálinkafőző oldalában, a tejcsarnok kertjében, s az erdőben – akkor még igazi barátokkal. 

Ő a gyerekkorom virága. 

· · · ◊ ◊ ◊ · · ·

Egyre jelképesebbnek érzem ezt az ablakpucolás dolgot. Addig nem lesz tiszta, amíg meg nem tisztítjuk meg, viszont nem tudjuk megtisztítani, mert mindig hideg van, esik az eső, vagy éppen a tél kopogtat ismét az ajtón, havazással. Mintha sosem akarna véget érni ez az évszak, pedig nincs ember az országban, aki vágyna rá…s úgy érzem, s addig én is csak húzom ezt a betegséget az átkozott szövődményeivel együtt, amíg nem tiszta az ablak, nincs tiszta lap. 

S egyre inkább úgy érzem, elegem van a magukat tévedhetetlennek gondoló emberekből, akikből kiveszett már minden empátia, s mivel a neten sokan fordulnak elő ilyenek, magából a netből is. Igen, tudom már mit jelent a netes ismeretség-kifejezés, s ilyen érdemben is foglalkozom vele. 

· · · ◊ ◊ ◊ · · ·

jellemző:)

19 Már 2013

· · · ◊ ◊ ◊ · · ·

ár

16 Már 2013

A egyébként is már kiöntött Sajó és Hernád vizszintjének nem hiányzott a tegnap lehullott nagy mennyiségű hó. Például Észak-Kelet Magyarországon Bőcsnél már az úttesten folyik át a viz,és  a Kesznyétent és Tiszaújvárost összekötő utat már lezárták.

Ha a jövő héten tényleg 15-18 fokra melegszik a levegő,akkor ez a rengeteg hó egyszerre fog elolvadni, és duzzasztja fel majd a folyók vizét – elkerülhetetlen lesz az áradás.

Kicsit félek, hogy fog zajlani a védekezés.A fotó ma készült.

· · · ◊ ◊ ◊ · · ·

variációk

16 Már 2013

· · · ◊ ◊ ◊ · · ·

pápa

16 Már 2013

Nekem szimpatikus az új pápa, aki – legalábbis számomra – a teljes ismeretlenségből érkezett, maga mögött hagyva a nagy esélyeseket. Tetszenek azon emberi gesztusai, hogy a gyülekezet felé fordittatja az oltárt, nem használja a magánautót, hanem a többiekkel együtt buszon utazik, s legfőképp, hogy a pedofil érsekeket fedező papot kizavarta az általa tartott miséről. 

Jó érzés, hogy a szegények és elesettek védőszentjét, Assisi Szent Ferencet tartja példaképének, s úgy tűnik,  nemcsak szavakban kivánja megvivni a katolikus egyház előtt álló reformot és megtisztulást, hanem tetteiben is megnyilvánul szándéka. 

A magam részéről drukkolok neki, hogy sikerüljön.

· · · ◊ ◊ ◊ · · ·

mintha semmi sem…

16 Már 2013

Ragyogó napsütés, szélcsend, mintha semmi sem történt volna….pedig tegnap igazi, forradalom nélküli forradalom zajlott. Csak ezt nem szavakkal, hanem tettekkel vivták. Ők a mi igazi hőseink.

· · · ◊ ◊ ◊ · · ·

március 15.

15 Már 2013

                              Az időjárás miatt a mai ünnep elmaradt.

· · · ◊ ◊ ◊ · · ·

odvas keltike

15 Már 2013

2010-ben azon szomorokodtam, hogy eltűnt szemem elől kedvenc virágom, a szentgyörgyvirág.

Annak idején a Káposztaföld melletti erdőben lehetett szentgyörgyvirágot szedni, a kísértetjárta régi, romos kastély mellett. Április végére nyíltak ki a lila és fehér virágok, illatuk már messziről elárulta őket. Mézédes, kicsit émelyítő illat, összességében buja és telt. Hatalmas csokrokkal vittem haza, a ház megtelt velük, éjszakára mély, kellemes álmot hoztak.

Aztán elpusztult ott minden, mikor eladták. Virágok nélkül maradtunk. Később egy másik erdőben rájuk bukkantam, évekig visszajártam értük. Egy nap jött a hír, hogy elhordták az egész erdőt. A télen át azzal fűtöttek az emberek, senkit sem érdekeltek a virágok.

Azóta sem találtam rájuk újra. Vajon nyílnak-e még valahol szentgyörgyvirágok?!”

Most már tudom, hogy a nyékládházi domboldalban is megmaradtak, de azt is, hogy a vácrátóti botanikuskertben is nyílnak. Azóta azt is tudom, hogy a neve: odvas keltike. Erre a hétvégére terveztem, hogy elmegyünk megnézni őket, mert már virágoznak. Remélem, nem fagynak le a jövő hétig!

Aki pedig már kedden elment lefotózni őket, az Myreille. Nézegessétek a fotóit, igazi szép tavaszi hangulatúak, s mindez itt van, Pesttől 20 kilométerre!

http://www.moksha.hu/utazas/tavaszi-viragozon-a-vacratoti-botanikus-kertben/

· · · ◊ ◊ ◊ · · ·

Nagyon szerettem volna szép időt a hétvégére, vágytam a fényre, a melegre, hogy Attila szavaival “kipörögjek” a napvilágra. Akartam ablakot pucolni, hogy magunk mögött hagyjuk végre a sötétséget, a tél piszkát, akartam piacra menni friss medvehagymáért, kreatív boltba apróságokért, és felkeresni vége a jógaközpontot. 

Ebből itt semmi sem lesz. Nagyon hideg van, zuhog felváltva az eső és a havas eső, embert nem látni az utcán, aki tudott, be-, és elhúzódott, állataink már mélyen durmolnak, nincs mozgás, a légnyomástól sújtottan szédeleg mindenki. 

S végül majd a tél, a hó borítja be szégyenünket,a rajtunk ejtett sebeket – tavaszról, újjászületésről itt szó sem lehet. 

· · · ◊ ◊ ◊ · · ·

Brüsszeltől pápáig

13 Már 2013

2005-ben, megnyerve a Polgár az európai demokráciában (Civitas) – versenyt, jutottam el Brüsszelbe, és elbűvölt a pár óra alatt bejárható szecessziós kisváros, s maga az Európa Parlament is, melynek meglátogatása, és az ott dolgozó képviselőkkel való találkozás volt a verseny fődíja. Ott ünnepeltem 30. születésnapomat négy diákommal, imádtam a kétszer sült krumplit, az igazi gofrit, a Godivát, a képregényvilágot, a finom söröket, s azt a nyitottságot, mely Brüsszel minden szegletében jelen volt. Szerintem igazi belgával öt napos ott tartózkodásunk alatt nem is találkoztunk. 

Ma a férjem jutott el Brüsszelbe, nagyon várta, sokat meséltem neki róla, a lelkére kötöttem, hogy miket nézzem meg mindenképpen. Imádott városunk nem ölelte keblére, -10 fokkal és 10 centi vastagságú hóval várta…

Kíváncsi vagyok, milyen benyomásai lesznek! 

Közben pedig én próbálok ráhangolódni a négynapos hétvégére, már vettem egy hosszú, forró, illatos fürdőt, áthúztam az ágyneműt, hogy friss, ropogós, és ez is illatos legyen, bekészítettem egy jó könyvet az éjjeliszekrényre, főztem egy fahéjas-aszalt szilvás teát, és várom haza a férjemet. 

Ha már a tavasz késik, sőt jön a 10-15-20 centis hó, akkor kuckózzunk be, és lazuljunk egy kicsit. 

Közben pedig felszállt a fehér füst, megvan az új pápa. 

· · · ◊ ◊ ◊ · · ·

sorrend

11 Már 2013

A hétvége legnagyobb tanulsága az, hogy már megint meg kell tanulnom nem elolvasni hétvégenként a leveleket, sem felvenni a telefonokat, és úgy, általában meg kell tanulnom ismét hogyan lehet kikapcsolódni, nem osztályfőnöknek lenni, nem ügyeket intézni – csak úgy, lenni, és megtanulni végre pihenni. 

Már megint gondjaim vannak a fontossági sorrendek felállításával. 

· · · ◊ ◊ ◊ · · ·

legszebb minimál

10 Már 2013

Múlt hétvégén a Konyhakiállításon jártunk, ahol engem ez a szobabelső ragadott meg leginkább. Talán mert ez adja vissza a legjobban, hogy mire vágyom. 

Ők pedig még jöhetnének: 

Ő pedig az idei karácsonyfánk: 

· · · ◊ ◊ ◊ · · ·

hála

09 Már 2013

Ez csak egy bejegyzés arról, hogy mennyire hálás vagyok azért a sok-sok jóért, kedvességért, melyet a napokban kaptam. Hálás azokért a színházutalványokért, melyeket köszönetképpen kaptam a felvételi felkészítésért, hálás Lidinek a csodálatos szivárványszínű üvegnyakláncért és a talizmánokért, melyeket Thaiföldről hozott nekem, a diákjaimtól kapott virágokért, a frizuráért, melyet Zsuzsi fodrász vágott nekem, és a finom tengeri sós csokiért és a Bacher-kötetért, melyet Zsuzsitól kaptam. 

Köszönöm, köszönöm. 

· · · ◊ ◊ ◊ · · ·

péntek esti autózás

09 Már 2013

Sosem szerettem az éjszakát. Nekem nem a nyugalmat hozza el, a törődött test megpihenését, hanem a rémálmokat, a soha véget nem érő egyedüllétet magammal, a várakozást, a rossz gondolatok ébredését, tetemre hívását, maga a borzalom. 

Én mindig félek éjszaka, nem szeretem a sötétséget, nem tudok csupa kellemesre és szépre gondolni, hogy az álmaim is szépek legyenek. Megpróbálom túlélni, átvészelni, de soha sem fogom megszeretni. 

Én a reggelhez akarok tartozni, a világos és egyenes létezés, a kérdés-, és kétely nélküli világhoz, melyben minden egyértelmű. 

Ezért sem szeretek este, éjszaka autózni, főleg esőben nem, mikor minden bepárásodik, s olyan, mintha egy mozgó koporsóban ülnénk. Nincs egy szeglete sem a tájnak, melybe bele tudnék kapaszkodni…

· · · ◊ ◊ ◊ · · ·

muriel`s wedding

03 Már 2013

Tegnap este belefutottam valamelyik adón a Muriel esküvője című filmbe, és eszembe jutottak a régi, szép egyetemista évek, mikor egy Brigitta nevű lánnyal – akivel egy albérletben laktam – minden áldott hétfő este ott ültünk az esti kilenc órás előadáson, és csupa ilyen jó és különleges filmet láttunk, mint amilyen a fentebbi. 

Aztán hazasétáltunk a kihalt fő utcán, vagy ittunk még esetleg egy shake-et a Mekiben, és békésen eldiskurálgattunk a látott filmről, vagy a mögöttünk hagyott otthoni hétvégékről. 

De szép és jó is volt, istenem! 

· · · ◊ ◊ ◊ · · ·

lyukasóra

02 Már 2013

Ma meghatóan szerettem Szentendrén az élő Lyukasórát. Tőlem másfél méterre ült Mácsai Pál, Várady Szabolcs, Lackfi János, Szabó T. Anna és Lator László. Ha még ennyitől nem aléltam volna el, voltam annyira szerencsés, hogy kitaláltam a rejtvényként feladott vers szerzőjét, azt is, hogy kiről írta a szerzője, így kaptam ajándékba egy Lator László-kötetet, melyet Lackfi János adott át nekem, majd a műsor végén pedig személyes, névre szóló dedikációt is kaptam – csodálatos érzés!S, hogy mi volt a feladvány? 

Talán a számomra egyik legkedvesebb: Babits Mihály Petőfi koszorúi című verse. Kelj, magyar ifjúság, légy te virág magad!Nem drótos fűzérbe görbítve – légy szabadvirág szabad földön!hogy árván maradva megrablott birtokánmondhassa a magyar: “Kicsi az én szobám,kicsi, de nem börtön!”

· · · ◊ ◊ ◊ · · ·

Legutóbbi hozzászólások
Archívum