marlenblog

"hogy elérjek a napsütötte sávig"

Archive for december, 2012

31 december
12hozzászólás

házikabát

2012 is mögöttünk van, pár óra múlva már 2013-at írunk, a babonások egész évben “retteghetnek” majd, előttünk remények, vágyak, félelmek. Mint az elmúlt évben is. Nem változik szinte semmi, elhatározások fogalmazódnak meg, tendenciák folytatódnak, ez utóbbit most fontosabbnak érzem, így ezzel foglalkoznék inkább, ezeket szeretném folytatni, szélesíteni a körüket, hangsúlyokat viszont nem akarok tenni, bizonyos szempontból mindegyik fontos. 

2012-őt legjobban egy szó írja le számomra: a házikabát. A kényelmes otthoniság, a félig elkészültség, súlyos szóval az igénytelenség árnya. 

Elkezdtem egy alapruhatárat építeni, s bár még nem jutottam el a teljes sötétséghez, elképesztőnek tartom, hogy régebben mennyire tudtam, ösztönösen jól csináltam, a stílusomhoz illő ruhákat választottam, s mennyire hagytam magam meggyőzni arról, hogy szeretem a színeket, a sportosabb cuccokat is. 

Nem, nem szeretem, ez mára már egészen nyilvánvalóvá vált, igazolja ezt a rengeteg felhalmozott, sosem hordott öltözet. Míg régebben volt egy-két méregdrága, de elegánsabb ruhám, stílusában hozzám illő viseletem, most van sok, amelyek olcsók voltak, de nem szeretem dolgok. Illetve már nincs sok, elhatároztam, hogy amint veszek egy újat, kidobok belőlük mindig egy régit, így apad már a készlet, és sokat el is ajándékoztam. 

Elkezdtem felszámolni a bizsukészletemet is, minden számomra kislányosnak tűnő ékszert keresztlányomnak ajándékoztam, maradtak a nemesebb, szebb darabok, karácsonykor így is sok újat kaptam, hál`stennek mind szép, elegáns darab. 

Az biztos, hogy soha többé nem fogok megvenni egy új ruhát, ékszert, táskát, csak azért, mert most olcsó. 

Mindig felteszem majd magamnak a kérdést, hogy ha drága lenne, akkor is meg akarnám-e venni? 

Elfelejtem azt is, hogy mindig ki kell próbálni többféle stílust, próbáljunk fel  egyéniségünktől eltérő dolgokat is, mert hátha gazdagodunk általa. Nekem nem jött be, köszönöm, lásd fentebb, milyen eredményekkel járt. 

Vagyok, aki vagyok, egyedül a  – mások által lehet unalmasnak tartott – klasszikus eleganciát bírom elviselni, az az én stílusom. Meghagyom másnak a többit, már nem akarok kalandokat ezen a téren. 

Úgy tűnhet, szinte csak erről szólnak az utóbbi hónapok bejegyzései, másnak talán lényegtelen semmiségekről locsogok, pedig nekem ebben az évben ez okozta a legnagyobb problémát. Most sorolhatnám persze az anyagi nehézségeket, váratlan kiadásokat, a kiszámíthatatlanságot, de ezzel mostanában sokan néznek szembe, és nehéz rajta változtatni. 

Ehhez kapcsolódóan a spórolást említeném meg, mint megtanulandó dolgot, mert a legkiborítóbb az, amikor az ember mindenféle tartalék nélkül vág neki a következő évnek, hónapnak, napnak. Remélem, lesz arra lehetőségünk 2013-ban, hogy a fizetésünk öt-tíz százalékát félretegyük. 

De, vissza az öltözködéshez, ugyanis ez egy sokkal fontosabb dologgal, a nőiesség megélésével van összefüggésben, hogy mennyire érzem jól vagy nem jól magam a bőrömben. 

Ugyanis kicsit sem érzem jól magam. Ellustultam, nincsenek kontúrjaim, elengedtem magam, régi határozottságom tovatűnőben, s nehezen ismerem fel magam a tükörben. Néha köszönni lenne kedvem magamhoz, megkérdezve, hogy “Helló, te ki is vagy?” 

A hajammal való állandó foglalkozás is erre vezet vissza. Amennyiszer én átfestettem, leszívattam,  levágattam, megnövesztettem – nincs élő ember, aki követni tudná! Sosem voltam vele elégedett, mindig más tetszett, nyilván ez is saját magam el nem fogadását jelenti. 

Egy hónappal ezelőtt befestettem ismét, teljesen sötétbarna lett persze, de most megálltam, hogy ne szívassam le, “konzultáltam” három fodrásszal is, és mostanra már az eredetire igen hasonlító színe van. 

Ha minden igaz, akkor még egyszer le kell vágatnom az alját, mert ez a rengeteg festés tönkretette azért. 

Sosem gondoltam volna, csak most, – a fodrász megkért rá, számoljam össze – hogy közel húsz éve festem a hajam. 

Kimondani is sok. 

Összefoglalva tehát: nem nyűgnek akarom érezni a fentebbieket, hanem örömnek, hogy jóleső érzés töltsön el, mikor tükörbe nézek. 

Kontúrokat akarok, s erre nagyszerű alkalom is kínálkozik, június 28-án ugyanis férjhez megy unokatestvérem, aki szebb mint Penelopé Cruz, leendő férje pedig Brad Pitt, és nem akarok a rokonság előtt szégyenkezni. Addig még pontosan egy félév van, elegendő idő arra, hogy “felépítsem ismét magam”. 

Nem akarok még utolsó pillanatban is ruháért rohangálni, mert aktuálisan épp nem jön rám valamelyik, nem akarok megalkudni, hogy “jó lesz ez is”, vagy épp mégsem elmenni valahová, mert nem tetszem magamnak. 

Sokszor volt ilyen is, s épp ezért súlyos probléma, amiről írok. 

Amikor már az emberi kapcsolataimra is hatással van, amikor már visszahúzódóvá tesz – az már nagy baj. 

És 2012-ben ez a területe is hátrányosan változott az életemnek. 

Borzasztó volt, mikor nyertem egy két személyes vacsorát, divatbemutatóval, ruhapróbákkal, karácsonyi ajándéksorsolásokkal – és nem tudtam elmenni, vissza kellett mondanom, mert nem volt egyetlen női ismerősöm sem, aki eljött volna velem. Akkor és ott valami eltörött bennem, és feltettem a kérdést, hogyan kerülhettem ilyen helyzetbe, hol vannak az emberek körülem, mi van a sok ismerőssel, a volt barátokkal, hol vannak a rokonok? 

A választ egyértelműen nem lehet megfogalmazni, sokrétű és bonyolult ez, de mindennek a sugarában ott vagyok én is. Én is vagyok az oka. Nem akarom csak magam vádolni, mert nem ilyen egyszerű azért. 

Végignéztem, csak ebben az évben hányan köszöntek el tőlem, vagy csak váltak meg tőlem, egyetlen szó nélkül. Volt, akit megkerestem, és helyre tudtuk állítani a beszélőviszonyt, volt, aki annyira nem ismert sohasem, hogy nem lett volna értelme a megkeresésnek. 

Nagy segítség volt egyébként az okok visszakeresésében az idővonal is. Csak legyen idő egyszer végigolvasni, megdöbbentő látni, hogy hányszor írtam rá, pillanatnyi érzelmi felindulásomban mennyi értelmetlen, felesleges, negatív, lehúzó, másnapra elavulttá váló üzenetet osztottam meg, sokszor gondolkodás nélkül, megbántva ezzel mások érzéseit. Pedig mindig is tudtam, hogy felesleges, változtatni szinte semmin sem tudunk, beskatulyázásra viszont nagyon alkalmas ez a tevékenység. 

Ezt sem akarom folytatni már 2013-ban, megvannak rá a fórumok, közösségek, nem tartozik a nyilvánosságra. 

Ezzel ellentétesen viszont  egyre több közösségi akcióban szeretnék részt venni: ruha-és könyvcserék, fesztiválok, baráti sörözések, túrák. Megkeresem a rokonokat is,  hiányoznak.  Eldöntöttem azt  is, hogy kéthetente elolvasok egy könyvet, ami nem tűnik nagy vállalásnak, de mellette sokszor át kell néznem a már olvasott kötelezőket, felfrissíteni a szakmai dolgokat, sokáig is dolgozom – így már érthetőbb az óvatosabb mértékű vállalás. 

Nagyon kell a sportolás is, minden izületem fáj, félek, hogy a nem használatban tönkremennek teljesen. 

Most elfáradtam, majd folytatom. 

S mindenkinek, aki erre jár, nagyon boldog, szép új esztendőt! 

31 december
0Comments

Samsara

Minden évben kitalálom, hogy mozizzuk át magunkat az új esztendőbe, s minden évben azzal szembesülök, hogy a mozik is bezárnak kora délután….Pedig szerintem másnak is lenne igénye arra, hogy éjfélkor, egy kis moziban ismeretlenekkel együtt koccintva búcsúztassa az óévet, és köszöntse az újat. Milyen romantikus is lenne! 

S most nem találok alkalmasabb filmet a Samsaránál az év utolsó napjára, mely egy körforgás végét jelenti, mint ezt a filmet, mely az élet örök körforgásáról, s az abban újra és újra felmerülő, és új értelmet nyerő örök kérdésekről szól. 

30 december
0Comments

legjobb filmek?

Az origo 2012-es legjobb filmjeinek listájáról az az Észak-Magyarországba irogató öreg filmkritikus bácsi jutott eszembe, aki minden közönségfilmet az agyagba döngölt, és minden nézhetetlen – általában a baráti, KGST-országok által kooprodukcióban létrehozott – álművészfimet felmagasztalt. Tudtuk, ha ő valamit elmond mindennek, akkor az csak jó film lehet! 

Most komolyan, számoljátok össze hány film van az origo listáján, ami nem csak a Művész moziban ment?! 

(Megsúgom: kevesebb, mint a fele….)

http://www.origo.hu/filmklub/blog/osszeallitas/toplista/20121228-legjobb-filmek-2012-skyfall-bosszuallok-a-tetovalt-lany-shame-magic.html

30 december
0Comments

alapruhatár

Eddig szinte kizárólag csak röhögni jártunk a KIK-be, mókás, giccses cuccokat próbálgatni, melyeket persze sosem vettünk meg. 

Sosem hittem volna, hogy álmaim hosszú, fekete dzsekijét és elegáns sötétkék farmerét  fogom megvenni itt, pedig igy történt. Hihetetlen mázli!

29 december
6hozzászólás

stílus

Most olvastam a stílustanácsadó könyvben: “Miután kiszórtuk azokat a darabokat amelyek nem illenek hozzánk, a ruhatárunk már eléggé redukált – és valószínűleg teljesen fekete.”

28 december
0Comments

kóma

Miután szerda este a kutya úgy bekajált, hogy fel kellett tenni a fekvőhelyére, ahol csak féloldalasan bírt feküdni, miközben a hatalmas hasa oldalra dudorodott és közben csak pihegett, majd erre még ráevett tegnap Gyöngyösön is, hazatérve azonnal elaludt, és egyhuzamban szunyált kb. 15 órát – most ébredezik, eltűnt a hasa, és éhesnek tűnik! 

Milyen egyszerűen működik az állatoknál a fogyókúra!

26 december
3hozzászólás

pakol

A férjem szerint kényszeres pakoló vagyok. Ételek nagyobb dobozból kicsibe, ahogy fogynak,  szekrényben hetente elrendezgetve  a hét közbeni hajnali fényben kirángatott ruha – legyenek a párhuzamosok is merőlegesek. 

Persze, sosem lesznek, kísérleteim sikertelenek mindig, talán ezért az oly sok próbálkozás. 

Lehet, hogy tényleg kényszeres vagyok. Mindenesetre Lujzinak volt kitől tanulnia.

25 december
0Comments

vasárnapi hírek

Kedves Ismerőseim, egy kéréssel fordulok hozzátok. Férjem dédikéjének mézes csík receptje megjelent állítólag a december 23 – i Vasárnapi Hírekben, a hozzátartozó történettel együtt. Sajnos, elfelejtettem megvenni aznap ezt az újságot, most pedig már sehol sem kapható. Kérem, segítsetek, hogy eljusson hozzánk valahogyan egy példány belőle, nagy örömet szereznétek vele. Köszönöm előre is!

Még egy: a mai fenyőfáknak már nincs illatuk? Régebben az egész lakást belengte a gyanta fanyar illata,  de most – semmi . De, lehet, hogy ezt is már csak utólag gondolom, mint azt , hogy gyermekkoromban minden karácsony havas volt…

25 december
2hozzászólás

Berlin felett az ég

Meg akartam mutatni nekik azt a csodát, amelyet én éreztem, mikor először láttam ezt a filmet a kettéosztott Berlinről, mely felett az ég mégis ugyanaz. Az angyalokról, akik emberré lesznek anélkül, hogy tisztában lennének az emberi lét minden kínjával és keservével, mert unják már a tisztán szellemi létezést, hogy csak színleg szeretnek és érintenek. Szerettem volna, ha hallják a csodálatos belső monológokat, a humanizmus legszebb szavait, és látják amint a szenvedély erejének hatására a filmkockák fekete-fehérről színesre váltanak. 

De, a karácsony csodája most elmaradt, nem működött. A mai tizenéves generáció számára úgy tűnik, hogy a Berlin felett az ég, s a megváltás már nem értelmezhető – egyszerűen unalmas.

24 december
1Comment

ajándékok

A férjem mindig kiválóan érez rá arra, hogy kinek mit vegyen. Nála jobban senki sem tud személyesebb és szívhezszólóbb ajándékot vásárolni, képes hónapokon át nézelődni, várakozni, hogy tényleg a legkedvesebb meglepetést szerezze az ünnepeltnek. Így kaptam én most karácsonyra Marlen töltőtollat, Thomas Sabo vadkacsát és Pylones sminkecsetet. 

Ha egyszer esetleg dedikálnom kellene, már van mivel. 

24 december
2hozzászólás

karácsony

Boldog, békés Ünnepet kívánok Mindenkinek, szeretettel!

23 december
0Comments

Sonmi 451

Megnéztem ma végre a Felhőatlaszt, és nem azt kaptam, amit vártam. Mást ad, mint a szinte steril, szinte tökéletes hat perces trailer, nehéz volt  elkapnom a ritmusát, de mikor ráhangolódtam, akkor elsodort, magával ragadott. 

Ma ez volt szép, a fánk, és a hóesés Szentendrén, mely egyébként is olyan, mint egy ékszerdoboz, de ilyenkor különösen. 

20 december
0Comments

kreatív

Írok, jövök, nemsokára. Most épp ilyeneket gyártottunk. Huszonhármat. 

16 december
0Comments

alföldi macska

11 december
3hozzászólás

mázlicska

Vajon mekkora mázli kell ahhoz, hogy amikor reggel rájössz,hogy le kell vágatni a hajad, és muszáj, és azonnal, akkor délután már meg is valósuljon?

Mindezt úgy, hogy már csak jövőre lett volna időpont, megkértem, ha valaki lemondja, azonnal szóljon,majd hazafelé épp az üzlete előtt csörög a telefonom, hogy most mehetek, és én egy perc múlva már ott is ülök a székében? 

Fodrász pipa, már csak a fogorvos van hátra.