magány

Azt hiszem, ilyen légüres térben még sosem mozogtam. Sosem voltam egy körülrajongott társasági ember, leszámitva egy, az életem egészéhez mérten rövid időszakot, mikor tőlem sokkal őrültebb emberek  között én lehettem a hétköznapiság mércéje – de ilyen magánnyal azért  nem gondoltam, hogy valaha szembe kell néznem. Az, hogy eltelik egy nyár, amikor senki sem tud időt szánni rám egy kávéra, csak engem minősit: unalmas, szürke ember lettem. Nem táncolok, nem létesitek szellemekkel kapcsolatot, nem vagyok gasztro-, és kézművesblogger, nem vagyok az egészséges életmód hive, nem vagyok gazdag – valóban, szürke egér lettem, aki ráadásul még jó messze is lakik a Belvárostól, onnét, ahová mindenki felszaladt, s akik közül senki sem hivott vissza magához.

Nem politizálhatok, nem sztorizgathatok – igy ez a széles réteg sem találhat rám.

Jó, hogy ennyit dolgozok, különben bediliznék. A rokonaim sem foglalkoznak velem, annak ellenére,hogy több mint tiz éve itt élnek Pesten, még sosem kerestek, nem jöttek el, már a telefonszámaikat sem tudom. 

Ha van felesleges ember, akkor most annak érzem én magam. 

Ez a blog is csak csalódás. Szembenézni azzal, hogy elég egy tárhelyváltás, és eltűnnek az olvasók, annak, aki megszokta hat éve az állandó rászegeződő figyelmet, hogy fontos amit ir, nem olyan könnyű.

Hiszen mindenki elismerésre vágyik, s az ember lánya azért ilyenkor már tudja, hogy sosem lesz hires iró, újságiró, max. egy-két épp ingyenes, azonnal felhasználható cikkre jó.

Igazából kétségbe vagyok esve, hogy igy kell majd leélnem az életemet? Ilyen magányban? Sosem lesz lélek,  aki osztozik örömemben és bánatomban, nem lesz barátnőm, akivel elmehetnék vásárolni, beiratkoznánk jógázni vagy fecsegnének egy kicsit bármiről? Tényleg ez lesz a sorsom?!

Nem lesz. Már ez. Biztos megérdemeltem. 

17 thoughts on “magány

  1. gondolatban leirtam ezer dolgot, aztan megsem…
    mindenki baratnore vagyik… neha az az erzesem, hogy ez a dolog, csak lanyregenyekben letezik, meg amerikai filmekben/sorozatokban 🙁

  2. Annak idején ugyanezt láttam a blogomnál én is, hogy egyre kevesebben nézik/olvassák/kommentálnak, és bár még létezik, már időtlen idők óta nem írok bele. Átalakul az élet, ez normális, még ha nehezen kezelhető is.

  3. Mindannyiunknak vannak ilyen periódusai. Aztán átlendülünk rajta. Nem tudnio előre honnan jön a lökés, ami átlendít.

  4. Nyilván nem, ezt értem.
    Nem tudok ezzel kapcsolatban amúgy sok értelmeset mondani… baráti körök néha jönnek és kompletten mennek, és ez nem gondolom hogy a lakhellyel van összefüggésben. Egyszerűen a dolgok megváltoznak. Nálunk most a társaság ugyanezen megy keresztül, szóval sajnos értem a jelenséget.

  5. Én olvaslak azóta, mióta valamikor nyáron rád találtam, és 2-3 nap (éjjel) alatt elolvastam visszamenőleg az egész blogodat. Szeretem az írásaidat, annyira olyan vagy mint én, aztán meg rájövök, hogy annyira az ellentétem.

  6. Gondolom, nem igazán nyugtat meg, de nem vagy egyedül ezzel. Hiába táncolok, törekeszem az egészséges életmódra, sportolok, stb., még sincs egy olyan barátnőm, aki helyben lakik, és akivel bármikor összefuthatnék, szót válthatnék. Néha fájó, aztán megy minden tovább.
    Ma éjjel a fájó verzió él.

  7. Azt a megfigyelés tettem az elmult majdnem 34 evben, hogy sose lehet minden tökéletes, az életem valamelyik terulete mindig "billeg". Nekem hal Istennek van szivbeli jo baratnom, nem is egy, de nincs szereto, gondoskodo ferjem, minden este egyedul alszom el…
    Ugyehogy nem cserelnel velem? 🙂

    Anais

  8. amugy pedig sokan vannak akik rendszeresen olvasnak-es szeretnek-csak nem kommentelnek a blogod igenis fontos, erdekes,emberi,szellemes NEHOGY ABBAHAGYD !!

  9. Marlen, ne felejtsd el, hogy ott van a ferjed, aki osztozik az eleted minden pillanataban, megpedig, ahogy kivulrol latom, nagyon is szuper par vagytok.Ennel nagyobb ajandek nem kell az elettol!Bobita

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.